Mánfa

Legkorábban a XIV. századi pápai adólajstromok említik Malafalva néven. Viszonylag magas, 66 dénáros pápai adót fizetett 1332 és 1335 között.

A mánfai Sarlós Boldogasszony templom elrendezése téglalap alaprajzú, négyszögletes, egyenes szentélyzáródású, szentélye dongával boltozott, hajója síkfödémmel fedett.

A templom kutatását és feltárását Gosztonyi Gyula végezte még 1937-ben. Ő a templom legkorábbi idejét a 11. század végére helyezi, a bővítést pedig a XV. századra teszi. Genthon — Gosztonyi kutatásaira támaszkodva a templom építésének idejét a 12. századra, bővítésének korát pedig a 15. századra teszi. Genthon azt is megjegyzi, hogy a mánfai templom alaprajzának tükörképe azonos a pécsváradi Mindenszentek kápolna alaprajzával. Ez utóbbi építését is a 12. századra teszik.

Az 1973-as régészeti kutatások alapján a templom építését három jól elkülönülő szakaszra lehet bontani. A 12. századi eredeti templom torony nélküli, félköríves szentélyű templom volt. Az ásatások során megállapítható volt ennek a korai templomnak a mérete: 4,2 m széles, 6,5 m hosszú. A déli oldalán volt a jellegzetes román stílusú bélletes kapuja. A 13. században a templom későromán átépítése történt. A templomot kelet felé 11 méterre hosszabbították, az új szentély egyenes záródást kapott és sekrestyét is építettek mellé. A 4 emelet magas torony a templomtól külön épült, az egykori befalazott bejárata jól látható. A templomot körítőfallal vették körbe. A 15. századi bővítés már gótikus stílusban készült: a templomot észak felé bővítették, így 7,5 méter széles lett. Az új falat támpillérekkel erősítették meg. A hajót összeépítették a toronnyal, amely egy új emeletet kapott. Új, gótikus bejáratot létesítettek a nyugati falon. Ekkor épült a csontház is.

A templom viszonylag szerencsésen vészelte át a török időket. A templom belső freskóit részben a törökök, részben az idő tette tönkre. A templom melletti falu teljesen elpusztult, Mánfa távolabb települt újra. A templomot 1687-ben felújították. Egy 1721-es feljegyzés szerint padlója nincs, tetőzete tejes cserét kívánna. 1729-ben Domsics Mátyás leírta az általa látottakat: az egykor erős körítőfal leomlott, a templom boltozata elkorhadt. A templom szentélye aránytalanul kicsi, mindössze két gyertyatartó képvisel értéket benne. A misézéshez semmilyen kellék nem áll rendelkezésre. 1742-ben Varsányi István remete a közeli patakból szedett kövekkel felújította a templomot.

Gosztonyi Gyula vezetésével 1937-39-ben a templomot kutatták és helyreállították. Az 1973-as régészeti feltárás után 1975-ben restaurálták a templomot, kijavítva az előző helyreállítás hibáit. Déli homlokzatát a feltárt román kapuval együtt rekonstruálták, belső szintjét az egykori magasságra süllyesztették.

A templomhoz monda is kötődik: a török időkben elpusztult falu távolabb épült újjá. A templom feledésbe merült, b teljesen benőtte az erdő. Egyszer egy pásztor a völgyben legeltette teheneit és a csordából egy bika elkóborolt. A pásztor az állat keresése közben harangszót hallott, és megtalálta bozótba gabalyodott állatot, amely az elhagyott régi templom harangjának a kötelét rángatta. A pásztor elújságolta a hírt a faluban. Másnap a falusiak megtisztították a templomot és környékét.