Tihany

Tihany Óvár

A 214 méter magas Óvár nevű hegyen található az ovális alaprajzú földsáncrendszer. Ez a Balaton-vidék legépebben fennmaradt és legnagyobb földvára. Kb. 1 km hosszú, 400 m széles fennsík, 1100-1200 méter sánccal körülvéve. A bronzkor végén és a korai vaskorban épült fel. Az ie. 3000-3500 körül élt u.n. mészbetétes kultúra edénytöredékeit az 1920-as években történt ásatások megtalálták a vár területén (ugyanezen kultúra nyomait és temetőjét találták meg a Szentkirályszabadja és Balatonalmádi között található Kőhegy földvárában). Az ovális fennsíkot kelet felől nem határolja csupán a sánc, mert ott a Balatonra néző meredek hegyoldal nem kívánt külön védelmet. A meredek keleti perem és a fennsík nyugati fele - az ún. Felsővár - között lépcsőzetesen (teraszosan) emelkedik a szint. A földvár bejárata DNy-ról lehetett a mai bevezető út helyén, erre utalnak a domb lábánál álló kora vaskori halomsírok (Uzsoki 1986), melyeket a felvezető út mentén volt szokás emelni. A földvár északi részén elkülönül egy U alakú rész Ny-K-i irányú belső osztósánccal, melyet délről árok határol. Ez az elkülönülő rész láthatóan később épült, mint az eredeti sánc, annál jóval magasabb is. Egy 1920 előtti és 1958-as sáncátvágás adataiból tudjuk, hogy a két sánc szerkezete nem teljesen azonos. Háborús körülmények között a környék népének biztos menedékhelye, s egyben fejedelmi székhelye is volt.

Az 1970-es években bronzkori, kora vaskori, kelta és avar leletek, sírok kerültek elő (Uzsoki).

Nováki Gyula 1999-ben a földvár sáncainak felmérésekor felvetette azt a feltételezést, hogy a Felsőóvár belső, keresztirányú sánca jelen formájában nem őskori, hanem egy korai magyar földvár része. Az ásatáson talált leletanyag alátámasztotta ezt a feltételezést. Nováki feltételezi hogy az őskori sáncszakaszt is megerősítették az Árpád-korban.

Az 1055-ben íródott alapítólevél még említi, hogy aktívan használják: "Körös-körül a tó van, továbbá egy sánc, ezt még a régiek alakították ki, és építették saját kezük munkájával"

Apátság és török-kori végvár

A tihanyi apátságot részben "a saját, felesége, fiai és leányai, élő és elhalt rokonai üdvére", és részben temetkezőhelyül I. András király alapította 1055-ben Szent Ányos tiszteletére. Az építést 1053-ban kezdhették, de 1055-ben már annyira befejeződött, hogy felszentelhették és felolvashatták az alapítólevél fogalmazványát. A Pannonhalmán őrzött alapítólevél a legelső olyan oklevél, amely magyar nyelvi emléket tartalmaz ("feheruuaru rea meneh hodu utu rea"). Az alapítólevélről itt olvashat. Az első apát Lázár volt, a kézjegye megtalálható az alapítólevélen.

Kézai Simon ezt írja a Gesta Hungarorumban I. Andrásról: "Andreas Ipse autem obiit anno regni sui decimo quinto et in Tyhon monasterio proprio cum David suo íilio sepelitur. - András maga pedig elhala uralkodásának tizenötödik esztendejében, és eltemeték tulajdon monostorában Tihanyban fiával Dáviddal."

Az apátság és vár korai időszakáról kevés adat maradt fenn. Az korabeli oklevelek közül 3 biztosan nem hamisítvány: az első maga az alapítólevél 1055-ből, ami az első olyan oklevelünk, amely magyar szavakat tartalmazott; a második I. András kisebbik fiának Dávid herceg adománylevele 1090-ből, amelyen Szent László király hiteles pecsétje maradt ránk "Omnibus fidelibus sancte ecclesie tarn futuris, quam presentibus sit notum, quod David venerabilis dux in remissionem suorum dilictorum, et parentum suorum monasterio Sancti Aniani Tichoniensis haec omnia Ladizlao Christianissimo rege concedente contulit. - A szent egyház minden jelenlegi és jövőbeli híve legyen tudatában annak, hogy a tiszteletre méltó Dávid herceg saját és szülei bűneinek bocsánatára a tihanyi Szent Ányos monostor javára adományozta mindezeket a legkeresztényibb király, László engedélyével. (Bellus Ibolya fordítása)"; a harmadik pedig 1184-ből egyike a legrégibb magyarországi kirographumoknak.

II. András a Szentföldi hadjárat költségeire Tihanyból elvitt egy drágakövekkel és gemmákkal díszített arany serleget. Cserében a monostornak 1000 darab kősót adományozott. Ezt az adományát a király a beregi egyezmény után, 1233 második felében megújította.

A tatárjárás alatt Tihany feltételezhetőleg megmenekült. Egy 1242. február 2-i dátummal - a pápához írott levélben ez szerepel: "Mi azonban elég sokan és megfelelően felfegyverkezve behúzódtunk Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Németújvár, Zala vár, Léka váraiba... Miközben Isten irgalma után Szentségedhez és Isten egyházához fohászkodunk támogatásért, s szilárdan reméljük, hogy ha megszánva minket, kegyesen a segítségünkre siettek, képesek leszünk ellenségeinknek ellenállni". A tatárok kivonulása után egy évvel, 1243-ban az apátság 17 márka ezüstöt tudott fizetni szőlőkért, birtokokért, ami szintén azt mutatja, hogy nem szenvedett nagyobb károkat.

A tihanyi monostor hiteles hely is volt, konventje a legrégibb eredetiben fennmaradt hiteleshelyi oklevelét Icsk (Ichk) apát alatt adta ki 1244-ben (galéria). Átírásban fennmaradt egy 1228-as oklevél is.

Pál apát idején 1262-ben egy oklevél szerint Tihany csak az esztergomi érsek joghatósága alá tartozik, a veszprémi püspökség alá nem.

A tihanyi várat 1267-ben IV. Kelemen pápa bullája is említi, amelyben az apátot megerősíti birtokaiban. Azt nem említi, hogy maga a vár hol található, de feltételezhető, hogy ez vagy a Csúcshegyen volt, vagy a monostor körül. A szövegben ez áll: "...Castrum ipsius monasterii (ugyanezen monostor vára)". Talán a Csúcshegy teóriát erősíti, hogy amíg a monostor a tihanyi apát birtokán volt, addig a vár gyakran királyi kézben. Egyértelmű válasz jelenleg nincs. Ebben az oklevélben szó esik az oroszkői remeteségről. Ez a mostani barlanglakásokat jelöli (galéria). Az Oroszkő elnevezés valószínűleg az I. András kijevi feleségével 1046-ban Magyarországra érkezett keleti szerzeteseket jelöli. Itt évtizedekig együtt éltek a bencésekkel.

1267-ben a tihanyi apátság 130 háznépe szabadként lovas katonai szolgálatra volt kötelezve. IV. Béla még ez év decemberében elrendelte, hogy az apát csak 12 szabad jobbágyot tarthat fegyverben, a többi családtól el kívánta venni a kiváltságot. Végül a király beleegyezett, hogy fizetség ellenében megtarthatják jogaikat. Az egyezményt (Balaton)Főkajáron kötötték meg.

1276-ban az esztergomi érsek a veszprémi püspöknek adta a tihanyi apátságot két faluért és tizedekért. A tihanyi apátság elvesztette függetlenségét, vagyis a veszprémi püspök joghatósága alá került.

1300-ban III. András királynál a veszprémi püspök panaszt tett, hogy Kál falut Tihany várának várnagya, Tapolcai Lőrinc fia Lőrinc dúlta fel fegyveres szolgáival (tehát a várnak királyi várnak kellett lennie).

Az 1960-as években több kőtöredék került elő, amely szerint a monostor kerengőjét a 13. században építették/átépítették késő román-kora gótikus stílusban. 11. századi palmettás töredékek is előkerültek (galéria).

Károly Róbert Tolna megye ispánjává nevezte ki László mestert, korábbi tihanyi várnagyát. 1327-ben a várat és uradalmát (kilenc falu) visszaadta az apátságnak.

Az 1340-es évek elején Tihany várát ismét elvették az apátságtól és a királyné birtokába került. 1346-ban Magyar István a várnagya, 1349-ben Kilián fia András mester a castellanus. 1382-ben György tihanyi apát perrel próbálta visszaszerezni a várat - sikertelenül. Végül 1382. jún. 8-án Lajos király Visegrádon kelteztetett oklevelében György apát kérésére érvényteleníti az apátság birtokainak és jogainak múltbéli csorbítását. György apát számos pert indított az apátság korábbi birtokainak visszaszerzésére.

1389-ben Tihany várát Luxemburgi Zsigmond 2500 aranyforintért Prodavizi Istvánnak zálogosította el. Miután visszaváltotta, 1392-ben a tihanyi apátot Tyhonvara és a hozzá tartozó kilenc falu birtokában megerősítette. Ez a birtokviszony fennmaradt egészen a török háborúkig.

1460-ban Mátyás király László tihanyi apátot felszólította, hogy a veszprémi káptalan nagyberényi birtokán fosztogató katonáit büntesse meg, az általuk okozott kárt pedig térítse meg. 1490-ben Mátyás halála után a trónkövetelő Habsburg Miksa német-római király zsoldosaival betört a Dunántúlra. Vitéz János veszprémi püspök parancsára Sümeg, Veszprém és Tihany is megnyitotta kapuit előtte. Érdekesség, hogy az 1490-91-es háború alatt a tihanyi kolostor egyik korábbi frátere rablóvezér lett (feltételezések szerint a Pécsely határában álló Zádorvár a birtokukban volt). Kinizsi 1491-es hadjárata során szétverte őket.

Egy 1495. febr. 2-án a tihanyi konvent által kiállított oklevélen szerepel Hidegkuti Farkas Antal, aki tihanyi várnagy (galéria). 1515. nyarán Perényi Imre nádor kapta meg II. Ulászló királytól a tihanyi apátság kegyúri jogát.

Az apátság mint végvár

A 16.—17.-ik században a várrá átépített tihanyi monostor a balatoni végvárrendszer egyik kicsiny, de nem lényegtelen erődje volt. A monostorból csupán a királyi temetkezőhely, a kripta vészelte át a török időket.

1526 után az ország két részre szakadt. Szalaházy Tamás veszprémi püspök és szervitora, Devecseri Choron András I. Ferdinánd pártján volt, míg Tandalló János tihanyi apát Szapolyai Jánosén. 1527-ben Choron elfoglalta Veszprém és Tihany várait. Az 1529-es sikertelen török bécsi hadjárat után Szalaházy és Choron csapatai ismét elűzték a Szapolyai pártiakat a két várból. 1533. novemberében a Szapolyai-párti hadak rajtaütéssel elfoglalták Tihany, Veszprém és Sümeg várait. 1534. novemberében Choron András és Nagy Ferenc csapataikkal ostrom alá vették Tihanyt. A Szapolyai-párti várnagyok (Szörényi Mihály és Csemperdi Miklós) 200 aranyért és szabad elvonulásért feladták a várat. Choron 24 lovast és 16 gyalogot hagyott a vár védelmére. 1539. dec. 1-én Ferdinánd Choron András kiskorú fiát, Jánost nevezte ki Tihany commendatorának.

Az 1543-as török hadjárat során elesett Székesfehérvár, Pécs, Siklós, Tata, Esztergom és Tolna megye nagy része. A támadások 1544-ben is folytatódtak, a Tihannyal szemben lévő Somogy megyei Endréd (Balatonendréd) is török uralom alá került. A közeli Fehérkő várát a magyarok felrobbantották, nehogy a török használni tudja.

Az 1546-os országgyűlés kimondta, hogy a király elsősorban Tihany, Dombó, Kaposújvár, Somogyvár, Lak, Sziget várairól gondoskodjék. Tihany királyi várnagya Horváth Márk volt 1554-ig.

Az 1547. évi XVI. törvény Tihany őrségét 24 lovas és 16 gyalogosban állapította meg. Vázsony 6 lovast és 10 gyalogost, Döbrönte pedig 5 lovas őrséget kapott. 1550-ben Tihany őrsége 40 huszár és 50 gyalogos.

1548-ban a béke ellenére a székesfehérvári török hadak végig pusztították a Balaton-felvidéket. Veszprém 1552-es eleste után Tihanyt megerősítették 25 lovas és 25 gyalog katonával. A veszprémi káptalan 12 faluját engedte át 200 forint összegért Tihany várának. Ekkor a vár őrsége összesen 150 fő körül volt. Tihany feladata 1552-ben Sforza Pallavicini generális megfogalmazásában "...ezeket a részeket a török ellen megvédjék - mind Leveld, Vázsonykő és Tihany -, szükséges, hogy a törökök átkelését megakadályozzák, ha azok Tapolca ellen támadást akarnak intézni".

1554 július 18-án Sforza Pallavicini Takaró Mihályt nevezi ki a tihanyi őrség élére. Takaró Tihanyt leromlott állapotban találta. A várban egyetlen ágyú sem volt, csak 10 szakállas puska. A veszprémi törökök 1554 november 7-e éjjelén rajtaütéssel megpróbálták elfoglalni Tihanyt. A harc éjféltől hajnali 4 óráig tartott. Takaró ezt írta róla a nádornak: "Reám jöttek vala a terekek, négy egész óráig reám ostromlottanak az házat, s valahol környüle volt, mind megégették". Valószínűleg ekkor pusztult el a félsziget bejáratánál lévő Apáti falva és temploma is.

1556 októberében a portyázó tihanyi, devecseri és győri vitézeket a törökök lépre csalták Paks környékén. A 24 tihanyi lovasból 11 odaveszett.

1557 márc. 22-e előtt a tihanyiak átkeltek a Balaton jegén, és megtámadták a ságvári török "kastélyt" (megerődített templomot), áprilisban pedig már Veszprém alatt portyáztak. A végváriak ekkor már annyira fizetetlenek voltak, hogy Matasin Ferenc hadbiztos azt írta a jelentésében, hogy az összes tihanyi elbocsátását kérte a szolgálatból. A katonák a környék fosztogatásával tartották fenn magukat. A jobbágyok sokszor jobban gyűlölték őket, mint a törököket. Ez év áprilisában jobbágyok meg is öltek egy tihanyi katonát. A végváriak az elmenekült tettesek házait kifosztották.

1557 júniusában Nádasdy Tamás 21 darabontot fogadott zsoldba Tihanyban. Augusztusban már a somogyi Endréd alatt portyáztak.

Takaró Mihály 1558-ban palánk építésre rendelte a hódoltsági szentkirályszabadjai jobbágyokat is. Amikor azok vonakodtak a parancsnak engedelmeskedni, előbb megverette őket, majd amikor az sem használt, megparancsolta, "hogy kikeletre elfussanak az falutól", mert nem tűri meg ott őket. A haditanács Bornemissza Ferencet küldte ki a vár erősítéseinek szemléjére, aki részletes jelentést írt. A romos falakat Takaró részben kőből újjáépítette, és a többi rész is hamarosan elkészül. A vár árkát kiszélesítették, kívül palánkot építettek. Takaró még jelezte, hogy két bástyát kéne építeni, és tovább szélesíteni az árkokat. Ehhez elég lenne 100 forint. A királyi biztos viszont jobbnak látta, ha Tihanyt lerombolnák. Esetleg a távolabb lévő sarampó nevű kaput kellene megerősíteni, mert ott csak latorkert van (ez a félsziget bejáratát védő sánc lehetett). Az őrség létszámáról azt jelentette, hogy lovasból több van, de a gyalogokból kevesebb.

Még ebben az évben július 7-én rajtaütött vitézeivel a ságvári török palánkon. Így ír róla Nádasdy Tamásnak: "Mostan egyéb újságot nem írhatok te Nagyságodnak, az el múlt Vasárnapra virradóan Somogyba mentem vala átal az uraimmal egyetemben, Saághvárat az törekek egy szentegyházat erőssejtettenek vala meg, melyben régtől fogván laktanak. Reájuk itek [ütök], istennek akarattyából mingyárást megvettem vala tőlek, négy töreknél többet nem szoríthattak vala bennek, az egyiknek fejét vették vala, az hárman az toromba szorula fel, toább egy horánál viattam reájok, az tornyot puskával erőssen lőtettem, az endrédi törekek valamiképpen eszekben vették volt, azon közben oda érkezének, azokat hogy meglátám, a hol mi kevés marhájok a töreknek lész, kihordatám és bőven szalmát hordaték az torom alá, reájok gyújtám mintjárást az szentegyházat, aztánd eljövék. Azomban az kőreshegyi törekek is előnkbe érkezének, az hajókban be szállánk az vízre előttek. Az töreknek három lovát találtók vala az szentegyházban, azokat az hajók mellé kötöztetém úgy hozhathatták átal. Az törekek az víz mellett egy egész mély földik késértenek, ők is lőttenek, mi is őket. Istennek akarattyából békével csak egy ember kár nekil [nélkül] el jövénk, jól lehet ités [ütés] eset rajtunk, de egyéb bántásunk semmit nem let."

1558. év oktbórében és novemberében a veszprémi és fehérvári törökök háromszor is rajtaütöttek Tihanyon, nagyszámú gyalogságot bevetve.

1560 januárjában Gyulaffy Lászlót nevezték ki Tihany kapitányának. A sértett Takaró Mihály január 29-i levelében írja Nádasdy Tamás nádorhoz: "Azért tugya Nagyságod, mely pusztán én Tihant találtam ... Én az én szegény legény voltomra fölvötem, szerencsét késértötem, megépitötem, immár mostan kapnak rajta." Tihanyt április 24-én vette át Gyulaffy, akit minden bizonnyal anyagi érdekek sarkalltak.

1561-ben a fehérvári Hamza bég készült rablóhadjáratra a Balaton-felvidéken. Thury György Pápára írt levelében ez volt: " Azt beszélik, hogy Pápát és Tihanyt meg akarják kísérteni. Te Kegyelmed szüntelen vigyáztasson." Salm generális május 2-án jelentette Miksa főhercegnek, hogy Tihanyt megerősítették.

1561. május 26-a előtt Gyulaffy László veztésével 400 pápai gyalogos előbb Polgárdit, majd utóbb Veszprémet akarta megtámadni. Miután a törökök értesültek a várható rajtaütésről, Gyulaffy embereivel Lovasra vonult, ahol a pincéket feltörve lerészegedtek. Ekkor érte őket a török támadás, melynek során 200 gyalog elesett, a többi vagy fogságba esett, vagy szétfutott. Maga Gyulaffy is alig tudott Tihanyba menekülni.

1564-ben a királyi vizsgálók Tihany őrségét teljes létszámban találták. 1566-ban a Gyulaffy László vezette magyar gyalogok berobbantották Veszprém déli kapuját, és a reggel 9-től este 8-ig tartó csatában visszafoglalták Veszprém várát. Szept. 19-én Gyulaffy Lászlót a Veszprém visszafoglalásban játszott szerepéért a király Veszprén kapitányává nevezte ki, de a tihanyi kapitányságot is megtarthatta. Tihanyt rövidesen Széchenyi Mihály vette át. Gyulaffy és Széchenyi között feszültség keletkezett az adók behajtása miatt. 1567-ben az uralkodó gyanút fogalmazott meg Gyulaffy ellen: ...Tihany várával gonosz tervei vannak!.... A következő évben Gyulaffy elhagyta a királyi Magyarországot és Erdélybe távozott. Tihanyba Jakusics Ferencet nevezték ki kapitánynak. 1569-ben már Majthényi László a várkapitány, kinek feladatául szabták a vár tüzésrségének erősítését.

1571-ben I. Miksa Majláth Gábort nevezte ki Tihany parancsnokának, és egyben a kötelezettségeit is megfogalmazta:

• - Fenn kell tartanai a várban lévő lovas és gyalogos katonák létszámát
• - A vár építményeit köteles jó karban tartani
• - Alattvalóit nem terhelheti a régi szokások és törvények ellenében
• - A vár tartozékait elidegeníteni nem szabad
• - A várat köteles bármikor az uralkodónak visszaadni
• - Mindenkor a várban kell tartózkodnia

Egy 1572-es összeírás szerint Tihany várbirtoka 12 falu, mintegy 76 portával. 1577. áprilisában a segesdi törökök 60 katonával megtámadták Tihanyt, mert tudomásukra jutott, hogy a katonaság nincs a várban. A törökök a várban tartózkodó nyolc katonát elfogták és a várat felgyúlytották. A magyar katonaság nem sokára ismét a várban tartózkodott. A király Zongor (Songor) Jánost nevezte ki kapitánynak, aki jelentette, hogy Tihany igen leromlott állapotban van. Bár felmerült a vár lerombolása is, Ernő főherceg azonnal kiutalt 55 forint 80 dénárt a legsürgősebb munkálatokra 1578. januárjában.

Songor János tihanyi kapitány jelenti 1577. június 26-án a győri főkapitánynak a Balaton déli partján levő török végházak őrségének létszámát: "Ellenünkben vagyon Endréd az Balathon keszy vagion beslia lovagh 40 eg agaságh alatt, gyalogh vagion 80 három agasagh alatt. Vagion keth vayda benne. Mindenestül ky jühetnek 140. Ezek a simontornjay bekhez valók. Hidvegh vagion lovagh beslia 40. Eg agaságh alatt az gjalogh 40. Ket merfeld hozzánk. Ezek is Simontornjahoz valók... Ellenünkben vagion Koppan ket merfelden vagion, vagion fe (fő) Izpahya benne 60. az bek fel ülhet es ky iöhet lovaggal 500. gjalog vagion 80. beslia lovagh 80. Bolondvar ez bekseghez, vagion lovagh 60. ket agasagh alatt, gjalogh 80 keth agasagh alat. Karad ez begsegh alatt, vágjon fizeteőnek 25. Lak ez beksegh alatt, lovagj 60 ket agasagh alatt, gialogh 100."

1579-ben egy török levél szerint a tihanyiak rajtaütése Fok (Siófok) vásárán balul sült el. Az endrédi törökök utolérték, és legyőzték őket. Ez év dec. 15-én I. Rudolf Flecha Máténak, udvari káplánjának adományozta a tihanyi apát címet.

1585. március 27-én Pisky István lett a tihanyi várkapitány. 1587. szept. 4-től megkezdődik Tihany várának tatarozása. A munkákra kirendelték 12 falu népét ingyen robotra. Az erődítési munkálatok még a következő évben is folytak. 1588. márciusában a veszprémi szertárból Tihanyba szállítottak 78 db kézi puskát, 100 db ágyúgolyót és puskaport.

1587. júl. 27-e körül a tihanyiak 38 emberrel sikeresen rajtaütöttek Endréden. Szinán budai beglerbég Ernő főhercegnek írt panaszos levelében ezt írta: "... ismég az tihanyi kapitány Pisky István Endrikre ment, azt is elégették..."

1588. okt. 23-án Huszár Péter a pápai és Pisky István a tihanyi vitézekkel rajtaütöttek a somogyi Endréd török palánkján. A teljes török őrséget levágták, az erősséget lerombolták.

1588-ban viszály tört ki a tihanyi és veszprémi vitézek között. A tihanyiak egy értékes török foglyát, Ibrahim odabasit a veszprémiek (Fekete Mátyás) "ármányos módon" megszerezték, és saját foglyuknak tekintették. A tihanyiak a fogoly visszaszerzésére indultak és fegyverrel összecsapván a veszprémiekkel legalább öt magyar vitéz meghalt. A fogoly végül a Dunántúli főkapitányé lett.

Pisky István egyik 1588-ban kelt leveléből ismerhető, hogy Tihanyban hajóépítő műhely is volt. 1589 nyarán a bécsi hajóparkból szállítottak két hajót a tihanyi és veszprémi katonaságnak Ernő főherceg parancsára.

1589 februárjában a balatoni magyar várak katonasága Berenhidai Huszár Péter vezérletével a Balaton jegén átkelve dáli parton lévő szemesi (Balatonszemes) Bolondvárat támadták meg. A török őrség visszaverte a támadást.

A folyamatos csatározások közepette Pisky István konfliktusba került az endrédi Ibrahim zászlós agával. A konfliktus során párbajra hívták egymást a Balaton jegére. Ibrahim nem jelent meg a kitűzött időpontban, mert egyszerre szült 3 felesége! Erre Pisky gyávának nevezte Ibrahimot. Az aga sem maradt adós a válasszal, levele az korszak egyik kiemelkedő nyelvemléke.

1594-ben Győr feladása után számos végvár őrsége elmenekült a gondjaira bízott várból, többekközött a tihyni őrség is. Gersei Pethő Gergely ezt írja: "Halván a’ szomszéd Végbeliek, Győrnek az fő helynek veszedelmét, el-rémülének rajta, és Bodohelt (azaz Bodonhelyt), Pápát, Tseszneket, Vásont, és Tihánt semmi előtt pusztán hagyák, kiket a’ Törökök néppel meg-erősítének." Tihany 1598-ig volt török kézen. 1598 augusztusában a kapituláló veszprémi török őrség java része ugyan Tihanyba ment, néhány nappal később mégis feladták a várat. Az apátság körül kialakított erősséget a törökök a keresztényektől sértetlenül vették át, török építkezésről nem tudunk.

Martin Zeiler utazó az 1630-40-es években járt Tihanyban, és ezt jegyezte fel róla: "...Tyhan egy kis vár... benne egy 50-60 főből álló keresztény őrsereg. Szép és magas helyen fekszik, a Balatonnak egy szigetén, csak egy kapuja van, kívül semmi épület vagy gazdasági udvar... Egyébként a szigeten van szántóföldjük, a tó halban dús, azonkívül a közelben van egy szép szőlőhegy, ezt azonban a behódolt parasztok elhagyták. A vártól egy puskalövésnyire jó forráskút van [Ciprián-forrás - Sz.G.], és mellette egy régiség, nevezetesen egy sziklás hegyben kőből kifaragott szobák, kamra, konyha, pince, kápolna, asztal és ágy... [remete barlanglakások - Sz.G.] András magyar király szívesen tartózkodott ezen a vidéken, és ő ott templomot és abban márványoszlopokkal ékes kápolnát épített, abban temették el őt, és sírját egy térdmagasságnyi vörös márványkővel fedték be. Jelenleg azonban a templom lóistálló, a kápolna pedig széna és szalma tárolására szolgál. "

1650 végén Karasics Mártyás Gorup Ferenc veszprémi prépostnak írt levelében panaszkodik a Balaton mindkét oldalán elszaporodott "latrok" fosztogatásairól. Ezek minden bizonnyak kóborló hajdúk lehettek. Karasics javasolta, hogy a környékbeli várak őrségei üssenek rajt a rablókon.

1654-ben a tihanyi végváriak egy sebesült török rabot 500 forintért eladtak Csáky Ferenc veszprémi főkapitánynak. A rab rövidesen meghalt, de a tihanyiak a pénzt nem akarták visszaadni. Erre Csáky tömlöcbe vetette az ügyletben résztvevő tihanyiakat.

1657. augusztus 22-én a somogyi törökök sikertelen rajtaütést kíséreltek meg Tihany várán. Esterházy János győri vicekapitány írta Batthyány Ádám dunántúli generálisnak: a tihanyiak a veszprémiek segítségével a török támadók (kb. 200 fő) felét megölték, 85 foglyot ejtettek. A magyar veszteség mindössze 7 fő és 20 sebesült volt.

1671 decemberében I. Lipót elrendelte, hogy a végvárakban szolgáló mintegy 11000 magyar fegyveres közül 8000-et bocsássanak el. Tihany őrsége 70 főről 45-re csökkent.

1683-ban ismét fellángoltak a harcok: Kara Musztafa nagyvezér százezres seregével megindult Bécs ellen. A dárdai táborból Thököly Imre június 12-én levelet intézett a Dunántúliakhoz, felszólítván őket a kurucokhoz való csatlakozásra. A császári seregek feladták Magyarországot és Bécs alá vonultak vissza. A nehéz helyzetbe került dunántúli nemesség, köztük Batthyány Kristóf és Ádám, átállt Thököly oldalára. A végvárak közül Veszprém, Tihany, Vázsony, Csobánc, Keszthely, Szigliget, Tapolca és még mások is, kaput nyitottak Thökölynek. Kara Musztafa Bécs alatt súlyos vereséget szenvedett, ezzel Thököly csillaga is leáldozott. A kuruc-török csapatok 1683. szeptemberében harc nélkül kivonultak a balatoni végvárakból.

Tihany utolsó várkapitánya, Csornai Máté, 1700. május 16-án erősítette meg a tihanyi csizmadiacéh szabályzatát, amelyet "a végházban lakozó és vitézlő mesteremberek" kérték ki hiteles átiratban Nagyvázsony csizmadiacéhétől.

A törökök véglelges kiverése után a királyi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a magyarországi bencés rend nem tudta kifizetni, ezért 1701. augusztus 14-én I. Lipót király Regondi Rajmund altenburgi apátnak adományozta a tihanyi apátságot. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni a tulajdonjogokat.

A győri főkapitányság kimutatása szerint 1700-1701-ben Tihanyban 10 lovas és 45 gyalogos katona teljesített szolgálatot. 1702-ben I. Lipót rendelete értelmében Tihany erődítéseit lerombolták, a palánkokat megszüntették. A volt várőrség a faluban telepedett le. A volt katonákat az apátság földesúri alárendeltségébe utalta.

A kiváltságaitól megfosztott tihanyi katona réteg 1704-ben megtagadata a földesúri szolgáltatásokat és elfoglalva a monostort, annak apátját elzavarták. 1706-ban a Füreden felvonuló kuruc hadakhoz csatlakoztak és védlevelet adtak át, amit Bercsényi Miklós aláírt.

A ma ismert Apátság kialakulása

Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése részben az elbontott vár és monostor köveit felhasználva. Az egykori apátságból csak a 11. századi altemplom, benne I. András sírjával (galéria), és tucatnyi kőtöredék maradt fenn. A templomot 1754-ben ideiglenesen felszentelték. Lécs Ágoston apát (1740-1760) időszaka alatt egységes koncepció szerint folytak az építkezések.

1786-ban II. József császár feloszlatta az egyházi rendeket. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A bencések csak 1802-ben térhettek vissza Tihanyba.

Az 1880-as évekre a kolostor és templom annyira rossz állapotba került, hogy felmerült lebontásuk és újjáépítésük. Végül Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között kijavította a szerkezeti hibákat, a templomot újra festették.

Az utolsó magyar király, a 1918. november 13-án lemondatott IV. Károly 1921-ben, a második trón visszaszerzési kísérlete után Tihanyban volt őrizet alatt. A királyi pár okt. 26-án érkezett fogolyként az apátságba, Halbik Ciprián apát csak erőszakos nyomásának engedve fogadta be őket. A szobájuk (galéria) előtt őr állt. Október 31-én távoztak Tihanyból, nov. elsején az országból.

1950-től 1990-ig állami tulajdonba került az épületegyüttes. A bencés rend csak 1994-ben kapta vissza az államtól.

Csúcshegy torony

A nagyjából 15 x 15 m alapterületű romot szabálytalan ötszög alaprajzúnak mérték fel (az egyik oldala annyira rövid, hogy a négyzet alaprajz sokkal valószínűbb) és lankásabb oldalán kettős árokrendszer nyomai látszanak. Újabb felszíni vizsgálat alkalmával a 10,2 * 10,2 m-es négyzet alaprajzú falmaradványról megállapították, hogy Árpád-kori lakótorony lehet. A falmaradvány aljában 12—13. századi cseréptöredékek kerültek elő. Az, hogy lakótorony volt, könnyen elképzelhető, ha figyelembe vesszük, hogy az ide helyezhető középkori tihanyi vár legrégebbi része a 14. század harmincas évei előtt épült.

Pusztulása a 17. századra biztosan bekövetkezhetett, mivel Leuckharden sem említi meg. A mérnök ugyanis a felmért várak ábrázolásaihoz kommentárokat is fűzött, számba véve a potenciális erősítéseket, s így feltehetőleg megemlítette volna a félszigeten stratégiai fekvésű Csúcs-hegyi őrtornyot is.