Visegrád alsóvár

"castum, quod Wissegrad dicitur"

Visegrád Alsó- és Fellegvára a tatárjárás után épült, az elpusztult Sibrik-dombi ispáni vár helyett. "Sok tanácskozás után abban állapodtunk meg, hogy nekünk is, egész Európának is üdvösebb lesz, ha a Dunát várakkal erősítjük, mert ez az ellenállás vize." - írta IV. Béla 1250-ben IV. Ince pápának. Az új vár építését valószínűleg az is sürgette, hogy 1248-ban elterjedt egy újabb mongol támadás lehetősége. Okleveles adatokból ismert, hogy Mária királyné ékszereinek elzálogosításából fedezték az alsó és fellegvár felépítését.

A védelmi rendszer pontos építési idejét nem ismerjük, csak annyit tudunk, hogy 1251-ben már Visegrádról keltezi egyik oklevelét a vár építője és tulajdonosa, IV. Béla felesége, Laszkarisz Mária királyné. A várrendszer legfontosabb részei feltehetően 1255-ben már állhattak, mivel a király ekkor rendezi a várbirtok határát. 1259-ben IV. Béla Mária királynénak adományozta a visegrádi várat és vele együtt a pilisi ispánságot. (Buzás Gergely a vár építésének a kezdetét 1249-re teszi).

"Legkedvesebb társunk, Mária úrnő, Magyarország királynéja a nap mint nap fenyegető újabb tatár veszedelem miatt egy bizonyos puszta hegyet a Pilis erdőben, özvegyek és árvák védelméül szolgáló vár építésére, tőlünk sürgetően kért... Mi pedig... királyi úrnőnknek adományoztuk azt a hegyet, melyen a királyné költséges munkával várat építtetett, ahová szükség esetén az özvegyek és az árvák, továbbá mindazok, akiknek nincs saját menedékhelyük, elmenekülhetnek, és ott az ellenség dühétől... magukat megoltalmazhatják."

IV. Béla feleségét Laszkarisz Máriát különleges kapcsolat fűzte Visegrádhoz. II. András király 1218-ban a Szentföldi keresztes hadjáratáról hazatérőben megállt a niceai császári udvarban és eljegyezte Béla herceg számára I. Theodor Laszkarisz császár lányát. II. Andrást minden bizonnyal az a szándék vezérelte, hogy az ifjú Mária kezével Béla esetleg megörökölheti a niceai trónt is. A még gyermek Máriát felnőtté válásáig a visegrádi ispáni vár közelében lévő, még I. András által alapított ortodox monostorban nevelték.
Mária 1220-ban elérte el a felnőtt kort. Béla feleségül vette és királynévá koronáztatta. Valószínűleg ezzel az eseménnyel függhet össze a visegrádi Szent András ortodox monostor átadása a bencés rendnek (III. Honorius pápa 1221 április 20-án kelt oklevelében a magyar király kérésére rendelkezett arról, hogy a visegrádi görög monostorba helyezzenek latin szerzeteseket, de különös módon kiemeli, hogy az új lakók az ott élő görög szerzetesekről életük végéig gondoskodni kötelesek).
1221 végén elhunyt Mária apja, Theodor Laszkarisz, ám a niceai trónt nem Mária és Béla, hanem Mária nővére, Irén, és annak férje, Johannes Dukász örökölte. Feltehetően ez vezethette II. Andrást arra, hogy rávegye fiát, Bélát, hogy két évi házasság után váljon el hitvesétől. Ezt a válást a pápa nem hagyta jóvá, és Béla 1223-ban visszavette feleségét, de félve apja haragjától, vele együtt VI. Lipót osztrák herceghez menekült. Béla csak 1224-ben békült ki apjával és tért vissza Magyarországra.

Haditechnikai szempontok szerint nyilván a Fellegvár épült meg először, hiszen a Fellegvár nélkül az Alsóvár nem védhető, ám a Fellegvár építésével párhuzamosan elindulhatott az Alsóvár kiépítése is. A Fellegvárral völgyzáró fallal összekötött Alsóvár magja a hatszögletű Vizi-torony (ma Salamon-torony). Ekkor csak a völgyzáró fal vette körül a hatalmas, 3,5 méter vastag falú épületet. A kettős vár védelmi rendszere északról lényegesen jobban erődített volt, talán a tatár támadást kevésbé tartották valószínűnek Esztergom felől. Az északi oldal falait megerősítették a falból kiugró tornyokkal, melyeken íjász lőréseket alakítottak ki, kaputoronnyal. Az északi fal a Dunától egészen a Fellegvárig húzódott, míg a déli csak a hegy kb. egyharmadáig és nem is volt megerősítve tornyokkal, még a kapu sem. A kapukat tolóretesz zárta, miként az alsóvári kaputoronytól keletre a várfalban nyitott kisebb kitörőkaput is. A várfalakat a Duna-parton még egy torony erősítette, az országutat keresztező déli várfalban kialakított kapuval.

A Salamon-torony északi csúcsán a falvastagság a 8 métert is eléri. Déli csúcsban építették be a csigalépcsőt, mert itt kevésbé volt támadható kőhajítókkal. A torony alaprajzi elrendezése kapcsolódik a Fellegvár ötszög alaprajzú tornyáéhoz, melynek tömör sarkantyúja az esetleges támadásnak legjobban kitett oldal felé fordul. A torony magassága 31 méter. A torony félköríves ikerablakai és azok oszlopfői ebből az időszakból származnak, reprezentatív célt is szolgáltak. A torony bejárata szokatlan módon a földszinten volt. Az nyugati oldalon egy fióktornyot ragasztottak az épülethez, ez volt az árnyékszék. Ezt egy tervváltozás után építették hozzá a lakótoronyhoz, amely az elkülönült alapozása és a 3. emeletig a fal be nem kötése a toronyfalba bizonyít. Az emeleteket feltehetőleg egy fa fal választotta két részre. A torony tetején még pártázat nélküli mellvéd volt kialakítva.

A Salamon-torony egyszerre volt monumentális és reprezentatív. A robosztus megjelenése mellett az oszloppal és bélletívvel díszített ikerablakok, az oszlopos, attikai lábazatos kandallókkal fűtött nagy méretű termek arra utalnak, hogy a lakótoronynak a védelem mellett már ekkor rezidenciális szerepet is szántak. Mintája a III. Béla által épített esztergomi Fehér-torony lehetett.

A pilisi ispán székhelye az Alsóvár lehetett. 1258-ban Fülöp az ispán, az első ismert visegrádi várnagy Domonkos. 1285-től a két tisztet egy személy látta el egészen 1366-ig. 1265-ben IV. Béla a várban járt: innen kelteztetett egy oklevelet. Mária királyné 1270-ben történt halála után IV. László feleségéé lett a vár és pilisi uradalom. Anjou Izabella még az ifjú király meggyilkolása után is az országban maradt, egészen 1300-ig. IV. László alatt már annyira anarchikusak voltak az állapotok, hogy Visegrádot is támadás érte a Héderek részéről 1283-ban. A várat János comes sikeresen védte az ostromlóktól, amiért a király 1284-ben két falut adományozott neki Somogyban.

Visegrád mint királyi székhely

Az Árpád-ház 1301-es kihalása után a trónért versengő király jelöltek birtokába került Visegrád. Először a cseh Vencel birtokolta, aki cseh katonákat állomásoztatott a várban egy Zdislav nevű parancsnoksága alatt. Ezek 1305-ben elfogták a szekszárdi apátot és kíséretét szállító hajót.

Vencel 1305. október 9-én Brünnben lemondott a magyar trónhoz való jogáról, és miután elhagyta az országot, átadta a várat bajor Ottónak. Végül 1308-1309 körül I. Károly foglalta el. A király Visegrádot az akkor még őt támogató Csák Máténak engedte át használatra. Később a tartományúr a király ellen fordult. Gentilis Bíboros 1311. július 16-án kelt Csák Mátét kiközösítő oklevelében a nagyurat többek között azzal vádolja, hogy a Buda melletti királyi várat (Visegrádot), melyet a király meghatározott időre átengedett neki, saját tulajdonába vette, illetve azt megerősítette. Végül a királyi seregek Szécsényi Tamás magister vezetésével 1317-ben ostrommal vették vissza. Ekkor omlott le a fellegvár lakótornya.

1318-ban I. Károly bővítette a vár birtokait. A vár kapitánya Taranyi Sáfár István volt 1323-1345-ig és egyben a pilisi ispán tisztségét is betöltötte.

1323-ban Csák Máté halála után I. Károly áttette székhelyét Temesvárról a visegrádi Alsóvárba. A fellegvár ekkoriban szűkös és nehezen megközelíthető volt, nem felet meg az udvar igényeinek. Ezután kezdődött el a Salamon-torony átépítése és a torony körüli belső várfal építése. A király a 2. emelet keleti ablakát bejárattá alakította át, a termeket falakkal osztották meg. A földszintet keresztfalakkal négy kis helyiségre osztották. Az 5. szinten a korábbi fafödém helyett boltozatot kapott, ami által elbírta a torony tetején elhelyezett kőhajítók súlyát. A belső várfalöv által határolt terület keleti, hegy felőli oldalán egy zárt teraszt alakítottak ki, ahová egy nagyméretű, de vékony falú kőház és egy kút épült. A feltárások szerint ez királyi pénzverde volt. A visegrádi alsóvári építkezések befejezését jelző dátum 1325. augusztus 23-a lehet, ekkor XXII. János pápa búcsút engedélyez a visegrádi várban újonnan alapított Keresztelő Szent János-egyháznak (ez az 5-ik szinten lehetett).

Károly király a torony lakhelyként való felhasználását csak ideiglenesnek tervezhette, mert 1330-ban már bizonyosan a király birtokában volt egy a suburbiumban lévő ház ahol lakott, és a Zách Felicián féle merénylet a képes Krónika szerint abban a királyi házban történt.

1335. novemberében került sor a visegrádi királytalálkozóra I. Károly magyar, Luxemburgi János cseh és Nagy Kázmér lengyel király részvételével. Ekkorra már felépültek a Fellegvár palota szárnyai.

I. Károly halála után fia, I. (Nagy) Lajos szintén Visegrádon rendezte be az udvarát, amelyet a nápolyi hadjárata előtt költöztetett át Budára (1347. január). A hadjárat Visegrádról indult.

1357-ben a korábbi pénzverő házat Nagy Lajos átengedte Gaal Konrád harangöntő mesternek. A 2 méter átmérőjű visegrádi nagyharangot a műhely mellett kiásott öntőgödörben készítették.

Mátyás király szintén építkezett az Alsóvárban. A vár délnyugati oldalához egy kiugró ágyúteraszt és ehhez kapcsolódóan egy támfalat építtetett. Szintén Hunyadi Mátyás uralkodásának idején készülhetett el a lakótorony melletti ciszterna is, miután az I. Károly-kori kutat betömték. Mátyás egy 1459 márc. 05-én kiadott oklevelében Also-Wyssegrad néven szerepel. Ebben az évben Mátyás megostromolta Visegrádot. Az ok valószínűleg nagybátyjával, Szilágyi Mihállyal való konfliktusa lehetett. Novemberben már ismét Szilágyi Mihály rendelkezik a vár felett. Mátyás számos előkelő foglyát Visegrádon őriztette (Podjebrad Viktorin, Vizéz János, Vlad Tepes, stb...).

Az Országgyűlés 1492-ben a fellegvárat a mindenkori koronaőrökre bízta, míg az Alsóvár és a palota a király udvarbírájának, a budai udvarbírónak a irányítása alatt maradt.

A mohácsi vesztes csata után a várat az odamenekült lakosság és a márianosztrai pálosok eredményesen védelmezik egy török portyázó csapattal szemben. A visegrádi várnagyok a török veszély elmúltával a várat és a Szent Koronát átadták Szapolyai Jánosnak, aki ekkor erdélyi vajda és koronanőr is volt. November 11-én Székesfehérváron királlyá koronázták.

II. Lajos halála utáni kettős királyválasztás miatt bekövetkezett polgárháborúban felértékelődött az Alsóvár szerepe a Duna forgalmának ellenőrzése miatt. 1527. augusztusában az előrenyomuló Ferdinánd-párti csapatok elérték Visegrádot is, amely Nádasdy Tamás felszólítására ostrom nélkül megnyitotta kapuit (08.12 és 08.20. között). A várat kijavították, az Alsóvár "vizi-tornyának" helyreállításáért Miklós deák visegrádi udvarbíró kőházat kapott I. Ferdinándtól.

Szulejmán 1529-es Bécs elleni hadjárata alatt Visegrádot is elfoglalták és a koronával együtt átadták Szapolyai Jánosnak.

1530 október 19-én Roggendorf seregei egy napos ostromban foglalták el mond a kettő várat. 1531-ben a két király közötti béketárgyalások Visegrádon zajlottak. Az Alsóvár kapitánya ekkor Ferdinand de Kyros volt.

1532 tavaszán a Szapolyai-pártiak ostromolták meg Visegrádot. A Felsővárat Kozár Miklós várnagy átadta János királynak, de az Alsóvárat védő spanyol zsoldosok a fellegvár feladása után még több hónapig tartották magukat. Még ebben az évben Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd Visegrádon kötötték meg a fegyverszünetet.

Szapolyai halála után a nagyváradi békét megszegve Fráter Györgyék királlyá választották a csecsemő János Zsigmondot (koronázásra nem került sor). I. Ferdinánd hadai erre Leonhard von Vels vezetése alatt megindulnak a Duna melletti Szapolyai-párti várak ellen. Október 5-én Esztergomot vették be, majd 17-én megkezdték Visegrád ostromát. 27-én sikerült az Alsóvárat bevenniük, miután a Salamon-torony déli sarka ledőlt a tüzérségi támadás miatt. A Fellegvár még november végéig, december elejéig kitartott. Közben Vels bevette Vácot, Pestet és végül Óbudát is. Budát is körülvették, de az ostrom elmaradt. Novemberben a hazainduló császári had útközben még elfoglalta Tatát és Székesfehérvárt, amelyet Török Bálint sem tudott visszafoglalni.

1544. áprilisában Mehmet budai pasa és Husszein esztergomi bég csapataikkal megkezdték Visegrád ostromát. A Salamon-tornyot és a falakat a török tüzérség rommá lőtte. A védők ezután védhetetlen Alsóvárat feladták. A fellegvár őrsége Amadé Péterrel az élén mindaddig kitartott, amíg az ivóvizük el nem fogyott. A törökök szabad elvonulást ígértek, de lemészárolták a kivonuló védőket. A pasa Amadét és néhány sebesültet megmentett és fogolyként Isztambulba küldte őket. A török időkben nem is javították ki az Alsóvár sérüléseit; az 1587-ben itt járó német utazó azt írta a toronyról, hogy a déli oldala teljesen lyukas. Ez látható Georg Hoefnagel 1595-ös metszetén is (galéria). A törökök településként használták az Alsóvár területét, azt sűrűn beépítve egészen egyszerű házakkal. Egy 1570-es feljegyzés szerint 78 ház állott itt. Itt volt a visgrádi nahije központja is. A törökök egy rövid ideig hajóépítő műhelyt működtettek az Alsóvárban, majd átköltöztették Budára. Az Alsóvár katonai szerepe megszűnt, a Felsővár is jelentéktelen helyőrség lett.

A 15 éves háborúban 1595-ben Esztergom visszafoglalása után a keresztény sereg szeptember közepén ostrom alá vette Visegrádot. Az alsóvárat a törökök meg sem kísérelték megvédeni. A Felsővár keményen ellenállt, végül szept. 21-én adta fel a várat Oszmán aga. A vár keresztény őrsége 100 német és 200 magyar lett.

1605. márciusában Bocskai hajdúi török segédlettel ostromolták. Először az Alsóvárat vették be, a Felsővárral nem boldogultak. Végül csak 1605. szeptemberében esett el a Fellegvár. A török ostromlók között átállt vallon zsoldosok is voltak, akikhez a Felsővár védői közül sokan csatlakoztak. 1605. novemberében az Alsóvárban hajdúk, a Felsővárban törökök voltak. 1606-ban már az Alsóvár is török kézen volt. A 15 éves háború lezártával Visegrád ismét jelentéktelen lett.

A Lotharingiai Károly herceg vezette mintegy 40 ezer fős szövetséges császári haderő 1684. június 16-án kezde el ostromolni Visegrádot. Az Alsóvárat is lőtték, főleg a déli fal előtt lévő palánkot. Ezután este gyalogsági rohammal vették be. A török védők a Fellegvárba menekültek. Közben a Fellegvár ostroma is folyt, és 18-án a védők feladták a várat. Károly herceg megszemlélte a Felsővárat és eléggé rossz állapotban találta. Végül megerősítette és 400 fős őrséget hagyott hátra Ambouche báró vezényletével. Az 1685-ben itt járt udvari kamarai bizottság jelentése szerint Visegrád, a vár és a város is teljesen elpusztult. A vizsgáló bizottság tagja volt Marsigli is. Májusban már folytak az erődítési munkálatok. Júniusra a vár védhető állapotban volt.

1685. július 12-én 2000 janicsár vette ostrom alá az Alsóvárat. A török rohamokban a külső palánk elveszett, a védők visszahúzódtak a Salamon-torony erődítéseibe. Ezt a törököknek nem sikerült elfoglalni a Fellegvárból érkező támogatás miatt. Végül 200 török esett el és a támadók visszavonultak. Alig egy hét múlva Sejtan Ibrahim szerdár jelent meg csapataival a vár alatt. Július 22-én esett el az Alsóvár, majd több napi kemény ostrom után a tarthatatlan Fellegvár. A védői aug. 4-én adták fel. Az egész várrendszer romhalmazzá vált. Végül a sorozatos török kudarcok hatására a törökök kiürítették Nógrád, Vác és Visegrád várait. A kivonuló törökök az Alsóvárat teljesen felégették, a Fellegvárat a híradások szerint teljesen lerombolták. Ez valamikor augusztus közepén lehetett. Lotharingiai Károly nagymarosi táborából mérnököket küldött a vár szemlézésére, akik a várat teljesen alkalmatlannak találták a megerősítésre. Meg kell jegyezni, hogy egyes írók szerint a törökök csak 1686-ban hagyták el a várat.

A teljesen elnéptelenedett Visegrád betelepítése a 17. század végén kezdődött meg. A betelepülők kőbányának használták a kettős var romjait. Ez a gyakorlat egészen 1871-ig folyt. Henszlmann Imre egy képviselőházi felszólalásában ezt mondta: "A visegrádi lakosok kedvenc gyakorlata a rom falait aláásni, az alján kitörni, s azok összedőlését előkészíteni...".

1871-1878 között Viktorin József visegrádi plébános kezdeményezésére, Henszlmann Imre vezetésével megindul a vár ásatása és Schulek Frigyes tervei alapján a Salamon-torony helyreállítása (1872). Ekkor kezdődött a visegrádi műemlékek máig tartó feltárása és műemléki rekonstrukciója. Az 1872-es restauráció során elbontották a nyugati oldalon a fiatorony maradványait. Volt egy terv is, miszerint a Salamon-tornyot királyi vadászkastéllyá alakítják át. 1872 és 1874 között elkészült leomlott déli oldal kiegészítése két emelet magasságában, a falmagban egy kisebb és egy nagyobb csigalépcsővel. 1882-ben az építkezési munkálatok pénz hiányában abbamaradtak, a Schulek Frigyes által tervezett királyi vadászkastély soha nem épült tovább.

A torony helyreállítása legközelebb 1915-ben lett napirendre tűzve. A következő évben Lux Kálmán tervei alapján vasbeton födém került a legfelső szintre, a második emelet fölött tátongó rést fazsindellyel kipótolták, és az eddig megépített emeleteket nyeregtetővel lefedték. 1927 után a helyreállítások vezetését Schulek János vette át. Ekkor készült el a vízparti erődítés és a déli kapu részleges rekonstrukciója.

1950 júniusában leégett a torony, s a lezuhant törmelék a kőtári anyag nagy részét elpusztította. 1957-ig nem történt semmi, ekkor megerősítették a földszinti bejáratot, hogy legalább a torony zárható legyen.

A lakótorony mai, immár véglegesnek tekinthető arculatát Sedlmayr János építész alakította ki. A belső kialakításának fő szempontja az volt, hogy otthont adjon a Szakál Ernő által rekonstruált Anjou-díszkútnak; így a földszinti mennyezet helyett egy körgaléria épült, mely a csigalépcsők feljáratához vezet. A tornyon végzett munkálatok mellett megépült az egyemeletes múzeumi kiszolgáló épület, amelynek felső szintjén, a kaputorony első emeleti bejáratának magasságában egy betonteraszt alakítottak ki, ahonnan egy rekonstruált hídon át lehet megközelíteni a Salamon-torony első emeleti bejáratát.