Salgó

A Medves-fennsíkon, Salgótarjántól ÉK-re egy 625m magas vulkáni kúpon találjuk Salgó várát. A név jelentése "fénylő, ragyogó, verőfényes, napsütötte hely, hegycsúcs". Festői, zsákszerű egymásra rakódott szürke bazaltoszlopok fogják közre azt a magot, melyre a középkori vár épült.

A Kacsics nembéli Illés egyik fia volt az a Péter, akivel először 1246-ban találkozunk az oklevelekben, ekkor a füleki várbirtok határjárásában "Tarian" föld — vagy annak egy része — birtokosaként említik. Péter testvérének utódjára, Tarjáni Miklósra kell gondolnunk akkor, amikor Salgó várának építése szóba jöhet. Tarjáni Miklós rokonaihoz hasonlóan behódolt 1308-ban Csák Máténak, sőt szűkebb köréhez tartozott még 1316-ban is. 1318-19 körül pártot váltott és sietve I. Károly oldalára állt, így fiai megőrizhették várukat és birtokukat. Rokonaik a Kacsics nemzetségből azonban elvesztették váraikat: Somoskőt, Baglyaskőt, Hollókőt és Sztrahorát.

A vár első okleveles említése ("Castrum Salgow") 1341-ből való, amikor Somoskő határjárásakor a testvérek: Illés és Miklós közös váraként szerepelt. 1345-ben egy oklevél II. Miklóst salgóinak, Illést szőllősinek nevezte. 1348. október 21-én a váci káptalan előtt Salgói II. Miklós (maga, valamint János és István nevű fiai nevében) valamint Illés fia: Dénes, fivéreivel Benedek, III. Miklós együtt elhatározták, hogy Tarján nevű, Salgó vára melletti birtokuk és Salgó vára kivételével minden birtokukon megosztoznak.

A 14. század közepén Salgó a Rátót nembéli Ilsvai (Jolsvai) család kezébe került. A vár és uradalma 1411-ben már a Kacsics rokon Szécsényi Tamás unokája, Salgói Simon birtoka (erdélyi vajda, országíró, főajtónálló).

Egy 1454-es oklevél szerint Lévai Cseh Péter fia László pereskedett apja özvegyével, Katalin úrnővel Salgó várához tartozó birtokok és birtokrészek miatt. Itt azonban felmerülhet, hogy a Perőcsény határában álló Salgóvárról lehet szó.

1460 nyarán Giskra huszitái foglalják el Andrisko és Uhrik vezetésével. Még ez év szeptemberében ostrommal veszi vissza Hunyadi Mátyás, aki a legenda szerint az ostrom során arcán megsebesült egy nyílvesszőtől. Annyira haragra gerjedt, hogy a szomszédos husziták által megszállt Zagyvafő várát földig romboltatta. 1460. október 7-én 12.000 aranyforintéit elzálogosította Szapolyai Imrének és testvéreinek: Miklósnak és Istvánnak. A Szapolyai család kezében hetven éven át tartott a főúri várrá vált Salgó fénykora, erre az időre esik teljes kiépítése is. 1481-ben a várnagy Kartali Bornemissza György volt. Szapolyai István halála (1499) után fia János, a későbbi király (1526-1540) örökölte.

1527-ben I. Ferdinánd (1526-1564) hívének, Tóthi-Lengyel János kir. asztalnokmesternek adományozta, aki azonban az adományozást nem tudta érvényesíteni. Ugyanekkor János király a Füleket és Csővárat is Ráskaiaknak adományozta.

A Ráskaiak kihaltával Ráskai Dorottya férje, a főként Gömörben birtokos Bebek Ferenc tette rá kezét "örökség" címén a három nógrádi várra, s azokra 1544-ben I. Ferdinándtól — jelentős összeg fejében — adománylevelet is szerzett. Bebek 1548-ban királyi engedéllyel eladta Derencsényi Farkasnak.

A törökök 1554-ben csellel foglalták el Salgót. Kara Hamza bég ágyúknak látszó fatörzseket húzatott a szomszédos hegyre, erre a megrémült védők Zagyvai Simon kapitánnyal éjjel kiszöktek a várból, amely kardcsapás nélkül lett a töröké. Oszmán őrsége 40 fő körül mozgott. 1561-ben a salgói törökök a somoskői vár magyar védőit megtámadták, amikor azok a vár alatt lovaikat legeltették. A cselvetésnek 12 magyar katona esett áldozatul.

1573-ban Balassa János, Bálint apja kapta meg királyi adományként Salgót (amit persze ekkor még nem tudott érvényesíteni). Az előző tulaj, Derencsényi Farkas özvegye is igényt tartott Salgóra. Az ő új férje, Kövér Ferenc 1577-ben Balassa János halála után Rudolf királynál próbálta meg elérni, hogy Salgó az ő birtoka legyen, és ne Balassa Bálinté és Ferencé. A pert a Balassa fivérek nyerték, Salgó az a család kezén maradt.

1593-ban Fülek és Somoskő visszafoglalása után Prépostvári Bálint egri főkapitány ostrommal vette vissza Salgót. A régészeti leletek szerint a magyar tüzérség Kis-Salgó felől lőtte rommá az erődítést, ami leégett. Balassa Bálint nem harcolt Salgó alatt, ő éppen Divény ostrománál volt.

Balassa Bálint 1594-ben Esztergom ostrománál esett el, öccse, Ferenc pedig egy hónappal később egy török elleni csatában halt hősi halált. Balassa Bálint fia 1601-ben halt meg, Salgót unokaöccsük, Balassa Zsigmond örökölte.

Salgó vára később már csak "dirutum Castrum Salgo" — a lerombolt Salgó vára tűnik fel a peres iratokban. Salgó katonai szerepe végleg befejeződött, felépítésére nem tettek kísérletet.

II. Rákóczi Ferenc 1704-ben (?) a lerombolt Salgó várát és a hozzá tartozó birtokot hívének, Vay Ádám /1657-1719/ udvari főmarsallnak adományozta. 1705. márc. 25-ből ismerjük Salgótarján és Karancsalja lakosainak panaszát Vay Ádám ellen, aki, mint írták, "kegyetlenül sanyargat minket". 1709. április 3-án I. József Salgó várát az uradalommal egyetemben hívének, gróf Volkra Ottó Kristófnak adományozta. Ő 1726-ban Szluha Ferencnek adta el.

Petőfi Sándor 1845. június 11-én látogatta meg a romokat s az élmény ihlette a Salgó c. romantikus költeményének megírására. A látogatás emlékét 1923-ban emléktáblával örökítették meg (galéria).

A vár öregtornyának romjaira 1938-ban fa kilátót építettek, ami a II. Világháború után megsemmisült.