Szalonna

Szalonna település környéke a honfoglalás után az Örsúr nemzetségé lett. A nemzetség már a 12. században legalább két ágra vált szét, majd a 13–14. században tovább tagolódott, és egyik ág birtokközpontja Szalonna lett, és Szalonnainak nevezték magukat.

A településről az első ismert adat a 13. századból származik, neve Zolouna, Zolona, Zalovna, Zelenna alakokban tűnik fel. 1249-ben Tekus és két fivére, Bot és Bács megvásárolták 100 ezüst márkáért az Örsúr nembéliek szalonnai uradalmának egy részét: Martonyit és Szirost. Utódaik később tornai ágra és szalonnai ágra szakadtak. A szalonnai ág is felvette a Szalonnai nevet.

A templomra vonatkozó első okleveles adataink a pápai tizedjegyzékekben maradtak fent. A Szt. Margit tiszteletére szentelt egyházát említik, melynek papja 1332-ben 16, 1334-ben 15, 1335-ben 2 garas pápai tizedet fizetett. A kisebb lélekszámú plébániák közé tartozott.

A templom építésének idejéről eltérő vélemények jelentek meg. Szőnyi Ottó a templom építését a 13. századra helyezi, felfigyel egy 15. századi átépítésre. A diadalíven talált falképekről megállapítja, a fennmaradt felirat szerint, hogy Szepesi András festette a 15. században. Genthon István a 12. századra, Molnár Vera az ösküi és kisnánai körtemplomok analógiái nyomán a 11. századra teszi a rotunda építésének idejét. Kozák M. Éva a falkutatás után a 12. század végére teszi ezt, Schönerné Pusztai Ilona a faliképek Antiochiai Szt. Margit témája szerint ezt 1240 körülire.

A 13. század második felében a templomot bővítették. A rotunda nyugati falát elbontották, a kiszedett téglákat felhasználták a diadalív építésekor. A járószintet megemelték, a rotunda maradékát szentélyként használták fel. Az új hajó közepén valószínűleg a kegyúr Szalonnai család tagjai számára sírhelyet alakítottak ki. A feltevések szerint a mai nyugati bejáratot a kerek templom kiszedett kapuköveiből alakították ki. Erre utal a palmettadíszes tympanonkő felhasználása, és az egész kialakítás másodlagos elhelyezésre vall.

A 14. század végi - 15. század eleji építkezések során a rotunda déli hajófalán egy gótikus ablakot is kiképeztek, ezzel erősen megrongálva a korábbi román ablakokat. A templom északi falához sekrestye, déli falához osszárium épült. Ebből az időből származnak a szentély keleti falát díszítő, azóta elpusztult apostolalakok és a diadalív falfestményei. A falképek egy részét a megmaradt felirat szerint Szepesi András készítette 1426-ban. A hajót is falfestményekkel díszítették, de erre csak a század eleji tatarozások során készült feljegyzések utalnak, mert ezeket tönkretették. Ez az átalakítás valószínűleg Szalonnai Istvánhoz köthető, aki egy pártás fallal körülvett udvarházat is épített a településen.

Verancsics Antal egri püspök 1562-ben írt panaszlevele szerint Szalonnát a füleki bég kifosztotta és felégette. Valószínűleg a templom is megsérülhetett.

A történeti adatok szerint Szalonnán 1589-ben alakult meg a protestáns ecclésia. A lelkészek adója 25 forint volt. A reformátusok idején, a 17. században készült a templom színes famennyezete. Csak tartóoszlopának helye került elő a kutatás során. A puritánabb ízlésnek megfelelően nyilván ekkor meszelték le a templom falfestményeit is.

Az udvaron álló fa harangláb az ajtókeretén megmaradt bevésés szerint 1786-ban készült. A kerítőfal nyomvonalán látható, hogy követi a már megépült haranglábat.

A barokk szószék a faragás szerint 1801-ben készült. A sekrestyét egy 1808-as bejegyzés szerint lebontották: "A segrestyének, mint hasznavehetetlennek, sőt a templomra nézve káros épületnek el hányása megállapíttatott. Akkor mindjárt el is hányatott"

A templom 1922. évi tatarozása során előkerült további értékes falképekről a sajtónak közzétett anyagból értesülünk először. A napvilágra került falképeket a helybeli lelkész előbb le akarta meszelni, majd mikor a Műemlékek Országos Bizottsága ezt nem engedte, a képeket ki akarták egészíteni és keretbe foglalni.

A szalonnai falképek restaurálására 1951-ben került sor.

• A legkorábbi festésmaradványok a közvetlenül az első vakolatra, alapozás nélkül festett felszentelési keresztek.
• Ezekkel szinte egyidőben készült az egykori körtemplom ma is meglevő keleti karéjában és déli falán talált festett réteg. Az apsidiolban okkersárga és vörös szőnyegmotívum, valamint levéldíszes zárósáv felett figurális falkép — ikonográfiailag megfejthetetlen—töredékeit láthatjuk, sőt egy felirat három betűje is előkerült: MAR... A Déli falon az ábrázolás, ha töredékesen is, de megmaradt. A képsorozat antiochiai Szt. Margit legendáját mutatja be.
• A legenda és az ismert 1426-os kifestés között még egy periódus volt. Ennek a legutóbbi gondos feltárásnak nyomán a kis keleti apszis déli oldalán egy, a korai Margit-legenda rétege és a XV. századi réteg között fekvő, azoktól szintben és színben egyaránt világosan elkülöníthető festett rétegre bukkantunk. Feltehetőleg — az anyag és a szín hasonlósága alapján — ebből a periódusból találtak nyomokat a restaurátorok a körtemplom déli falán is, közvetlenül a Margit legenda alatt.
• A negyedik építési fázis 1426-ban: Szepesi András készítette a diadalív bélletének képeit, valamint az ő művének tulajdoníthatók az apszidiolban megtalált töredéknyomok is.
• Az ötödik periódust a román körtemplom É-i oldalába később bevágott nyílás bélletének egyszerű, ornamentális festése képviseli.

A templom helyreállítás előtti kutatása 1972-ben kezdődött, a külső falfelületek falkutatásával, Schőnerné Pusztai Ilona építész irányításával. A falkutatás során előkerült a rotunda hajójának északi oldalán egy gótikus bejárat, és kibontásra került a hajó keleti ablaka. A rotundához épített hajórészen, a déli oldalon előjött az átalakított román ablak eredeti kávája, a hajó szögletein pedig az eredeti kváderezés. A templomhajó belsejében a levert vakolat alatt sajnos csak nyomokban mutatkozott középkori vakolat. Kiderült, hogy a téglából épült körtemplom tájolása eltér a hozzáépített hajótól.