Simontornya

SIMONTORNYA

A vár rövid története

Döröcske nembeli Salamon fia Simon alországbíró az 1270-as években a Sárvíz árterületének szigetére tornyot, majd egy kisebb várat épített, a település innen kapta nevét - Simontornya. A korai lakótoronynak csak alapfalait találták meg, az átépítések során eltűnt.

Simon fiú örökös nélkül halt meg, így a vár Károly Róbertre szállt, aki 1324-ben Hench fia János mesternek adományozta. Az ő halála után fia, Miklós örökölte a birtokot. Miklós végrendeletében Lackfi István erdélyi vajdára és fiaira hagyta a várat. Lackfi nádor belekeveredett a Zsigmond elleni összeesküvésbe, ezért ellenfelei 1397-ben királyi menlevéllel Körösre csalták, ahol Cillei Ulrik és Garai Miklós megölték. Zsigmond Simontornyát más birtokkal együtt Kanizsai János esztergomi érseknek és testvéreinek adományozta. Ozorai Pipo lesz a Kanizsaiak várnagya.

A várat 1424-ben Ozorai Pipo Sárvárért elcserélve szerzi meg. Halála után a Garaiak tulajdonába kerül, akik jelentősen átépítik a várat. 1444-ben 4100 forintért Farkas László budai polgár zálogbirtoka lett, aki külső védművet emltetett a vár köré. 1448-ban Garai László a zálogösszeget visszafizette, a vár visszakerült a birtokába. A Garaiak kihalása után a vár Mátyás királyra száll vissza, akinek halála után 1500-ig özvegye Beatrix a birtokosa.

A reneszánsz stílusu átalakítás Gergelylaki Buzlay Mózes nevéhez fűződik, ő 1500-tól a vár birtokosa. Ekkor épül az udvaron körbefutó loggiasor, a későgótikus várkápolna. 1524-től özvegye - Podmaniczky Anna - a tulajdonos. 1536-ban János király Pesthyeny Gergelynek adományozza.

Simontornya várát több sikertelen kísérlet után Jahjapasazáde Mehmed budai pasa vette be 1545 novemberében. Az elfoglat vár szandzsák székhely lett, a vár őrsége 130 fő körül vot. Török építkezéseknek nem maradt nyoma. A híres török utazó Evlia Cselebi ezt írta a várról: "Hosszúkás négyszögalakú, erős építkezésű szép vár, külvárosa erős palánkú... Egy vaskapuja és árok felett felvonóhídja van... A bég és a parancsnok palotája nagyon díszes épület. A belső várban Szulejmán kán dzsámija és a hadiszertár...". A várat 1686-ban Bádeni Lajos foglalta vissza. 1700-ban a Styrum-Limburg család vásárolta meg.

1704-ben a kurucok elfoglalják, de még ebben az évben Heister császári generális csapatai visszafoglalták. 1705-ben Vak Bottyány elfoglalta ismét a kurucoknak. 1707-ben Rabutin ostromolta sikertelenül. 1709 augusztusában az osztrákok nehéz ostrom után elfoglalták, védőit kivégezték, illetve bebörtönözték. 1717-ig császári csapatok tartották megszállva. Új birtokosa, a Styrum Limburg család a várat csak rövid ideig lakta, majd uradalmi magtárnak alakította át. A Styrum család kihalása után a vár az Esterházyak, a Sina bankárcsalád, majd a gróf Wimpffen família kezére szállt. 1930-ban a zirci apátság vette meg. Bőrgyár és szükséglakás lett belőle.

Források: Dercsényi-Kaiser-Koppány: Magyar várak, varak.hu, simontornya.hu

Hol található

Simontornya központjában, a Vár tér 10. szám alatt. Parkolni közvetlenül a vár bejárata előtt lehet.

Szélesség: N - 46° 58′21,744″
Hosszúság: E - 17° 46′19,128″