Kaposvár

A legújabban folytatott történeti, régészeti kutatások szerint a kaposvári vár Árpád-kori előzménye, egy fából, gerendából készült földvár Ropolyon/Rupolyon állt. Győrffy György szerint: "...a vár II. Endre kori meglétét bizonyítja, hogy amikor 1230-ban körülhatárolták az uradalmat, Ropolynál említik a vár vizét (fluvius War, ma Várvíz) azon a helyen, ahol ma is Várhögy néven nevezik a Ropó puszta feletti hegyet." Fügedi Erik kutatása szerint "a Gutkeled nembeli (Majádi ág) Felsőlendvaiak a Monoszló nembeliektől 1313-ban kapták meg az uradalom felét, de vár nélkül."

1313—1348 között már annak a várnak a várnagyát említik, amelynek a birtokosa a Felsőlendvai Rupolyi Amadé fia Miklós bán fiainak özvegye és fiai János és Amadé. Nyilvánvalónak látszik, hogy a Felsőlendvai család — a rokoni alapon megszerzett — új, de vár nélküli uradalmuk központjaként egy új várat építettek a Kapos menti mocsarak egyik jól védhető szigetén. Komjáthy Miklóst idézve: "Az uradalmi központ később áthelyeződött a Kapos folyása mellé, a mai Kaposvár területének Ny-i felébe, a mocsarak közé, a rupuli favárnál nyilván korszerűbben épített várba.

A Felsőlendvai Rupolyiak kihalása után 1357-től az új, úgynevezett kaposi uradalom fele már Vásári Miklós esztergomi érsek öccséé, Vásári Tamásé. 1387-ben említik várnagyát.

1403-ig az ő és a családja tulajdonában van Újvár ("Vywar"), azaz Rupolújvár (Rwpulwywar). 1403-ban a Rupolújváriak belekeveredtek a Zsigmond ellenes összeesküvésbe. A büntetésük teljes vagyonelkobzás volt, és 1403. november 18-án Rupulújvár várát, tartozékaival együtt fele-fele arányban a Héder nembeli Tamási Henrik fia János erdélyi vajdának és a Győr nembeli Szerdahelyi Ders Márton egykori alnádornak adományozta.

1443-ban Tamási Henrik rokonaival, Hédervári Lőrinc nádorral és fiával, Imrével kötött örökösödési szerződést a fele várra, a fele uradalomra és Tamási várára. 1444-ben Újlaki Miklós erdélyi vajda és macsói bán szállta meg a várat. A nagyhatalmú Újlaki, mint somogyi főispán a várnai csatában meghalt I. Ulászló király nevében intézkedett. 1453-ban V. Lászlótól az Újlakiak szereztek tulajdonjogot Újvár fele részére és fele uradalmára. Újlaki valószínűleg nagyobb építkezéseket végzett a várban.

Mátyás halála után, a Corvin Jánost támogató Újlaki Lőrinc herceg fellázadt II. Ulászló ellen (ökörnek nevezte), a király hadjáratot indított a herceg ellen. Kaposvár várát Dombai Dávid, Újlaki familiárisa védte. A hadműveletek 1495. jan. 5-én kezdődtek. Ulászló csapatainak hadvezére, Drágffy Bertalan erdélyi vajda megkísérelte megvesztegetni Dombait, de az a támadók figyelmetlenségét kihasználva kitört a várból és ágyúkat, élelmet és puskaport zsákmányolt az ostromlóktól. A hetekig tartó ostrom végén az ostromlók puskapora kigyulladt és a tűz átterjedt a várra is. Dombai feladta a védhetetlen várat. Nem sokkal később Újlaki is megadta magát Németújvár várában. Később a király megbocsátott neki, és ekkor visszakapta a várait is. A várat kijavították.

1504-ben Kaposújvár fele részét visszaadta a jogos tulajdonosának, Szerdahelyi Dersfi Miklósnak. 1524-ben Újlaki Lőrinc özvegye (akkor már Móré László felesége) Kaposvár másik részét eladta a Tóti Lengyel családnak.

1526 után a végvári rendszer részeként új erődítést, palánk rendszerű kiépítést is kapott. 1541-ben, a János király párti Török Bálint elfogása után Somogyban is korlátlanul érvényesülhetett Ferdinánd király akarata. Ferdinánd végvár erődítési programjában Dél-Dunántúl, így Somogy végvárrendszere is szerepelt. Kaposújvár, azaz Kaposvár hármas erődítés övezete is ekkor jöhetett létre, körülötte a szentjakabi, a mérői és még egy fél tucatnyi elővárral együtt.

Tojgun budai pasa csapatai 1555 szeptember elején zárták körbe a várat. A közelgő törökök hírére a vár kapitánya, Dersffy István megszökött a várból azzal az indokkal, hogy segítséget hoz. A kaposmérői és a szentjakabi őrség 6-án még bejutott a várba, ám ezután az ostromlók elkezdték lecsapolni a vár körüli mocsarat (a Kapos folyót már korábban elterelték északabbra). A várvédők Torma Márton várnagy és Zoltai István vezetése alatt kb. 250-en lehettek, az ostromlók létszáma tízezer körül mozgott. A védők esküt tettek, hogy a várat halálukig védelmezik. A törökök 9-én kezdték el lövetni a várat, majd 11-én sikertelen roham következett az egyik szétlőtt bástya ellen. Ezután a várbéli hajdúk tárgyalni kezdtek a vár feladásáról, majd miután a tisztek elutasították ezt, 16-án éjjel mind a százötvenen kiszöktek a várból. Tojgun pasa ezt látva azonnal általános rohamot rendelt el, miközben a lovassága üldözőbe vette a szökött hajdúkat (sikertelenül). 17-én délutánra nagy véráldozatok árán a védők visszaverték a rohamokat, de alig százan maradtak. Feladták a rommá lőtt palánkot és visszavonultak a belső várba. Időhúzásba kezdtek: alkudozást színleltek a vár feladásáról, majd 20-án kitörtek a várból (mint Zrínyi Miklós 11 évvel később Szigetváron). A kitörés során a vár tisztjei és hatvannál többen haltak hősi halált, harmincnégyen kerültek török fogságba. Az ostrom során megszökött hajdúk vezérét, Szél Pétert Török Ferenc később további bűnei miatt felköttette Pápán.

Nem sokkal a törökök sikeres ostroma után a magyarok 1556. augusztusában rövid időre visszafoglalták és részben lerombolták, majd a törökök 1556 és 1557 között újjáépítve a várat nahije központtá tették. A megerősített török végvár mellett kialakult egy balkáni típusú város, amelyben igazi török, szerb, bosnyák és görög lakosság élt vegyesen. A vár török őrsége 2-300 fő körül mozgott.

A tizenöt éves háború alatt a keresztény seregek 1599-ben a Dunántúlon indítottak támadást Schwarzenberg, Pálffy és Nádasdy vezetésével. Elfoglalták Gesztest, valószínűleg Cseszneket, Lakot, Bolondvárat (Balatonszemes), elhagyta őrsége Koppányt, Dombót és Ozorát. Kaposvár ostroma azonban a hideg beköszöntével kudarccal végződött. November 23-án vonultak téli szállásra.

1657. január 23-26-a között Nádasdy Ferenc és Batthyány Ádám katonái sikeres portyán vettek részt Somogyban. A portya a során Kaposvát is megközelítették.

Evlia Cselebi török utazó az 1660-as évek közepén a következőket írta le a várról: "Ez a vár olyan, mintha Kanizsa várának a fia volna. Kanizsa gyanánt egy nádas, mocsaras mély völgyben áll, mint négy lábán a béka. A mocsár vize a Kapos folyón az árkon átfolyik, és igen nagy víz. Vára nincs oly nagy, mint Kanizsa, hosszúkás, négyszög alakban fekszik. Egész építkezésének az alapján fagerendák vannak, körös-körül tömésfalakkal övezett palánka. Belső vára azonban nagyon erős és háromszáz deszkazsindelyes tetejű, kert nélküli, szűk háza van. Szulejmán khán dzsámija, hadiszertára, élelmiszer raktára, keletre nyíló vaskapuja, előtte felvonó hídja és tornya van."

Kaposvár 1686. nov. 12-én szabadult fel a török uralom alól. Bádeni Lajos csapatai Pécs és Siklós visszafoglalása után megkezdték a még török kézen lévő somogyi várak visszafoglalását. Október 30-án érkeztek meg a keresztény csapatok a kicsiny téglavár alá. A török védőknek 24 ágyújuk volt és kemény ellenállást fejtettek ki. Egészen nov. 12-ig kitartottak, ekkor szabad elvonulás fejében feladták a romos várat. Az elvonuló törökök parancsnoka keserűen jegyezte meg "ha a kotlós kiröppent, mit tehetnek a csibéi?".

1687-ben összeírták a törököktől visszafoglalt várat. Ezek szerint a belső várat három árokrendszer fogta össze, ezek választják el egymástól az erősség három részét. Az első árkon belül 50 telek volt, amelyen a katolikus, illetve a „rác" ( — görögkeleti) vallású lakosság házai álltak ( de ezeket a visszafoglaláskor felégették ). A második árkon belül a híd utáni két kapun át haladva egy hosszú utca következett, amelyben 56 lakott török ház volt (8 elpusztult mellett). Ez lehetett a középső vár. A középső várat szegélyező harmadik árok átlépése után a belső várba ("in inferiori arcé") értek az összeírók. Itt 8 lakott és 15 lakatlan, de jó állapotban lévő "török ház" állt. Vagyis a vár harmadik, legbelső részében 23 ház, telek létezett.

1694-ben a belső vár romos tornyát megkapták a bencések, akik 1706-ig plébániaként használták.

Kaposvár középkori várának hadijellege, lakhatósága 1702-ben Lipót rendeletére szűnt meg. Ekkor kezdődött el a vár módszeres elbontása (ami a 20. században a Nostra építésével fejeződött be).

1704-ben a Rákóczi-szabadságharc ellen felbujtott rácok a várost felégették, az életben maradt lakosok elmenekültek.

1712-ben a lassan újratelepülő városról Esterházy Pál hercegi uradalmi tiszttartója ezt írta: "A vár régen leromboltatott hanem csak ugyanannyira mint a belső volt, ott vagyon még fent egy darab terület, ahol jóllehet nem kevés munkával, de ugyancsak lehetne magtárt építtetni ha itt is majorságot akar tartani az uraság." Az 1730-as évekig a várban magtár, gazdasági épületek, uradalmi tiszttartói lakás, börtön és a megyegyűlések "háza" létezett.

1812-ben még azt írták: "még most is láthatók annak a várnak a maradványai, amely a 16. században a Deseőfi (pontosan Ders!) családé volt: e várat 1686-ban foglalták vissza a töröktől. A Rákóczi pártiak rontották le." Ez utóbbiból annyi igaz, hogy a Rákóczi párti kaposvári hajdúk gyakran összecsaptak a császárhű rácokkal. Ezek a csaták több ízben a város felégetéséhez, azaz a pusztulásához vezettek.

A 19. században a kiépülő vasutat átvezették a vár romjain, majd Esterházy majorság épületeit 1930 és 1936 között a város elbontotta. A vár nagyon jelentős pusztulását hozta az akkori Nostra, a későbbi Dél-Dunántúli Gabonaforgalmi Rt. belső várban történő felépítése. 1945 után viszont a továbbterjeszkedő Gabonaforgalmi Vállalat új létesítményeivel beépítette a romkertet, illetőleg eltüntette a vármaradványokat. Előbb a siló 1950-es, majd a zsákraktár 1957-ben való felépítése és az irodák 1970—71-es megépítése során a várromok egy részét engedély nélkül elbontották és ugyancsak ráépítkeztek a vár különböző részeire.

2000-ben Magyar Kálmán, 2019-ben a volt Nostra lebontása után Molnár István régész végzett ásatásokat az egykori vár területén (a galéria az ásatás végén készült).