Pozsony vára

Pozsony az Árpád-ház kihalásáig

Pozsony a nevét valószínűleg az első ispánjáról kapta (Pós személynév becézett alakja). A várhegy már a késő kőkorban lakott volt, ekkor a bádeni kultúra népének volt itt telepe. Később a hallstatti kultúra népe lakta, majd a keltáknak volt itt oppidumjuk. A rómaiak az 1. század végén jelentek meg, jelenlétükre másodlagosan beépített kövek utalnak, illetve a XIV. Legio jelzésével ellátott téglák.

Pozsony első említése 907-ből ismert (Braslavespruch / Brezalauspruch), a környékén volt a honfoglalásunkat lezáró pozsonyi csata (* megjegyezendő, hogy Braszláv vára más vélemények szerint Zalavár lehetett inkább, mert ott biztosan Braszláv volt a keleti frank helytartó, akit épp a magyarok elleni védelemmel bíztak meg). A korábbi történeti munkák a várhegyen egy morva erődítményt feltételeztek, de ezt már Bóna István sem fogadta el, hivatkozva arra a 864. évi forrásra, amely a morvák várát Dowina/Dévény néven említi a Morva folyó torkolatánál. Őt igazolták a sáncok faanyagainak vizsgálatai: "a 2005–2010 közt folytatott szlovák-német projekt keretében végzett ¹⁴C és dendrokronológiai vizsgálatok szerint a pozsonyi sáncból származó famaradványok közül a legfiatalabbat 992-ben vágták ki (Henning – Ruttkay 2011. 272–273.), s ez a tény véglegesen cáfolta vár morva voltát. A projekt keretein belül végzett vizsgálatok emellett meglepő adatokkal is szolgáltak, a természettudományos keltezési eredményekre alapozva a várépítés 4 periódusát állapították meg, a 8. századi avar háborúktól a 10–11. századi időszakig." A pozsonyi sáncok kevert tipusúkak, rácsos gerendázatot és kazettás szerkezetet is találtak. A helyenként közel 8 méter széles sánc követve a plató vonalát, nagyjából ovális formában keríti a védett, 6 hektárnyi területet. Ahol a sáncot megszélesítették ott a 12 métert is eléri. Ez a vár azonban Szt. István királyunk idejében épült. A pozsonyi várban a 11. század elején lehetséges, hogy egy rövid ideig Vitéz Boleszláv lengyel király katonasága is állomásozhatott, amikor háborúban állt Szt. Istvánnal. A pannonhalmi apátság alapítólevelében (1001 vagy 1002, 12-13. századi átírás) szerepel adományként az apátság számára a pozsonyi (Poson) vám harmada. A 11. század elején, egy az előző évszázadban elpusztult háromhajós bazilika helyén épült fel a Szent Megváltó prépostsági templom, amit 1221 után lebontotak.

"Pozsony kétségkívül hiteles első említése Reichenaui Herman 1048–1054 között írt krónikájából származik, ahol Brezesburg, illetve Brezisburg a vár elnevezése. Az Altaichi Évkönyvek az 1052-ben lezajlot ostrom kapcsán a Preslawaspurch nevet említik."

1042-ben Aba Sámuel király betört az osztrák őrgrófságba, ezért bosszúból III. Henrik német császár lerombolta Pozsonyt és Hainburgot is, majd Bretiszlav cseh seregével egyesülve a Garamig hatolt, ahol kilenc várat foglalt el (a védők két néven nem nevezett várat maguk gyújtottak fel, nehogy a németek kezére jusson). Matej Ruttkay, a pozsonyi sáncokat kutató régész egy riportban elmondta, hogy "...valószínű, hogy a palánkvár még a 11. században leégett, és hatalmas többméteres destrukciója alapvetően megváltoztatta a terep jellegét, illetve létrehozta a várdomb mai domborzatát". Ez az esemény talán az 1042-es eseményekkel köthető össze. 1050-re a magyarok újra felépítik Pozsony várát, míg Hainburgot már a császár erődíti meg - éppen Pozsony ellenében.

1052-ben III. Henrik csapatai a Duna vonalán törtek be az országba. Pozsony várát nyolc heti ostrommal sem tudta bevenni, sőt Búvár Kund (vagy Zotmund) megfúrta a császár hajóit. A német hadjárat eredmény nélkül zárult.

A mogyoródi csata utána a vesztes Salamon király hatalma csak a Pozsony és Moson várak közötti keskeny sávra terjedt ki. 1074 májusában Salamon fegyeres segítséget kért IV. Henriktől I. Géza ellen és ezért hűbért is vállalt. Herzfeldi Lambertus hat igen erős magyar várról szól, melyet Salamon ekkor biztosítékul ad IV. Henriknek, ezek nevét azonban nem tudja. A betörő német sereg a Duna mentén támadott, a magyar hadak a felperzselt föld taktikáját alkalmazva kitértek a nagyobb összecsapások elől és az éhező német had visszavonult. A krónikák szerit László herceg 1075-1077 között eredménytelenül támadta Pozsonyt, viszont 1079-ben Mosont elhódította Salamontól. 1081-ben Salamon elhagyta Pozsonyt is.

1108-ban V. Henrik német császár ostromolta Pozsonyt, amikor a trónkövetelő Álmos herceget támogatta Könyves Kálmán ellenében. A német krónika szerint a császár "miután az ellenség - különösen a folyók gátja és mindenfelől lévő gázlók révén - sokoldalúan felkészült, Pozsony várának nehézkes és hiábavaló ostroma után majdnem dolgavégezetlenül tért vissza".

1146 áprilisában a trónkövetelő Borisz katonái váratlanul elfoglalták Pozsonyt, de II. Géza rövidesen visszavásárolta. II. Géza halála után fia, III. Istvánt nagybátyja, II. László ellenkirály elűzte az országból. III. István hamarosan visszatért és Pozsony várában húzta meg magát. 1163-ban a pozsonyi várnéppel kiegészített seregével III. István Székesfehérvár mellett csatában legyőzte másik nagybátyját IV. Istvánt, és újra elfoglalta a trónt.

1189-ben Pozsony várában tartózkodott Barbarossa Frigyes, amikor átvonult Magyarországon a Szentföldre tartó keresztes hadaival.

Pápai jóváhagyással 1204-ben a prépostság, 1221-ben a Legszentebb Megváltó temploma a Váraljára költözött, ahol a város később kialakult.

1223 körül Hahót nembéli Buzád Pozsony ispánja, aki II. András ellenében az Ausztriába menekült ifjú IV. Béla pártjára állt.

1241-ben a vesztes muhi csata után IV. Béla kerülőúton Pozsonyba érkezett. Innen II. Frigyes osztrák herceg meghívására Hainburgba ment, ahol az kizsarolt a királytól három nyugati vármegyét és a nála lévő értékeket. A tatároknak nem sikerült Pozsonyt elfoglalni, de valószínűleg nem is próbálkoztak vele komolyabban. Eközben II Frigyes a Duna jobb partját dúlta egészen Győrig. Pozsonyt 1242 tavaszán akarta elfoglalni, de a pozsonyi ispán, a Hontpázmány nembéli Achilles és testvérei visszaverték az osztrákokat. V. István egyik oklevele szerint Rátót nembéli Roland a IV. Béla és az osztrák herceg közötti harcokban megerősítette Sopron és Pozsony várakat.

IV. Béla 1245-ben kiadott oklevele szerint Moch fia Lék és Csukár fia Péter és testvérei saját költségükön Pozsonyban egy tornyot építettek és ígéretet tettek annak védelmére. A régi paloták helyén épült ez a hatalmas, 22 x 22 méter alapterületű lakótorony (galéria). A vastag külső falakat 12 támasztópillér stabilizálta. A lakótornyot sáncfalak védték, a védműrendszerhez annak délnyugati oldalán a 13. század 50-es éveitől egy magas, 10 x 10 méter alapterületű torony is hozzátartozott, melyet az a Roland ispán építtetett, aki a kerítőfalat is kijavíttatta. A tornyok tetejét és a várfalakat fogas falpárkányzat szegélyezte. Ez az őrtorony ma is létezik, ez a Koronatorony, ahol a 16-18. századokban a Szent Koronát őrizték. 1254-ben János pilisi apát költségén a Duna parton megépítették a Vízi tornyot, ami vámszedő helyként is funkcionált.

Egy 1257-es oklevél szerint Rembald, a johannita lovagrend főnöke arra kötelezte magát a többi között, hogy a pozsonyi vár védelmére a várban 50 szerzetes lovagot a megfelelő szolgaszemélyzettel fog elhelyezni.

A Babemberg-örökségért folytatott cseh-magyar háborúban Pozsony többször is gazdát cserélt. II. Ottokár 1271 áprilisi betörésekor sorban foglalta el Dévényt, Stomfát, Pozsonyt, Nagyszombatot, Nyitrát. Pozsony védelme során egy 1272-es oklevél szerint Lőrinte nembeli Saul fia Lőrinte 9 sebet kapott és négy szerviense is elesett, ő pedig 9 szervienssével együtt II. Ottokár fogságába esett. 1271 augusztusában szabadult 1500 márka váltságért. Ottokár májusban Pozsonynál átkelt a Dunán és ostrommal vette be Mosont és Óvárt is. Egy kisebb vereség után május 23-án Pozsonyon keresztül visszavonult a cseh-német had. V. István seregei a cseheket üldözve egésze Brünnig pusztítottak. 1271 július 3-án Pozsonyban békét kötött V. István a cseh királlyal és az 1261-es területi viszonyokat állították vissza. A háború 1273 telén ismét kitört, a csehek ismét elfoglalták Pozsonyt, de júniusban sikerült visszafoglalni tőlük egy rövid időre. Augusztusban újra II. Ottokár kezére került Pozsony, Nagyszombat, Győr, Sopron, Óvár és Moson is. A király távozása után is cseh uralom alatt maradtak a várak 1277 őszéig. Ekkor Ottokár átadta azokat, de IV. László és Habsburg Rudolf szövetségét már ez sem akadályozta meg. 1278-ban a magyar sereg Pozsony alól indult a második morvamezei csatába és erre is tért vissza győzedelmesen Fehérvárra menet. A legenda szerint a pozsonyi Ferences templomot még IV László kezdte el építtetni hálából a győzelemért.

1286-ban a IV. László ellen fellázadó Köszegi Miklós Apor volt erdélyi vajda és Márk fia Dénes segítségével foglalja el Pozsonyt. A királyhű erők Péter fia János comessel megverték Aport, majd Pozsonyt is visszafoglalták a királynak. Egyes források szerint a vár leégett a harcokban. 1287 év elején Albert osztrák herceg kihasználva a magyar király és a Kőszegiek küzdelmét megszállta Pozsonyt. A városba a német polgárok engedték be, de a várat ostrommal kellett elfoglalnia.

III. András 1291-ben haddal kívánta az osztrákokat kiverni az országból. Csák Péter fia Máté főlovászmester Vörös Ábrahámmal ostromolta Pozsonyt, de nem tudták visszafoglalni, sőt, Ábrahám is megsebesült ("Mikor pedig a pozsonyi vár ostromára Máté lovászmesterünket küldtük, Ábrahám ispán maga az említett vár ostromában a halálos veszedelemtől sem félve férfiasan harcolt, s ott Ábrahám ispán is életveszélyesen megsebesült, egyik szerviense életét vesztette, mások pedig — csaknem ötvenen a szerviensei közül — súlyosan megsebesültek, ahogyan mindezeket az előbb említett Máté mestertől és ama vidék más nemeseitől megtudtuk."). Közben a királyi had már Bécs külvárosáig nyomult és a kitörő osztrákokat megverte. Albert kénytelen volt békét kérni és visszaadni a Magyarországon elfoglalt várakat, köztük Pozsony várát és városát, Nagyszombat városát, Kaboldot és Németújvárt. ("Mások várait Magyarországon, melyeket a herceg hatalmában tart, legyenek azok akár nemeseké, akár bármi egyéb állapotú embereké, maradéktalanul lefogják rombolni.") Még ebben az évben Pozsony városa 22 privilégiumot kapott a királytól (galéria).

1292-ben Kőszegi Henrikfia Miklós fellázadva a király ellen elfoglalta Pozsonyt. A Kőszegiek ádáz ellensége, Csák Péterfia Mátyus királyi főlovászmester Herklin pozsonyi bírónak segítségével azt újból visszafoglalta.

1296-ban III. András feleségül vette Albert lányát, majd 1297-ben Pozsony megyét Pozsony várral, más várakkal, falvakkal, vámokkal (tributum) együtt Ágnes királynénak adta élete tartalmára.

1298-ban III. András Albertet támogatva a császári trón megszerzésében Miklósfia Demeter mester zólyomi és pozsonyi főispánt küldte segítségül 200-300 lovassal.

Pozsony 1301-től 1526-ig

III. András halála után 1302-ben Rudolf osztrák herceg szállja meg Pozsony vármegyét és a várost annak az ürügyén, hogy az özvegy Ágnes királyné ellátását kell biztosítania. 1304-ben I. Károly (Róbert) itt kötött szövetséget Rudolffal. 1305-ben Kőszegi Iván Pozsonyban fogadta a magyar trónt elfoglalni kívánó Bajor Ottót. 1313-ban egy bizonyos Ditricus comes áll Pozsony élén az osztrák érdekek képviselőjeként (Nos Ditricus Marschalcus Illustris Ducis Austrie et comes Posoniensis). 1321 novemberében szövetségre lépett I. Károly és Frigyes osztrák herceg, aki a Lajos bajor herceg elleni segítségért Pozsony megye visszaadását ígérte. Ez még 1323-ban sem történt meg, ami miatt küszöbön állt a háború az osztrákokkal. 1326-ban Frigyes a király ellen lázadó Kőszegieket támogatta, ezért 1328 nyarán cseh szövetségesével I. Károly megtámadta Frigyest, aki kénytelen volt békét kérni és ígéretet tenni az összes magyar terület visszaadására. I. Károly pozsonyi ispánná Treutel Miklóst nevezte ki (Nicolaus dictus Treutul). Az 1328-as brucki békét 1331-ben Pozsonyban megújították.

1336. július 23-án I. Károly a pozsonyiaknak szabadságot ad ausztriai árukat szabadon behozni az országba. Itt találkozott János cseh királlyal is. 1340-ben Csabaji Fülök Pozsony és Dévény várnagya. 1354-ben Toldi Miklós a pozsonyi alispán és várnagy.

1385-ben Luxemburgi Zsigmond a magyar koronáért folytatott küzdelemben unokatestvéreinek, Jodok és Prokop morva őrgrófoknak zálogosította el többek között Pozsonyt is, azok fegyveres segítségéért. Pozsonyt Jodok szállta meg és a pozsonyi ispáni székbe is saját emberét ültette. 1385. aug. 22-én Zsigmond király s brandenburgi őrgróf ígéri az általa a morva fejedelmeknek Jodoknak és Prokopnak elzálogosított Pozsony visszaváltását. 1385-89 között Kunstáti Smilo "comes et capitaneus Posoniensis" címet használta. 1389 januárjában kerülhetett sor a Jodok őrgróf által bírt magyarországi birtokok visszaadására, a hónap elején Jodok felmentette kötelezettségeik alól a pozsonyi polgárokat, és a hónap közepén már Zsigmond hű embere, Stiborici Stibor a pozsonyi ispán.

Zsigmond 1402-ben a morva Wettaui Smilo-t nevezi ki Pozsony élére (1405-ben is ő van hivatalban). 1403. december 13-án a király megerősítette a pozsonyiak vámmentességi kiváltságát. Silstrang Erik 1405-től 1407-ig pozsonyi kapitány, ekkor Pozsony Zsigmond nővére, Margit hercegnő uralma alatt állt. 1407-ben egy rövid ideig ismét Smilo a várnagy, de 1408-ban már ismét Silstrang van hivatalban.

1410. július 25-én Zsigmond Pozsony várát és városát, Komárom, Gesztes várakkal és egy sor más várral és birtokkal együtt zálogba adta Hohenzollern Frigyesnek addig, ameddig ezeknek a jövedelmeiből neki 20.000 forintja származik. 1414-ben Komárom és Gesztes még Frigyesnél volt zálogban, ezért valószínű, hogy Kappler pozsonyi várkapitánysága idején 1413-ban Pozsony is még zálogban volt. Kappler még 1421-ben is pozsonyi ispán.

1421 októbere óta Zsigmond király hívei, Rozgonyi István és György álltak a vár és a megye élén, akik jó kapcsolatot ápoltak a város mindenkori vezetésével. 1421 szept. 28-án Pozsonyban adta nőül Zsigmond leányát, Luxemburgi Erzsébetet Habsburg Albert osztrák herceghez, későbbi magyar királyhoz.

A pozsonyi vár és város átépítése 1423-ban kezdődött a két pozsonyi ispán vezényletével. A munkálatok Schwarz Kuncz királyi építőmester és pozsonyi polgár irányítása alatt folytak. Lebontották a 13. századi lakótornyot és egy négyszögletes, zárt udvarú, 2 emeletes épületet emeltetett a helyén. Az új várépület délnyugati sarkába belefoglalták a régebbi magas őrtornyot, ebben őrizék később a koronát. A palota nyugati szakaszán a fal vastagsága elérte a 7,5 méter szélességet, a város felőli oldalán pedig a 4 métert. A palota Dunára néző részében alakították ki a királyi lakosztályokat, melyet díszes kőfaragványokkal díszítettek. A díszkapu ma is látható. Ennek a déli szárnynak az udvar felőli belső részén 10 méter hosszú emeletes loggia volt. A keleti szárnyban egy 33,2 méter hosszú, 10,8 méter magas helyiséget, u.n. lovagtermet alakítottak ki. E felett, a 2. emeleten egy díszterem létesült. A palotát egy széles és mély szárazárokkal is védték. A várat egy falövvel is körbevették, a várfal északkeleti és északnyugati hajlatában két masszív bástya épült. A falak tetején gótikus kőkonzolok tartotta fedett védőfolyosó volt. A vár építésével párhuzamosan a várost is erődítették. Az építkezéseket Zsigmond király többször is megnézte, például 1427-ben Itália felé menet. Ekkor Rozgonyi István levélben utasította a várost, hogy folytassák az építkezéseket és a várárok mélyítését a városfalak körül. Az munkálatok harmadik szakasza 1434 és 1437 között volt, ekkor épült a várban a 84,5 méter mély várkút és a díszes, gótikus Zsigmond-kapu. Ezeket a munkákat Berényi Kakas János és Erlingi Konrád irányították.

1428-ban érte az első nagyobb huszita támadás országunkat. Borbála királyné már 1427 év végén arról értesült, hogy a csehek Pozsony ellen készülnek. 1428 febr. 1-én már Szakolcával szemben álltak. Az ellenük vonuló Stibor vajda levelet írt a pozsonyiaknak: "A huszitákat csak a Morva folyó választja el tőlünk, küldjenek segítséget, lovasokat, még pedig sietséggel, mert a késedelem most veszedelmes". A pozsonyi tanács arról is értesült, hogy a városban is vannak titkos huszita hívek. Sürgősen nekiálltak a várat és várost megerősíteni, és kérték Pálóczi György esztergomi érseket, hogy küldjön segítséget. Ő 1428 február 14-én értesítette a városi tanácsot, hogy kérésüket nem teljesítheti, mert hadait már Stibor segítségére küldte a husziták ellen. A husziták megverték Stibor hadát, majd Modort, Bazint, Szentgyörgyöt elpusztították, sok lakost megölve. Pozsony külvárosát megszállták, majd azt felgyújtva és lerombolva elvonultak a Vág völgyét végigpusztítva Beckó felé, majd február végén elhagyták az országot.

1429 áprilisában Zsigmond Pozsonyban fogadta Holy Prokop huszita vezért, aki nem messze táborozott seregével. A tárgyalás eredménytelenül zárult. Júliusban szintén Pozsonyban folytatták a tárgyalásokat, de ez sem hozott eredményt. 1430-ban ismét huszita betörés volt, ezért Pozsonyt tovább erősítették, sőt pénzverési jogot is kapott azzal a feltétellel, hogy az ebből származó jövedelem egy részét a honvédelem költségeire kell fordítani.

1430-ban épült Luxemburgi Zsigmond parancsára az első állandó híd a hadászatilag oly fontos ponton Pozsonynál, melyet 1439-ben, midőn az már nagyon elhanyagolt állapotban volt, Habsburg Albert a városnak ajándékozott.

1434 tavaszán a Nagyszombatot megszállva tartó husziták Borotini Blaskó vezetésével megrohanták Szentgyörgy városát, a templomba menekülő polgárokra rágyújtották a tetőt. A pozsonyiak Lapispataki Zsigmond várnagy vezényletével serényen fegyverkeztek és segítséget kértek a soproniaktól. A husziták a falakat nem merték megtámadni, de a külvárosokat felperzselték. 1434. augusztus 8—án Borotini Blaskó ("Blazko de Borotyn civitatis Tyrnawiensis assessor recognosco..."), a Nagyszombatot megszálló huszita vezér 8 napi fegyverszünetre lépett Pozsony városának tanácsával. A királyi had visszafoglalta a huszitáktól először Szakolcát, majd körbezárták Nagyszombatot. Borotini elhagyta a várost, ami felszabadult a huszita uralom alól.

1435-ben Zsigmond király több oklevelét is Pozsonyból keltezteti. A vár védelmére a győri és veszprémi püspököknek 1-1, a Héderváriaknak 2, a szentmártoni apátnak fél zászlóaljat kell kiállítania.

A Rozgonyi testvérek Zsigmond halála után, Habsburg Albert uralkodása alatt is megtartották a hivatalukat. Albert Pozsony várába záratta 1437-ben egy rövid időre anyósát, Cillei Erzsébetet. Albert halála után Erzsébet királyné többször is anyagi segítséget kért Pozsony városától. 1440-ben Erzsébet királyné az Ulászló-párti seregek elől először Győrbe, majd Pozsonyba ment és ott tartózkodott 1440. júniusától 1442. szeptemberéig. A vár az Ulászló-párti Rozgonyiak kezén volt, míg Pozsony városának döntő részben német ajkú lakossága az özvegy Erzsébet királyné pártján állt. Erzsébet cseh és német csapatai körülzárták a várat, ahol az élelem fogytán volt. Rozgonyi István pozsonyi ispán valamikor júl. 17-e előtt áttörte Erzsébet királyné seregének ostromgyűrűjét, bejutott a várba és azt ellátta élelemmel és erősítéssel. Erzsébet és a várbeliek néhány napos fegyverszünetet kötöttek. 1440. 10. 18-án kiadott oklevelében Erzsébet kijelenti, hogy Pozsonyt sokáig ostromolta, de most végre annak a kapitánya: Rozgon-i Simon fia: István visszaemlékezve a Zsigmond császártól és királytól élvezett jótéteményekre, amelyeket nemcsak ő, hanem testvérei és az egész Rozgon-i ház is élvezett, visszatérve a királynőhöz való hűségre, megígérte, hogy a várat legkésőbb a következő Szent György ünnepéig [ápr. 24.] át fogja neki adni, azért ő is ígéri királyi szavával, hogy a vár és város fenntartására eddig fordított összeg fejében Wereskew máskép Piberstain várát szintén a következő Szent György ünnepéig át fogja adni annak összes tartozékaival Rozgon-i Istvánnak és utódainak örök tulajdonul (galéria).

1442-ben ismét sor került Pozsony ostromára az Erzsébet pártiak részéről. A várat Rozgonyi István védte, míg a várost Erzsébet cseh és német zsoldosai bírták. Február elején I. Ulászló északról megtámadta a várost, mire az itteni zsoldosok felhagytak a vár ostromával. Márciusban a király felhagyott a város sikertelen ostromával, a várat megerősítve elvonult a falak alól. Erzsébet királyné febr. 19-én kelt levelében írta: "...a mi legfőbb ellenségünk, a lengyel király, ki a maga embereivel ide sietett volt nekünk és híveinknek kárt szerzendő, megtámadván Pozsony várát, innen a mai napon nagy veszteséggel és nagy szégyennel elvonult". 1442. okt. 18-án Rozgonyi István és testvére György Erzsébettől bocsánatot kérnek azért, hogy eddig ellenségeivel tartván, Pozsony várat neki átadni vonakodtak; és most, miután őket kegyelmébe visszafogadta, esküvel igérik, hogy ezentúl királyuknak Lászlót ismerik el, és Pozsony várát a jövő évi Szent-György napig a királynénak vagy megbízottjának átadják; csak azt kötötték ki, hogy ez a megbízott magyar úr legyen. Jutalmul Vöröskő várát kérték. A vár átadása nem történt meg, mert I. Ulászló 1443. jan. 25-én kelteztetett oklevelében az szerepel, hogy a hűtlenségbe esett Rozgonyi Istán néhány birtokával jutalmazza Szeredahelyi, máskép Bikcsei Péter pozsonyi várnagyot és Bikcsei Benedeket, mert megtartották számára Pozsony várát a csehek és németek ellenében.

1448-ban rigómezei csatában fogságba esett Rozgonyi Sebestyén, aki atyja után Pozsony királyi várát bírta. Nagybátyja, az öreg Rozgonyi György Temesközi Bálintot, Rozgonyi Sebestyén várnagyát kijátszotta, kizárta a várból és az elmaradt zsoldját sem fizette ki.

1450-ben Rozgonyi György panasszal élt Garai nádornál, mert Farkasdi György és Bucsányi Mihály dominusuk, a nagyságos Guti Ország Mihály és főleg Temesközi Bálint volt pozsonyi várnagy tanácsából, hozzájárulásával és akaratából, pénzt és más javakat ígérve megvesztegették Rozgonyinak a pozsonyi várban szolgáló familiárisait, és az ő árulásuk révén kézre kerítették a várat, kizárva onnan az ispán leányát, Ilonát és embereit. Később aztán "nagy és jelentős pénzösszeg és más javak", valamint egy vár és más birtokok adományozása ellenében átadták a pozsonyi várat Hunyadi János kormányzónak. December elején két Hunyadi familiáris, Nagy László és Sós György vették át a vár irányítását. A kormányzó a pozsonyi polgárokat is lekenyerezte: négy évre bérbe adta nekik a pozsonyi és a soproni harmincadot filiáléikkal együtt, egy évre a pozsonyi sókamarát, elengedte a pozsonyi polgároknak a helyi zsidókkal szembeni tartozásait, végül különös védelmébe vette az egész várost.

1452-ben egy rövid időre Hunyadi László a pozsonyi ispán ("Ladislaus de Hwnijad Comes Posoniensis"). 1452-ben Hunyadi átadta Pozsonyt V. Lászlónak, aki rokonát, Cillei Ulrikot nevezte ki a megye élére, aki azt haláláig, 1456-ig kormányozta. 1453 január végén a Bécsből érkező V. László Pozsonyban országgyűlést tartott. Jan. 30-án Hunyadi Jánost és örököseit kinevezi örökös besztercei grófnak, valamint Beszterce városát, Görgény és Déva várakat is neki adományozza.

1457 márciusában Garai László nádor arra kéri a pozsonyiakat, hogy azt az erődöt, melyet a csehek Dévény vára előtt emeltek, rombolják le.

1465-ben Mátyás király pápai engedéllyel egyetemet alapított Pozsonyban, az Academia Istropolitana-t.

1467-től Alsólindvai Bánffy Miklós a pozsonyi ispán. 1468 máj. 27-én Trebits (Třebíč) vára alól Hunyadi Mátyás megparancsolta Pozsony városának, hogy levele vételével rögtön szállitson 60 mázsa lőport saját szekerein Znaim városáig. Szeptemberben a király Pozsonyban tartott országgyűlést.

1471-ben Mátyás utasította Bánffy Miklós pozsonyi ispánt, hogy a vármegyét rendelje ki Pozsony megerősítéséhez és az utakat, hidat rendbetételéhez. 1489-től Czobor Imre a pozsonyi ispán. Az élete vége felé Mátyás Pozsonyt is fiának, Corvin Jánosnak adta, aki Pogány Péter curiae regiae magisternek adta azt zálogba.

Petrus Ransanus itáliai humanista történetíró Aragóniai Beatrix királyné atyjának követeként járt Magyarországon. Pozsonyról ezt írta: "gyönyörű város, és a Duna közelsége miatt termékeny földje kiváló; a hegyen, mely a város fölé emelkedik, egy igen erős vár van."

1490. dec. 15-én a milánói követ Velencéből jelenti urának, hogy az özvegy Beatrix királynő követétől, Felice da Nolatól értesült, miszerint Habsburg Miksa elfoglalta Székesfehérvárt s ott nagy kegyetlenségeket követett el. Ulászló 7000 cseh katonával Pozsonyban van és nagy sereget gyűjt. A magyar főurak egy része Ulászló, másik része Corvin János pártján van.

1491-ben II. Ulászló előnytelen szerződést kötött Habsburg Miksával Pozsonyban. Az 1492-es országgyűlésen a rendek felháborodtak, de végül beleegyeztek. Kinizsi Pál és Corvin János külön-külön oklevélben ismerték el a Habsburg ház trónigényét Ulászló magtalan halálának esetére. 1495 ás 1500 között Pogány Péter a pozsonyi ispán. 1501-től Sárkány Ambrus a pozsonyi ispán, 1504-től Holy Pállal közösen töltik be a posztot.

1505 szeptember 29-én a Rákos mezején fegyveresen gyülekező nemesség kimondta, hogy II. Ulászló örökös nélküli halála esetén nem kívánnak idegen uralkodót. Habsburg Miksa ezt az 1491-es pozsonyi béke megszegésének tekintette. Több politikai manőver után a nemesség 1506-ban felszólította Ulászlót, hogy üzenjen hadat Ausztriának. Hédervári István haddal tört be Ausztriába, majd Miksa a birodalmi hadakkal júniusban elfoglalta Sopront és Pozsonyt. Július elsején megszületett II. Lajos és július 19-én a háborús felek békét kötöttek. Sopront és Pozsonyt Miksa visszaadta. Később Ulászló és Miksa kettős házassági szerződéssel erősítették meg kapcsolatukat.

1508 őszén II. Ulászló előbb Pozsonyba, majd Nagyszombatba menekült a pestis elől.

1515. márc. 24-én II. Ulászló testvérét, Kázmért fogadta a pozsonyi mezőn, aki Lajossal (a későbbi II. Lajos) a városba nyargalt, a király pedig hintón jött be.

A vesztes mohácsi csata hírére Bornemissza Péter budai várnagy és pozsonyi ispán a budai palota 12 ládányi kincsével Pozsonyba menekült. Ott is halt meg október 7-én. A kincseket átadta Mária özvegy királyné testvérének, Habsburg Ferdinándnak.

Pozsony mint főváros

II. Lajos eleste után Mária királyné 1528 márciusáig tartózkodott a pozsonyi várban s ott fogadta VIII. Henrik angol király követét, John Wallopot, ki urának részvétét tolmácsolta, a kora özvegységre jutott királyné előtt. (Borovszky)

1526 dec. 15-re Pozsonyba hívták össze az országgyűlést a Habsburg párti főurak - Báthori István nádor, Batthyány Ferenc horvát bán, Thurzó Elek kincstartó, Nádasdy Tamás, Szalaházy Tamás veszprémi és Brodarics István szerémi püspökök. Az országgyűlés Szapolyai János ellenében december 17-én a ferences kolostorban királlyá választtotta Habsburg Ferdinánd osztrák főherceget, Mária özvegy királyné testvérét.

1529 szeptember 24-én a Bécs ostromára vonuló törökök megadásra szólították fel Szalay János kapitányt, aki ágyútűzzel válaszolt. Kijelentette, hogy csak Bécs eleste esetén kapitulál. Szulejmán nem akart időt vesztegetni Pozsony ostromára, a török csapatok továbbvonultak Bécs alá.

1536 januárjában a pozsonyi országgyűlés a 49. törvénycikkében rögzítette: "az ország igazgatásának székhelye pedig (addig, amíg Isten segítségével az vissza nem foglaltatik) Pozsony legyen." Buda funkcióit részben Pozsony, részben Bécs vette át.

Oláh Miklós 1538-ban leírta a várost: "Ez a város a Duna partján fekszik, természetes helyzete és erődítményei révén igen erős. Balról egy elég széles síkságot követően hegy fekszik mellette, oldalán szőlők. Középen terül el a hasonlóan igen erős vár, melyet két hegy közé építettek, a bal oldali erdős, az alább fekvő pedig szőlőkkel van beültetve. Kiemelkedő helyen fekszik, ragyogó épületek díszítik."

1551-ben Ferdinánd király meghagyja a pozsonyi kamarának, hogy jelentse, mennyi élelmiszert lehetne beraktározni a pozsonyi kolostorokban, mert neki magyarországi hadai számára sokat kell készen tartania.

1545-től Niklas Graf zu Salm volt Pozsony kapitánya. 1550/52-ben kezdődik meg a gótikus pozsonyi vár késő reneszánsz átépítése és korszerűsítése Pietro Ferrabosco közreműködésével (szerepe lesz még a győri, komáromi, egri és kanizsai várak erődítésében is). Ez a palota minden szárnyát érintette. A korábbi lovagterem megszűnt, belső terét két emeletre választották szét. A korábbi gótikus ablakokat reneszánsz, négyszögletes ablakokkal cserélték ki, ami jelentősen megváltoztatta az épület külső képét. A déli szárny udvari loggiáját megszüntették, a homlokzat elé két rondellát és falszorost építettek. A kápolna kifestését az a Giulio Licinió végezte, aki korábban Tintoretto mellett dolgozott. Az átalakítások 1562-ig tartottak.

1554 tavaszától kezdve II. Mátyás 1608 őszi királyválasztó diétájáig minden országgyűlést Pozsonyban szerveztek meg.

1563. szeptember 8-án a pozsonyi Szent Márton dómban koronázták magyar királlyá Miksát, I. Ferdinánd fiát ("mivel a törökök Székesfehérvárt [1543-ban] elfoglalták, a legfenségesebb cseh király, a mi legkegyelmesebb urunk [Miksa főherceg] koronázása a régi és az ősi szokás szerint ezen esemény számára kijelölt helyén nem történhet meg, ezért az látszik szükségesnek, hogy azt Pozsonyban a Szent Márton társaskáptalani templomban tartsák meg."). 1830-ig tíz királyt, egy uralkodó királynőt és hét királynét koronáztak meg itt.

Ferrabosco még később is dolgozott a váron: 1564-ben a vár felső emeletének helyreállítása folyt, 1566-ban a tetőzetet javította, majd 1566. június 26-a után a kút és a ciszterna helyreállítását végzi.

1567-ben itt raboskodik János Frigyes szász herceg, akinek a lakosztályát Thomas Eisler alakítja ki.

1581-ben a romos részeinek felülvizsgálatát végzi Ferrabosco. 1582-ben a 15. századi nyugati, gótikus kapu helyén nagy fegyvertárat építettek.

1599-től Pálffy Miklós lett a pozsonyi vár örökös főkapitánya és örökös pozsonyi főispán.

1605 májusában Bocskai alvezére, Rhédey elfoglalta Modor, Bazin, Szentgyörgy mezővárosokat, és Pozsony környékén portyázott. A város körül Basta zsoldosai táboroztak. A hajdúk máj. 11-én két oldalról támadtak a városra. A harc délután 4 órától este 11 óráig tartott, s bár a véres küzdelemben a Virágvölgy nevű külváros is lángba borult, a császáriak ennek ellenére visszaverték a támadást. Május 26-án a Bocskait segítő török-tatár segélyhadak kíséreltek meg támadást Pozsony ellen, szintén sikertelenül. Rhédey látta, hogy Pozsonyt nem tudja elfoglalni ezért először Nyitrát vette be, majd Érsekújvár ellen vonult.

1618 márc. 24-én egy követi jelentés szerint Ferdinánd főherceg a megkoronázása előtt Pozsonyban a városban lakott, mert a magyarok nem akarták átadni neki a várat a megkoronázása előtt. A lakása előtt egy német század őrködött.

1619 okt. 14-én Bethlen egy éjszakai rajtaütésben lerohanta Pozsonynál Tieffenbach császári csapatait és elfoglalta a várat, benne a koronázási ékszerekkel. A pozsonyi tanács előzőleg értesítette a fejedelmet, hogy meghódolna előtte, a német csapatokat pedig nem engedték be a városba. Tieffenbachnak mintegy 2000 embere veszett oda. Bethlen a győzelmet a Szent Márton-egyházban tartott hálaadó istentisztelettel ünnepelte meg (okt. 20-án), mely alkalommal ott fejedelmi parancsra református és lutheránus egyházi beszédek is tartattak, ezt pedig ünnepi lakoma követte, amelyre Forgách nádor és a két koronaőr is hivatalosak voltak. A magyar rendek Bethlen Gábor és Forgách nádor felhívására nov. 11-én összeültek Pozsonyban, és Bethlen Gábort 1620. január 8-án Magyarország fejedelmévé választották. A királyi címet is felajánlották neki, de ezt nem fogadta el.

1620 szeptember végén Heinrich du Vall Dampierre a császári csapatokkal betört Nyugat-Magyarországra és megkísérelte visszafoglalni Pozsony várát és városát. A vár védelmével Bethlen Rákóczi Györgyöt bízta meg, míg ő Szombathely környékén táborozott. A császáriak okt. 8-án rohanták meg a várat két külön oszlopban, amit a hajdúk szívósan védtek. Ibrányi Mihály levele szerint "... Pozson igen puszta állapattal volt, az katonákkal kellett az sánczban gyalog szállanunk. Reggel 7 órától fogván délután négy órakorig tartott az harcz közöttünk. Az úr Isten ő szent felsége az ő nagy jóvoltából úgy megszigyeníté az császár hadát kevés ember által, hogy Tomper [*Dampierre] maga itt vesze, azonkívül sok főhadnagy, zászlótartó német emberek veszének, nagy szégyenvallással futva menének el innét minden hadai. Most is mindennap paskolják őket együtt is másutt is." Az elesett Dampierret Bethlen tisztességesen eltemettette. Bethlen a támadás után nem tartotta Pozsonyt biztonságosnak, ezért a Szent Koronát az év végén Zólyomba szállították át.

1621 májusában Buquoy császári hadvezér Forgách nádorral ostrom alá fogta Pozsony várát és városát. A város máj. 3-án harc nélkül kaput nyitott, de a vár Zay Lőrinc parancsnoksága alatt ellenállt. Buquoy Bécsből ostromágyúkat hozatott és megkezdte a vár bombázását. Zay az őrség szabad elvonulásáéer feladta a várat. A császáriak ezután elfoglalták Szentgyörgyöt, Bazint és Modort, majd Érsekújvár ostromakor vereséget szenvedtek és Buquoy is elesett. A Pozsony felé hátráló vert csapatokat követve Bethlen visszavette a három várost, majd Pozsonyt vette ostrom alá, amit 1500 emberrel Schwendi Lázár védett (ebből 500 fő volt a vár őrsége). A védőket erősítette még Csallóközből az Érsekújvár alól megszalasztott Lichtenstein serege. Bethlen 13 napig ostromolta Pozsonyt, majd eredménytelenül elvonult szept. 1-én.

Bethlen 1626 december 18-án Pázmány Péter közreműködésével Pozsonyban békét kötött II. Ferdinánddal.

Az 1630. évi VI. törvénycikk elrendeli a pozsonyi vár helyreállítását és Pálffy Pál főispánt bízzák meg vele. A háborúkban megrongálódott várat 1635-től Pálffy korabarokk stílusban átépíttette. A munkálatokat Hans Albertal építész irányította, a terveket Giovanni Batista Carlone készítette. A palota ekkor nyerte el a jellegzetes, mai formáját. Megépült a 3. emelet, és a délkeleti és északnyugati saroktorony. A homlokzatot egységesítették, mely során lebontották a falsíkból kiugró erkélyeket. A főkapu visszakerült a mai helyére, a várkápolnát áthelyezték az északi szárny nyugati felébe. Bővítették a királyi és királynéi reprezentációs helyiségeket is. A palota belseje barokkos pompáját Paul Juvenel nürnbergi festő II. Ferdinánd erényeit bemutató mennyezeti képei fokozták. A munkák 1646-ig tartottak, amiket jórészt Pálffy finanszírozott.

1649-ben a pozsonyi koronaőrség 2 porkolábból, 1 istrázsamesterből, 5 tizedesből és 45 hajdúból állt.

A 17. század közepétől a török veszély fokozódása miatt a vár védműveit is korszerűsítették. A déli oldalon teraszos kialakítású védműveket építettek, 3 előbástyával az ágyúk számára.

Evlia Cselebi 1664-ben leírta a várat: "A Duna partján egy kissé élesen felnyúló földhalmon épült vár, mely Újvártól egy merhale távolságra esik. Négyszögű erős vár, mely keletről nyugotra terül el s ugyanolyan hosszúkás négyszög alakja van, mint a belső várnak. A vár közepén csúcsos magaslat van, melyen egy igen magas, nagy palota áll, négy oldalán több száz erkélylyel és ablakkal. Ez annakelőtte a német királyok palotája volt. E palotát 366 nedsefi kristályból készült ablak díszíti; négy sarkán a konstantinápolyi Galata-toronyhoz hasonló négy torony van; ezeket is igen sok ablak díszíti. A tornyokat kékes ón fedi. Ez a palota valóságos külön belső vár gyanánt áll; kerülete ezer lépés; délkeletre néző egyetlen gyönyörű, művészi kapuja van. Körösköröl mély árok veszi körül, melyben a Duna vize folyik. E palota körül egy szép város építésére is megásták az árkokat s két helyen kaput hagytak. Az egyik kaput Újvár felé, a másikat nyugoti irányban a Duna felé helyezték el. Azelőtt a királyok ebbe a belső várban levő palotába jöttek s ott tartották meg a tanácskozást. Itt szoktak trónra lépni is, azért a németek ezt a várat nagy tiszteletben tartják. [...] Most a várban nincs is más, mint a hadi szertárak. Mostanában köröskörül, nyugotról keletre elnyúlóan ötszázezer lépés hosszú mély árkot ástak, melybe a Dunát belevezették s oly széles árok ez, hogy a Dunán járó hajók kiköthetnek ott. Keletről a Pozson folyó az Ak-jajla hegyekből jön és ez árokban egyesül a Dunával. Ez árok mentében tizenegy erődítményt készítettek, melyek mindegyike Iszkender bástyájához hasonló. [...] Pozsony külvárosa: Mondula alakban fekvő külváros, melynek egyik része a Duna partján, a másik oldala pedig Újvár irányában van. összesen háromezer, téglaépítkezésű, zsindelyes tetejű szép háza van, mind kertekkel és szőlőkkel. E külvárost 3000 arasznyi széles falkerítés veszi körül és hét helyen van tornya és három kapuja; négy kolostor és kilencz templom van benne. Néhány kisebb tere, ötszáz boltja és három fogadója van. Ellenség e vár értékét nem becsülte még meg ; napról-napra fejlődésben van. E várat észak felől köves hegyek veszik körül kertekkel és szőlőkkel. Ámde e szőlők oly magaslaton vannak, hogy onnan a belső várban levő palotára s az alsó városba ágyúval, puskával annyira lehet lövöldözni, hogy ember ott nem járhat. Ostromlása tehát könnyű."

1674-ben I. Lipót a nyugati előbástya helyén megépíttette a róla elnevezett kaput.

1683-ban Kara Musztafa Bécs elleni támadásakor egész Pozsony megye Thököly Imre mellé állt, kivéve Pozsonyt. Thököly július 26-án bevonult a városba, ám a vár ellenállt. Lotaringiai Károly, a császári sereg fővezére júl. 29-én Cseklésznél csatában megverte a kurucokat és kiűzte őket a városból.

Tollius, holland utazó 1687-ben járt Pozsonyban és részletesen leírta a várat és várost: "Posonium vagy népiesen Presburg, Magyarország nemes városa, nem tágas, az én léptékemmel úgy kétezer-ötszázzal körüljárható. Az alakja csaknem háromszögű, de egyenlőtlen..." Ezt követően leírja: a városban még most felellhetőek a Thököly-felkelés szomorú és éktelen nyomai. [...] Ám a nagyszerű tágas főtér méltóságot kölcsönöz a városnak, amelynek pompás házai, a templomtere és annak két kútja a magyarok gazdagságáról árulkodik. [...] várának négy tornya van; ezek közül a Bécs felé néző kicsit nagyobb a többinél, hiszen ez a Korona őrzésére rendeltetett, miután Visegrádot a török elfoglalta. Ezt a tornyot hét zár védi, kulcsait pedig ugyanennyi magyarországi előkelő őrzi. Magának a Koronának, ahogy a várnak az őrzése is, nemzetségi jogon a Pálffyak privilégiuma" A vár szerkezetéről elmélkedve megállapítja, hogy annak "szélesebb, déli szárnya a hömpölygő Dunára tekint. [...] A várat a város felé kettős sánc és három körbástya övezi, viszont a tornyok nem túl magasak, az árok meg kifejezetten kicsiny. A keleti oldalról nézvést a vár természeti fekvése és mesterséges megerősítettsége révén bevehetetlennek tűnik." A vár nyugati szárnyát viszont meg kéne erősíteni, "mivel itt jóval magasabb magaslatokra tekint, és sem árok, sem komoly sánc nincsen ezen az oldalon". Bejárván a várat nem kerüli el a figyelmét, hogy "a belső téren egy igen mély kút van, egyenlő mélységű a Dunával, ahonnan a vizet kapja. A domb, amelyen a vár elhelyezkedik, köves és kavicsos, elszórva és közbeékelve igen finom zsírkő mintegy két-háromujjnyi szélességben". Végül a vár leírását a panoráma dicséretével zárja: Nyugat és észak felé a szőlőtermő dombok nemes bort adnak, a várból pedig gyönyörű kilátás nyílik a hosszan és szélesen elterülő mezőkre, amelyeket szétszabdal a tovafolyó Duna, szemet, lelket gyönyörködtetve".

A Rákóczi-szabadságharc alatt a császáriak Pozsonyt mindvégig szilárdan a kezükön tartották, bár a közeli Szentgyörgy, Bazin és Modor városok gyakran gazdát cseréltek. Pozsony városának polgárai többször tárgyaltak a kurucokkal pl. a szüret háborítatlanságáért.

1712-ben III. Károly koronázásának alkalmából épült az antik jellegű díszes Bécsi-kapu. Ekkor a Lipót kaput befalazták.

Vitam et sanguinem pro regina nostra!

1741. június 25-én a Szent Márton-dómban Esterházy Imre prímás és Pálffy János nádor Mária Teréziát királynővé koronázta. A királynőnek különleges kapcsolata volt Pozsonnyal. Az 1741-es pozsonyi országgyűlésen gyászruhában, a karján a csecsemő II. Józseffel jelent meg és úgy kérte a magyar rendek segítségét a poroszok ellen. Ekkor hangzott el a híres közfelkiáltás: "Vitam et sanguinem pro rege nostro! [Életünket és vérünket királyunkért!]"

A királyi udvarnak már nem felelt meg a régi palota, ezért Mária Terézia a bővítések terveinek elkészítésével — miként a budai palota terveinek kidolgozására is — Jean Nicolas Jadot udvari főépítészt bízta meg 1751 körül. 1760-ig a palota belső tereit újították meg a kor ízlésének megfelelően. A külső építkezések csak az 1760-as évek elején indultak meg. 1761 okt. 26-án Rudolf Chotek, az udvari kamara elnöke az alábbi levelet írta Grassalkovich magyar kamarai elnöknek: "Hillebrandt kamarai építészt ... a pozsonyi vár építéséhez alkalmazzák, azzal a feltétellel, hogy az építkezésnek legfőbb irányítását Pagazzi építész végezze". A pozsonyi munkálatokat a helyszínen Franz Karl Römisch kőművesmester irányította. 1763-ban a kamara 81 000 forintot fordított a vár építésére. A nyugati falba díszlépcsőt építettek be, csökkentve a 7,5 méteres falvastagságot. A várárkokat részben eltüntették, a főbejáratot kiszélesítették. Ekkor épült a Dísztér két oldalán a két díszkapu. A vár nyugati előterében egy terjedelmes, háromszárnyas épületet emeltek, amelyben lóistállók, kocsiszín, a szolgák szállása, konyhák, valamint egy nyitott lovarda is volt. A barokk díszkerteket is ekkor alakították ki. Kempelen Farkas egy zseniális vízvezetéket is épített, amely emelőkkel szállította a vizet a Duna parti kútból. Az épületnek funkciót is találtak: az 1765. december 25-én Magyarország helytartójává kinevezett Albert szász-tescheni herceg székhelye lett. A hercegi pár 1766. január 7-én vonult be a várba. Kényelmükre épült a várpalota keleti fala elé a "Theresianum", melyet Franz Karl Römisch emelt. 1767-ben, merőlegesen a régi palota homlokzatával, hatalmas fedett lovardát építettek, és egy lépcsőt a Dísztér és az alsó terasz közé. Albert helytartói tevékenysége alatt volt a pozsonyi vár aranykora (1766-1780).

Mária Terézia halála után, II. József uralkodása alatt a pozsonyi rezidencia szinte minden kincse Bécsbe vándorolt. 1784. május 13-án a koronázási ékszerek is a bécsi kincstárba kerültek. A vár funciója is megváltozott, Jozef Tallher tervei alapján átalakították és katolikus papnevelő főszemináriumot rendeztek be a falai között. Ez azonban II. József halála után, 1790-ben Nagyszombatra költözött. A funkció nélkül maradt várat 1802-ben kaszárnyává alakították át.

Pozsony a napóleoni háborúkban

1805-ben Bécs elfoglalása után Napóleon csapatai néhány napra bevonultak Pozsony városába, ahol a francia katonákat a városi polgároknak kellett elszállásolni és élelmezni. Előzőleg Pálffy Lipót gróf dandártábornok és városparancsnok a hatáskörét túllépve egyeztetett Magyarország semlegességéről Davout marsallal (ezért később elmozdították). A franciák nov. 16-a után vonultak be a városba, majd nov. 30-án távoztak Austerlicz felé, ahol 1805. december 2-án Napóleon tönkreverte az egyesült osztrák-orosz csapatokat. A három császár csatája utáni béketárgyalások alatt 1805 dec. 12-én Davout és Gudin ismét bevonult a városba a francia csapatokkal. 1805.12.26-án Pozsonyban megkötötték a békét Ausztria és Franciaország között.

1809 június elejétől Davout marsall fracia csapatai több héten át próbálták elfoglani a pozsonyi s hídfőt, amit Bianchi tábornok védett pár ezer emberével. A harcok során a franciák a városra több mint 7000 lövedéket lőttek ki, amik közül sokat még ma is látni a házak falában. Június 26-án Pozsonyba érkezett II. Ferenc uralkodó, aki elutasította a francia ultimátumot. Ezt követően megkezdődött Pozsony legnagyobb tüzérségi támadása, amely három napon át folytatódott. Végül a vesztes wagrami csata után megkötött fegyverszünet hatására júl. 14-én a város megnyitotta kapuit a franciák előtt. A támadások során 143 ház vált a lángok martalékává, köztük a Zichy, Balassa és Keglevich paloták. Az anyagi kár meghaladta az egymillió aranyat.

A várat 1811 május 11-én tűzvész pusztította el. A kiégett várat már nem építették újjá, sőt egyes részeit, köztük a lovardát, a Theresianumot, gazdasági épületeket építkezésekhez hordták el. A vár hadászati szerep megszűnt, bár egyes épületeit a katonaság még használta.

1848. október 7-én Jellasics a vesztes pákozdi csata után Pozsonynál akart átkelni a Dunán, de a városi polgárság szétszedte a hajóhidat. Jellasics bombázással fenyegette meg a várost, de tovább vonult. Kossuth a pozsonyi terület védelmének főparancsnokává Görgey Artúrt nevezte ki, de a várost végül Windischgrätz herceg osztrák serege foglalta el harc nélkül 1848. december 18-án.

A szabadságharc leverése után itt tartották fogva Batthyány Lajost, Kossuth gyermekeit, Guyon Richárd feleségét. A Koronatorony előtt végezték ki Petrőcz György pozsonyi alispánt 1849 máj. 24-én.

Borovszky Pozsony vármegyét bemutató munkájában a 19. század végén így írja le: "Magát a várkastélyt különben már 1811 óta nem lakja senki. A katonaság - egy zászlóalj gyalogság - a távolabb eső, mélyebben fekvő melléképületekben van elhelyezve. A kastély délkeleti tornyától nem messze, kis faházikóban egy régibb szerkezetű nagy ágyú mutatkozik. Rendesen csak egyszer évenként szólal meg (ha megszólal), a mikor a Duna jege megindul. Ősi szokás szerint így figyelmeztetik a Csallóköz lakosságát, hogy közeledik az árvíz. Katonai jelentősége a várnak és környékének tehát ma már egyáltalában nincsen. Közvetlenül a falakon kívül kezdődik a város legelhanyagoltabb része. Többnyire nyomorult viskók állanak ott. A várhegy alatt keletre van a régi ghetto, mely ma is csaknem kizárólag a szegényebb sorsú zsidóság lakónegyede. Remélhető tehát, hogy Pozsony város a király beleegyezésével és a kormány támogatásával végre megvalósíthatja a vár restaurálására, a várhegy rendezésére, szépítésére és gőzsiklóval való ellátására vonatkozó tervét."

A vár rekonstrukciója csak az 1950-es évek második felében indult meg és a közelmúltban ért véget.