Sajógalgóc

Sajógalgóc késő Árpád-kori nemesi vára az egyik legépebben megmaradt földvár hazánkban. Pesty Frigyes a 19. században ezt írta róla: "A Vártető hajdan földvár. Ezen rablóvár birtokosa Walgatha volt, ki sokáig rettegtette a vidéket."

Rátót nembéli Domokos tárnokmester 1238-40 körül kapott összefüggő birtokokat a Sajó északi partján IV. Bélától. A kerámia leletek alapján a 13. század harmadik harmadában Domokos mester utódai építették a föld/fa várat Sajógalgócon.

Sajógalgóc un. sarkantyúhelyzetű váhegye egy nálánál magasabb hegy keleti nyúlványán, a közeli Sajóba torkolló Galgóci-patak völgye felett 120 m-rel található. A várat három oldalról markáns sáncárok védi, amely a hegy délnyugati oldalán már nem megfigyelhető, mert itt a meredek hegyoldal megfelelő védelmet biztosít. A vár közel 25 méter átmárőjű kör alakú alapterülete kb. 530 m2, ami a közepes méretűek közé helyezi. Magáról a várról okleveles adat nem maradt fenn, csak Bonfini és Heltai Gáspár írásai említik. A régészeti kutatások egy leégett agyagtapasztásos épület nyomaira bukkantak, amit az 1270-es évekre tettek. A kerámia leletek 88%-a késő Árpád-kori, 10%-a 15. századi eredetű. A két felhasználási periódus között nincs leletanyag. A vár területén kő vagy tégla épületnek nem akadtak a nyomára.

A régészeti kutatások szerint a késő Árpád-korban épült galgóci vár az 1270-es években egy ostrom következtében égett le, és ezután tulajdonosai elhagyták.

A források szerint Galgóc falu 1346-ban a Rátót nembéli Porch fia Nagy Leusták részbirtoka. A település később is a Rátótok kezén volt, leggyakrabban a kazai Kakas család tagjait említették meg, mint tulajdonosokat. A család több ágra szakadt, és megindult a pereskedés az unokatestvérek között a birtokrészekért.

A 15. század belharcai során a cseh-morva Jan Giskra huszita zsoldosaival jelentős hatalomra tett szert a Felvidéken. Sikeresen ellenállt I. Ulászlónak és később Hunyadi János kormányzónak is. Giskra és más független huszita csoportok számos 14. században felhagyott kis nemesi várat "újra hasznosítottak", így Galgócot is. A korai vár elpusztult rétegeit egy gödörbe húzták össze és a területet elsimították. A huszita erődítmény föld/fa szerkezetű volt.

A huszita rablók Sajó-völgyi uralmának megtörésére Mátyás király 1458-ban Rozgonyi Sebestyént küldte, aki először a közeli Vadna várát vette ostrom alá. Bonfini, Mátyás király történetírója írja le az eseményeket: "(Rozgonyi Sebestyén) Hamarosan Egerhez ért, hogy mielőbb lerontsa azt a két várat, melyet a csehek a közelmúltban emeltek, a hegyekben, mielőtt lőszerrel és katonával megerősítenék. Csak az imént adtak nevet is nekik: az egyiket Galgócnak, a másikat meg Vadnánák nevezték. Rozgonyi Sebestyén először a meredek hegyen fekvő Vadnára támadt, melyet még be se fejeztek. Serege egyik részét a mezőn hátra hagyta, hogy megakadályozza az őrhelyeikről egybesiető csehek gyülekezését. Első támadására a csehek mindkét vezérét érte, kik a váron kívül telepedtek le. Kitört a zűrzavar. Valgata nem kis csapattal Vadnára sietett, hogy megvédje a magyarok támadásától. Midőn azonban a bástyáról letekintett, látta, mekkora erővel ostromolja Rozgonyi, belátta, hogy nem védheti, nyomban bátorságát vesztve, a vár külső oldaláról leugrott, és Galgócra menekült. Rozgonyi nagy buzgalommal fogott hozzá Vadna ostromához, s három óra alatt elfoglalta a hegyen épült várat; az ellenségből mindössze heten estek el, a többit fogolyként a királyhoz küldte. Majd ugyanilyen dühhel Galgóchoz sietett, hová csak az imént menekült Komorovszki és Valgata. Megzavarta őket Vadna eleste, a galgóci őrség is kétségbeesett, az ellenséget be sem várva, elfutottak, hogy Rimaszécsre húzódjanak, mely nem messze fekszik Egertől. Ámde, midőn a síkságra értek, Héderváry László püspökkel és a királyi csapatokkal találkoztak, kiket Rozgonyi Sebestyén a hegy lábánál helyezett el, hogy körülfogva a menekülteket, ezek el ne jussanak Rimaszécsre. Látta ezt a két vezér, és mintegy 700 csehvel hanyatt-homlok menekülve, a közeli erdőkbe vetette magát. Hátukban van azonban a püspök könnyű lovasságával, s az erdőben sokat levág közülük... (A katonák) a parasztok mintegy husz napon át üldözik, öldösik a csehek kegyetlen és átkozott sokaságát..."

A sajógalgóci várhegy utolsó katonai célú felhasználása a II. Világháború harcaiban történt, amit számos lövészteknő bizonyít.