Nagymarton erődített temploma

Nagymarton, mai nevén Mattersburg környéke már az ókorban lakott volt, római és longobárd régészeti leletek is előkerültek a környékén.

Kézai Simon krónikájában olvasható, hogy Imre király feleségével, Aragóniai Konstanciával Magyarországra érkező Simon és Bertrand lovagok (a Bajóti és Nagymartoni családok ősei) "világszép" testvérét, Tota udvarhölgyet Konrád fia Benedek vette feleségül, és a királytól Martonfalvát (Nagymarton) kapták. A krónikát alátámasztja Imre király 1202-es oklevele, mely szerint Nagymartont ("villa Martini"), mely birtokot III. Béla a budai káptalantól magához váltott, Benedek vajdának ("Benedicto voiovode") adományozta. Kézai Simon és Bertrand lovagok érkezését viszont rosszul adja meg, ők II. András egyik oklevele alapján később, már az ő királysága alatt érkeztek az országba, és ekkor kapták adományul Röjtökört. Benedek vajda időközben kegyvesztett lett a királynál, és rövid időre elvesztette Bajótot és Nagymartont is, ami ellen a királyi udvarban maradt Tota tiltakozott és a király vissza is adta neki a birtokokat. Tota a birtokot 1221. körül testvérére, Simonra, a Martoni/Nagymartoni család ősére hagyta, ami ellen Ayán fiai 1230-ban perrel éltek, de a király Simonnak ítélte a birtokot (az ítélet szerint Ayán és Fiai, Endre, Lampert és Günther Imre király idejében a korona ellen elkövetett árulásuk miatt Martonfalva birtokra nézve minden jogukat elvesztették). Simon ispán a tatárjárás alatt számszeríjasaival sikeresen védte meg Esztergom várát a mongol ostromlóktól, és más szolgálatokat is tett IV. Bélának.

1285-ben Habsburg Albert Kőszegi/Németújvári Iván ausztriai rablásait megtorlandó hadat küldött Iván borostyánkői várának elfoglalására. A betörő osztrákok ellen a Kőszegiekhez csatlakoztak többek között Nagymartoniak, Simon fiai, Mihály és Simon is. Az egykorú stájer krónika leírja, hogy az osztrák és stájer lovagokat a magyarok könnyűlovas harcmodorral, bekerítéssel és folyamatos nyílzáporokkal győzték le.

1289. április végén Albert herceg mintegy 15.000 embert gyűjtött össze a kőszegiek elleni hadjáratához, amihez IV. László hallgatólagos beleegyezését is megszerezte. Ez volt a Güssinger fehde. Az osztrák csapatok május 4-én ostrom alá fogták Nagymarton várát, amit Nagymartoni Simon és Mihály személyesen védtek. Erről a Rímes Stájer krónika a következőket írta: "... A várfalakat is aláásatta, hogy célt érjen. Odavitette a hajítógépeket és az ellentornyokat is: ezek ellen senki nem talált menedéket, a fent ülő lövészek mértéktelen károkat a bent lévőknek. A bent lévők nem tértek ki előlük, hevesen védekeztek. Sok gyerek és nő lelete ott a halálát. Rettegtek és szenvedtek a sok nehéz kőtől, amelyeket a kővetők és parittyák lőttek ki rájuk. Ám a félelem és a csapások sem törték meg a magyarok harci kedvét: szilárdan kitartottak. Azt mondták nekik ugyanis, hogy nemsokára felmentik őket, mert odaérkezik Iván gróf a csapataival. Simon és Mihály grófot is nagyon éltette a remény, így még inkább felbátorodtak: úgy tettek, mintha semmi gondjuk nem lenne, és megállás nélkül, éjjel nappal védekeztek." Az ostrom 11-ik napján megérkeztek a Kőszegi testvérek csapatai és megpróbálták elcsalni az ostromlókat a vár alól. Ez nem sikerült és magára hagyva a védőket visszavonultak, erre "... igen kétségbeesetté vált Mihály és Simon gróf". A várat végül feladták és lerombolták: "Alig alig sikerült rávenni az osztrák herceget, hogy legyen oly kegyes, és engedje eltávozni a várbelieket kedvük szerint a kisebb-nagyobb ingóságaikkal együtt, egyedül az élelemnek kellett ott maradnia. ... a herceg megparancsolta úgy negyven emberének, menjenek oda, legyen gondjuk a várra, s ha lennének még ott emberek, lőjék szét őket az ostromgépekkel. ... amikor a vár helyén nem maradt semmi! ... a herceg készen állt és elindult Majád felé."

Nagymarton vára nem is épült újjá, a Nagymartoniak 1317 után Fraknón építettek várat, Nagymarton a várbirtok része lett. A legújabb elmélet szerint a lerombolt Nagymarton várát inkább a fraknóaljai "Hausberg"-en kellene keresni.

1302-ben, egy leánynegyed perben "Magnus Martinus"-ként említik a települést, a Nagymartoniakat pedig "de Magno Murtun"-ként.

1314-ben a települést már Nagymartonként írják az oklevelek: "Villa Martini maior", megkülönböztetendő Kismartontól. 1346-ban a Nagymartoni család tagjai megosztoznak birtokaikon, többek között Nogmarton falván is. Másik oklevélben Nogmortun-ként szerepel.

1434. november 8-án (Nagymartoni) Fraknói Pál és Vilmos grófok Molnári Kelemen győri püspöknek és osztályos testvéreiknek, Istvánnak és Domonkosnak adják át Fraknó, Kabold és Pordán nevű várakat és a hozzájuk tartozó birtokokat, köztük Nagymarton mezővárost ("oppidum Noghmarton"). 1437-ben Hédervári Lőrinc nádor figyelmezteti a soproniakat, hogy vigyázzanak, mert Nagymarton ("zü Mertersdarff") környékén zsoldosok fosztogatnak és ha megtudják, jelentsék a nádornak a tartózkodási helyüket.

Albert király halála után az özvegye, Luxemburgi Erzsébet királyné zálogként átadja a területet a Habsburgoknak. 1441-ben a Nagymartoni/Fraknói család utolsó férfi tagja Fraknót, Lánzsért és Kaboldot is átadta zálogba Habsburg Albertnek. Ezt az állapotot az 1447-es regedei fegyverszünet, az 1463-as soproni béke és az 1491-es pozsonyi béke is az Alsó-ausztriai Kamara kezelése alatt ún. koronazálog státusban hagyta. Az elzálogosított területek utolsó részeit majd csak III. Ferdinánd fogja visszaadni 1647-ben. Nagymartont végig Fraknót birtokosai tartották uralmuk alatt.

Nagymartont is, mint szinte az összes környező települést 1529-ben Bécs ostromakor, és 1532-ben Kőszeg ostromakor is elpusztították a török portyázók. Fraknót 1622-ben Kismartonnal együtt Esterházy Miklós gróf 400.000 aranyforintért vehette zálogba és 1626-ban már örökbirtokába is került. Nagymartont 1683-ban elpusztították a bécset ostromló török csapatok

1704-ben a kurucok első dunántúli hadjárata alatt a császári erők ellentámadásakor szeptember 18-án Nagymarton alatt Károlyi Sándor hada szinte puskalövés nélkül szétszóródott és a sereg híján maradt vezér néhány hét alatt ellenállás nélkül kiürítette a Dunántúlt.

1707. január 17-én Szekeres István kuruc brigadéros jó "paripás katonáival" két sebesülés árán felégette Nagymartont, és nem "kicsin lármát csinált" a németeknél.

A Szt. Márton erődített templom

Templomának előzménye egy román stílusban épült kis templom lehetett (a bejárati előcsarnoka alatt találtak némi románkori részletet). 1343-ban, amikor Nagymartoni Pál Avignonban járt követségben VI. Kelemen pápánál, kérte, hogy a templomot szenteljék Szt. Márton tiszteletére. Kérését azzal indokolta, hogy nemrégiben kibővítette Nagymarton kis templomát. Feltételezhető, hogy a kis román stílusú templomot a gótikus központi hajóvál, az északi mellékhajóval és a kórus hozzáadásával bővítette.

1439-ben Nagymartont Marteinsdorff-ként említik, ahol Szt. Márton püspök tiszteletére szentelt templom áll. Az eredetileg lapostetős hajó valószínűleg az 1446-os tűzvészben megsérült, majd 1495/96-ban a kórussal együtt újra boltozták. Ekkor épült a templom tornya, még a mainál alacsonyabbra. A templom lőréses körítőfala a 15.-16. században épülhetett, a templom szentélyén és hajóján is kulcslyuk lőréseket alakítottak ki a boltozat felett.

1659-ben a tornyot megemelték,és a templom egyes részeit barokkizálták. 1683-ban a várost felégették a Bécset ostromló török csapatok, valószínűleg a templomot is kirabolták és felgyújtották. Az 1707-es kuruc támadáskor is megsérülhetett a templom. A ma is új épületnek nevezett déli hajót valószínűleg csak a 18. század első negyedében építették hozzá. Nem sokkal ezután a déli hajótól keletre a Szent Anna-kápolnát építették be. 1781. július 15-én villám csapott a templom tornyába és 5 embert ölt meg.

Könyöki József 1883-ban mérte fel a templomot: "... bemutatom a nagymartoni templomot is, miután ez lőréses védőfallal és a boltozat fölött szintén lőréses védőcsarnokkal van ellátva. A déli oldalán pedig a mai napig is sáncznak nyomai láthatók. A mint az alaprajz és a hosszmetszet mutatja a sanctuarium és a hajó közt kereszthajó van beillesztve. A sanctuariumban a gerinczek mint azt az első lapon c) alatt látjuk rövid hatszögű faloszlopból nőnek ki, mely oszlopok egy paizs alakú gyámkövön nyugosznak. A sanctuariumban csak három zárkő van, az első és harmadik szintén csak egyszerű a gyámkövekkel megegyező paizsat képez, a második azonban, a paizson kivül még rózsa díszítménnyel is bír mint azt e) alatt láthatjuk. A szentély gerinczei f) alatt láthatók, A kereszthajónak szerkezete épen olyan, mint a szentélyé, csak hogy a paizsalakú gyámkövek magasabban vannak és a hatszögű faloszlopok hiányzanak úgy hogy a gerinczek közvetlenül a gyámköveken nyugosznak, A hajóban a gerinczek ismét a paizsalakú gyámkövekből nőnek ki, és minthogy az ivezetek nagyobbak, a gyámkövek mélyebbre esnek mint a kereszthajóban, Ezen gyámköveket ó) alatt, a hajó gerinczét pedig h) alatt mutatom be. A hajóban látható nyolez zárkő olyan, mint a szentélyben az első és a harmadik. Az alaprajzon látható melléképület és torony későókorú. Megjegyzem, hogy a járom ívek körül is gerinczek futnak. Az ablakok mérművei és czölöpjei mind ki vannak törve. Az épitésí anyag vegyes. A szentélyben létezik még egy egyszerű kis piscina. A védőcsarnok lőréseit, melyek azonban jelenleg nagyobb részt be vannak falazva g) alatt mutatom be. A templom a helység déli részén egy dombon fekszik úgy hogy 46 lépcsőn érünk oda. Miután a mélyebben fekvő soproni országút a templom alján vonul el, látható, hogy e templom hívatva volt ez utat uralni. A templom udvara egyszersmind temető volt. Itt találtam két igen csinos kovácsolt vaskeresztet a XVI. századból, melyeket második lapon a) és ó) alatt van szerencsém bemutatni."

A neogótikus főoltárt 1895-ben állították fel, mert az elődje 1886-ban elégett. 1960-ban a templomot kívülről renoválták, 1976-ban a templomot belülről helyreállították, bővítették, a templom lépcsőjénél előcsarnokot, déli kápolnát és sekrestyét kapott.