Zalavár - Vársziget

Zalavár környéke már ősidők óta lakott volt. Kelták, rómaiak, avarok ész szlávok is laktak a környéken.

Karoling-kor

Zalavár a korabeli dokumentumokban (Conversio) több néven is szerepel: Civitas Priwinae, Mosapurc, castrum Chezilonis.

A 811-ben Nagy Károly által Aachenben összehívott, az avar-frank háborúkat lezáró gyűlés a Karoling-birodalom részévé tette Pannonia provincia(e)-t.

Az 870-71-ben Adalwin salzburgi érsek által összeállított Conversio Bagoariurum et Carantanorum c. krónikában Mosapurc/Mosaburg - a mai Zalavár-Vársziget - Priwinának a székhelye. Priwinát Mojmir morva fejedelem űzte el 830 körül, és ő a Keleti Frank birodalomban, annak legkeletebbi tartományában, Oriensben keresett menedéket. Német Lajos király megkereszteltette és Alsó-Pannoniában, a Zala folyó körül kapott hűbérbirtokot 840 körül. Helytelen az a korábbi feltételezés, hogy itt szláv kliens fejedelemséget hozott létre, a korból fennmaradt egyetlen írásos forrás sem említi Priwinát szláv fejedelemként. 847-ben már teljes tulajdonába kapta meg a területet. Székhelyét Zalavár-Várszigeten (Mosaburg-Mosapurc, urbs paludarum) építette fel, ahol a Conversio szerint "egy erődítést (munimen) kezdett építeni s mindenünnen maga köré kezdte gyűjteni a népeket."

Az L alakú várszigetet az 1950-től megkezdődött kutatások szerint egyszerű, sövényfonatos falak közé töltött földsánc vette körül, a sziget északnyugati részét négyszögletesre bárdolt, kocsánytalan tölgyfa gerendákból épített palánkfallal külön is elkerítették. A szigetet egy nyugat-kelet irányban futó, széles és mély sáncárokkal átvágták s a belőle kikerült földből a déli oldalon sáncot emeltek, amelyre feltehetően még egy palánkfalat is húztak. Priwina erődített udvarházát és magán templomát a sziget déli felében építteti fel (később ennek helyén épült fel a bencés monostor és majd annak megerősítésével a végvár).

A sziget közepén épül fel kb. 840-ben táján Keresztelő Szt. János nagyméretű (12x12m) fatemploma, 850. január 24-én Liupramm salzburgi érsek szenteli fel Priwina magántemplomát annak árokkal és földsánccal erődített udvarházában (munimen) Szűz Mária tiszteletére, 855 tájára pedig a salzburgi érsek támogatásával a Hadrianus mártír zarándoktemplom, benne a Liupramm érsek által adományozott szent holttestével ("In qua ecclesia Adrianus martyr humatus pasuat"). A Hadrianus templom magja egy egyenesen záródó oldalhajós, félköríves szentélyfejű, háromhajós bazilika, mely minden valószínűség szerint a salzburgi Szt. Péter templom kicsinyített mása. Mérete is a jelentőségét mutatja: 50 x 25 méter. Az egyapszisos szentély fejhez háromhajós bazilikális tér csatlakozik, a mellékhajók az apszishoz valószínűleg egyenes zárófallal kapcsolódtak, szentélyrésze nélkülözi a kereszthajós elrendezést. Nyugati végén a nagyméretű előcsarnok (narthex) volt, aminek középső része valószínűleg nyitott lehetett. Északi és déli oldalán keskenyebb, emeletes épületszárnyak voltak, és a nyugati homlokzathoz csatlakozva egy kör alakú harangtorony is épült. Legsajátosabb építészeti eleme azonban a főszentély oltára alatti mártírsír megközelítését, a mártírral a sírjára nyíló ablakocskán (fenestella) keresztüli közvetlen kontaktust lehetővé tevő folyosókripta (Umgangkrypta) és az azt keretező kápolna-koszorú volt. A templom kolostortemplom lehetett. A legendák szerint itt élt és tanított egy darabig Cirill és Metód is.

Zalavárhoz köthető egy vallásügyi vita is: 869-ben a pápa Chezil (Kocel) támogatásával Metódot Pannonia püspökévé nevezte ki. Ezt a bajor klérus nehezményezte, saját területének tekintette a térséget. Metódot 870-ben börtönbe is vetették, de VIII. János pápa közbenjárására 873-ban kiszabadult. Chezil azonban frank hűbéresként nem támogathatta, ezért Metód a morvákat kezdte el téríteni. Egy 2009-ben itt előkerült cserép töredéken megtalálták a glagolita írást.

A 880-as évektől Arnulf császár kedvelt tartózkodási helye volt, több oklevelét innen keltezteti. Egy 890-ben kiadott oklevelében regia civitasnak, vagyis királyi városnak nevezte a települést. A Fuldai évkönyv bejegyzése szerint 896-ban Arnulf átadja Braszlav duxnak Zalavárat a magyarok elleni védekezésképpen. A régészek 2011-ben egy nagyméretű kőépület alapjait tárták fel a vársziget déli részén, a Priwina által épített udvarházon belül. Ez a 9. század utolsó harmadában épült, és talán ez lehetett Arnulf palotája.

Zalavár-Vársziget erődítési rendszerének kutatása során a sziget peremén két eltérő korú, közel párhuzamos erődítést tételeztek fel. Az elképzelés szerint a 9. századi erődítés egy fa-föld szerkezetű, sövényfonatos paliszád lett volna, míg a 11. századi egy nagyméretű, szárazon rakott kő köpenyfalazattal ellátott sánccal vették volna körbe a szigetet. Ez az újabb vizsgálatok tükrében megdőlni látszik, a paliszád és a kőből épült köpenyezése is a 9. században épülhetett.

A magyar szövetséges Arnulf 899-ben meghal, 900-ban honfoglaló őseink megszállják a Dunántúlt is, Mosaburg részben vagy egészben elpusztul. A feltáráskor az egyik sírban a gerincébe fúródott jellegzetes magyar nyílheggyel eltemetett férfi csontvázat találtak. A Balaton körüli térséget a magyar törzsszövetség harmadik méltósága, a horka törzse szállta meg. Bulcsú hoka Augsburgnál elesett, törzse meggyengült, a fejedelmi törzs kiterjesztette a hatalmát a Balaton környékére is. Somogy később Koppányé lett.

Egyes történészek a mai napig pozsonyi csata néven ismert 907-es magyar győzelmet hozó ütközetet Zalavárra teszik a Brezalauspurc/Braslavespurc megfeleltetés miatt (is).

Árpád-kor

A honfoglalás után őseink nem szállták meg a Várszigetet, az csak Szt. István alatt lett fontos vallási és közigazgatási hely. Szent István Zalaváron építette fel az Adorján vértanúról elnevezett templomot. A felszentelés évét a 12. századi Pray-kódex és a Pozsonyi krónika egybehangzóan 1019-ben állapítja meg. Ez a templom a romossá vált, 850-ben Szűz Mária tiszteletére felszentelt Priwina féle templom újjá/átépítése volt. Mellette bencés kolostor épült, szerzetesei közül kettő is segíti Gellért püspök dél-alföldi térítőmunkáját. Szt. István 1019-ben és 1024-ben is bőven ellátta a monostort falvakkal és más adományokkal. Zalavár Kolon vármegyéhez tartozott a 11. század közepéig, amikor az feldarabolódott.

A 11. század második felében a szolgáló népek számára kisméretű templomot építettek a vársziget északnyugati részén. Védőszentjét nem ismerjük. A templom körül 700 síros temetőt tártak fel a régészek. A templom egyhajós, félköríves szentélyzáródású volt, bejárata a déli oldalon nyílt. A 13. század második felétől nem használják. A templomot 1996-ban újjáépítették, jelenleg is látogatható (galéria).

A templom és monostor között a 11. század végéig egy palánkfalú udvarház volt. Kapuja délre, a monostor felé nyílt. Funkciója jelenleg még nem ismert, esetleg a korai ispáni központ lehetett (Cs. Sós Ágnes, Szőke Béla Miklós, Vándor László). Győrffy György ezt az ispánsági központot Kolonvárra feltételezi, de Kolon településen erődítés nem került még elő. A 11. század végén a monostort kőfallal vették körül.

Szt. László király egy 1091-ben kiadott okleveléből tudjuk, hogy amikor a Horvátország elleni hadjáratára indult, látogatást tett Zalaváron, ahol megismervén szent előde adományleveleit, az apátságnak területi mentességet adott.

A 9. századi sáncokon belül a várnépek templomától keletre egy késő Árpád-kori torony maradványait is megtalálták, ez valószínűleg az ispán székhelye lehetett. Erődítettségének akár legcsekélyebb volta - palánk és árok - kérdés maradt. (A Várszigetet övező még magasan álló - szükség szerint feltehetően javított - 9. századi védműveken belül komolyabb erődítésre nyilván nem is volt szükség.) A korszakra jellemző terminológiai bizonytalanságok miatt azonban nem zárható ki, hogy 1222. júliusában ez volt "Castrum Zala", melyben Róbert érsek ítélkezett Madár asszony hitbére ügyében. A toronnyal azonos építési technológiával készült a monostor körítőfalához egy északkeleti saroktorony.

1164-ben III. István megerősítette Fulcerius veszprémi püspököt a zalai vár civiseitől vásárolt birtokban. 1222-ben Róbert veszprémi püspök "in castro Zala" ad ki oklevelet. IV. Béla 1244-ben Zalaváron tartózkodott "apud castrum Zala".

Zalavár hiteleshelyként működött, a zalavári konvent hiteleshelyi működésére az első adat 1260-ból ismert egy pacsai határjárás kapcsán.

Késő középkor

1341-ben a veszprémi káptalan előtt Miklós apát vallja, hogy a sekrestyében elhelyezett pápai és királyi kiváltságlevelek sok, istentisztelethez szükséges felszerelési tárggyal együtt a sekrestyés vigyázatlansága következtében elégtek. I. Lajos király 1347-i oklevele szerint a tűz a Mária kápolnában volt: "Capella in honorem Beate Virginis in corpore dicti Monasterii Beati Adriani martiris onstructa et pro conservatorio bonorum eiusdem deputata."

1382-ben Bajkai Péter elfoglalta az apátságot, feltételezhetően ehhez az eseményhez köthető az az elásott ezüst pénzekből álló kincs, ami 1854-ben került elő.

1413-ban a Zalavár faluból a monostorhoz vezető hidat — két fahíd kivételével — az egyház jobbágyai voltak kötelesek karbantartani.

Az 1440-es évektől kitörő pártharcok miatt a monostort megerősítik.

Zalavár 1443-ban a Rozgonyi, 1444-ben a Gersei Pethő család, 1472-től a zalavári apátság birtoka lett. 1444-ben Nyári László és Magasi Miklós zalavári ("Zalauar") várnagyok szerepelnek egy oklevélben. Egy másik 1444-ben keltezett oklevél Kethelyi Fáncs Péter és Mórichelyi Farkas László volt zalavári várnagyokat említi. 1490-ben Nagy (Magnus) János és Domokos a zalai vár várnagyai, 1505-ben Egri Pál a várnagy.

Zalavár mint végvár

1536-ban Oláh Miklós Hungária c. művében már várként írja le: "...Zalavár apátsága, jól erődített vár és bő jövedelmű...".

Zalavár 1553-ban készült hadi leltára szerint a várban két vastarack és egy vas haubic, 53 szakállaspuska, egy réz és egy törött puska van, 133 tarack "golóbis"-sal és 3259 szakállas golyóval. Viszont puskapor, kén és salétrom elég bőven van.

Mezőlaky Ferenc apát/várkapitány 1557. november 1-én Csányi Ákoshoz írt levele fennmaradt. Azt írta, hogy a fal egy része magától leomlott, "...soha kőfalnak hitványabb fundamentomát nem láttam, mint ennek volt ... Az várnak az többi körül való falai nem félelmesek, jámborul vannak azok az dologban, csak az szentegyház sanctuariuma, és az felett való magas kőfal igen hasadozott.". Mezőlaki azt is jelenti, hogy a külső palánk elkészült, "... szinte most kellemetes az külső palánk, ki sokáig és nehezen készüle meg...".

Az 1568-as leltár szerint Zalavárnak volt egy belső és egy külső kapuja. A belső kaput egy kétkerekű sugár ágyú (falconetta) védte, a külsőt pedig kilenc, vasból készült szakállas puska. Három bástyát is említ, a puskaporost (propugnaculum pulverum), az újat (propugnaculum novum — amit talán Mezőlaky épített) és a zöld szoba felettit. A puskaporos bástyán volt 9 régi szakállas vaspuska, másfél hordó salétrom, két hordócska kén, 12 tüzes labda, hét tüzes nyíl, 10 hajítógépbe való dárda és két éjjeli lámpás. Lőszert itt nem említ. A zöld szoba feletti bástyán viszont nem volt lőfegyver, de volt 300 szakállas ólomgolyó, 100 szakállas vasgolyó, másfél hordó puskapor, 3 font kézi lőfegyverhez való por, két légely szakállas puskához való por, két font ólom és két szakállas puskagolyó forrna. Az újbástyán csak egy kétkerekű vas sugárágyú és két öreg szakállas puska volt. Említ a leltár egy felső folyosót, amin volt 20 régi szakállas vaspuska, egy kis szakállas és egy ócska magyar pajzs. Három tornya is volt a várnak. A furcsanevű Leledia, melyben 7 hordócska puskapor és körülbelül 100 vasgolyó volt, a templom törött (fracta) tornya, mely alatt 16 hordócska szakállasba való puskapor és két nagyobb edényben ágyúba való por állt. Volt itt 50 régi, patkányrágta, galambtrágyával fedett könyv is. A harmadik, magasabb (altior) toronyban egy vas siska ágyú állott: Volt a várban még 6 tábla ólom is, egy-egy közülük 143 fontot nyomott. 500 szakállas vasgolyó, 3 régi szakállas puska, egy prágai szakállas puska, és 3 magyar lovas lándzsa egészítette ki a felszerelést. Ezt az állapotot mutathatja be Turco hadmérnök rajza 1569-ből (galéria).

Háshágyi Imre, korábbi zalai alispán 1569-ben hamisítási ügybe keveredett, valamint a zalavári apátságot is elfoglalta és kifosztotta. Tetteiért fej- és jószágvesztésre ítélték, de a zalai és a vasi nemesség minden követ megmozgatott azért, hogy ő és bűntársai kegyelmet nyerjenek. Kitartásuk sikerrel járt, Háshágyinak a király 1569. október 29-én megkegyelmezett, és birtokait is visszaadta. (Szibler Gábor)

1575-ben törvény rendelte el, hogy a zalavári és a kapornaki konventek iratait Vasvárra szállítsák át és a hiteleshelyi jogokat a vasvári káptalan gyakorolja tovább. A szerzetesek is elhagyják az ekkor már romos kolostort.

A 15 éves háborúban 1600. október 22-n Kanizsa elesett, Zalavár mint erőd fontossága megnőtt. A zalavári őrség egyik elsődleges feladata volt a hídvégi átkelő őrzése. Ez jelentette ugyanis a keresztények által visszafoglalt Komár egyetlen összeköttetését a hátországgal. Bocskai szabadságharca idején Bocskai kezére került, mint Sümeget kivéve az összes Zala megyei végvár. A kanizsai pasa kísérletet tett Bocskai híveitől (Nádasdy Tamás, Hagymássy Kristóf, Sárkány István) a várat megszerezni, de a magyar urak ezt elutasították. 1607-ben Rátky Menyhért Batthyány II. Ferenctől kér élelmet és katonákat a vár védelméhez. A várat éppen építették. Hogy melyik részét, arról nem szól a levél.

Az 1620-as években Bogács András várbéli vajda panaszolja, hogy fizetetlenek, a hajdúk elszökdösnek az éhség elől. Sibrik Pál vicegenerális 1639-ben 100 német katona küldését kéri Zalavárra. Svastics zalavári kaitány 1639 nyarán jelenti, hogy a török éjjel megpróbálta elfoglalni a hídvégi révet, de volt ott egy tizedalja hajdú, azok rálőttek, és a török elkotródott. 1640-ben Batthyányt kéri, hogy fogadjon 20 gyalogot a vár körüli jég feltörésére és strázsállásra. 1644-ben a törökök a vár alá mentek, de elfoglalni nem tudták. A vár viszont romos: "nincsen romlottabb végházunk Szalavárnál". 1646 tavaszán és nyarán a várat erősítik, mert az árvíz a falakat és hidakat megrongálta. A várkaput is javítani kell. Svasticsot több vád is érte, hogy "ritkán lakik a végházban". Svasticsot végül Batthyány leváltotta és 1649. október 7-én Török Istvánt nevezte ki Zalavár élére.

1653 áprilisában Keglevich Péter vicegenerális jelentése szerint a török átkelt a Zalán és a zalaváriak közül öt hajdút elfogott. Török István zalavári kapitány 1653. július 30-án aggódva figyelmeztette Batthyány I. Ádámot és a nádort is, hogy segítsenek Zalavár fogyatkozásain, mert "ha ez helynek veszedelme következik, evvel együtt Kiskomár is elvész, és utánna mind az többi végházak, az kit Isten távoztasson, mert bizony Austriának is hírével leszen". Keglevich Péter vicegenerális véleménye is az volt, hogy "ha Szalavár oda volna, száz Komárnál is károsabb volna".

1656. január 23-án megint megtámadta a török Zalavárt, kihasználva a fagyos terepet. A várkapitány a támadás után erősítést kért és kapott is: 25 hajdút és hadfelszereléseket. 1657-ből van adat a vár erősítésére.

1665-ben Holst ezredes, Montecuccoli főszállásmestere jelenti, hogy Zalavár régi erőd, négyszegletű falból áll, egy mocsár közepén fekszik, 2000 lépésnél hosszabb dorong úton és hidakon át megközelíthető. A várhoz nem tudott eljutni a magas vízállás miatt. Meg kéne erősíteni, mert rossz állapotban van. Elvesztése rosszabb lenne, mint Kanizsáé.

1676 elején Csernél (Chernél) Mihály zalavári főkapitány nagyobb építkezésekbe kezdett: hidakat építenek, a külső és belső kaput megcsináltatják. A fizetetlen őrség viszont el akarja hagyni a várat. 1676 december 26-án a király az erélyes és tevékeny Radonay Mátyás zalavári apátot nevezte ki Zalavár főkapitányává. Ő nem folytatta a megkezdett erődítési munkát, hanem lápot metszetett, a várbeli német katonáknak házat építtetett. A palánk és hidak rossz állapotban maradtak.

1684 szeptemberében megint a török támadta meg a várat. A várbeliek elbeszéléséből kiderült, hogy Radonay utat csináltatott, hogy a marháit be tudja hajtani, azon mentek be a törökök épen a Palánkig, az istállókat fel is égették. 1685 nyarán Radonay nagy építkezésbe fog, hidakat, szállásokat, kemencéket készít és a várat is erősíti saját költségén, török hadifoglyok felhasználásával. 1687-re már a Zalát is bevezetteti a várárokba, így akadályozva annak téli befagyását.

Utolsó katonai szerepe 1689—1690-ben volt, amikor a keresztény hadak Kanizsát ostromolták. Kanizsa 1690 április 13-án megadta magát, Zalavár a többi kis zalai végházzal együtt elvesztette jelentőségét. 1700-ban a vár már üres, a Zalán innen a mocsáron kívül lakik még vagy húsz várbeli hajdú. 1702-ben Schenckendorf Kristóf császári ezredes Bécs parancsára a várat felrobbantotta.

Az apátságot 1715-ben a göttweigi bencéseknek adományozta a császár. Mária Terézia 1757-ben adta vissza a szerzeteseknek a hiteleshelyi jogot, akik tevékenységüket a közeli Zalaapátiban folytatták, ott 1752-ben kezdték meg az új kolostor építését.

1841-ben Kehrn Vilmos, a keszthelyi Georgikon tudós igazgatója rajzolta le az apátság még látható romjait (galéria). A helyiek kőbányaként hasznosították a romokat, hiába kérte Deák Ferenc és maga József nádor is a kitermelés megtiltását.

" A huszadik század közepén kapta a végső csapást a Vársziget, amikor az egykori Mária templom, majd később apátság és vár területéről nem csak a köveket, de még a homokot is kitermelték, így egy hatalmas gödör van jelenleg a település egykori központja helyén" - Ritoók Ágnes