Visegrád: Fellegvár

Visegrád Alsó- és Fellegvára a tatárjárás után épült, az elpusztult Sibrik-dombi ispáni vár helyett. "Sok tanácskozás után abban állapodtunk meg, hogy nekünk is, egész Európának is üdvösebb lesz, ha a Dunát várakkal erősítjük, mert ez az ellenállás vize." - írta IV. Béla 1250-ben IV. Ince pápának. Az új vár építését valószínűleg az is sürgette, hogy 1248-ban elterjedt egy újabb mongol támadás lehetősége. Okleveles adatokból ismert, hogy Mária királyné ékszereinek elzálogosításából fedezték az alsó és fellegvár felépítését.

A Fellegvár hegye már az i.e. 9. században lakott volt a legújabb kutatások szerint.

A védelmi rendszer pontos építési idejét nem ismerjük, csak annyit tudunk, hogy 1251-ben már Visegrádról keltezi egyik oklevelét a vár építője és tulajdonosa: IV. Béla felesége, Laszkarisz Mária királyné. A várrendszer legfontosabb részei feltehetően 1255-ben már állhattak, mivel a király ekkor rendezi a várbirtok határát. 1259-ben IV. Béla Mária királynénak adományozta a visegrádi várat és vele együtt a pilisi ispánságot. (Buzás Gergely a vár építésének a kezdetét 1249-re teszi).

"Legkedvesebb társunk, Mária úrnő, Magyarország királynéja a nap mint nap fenyegető újabb tatárveszedelem miatt egy bizonyos puszta hegyet a Pilis erdőben, özvegyek és árvák védelméül szolgáló vár építésére, tőlünk sürgetően kért... Mi pedig... királyi úrnőnknek adományoztuk azt a hegyet, melyen a királyné költséges munkával várat építetett, ahová szükség esetén az özvegyek és az árvák, továbbá mindazok, akiknek nincs saját menedékhelyük, elmenekülhetnek, és ott az ellenség dühétől... magukat megoltalmazhatják."

A IV. Béla féle Fellegvár nagyjából háromszög alakú volt, három toronnyal megerősítve: kaputorony, az ötszögű öregtorony és egy lakótorony. Az ék alakú sarkantyúval falazott öregtorony a támadásnak legjobban kitett északkeleti oldalra épült. A tömör sarkantyú a kőhajítók elleni védelmet szolgáta. Hasonló sarkantyú épült a Salamon-torony északi és déli sarkán. A torony második emeletén lehetett az Árpádházi Szent Erzsébetnek szentelt várkápolna (Erzsébet IV. Béla húga volt). A kaputorony a vár déli sarkán volt található. A lakótorony sarkából indult ki a Fellegvárat az Alsóvárral összekötő északi völgyzáró fal. A várat mentsvárnak is szánták a Nyulak-szigeti zárda lakói számára (ott lakott IV Béla lánya, a később szentté avatott Margit királylány). A tornyok mellett egy lakóépületnek a nyomait is megtalálták a feltáráskor.

Visegrád lett az újonnan szerveződött Pilis vármegye központja. 1258-ban Fülöp pilisi ispán felesége itt végrendelkezett, tehát az ispánság már létezett. 1277-ből ismert az első várnagy neve: Domonkos ("Comitis Dominici castellani de Visagrad"). Később a pilisi ispáni hivatal összekapcsolódott a visegrádi várnagyi feladatkörrel.

1284-ben IV. László János comesnek a visegrádi vár védelmekor elszenvedett káraiért két Somogy megyei falut ajándékoz. Győrffy György szerint a Héderek ostromolhatták a királyi várat 1283-ban. Ez az első adatolt várostroma a várnak. 1285-ben a várnagy és pilisi ispán Eyza.

Az Árpád-ház kihalása utáni trónharcok során először Vencel király (1301-1305) csapatai szállták meg a várat. 1305-ben biztosan cseh katonák voltak a várban, akik elfogták a szekszárdi apátot és kifosztották. Kristó Gyula szerint Visegrád Vencel apjának 1304-es hadjárata alatt került a csehek birtokába, mások szerint már 1301-ben a kezén volt. I. Károly valószínűleg az 1306-07-es hadjárata során foglalta el. A király 1311 előtt az akkor a pártján álló oligarchának, Csák Máténak engedi át használatra. Később Csák Máté szembefordult a királlyal és a várat sajátjának tekintette. Csák Máté Visegrádot bázisként használva támadta meg Károly királyt Buda várában 1311-ben. Gentilis Bíboros 1311. július 16-án kelt Csák Mátét kiközösítő oklevelében a nagyurat többek között azzal vádolja, hogy a Buda melletti királyi várat (Visegrádot), melyet a király meghatározott időre átengedett neki, saját tulajdonába vette, illetve azt megerősítette ("Castrum regium Budam [a visegrádi várról lehet szó] ei rex fidenter ad tempus concedentum duxerat, proprietarium sibi nequiter facere satagenst, et ... muniebat."). Károly seregei a Kacsics nembéli Szécsényi Tamás magister vezérletével 1317. őszén ostrommal foglalták vissza. Az ostrom során leomlott a lakótorony. A megrongálódott várat megerősíti. I. Károly uralkodása alatt szinte végig folyik a munka a várban. A lakótorony kőanyagát részben felhasználva megépül 1323-ra a második falgyűrű.

Csák Máté 1321-ben bekövetkezett halála után Károly 1323-ban áthelyezte székhelyét Temesvárról Visegrádra (ekkor még az Alsóvárba). A Salamon-torony és Alsóvár átalakítása mellett a Fellegvárat is átépítteti. Új palotaszárnyak épülnek a kaputoronyhoz kapcsolódva. A nyugati több szintes volt, az alsó szinten volt a vár konyhája, az emeletén két helyiség volt. A keleti szárny adott helyet a lovagteremnek, mindkét szintje osztatlan volt. Egy új ciszterna is épült.

Károly a várbéli építkezések mellett egy házat is épített a városban. 1330-ban a Zách Felicián féle merényletnek az volt a helyszíne. Később I. (Nagy) Lajos ezt a házat építette át királyi palotává, melyet Zsigmond és Mátyás is bővített.

1335. novemberében került sor a visegrádi királytalálkozóra I. Károly magyar, Luxemburgi János cseh és Nagy Kázmér lengyel király részvételével. Ennek már a Fellegvár adott otthont.

1342. 07. 16-án I. Károly a Fellegvárban lévő palotájában hunyt el. Thuróczi krónikájában így beszéli el: "Ezután a gyakran említett Károly király állandóan nagy nehéz betegségekkel kínlódott, melyek hosszú időn át főképpen lábaiban gyötörték és módfelett hatottak reá. Végéhez érkezvén, az Úr ezerháromszáznegyvenkettedik évében, felvirradván a Boldog szűz Margit ünnepét legközelebb követő szerdai nap, az ő várában, vagyis visegrádi lakóhelyén dicséretes véggel költözött az Úrhoz. Testét a fehérvári egyházban rejtették a föld ölébe. Uralkodott pedig a megkoronázásától harminckét esztendeig."

Fia, I. (Nagy) Lajos folytatta az építkezést a fellegvárban. Kimélyítették belső vár körüli sziklaárkot, és a vár köré egy külső falgyűrűt emeltek. Az új várfal védettebb nyugati oldalán egy gazdasági udvart alakítottak ki és egy harmadik ciszterna is épült. A déli részen a kaputorony előtt a várfal egy széles bástyává bővült, ahová a sziklaárkon átvezető fahídon keresztül lehetett bejutni. A belsővári palotákat is részben átépítették ekkor.

Az első nápolyi hadjáratban fogságba esett durazzói és tarantói hercegeket Lajos király parancsára magyar földre hozták. A meggyilkolt András herceg Károly nevű fiával érkező foglyokat Visegrádra vitték és - egyes források szerint - a fellegvárban tartották őket őrizet alatt. A hercegeket Lajos király csak 1352. decemberében bocsátja szabadon fogságukból.

1386. február 7-én II. (Kis) Károlyt a merénylő Forgách Balázs kardjával súlyosan megsebesítette a budai várban. Pár nap elteltével a sebesült királyt Visegrádra szállították és a fellegvárban szállásolták el. Itt vagy meggyilkolták, vagy belehalt sérüléseibe. Olyan vélemény is napvilágot látott, hogy mérget tettek sebeibe.

1401-ben a pártütő főurak egy csoportja Zsigmond királyt elfogta és egy darabig Visegrádon őrizte, majd a király innen a Garaiak birtokábanlévő Siklós várába került át.

1403. szeptember 8 án - a fellegvár kincstárában lévő Szent Koronával - ünnepélyes külsőségek között Luxemburgi Zsigmond ismét királlyá koronáztatta magát, és a ritka eseményt ország-világ tudomására hozta. Az egyetlen Visegrádon történt koronázás emléke abban a levélben maradt meg, melyet Zsigmond 1403. szeptember 30-án keltezett Raguza (jelenleg Dubrovnik) városának: "Deinde castrum nostrum Vissegradiense cisitando, coronam nostram sacram vidimus ct congregatio ibidem universopolulo, capüi nostro imposuimus, ipsam (se. Coronam) una cum péredicto, Karoló comiti Corbavic, fideli nostro committentes. (Azután meglátogatván a mi visegrádi várunkat, a koronánkat ott megtalálván és az ugyanott összegyűlt népsokaság jelenlétében fejünkre helyeztük, majd a koronát Visegrád várával együtt hívünkre, Károly ispánra bíztuk."). A király uralkodásának első két évtizedében változatlanul Visegrádot tekintette királysága központi városának.

1412-ben a Zsigmondot meglátogató lengyel királynak engedte át ideiglenesen a várat. Zsigmond a fellegvárat egy harmadik várfalövvel erősítette meg, melyhez egy kaputornyot is építettek. A belsővárban a nyugati palotaszárnyat meghosszabbították az öregtoronyig. Uralkodásának végén a visegrádi várat a damásdi és drégelyi várakkal egyetemben Hathnai Pán Lászlónak adta. Habsburg Albert legkésőbb 1438-ban ezeket visszavette.

Habsburg Albert a Szent Koronát, Pálóczi György érsek halálát követően 1439. július 4-én Esztergomból, a visegrádi fellegvár kincstárába szállíttatta. "...hozták a szent koronát, s bevitték egy bolthajtásos helyiségbe, amely ötszögletű volt, ... Aztán bezárták a bolthajtásos helyiséget, a bolthajtásos helyiségbe vezető ajtót pedig sok pecséttel jól lepecsételték. Visegrád vára ebben az időben Bazini Miklós gróf és fia, György gróf nemesurak kezében volt. A nemes Albert király hitvesével, a nemes királynéval ekkor hadba indult, a Szeged kör­nyéki nádasokba." (Kottanner Jánosné naplójából)

Albert halála után 1440. február 20-ról 21-re virradó éjjel Kottanner Jánosné, Luxemburgi Erzsébet özvegy királyné parancsára, Kesselőkői Liptai Bálint és szolgája segítségével Visegrádon ellopta a koronát és egy vánkosba rejtve Komáromba vitte. Ezzel lehetővé tette V. László megkoronázását, és meghiúsította I. Ulászló szabályszerű megkoronázását. Az eseményt maga a rabló írta le német nyelvű naplójába. A koronára és a csecsemő V. Lászlóra III. Frigyes tette rá a kezét. ( A koronát csak Mátyás király szerezte vissza Frigyestől 1463-ban súlyos feltételek árán.) I. Ulászló Visegrád élére Vincencius de Schamotulit nevezte ki.

Az 1450-es évek elején Újlaki Miklós tartott a kezében Visegrádot és azt az 1452-ben hazatérő V. Lászlónak sem adta át. Az 1454-ben említett Temesközi László és Vince Tamás várnagyok Újlaki familliárisai voltak. 1456-tól kezdve ismét királyi vár.

Hunyadi Mátyás trónra kerülése után az összes várat Szilágyi Mihálynak rendelte alá. 1459. március elején Mátyás hadai megostromolták a várat, oka ismeretlen (valószínűleg az ellene szőtt összeesküvés miatt). Ősszel már ismét Szilágyi Mihály rendelkezik Visegrád felett. 1463-ban sikerült visszaszerezni a Szent Koronát III. Frigyestől, 1464-ben pedig Mátyás törvényt hozott a védelméről. A vár 1476-tól a budai udvarbíró felügyelete alá került. Mátyás - I. Lajoshoz hasonlóan - szintén őriztetett előkelő foglyokat Visegrádon (pl. a cseh király fiát, Podjebrad Viktorin herceget, vagy Vitéz János esztergomi érseket ).

Mátyás a városban lévő királyi palotával egyidőben a fellegvárat is átépítette az 1470-es évek végén, illetve az 1480-as évek elején. Be lett építve a várudvar északnyugati része, a palotákat késő-gótikus stílusban átépítették és az öregtorony elé ágyúterasz épült. A paloták járószintjeit lesüllyesztették, a keleti palotában az első és második emeleten egy-egy nagytermet alakítottak ki. Az első emeleti terem gótikus hálóboltozatot kapott. A pincéket is beboltozták. A kaputorony felső szintje több rétegű kőkonzolokra támaszkodó védőerkélyt kapott.

Mátyás halála után fia, Corvin János a koronát Budán őriztette, majd a kincstárral és a koronával Délvidékre vonult. Kinizsi és Báthory a csontmezei csatában szétverték a Corvin-párti sereget. Corvin János végül kiegyezett II. Ulászlóval, aki Visegrádot, Tatát, Komáromot és Pozsonyt zálog címén a herceg kezén hagyta. Ulászló 1490-ben Buda felé tartván Visegrádot ostrommal foglalta el. A várnagy az egyik torony lángba borulta után adta át a várat a királynak. Ráskai Balázs budai udvarbíró a visegrádi várnagy 1492-ben. 1492-ben született az a törvény, amely kimondta, hogy az ország főpapjai és bárói közül választott személyek hivatottak a koronázási ékszerek őrzésére a visegrádi várban. A rendelkezés alapján a vár kormányzása az országgyűlés által kinevezett koronaőrök kezébe került, miként a várnagy kinevezésének joga is. Az elsőként hivatalba lépő koronaőrök: Nagylucsei Orbán egri püspök és Báthory István erdélyi vajda emeltették azt a címeres reneszánsz táblát, amely az északnyugati palotát díszítette (galéria). Később a koronaőrök csak világi főurak lehettek.

1526. márc. 20-án Tomori Pál személyesen értesítette az akkor éppen Visegrádon tartózkodó II. Lajost a várható török hadjáratról. A végzetes mohácsi csata után egy kisebb török csapat próbálta elfoglalni a várat, de az ide menekült pálos szerzetesek és környékbeli lakosság visszaverte a támadókat. Istvánffy szerint a pálosok a közeli Nosztra kolostorából jöttek ("é Collégio Nostraeo"). Az eseményről a mohácsi csata szemtanúja, Brodarics István is beszámolt. A törökök kivonulása után a visegrádi várnagyok átadták a várat a koronával Szapolyai Jánosnak, aki akkor a koronaőri pozíciót is betöltötte.

1527-ben I. Ferdinánd hadai megindultak a Szapolyai-pártiak ellen. Aug. 25-én Esztergomot már elfoglalták, innen az előhadat vezető Nádasdy Tamás budai várnagy Visegrád alá érkezett mintegy 200 lovassal. Az éj leple alatt harc nélkül foglalták el az Alsóvárat és völgyzáró falakat a tornyokkal. Szapolyai emberei a Dunán próbáltak meg segítséget hozni a Fellegvárnak, de vissza kellett vonulniuk. Másnap reggel a Fellegvár is megadta magát. A Fellegvárat magyarok, az Alsóvárat német zsoldosok szállták meg. A siker után I. Ferdinánd meglátogatta a királyi palotát, amelyet igen szépnek talált. A várat kijavították.

Szulejmán 1529-es Bécs elleni hadjárata alatt Visegrádot is elfoglalták a török csapatok. Erre valamikor szept. 15 előtt került sor. A törökök az itt lévő koronával egyetemben átadták a várat Szapolyai Jánosnak.

1530. október 19-én Roggendorf egy napos ostrommal foglalta el mindkét várat (Buda alatti táborából nov. 10-én jelenti I. Ferdinándnak). Buda sikertelen ostroma után a visszavonuló Habsburg csapatok Visegrád alatt táboroztak pár napig.

1531-ben a két király közötti béketárgyalások Visegrádon zajlottak. Az Alsóvár kapitánya ekkor Ferdinand de Kyros volt. A fegyverszünet lejártakor 1532-ben a Szapolyai-párti seregek ostromolni kezdték Visegrádot Pestyéni Gergely országbíró és Athinai Simon budai udvarbíró vezetésével. A Fellegvárat május elsején Kozár Miklós várkapitány harc nélkül átadta, de az Alsóvárat őrző spanyol zsoldosok kitartottak, és a Bakics Pál által vezetett felmentő sereg később megtörte az ostromzárat. Május másodikán Budáról Athinai Simon marhákat küldött a Fellegvár védőinek, ezeket az Alsóvárból kitörő spanyolok megpróbálták elragadni. Júliusban azonban az újabb támadás előtt kiürítették és felperzselték az Alsóvárat mielőtt elvonultak. Szeptember 11-én János király már Visegrádon rendezkedett be.

Oláh Miklós esztergomi érsek 1536-ban Magyarországot bemutató munkájában ezt írta róla: "A királyi palota felett, a lejtőin mindenfelé erdőkkel borított meredek hegy legfelső csúcsán látható, akár egy fészek, az igen erős fellegvár. Ennek élén ősi szokás szerint két férfi áll, akiket a királyság előkelői közül nem csupán a király döntése, hanem az egész ország választása alapján szemelnek ki. Itt őrzik a koronát, melyet mi szentnek nevezünk a privilégiumokkal és más királyi törvényekkel együtt. Ezeket mindenfelől falak zárják el. A két előkelőt a legnagyobb eskü köti, hogy a falakat feltörve a királyi diadémot ebből a fellegvárból csak úgy hozzák ki, ha az egész országnak és a királynak ez az egyhangú határozata, ez pedig csak akkor szokott megtörténni, ha királyt és királynét koronáznak. Ezek az előkelők állítanak két más várnagyot, kik egymást váltva teljes féléves időszakon át őrködnek a királyi diadém megóvásán, s ez idő teljes lejárta előtt fejvesztés terhe alatt nem mozdulhatnak a várból, amíg hivataltársuk fel nem váltja őket. A fellegvártól a hegy meredélyén fal ereszkedik le egy másik várhoz, amely szorosan a Duna hullámai mellett áll, ezt vízivárnak nevezik. Falaival a királyi palota oldalához kapcsolódó csodás pompájú kertet és magát a palotát köti össze a várossal, illetve erősíti."

A két király végül 1538-ban Nagyváradon békét kötött. A szerződésben Buda, Esztergom és Visegrád várait együtt akarták megvédelmezni az esetleges török támadástól. Erre egy cselt is kieszeltek, a Habsburg hadak színleg elfoglalták volna Visegrád Alsóvárát, így erősítve meg annak védelmét.

János király halálakor 1540-ben a hívei megszegve a nagyváradi megállapodást a csecsemő János Zsigmondot tekintették királynak. Erre Ferdinánd megindította Buda ostromára a csapatait. A Leonhard von Vels vezette haderő 1540. okt. 8-án kezdte meg Visegrád ostromát. Másnap egész nap ágyúzták az Alsóvárat. 10-én gyalogsági rohamokat indítottak a déli kapu ellen. Végül 12-én a Salamon-torony déli sarka ledőlt. A reménytelen helyzetbe került védők vezetője Bálint deák megegyezett a feladás feltételeiről okt. 13-án. A felsővár ostromát az idő szűkössége miatt félbehagyták és Pest ellen vonultak. Vels 150 főnyi helyőrséget hagyott az Alsóvárban és megegyezett a Fellegvár védőivel a tűzszünetről. Vels Buda elleni sikertelen támadása után ismét a fellegvárat kezdte ostromolni nov. 13-án. A hideg és köd miatt csak nov. 24-én kezdődött a tüzérségi ostrom. A vár kapuját lőtték a közeli falakkal együtt, mely során a torony ledőlt. A védők kedvező feltételekkel megadták magukat. Vels 200 fős őrséget hagyott a Fellegvárban. Megkezdődött a helyreállítás. Buda 1541-ben török kézre kerülése után várható volt a vár ostroma.

1543-ban az Esztergomot ostromló törökök dunai hajóit a visegrádiak több alkalommal is támadták. 1544 tavaszán Visegrádot Mehmet budai pasa és Hasszán esztergomi bég csapatai vették ostrom alá. Először az Alsóvárat támadták. Amikor a fal ledőlt az őrsége feladta (ápr. 5-e előtt, innentől vannak török zsoldlisták). A Fellegvár ostromához Buda alól kellett erős igásállatokat hozatni az ágyúk felvonszolásához a Só-toronnyal szemközti csúcsra. Több napig lőtték a várat és aknákat próbáltak ásni (sikertelenül). Végül a kiéheztetés mellett döntött a török hadvezetés. A védők öt napi szomjúzás után adták fel szabad elvonulás fejében a várat (ápr. 26.). Amadé Péter kapitány előtte még követeket küldött Bécsbe segítségért, de onnan elutasító választ kapott. A kivonuló védőket hitszegő módon lemészárolták, csak a sebesült Amadé Pétert hagyták életben, akit Konstantinápolyba küldtek, ott pedig kivégezték.

A visegrádi vár török őrségéről már 1544. ápr. 5-i dátummal léteznek zsoldjegyzékek. Először 400 fő felett volt a két vár őrsége, az Alsóvárban hajóépítő műhely is működött. Ahogy a törökök kitolták a hódoltság határát, a vár úgy lett jelentéktelenebb, őrsége folyamatosan csökkent. Nem sokat törődtek a vár karbantartásával sem.

1572-ben az Ungnad Dávid vezette küldöttség feljegyezte, hogy a vár igen elhanyagolt állapotban van és alig 50 fő az őrsége. A következő évben ismét megjegyzik a várról, hogy összesen 3 ágyút láttak és kevés az őrsége "Itt más öröm nincs, mint a kilátás". Az Alsóvár lakótornya szétlőve, romokban. 1577-ben ismét a Fellegvár romos voltát említik (Salomon von Schweiggert). 1587-ben szintén a Fellegvár gondozatlan és piszkos voltát jegyzik meg.

A 15 éves háború kirobbanásakor is gyenge volt a vár. 1595-ben Esztergom bevétele után a Pálffy Miklós vezette előhad szept. 8-a körül jenet meg a vár alatt. A hónap közepén már a teljes sereg ostromolta Visegrádot. Az Alsóvárat a török védők egy nap után feladták, de a fellegvárat keményen védték. Két napi lövetés és rohamok után is ellenállt. Végül a várral szomszédos hegytetőre ágyúkat vonszoltak fel és onnan lőtték be a várat, mire 21-én Pyrrhus aga feladta a várat. A fellegvárba 100 magyar és 200 német katonát szállásoltak be, de később már csak magyarok voltak az őrség tagjai egészen 1605-ig. A várat megerősítették Cogonaro hadmérnök felügyelete alatt. 1599-ben Pálffy hajdúkat és ellátmány küldött a várba Esztergomból.

1605. márciusában Bocskai hajdúi és a törökök bevették az Alsóvárat. A Fellegvárral azonban nem boldogultak, és májusban is kudarcot vallottak. Végül szeptember elején esett el a vár, mikor lecsökkentek a készletek és átpártolt vallon zsoldosok is voltak a törökök között. A kapituláció után számos vallon csatlakozott az ostromlókhoz. Az Alsóvár még sokáig a hajdúk kezén volt, nincs adat róla, hogy mikor adták át a törököknek.

A vár egészen 1685-ig török kézen volt. Az őrsége 50-100 fő lehetett. 1613-ban palánkfákkal erősítették meg. A végváriak gyakran portyáztak Visegrád alatt is. A török utazó, Evlia Cselebi 1664-ben járt Visegrádon. A leírása itt is túlzó. A fellegvárban egy kis dzsámit említ, gabona raktárat és hadiszer raktárat. A falakat 7 torony erősítette. A katonák számát 300-ra tette.

1684-ben Lotharingiai Károly Buda ostromára induló seregei június 16-án kezdték meg Visegrád ostromát. Először az Alsóvárat lőtték dél felől, majd gyalogsági rohamot vezényeltek. A védők a Felsővárba menekültek. A Felsővár védői 18-án adták fel a várat. A herceg elrendelte a rossz állapotban lévő vár megerősítését, és 400 fős őrséget rendelt ki. Az erősítési munkálatokban rész vett Marsigli gróf hadmérnök is. 1685 május 12-i jelentése fennmaradt. A Fellegvár ciszternáit feltöltötték és palánkkal erősítették meg mindkét várat. Megkezdődött a hadianyagraktár feltöltése is.

1685. júniusában támadás érte a várat: a budai, pesti és váci törökök próbálkoztak. Lotharingiai azonnal segítséget küldött. Július 12-én kétezer budai janicsár rohamozta meg az Alsóvárat. A védők a Salamon-toronyba húzódtak vissza és a Fellegvár támogatásával visszaverték a támadókat, akik 200 főt vesztettek. Egy hét múlva már Sejtan Ibrahim szerakszer csapatai támadták Esztergommal egyidőben. A védőket Johann Esias von Bischoffhausen vezette. Július 22-én esett el az Alsóvár, a Fellegvárat több napig lőtték. Az esztergomi oldalon álló tornyot aláaknázták és a robbanás a várfalat is ledöntötte. Egyes források szerint 40 védő halt meg és további 40 sebesült meg ekkor. Augusztus 4-én adták fel a védők a várat, és fegyvereiket megtartva hajón távoztak. Bischoffhausen kapitány ellen vizsgálat indult, de a végén felmentették bátor helytállása miatt. A törökök a rommá lett várat nem akarták megtartani, Érsekújvár elvesztése után az őrségét visszavonták Budára. Mindkét várat felgyújtották, de a vár felrobbantásáról szóló krónikák túloznak. Lotharingiai Károly szemlélőket küldött Visegrádra, de azok a vár romos voltát említve védelemre alkalmatlannak ítélték. 1686-ban már nem volt szerepe a várnak, csak a Duna-parti erődben volt egy kisebb őrség. Visegrádról később az a téves elképzelés alakult ki, hogy I. Lipót 1702-es várromboló rendeletének esett áldozatul, ezzel szemben már 1685-ben elvesztette vár jellegét.

Az 1690-es évek végén újra települő Visegrád lakosai előszeretettel használták fel a vár köveit az építkezéseikhez. 1868-ban Viktorin József helyi plébanos kezdeményezte a romok megmentését. 1871-72-ben Henszlmann Imre vezetésével megtisztították a belsővár területét. 1927-től kezdve Schulek János végzett leletmentést és állagmegóvást. 1965-től megindultak a helyreállítási munkálatok, ezek folytatódnak napjainkban is.