Soproni Szt. Mihály templom

A vártól északra fekvő dombon, a közvetlen környék legmagasabb pontján felépült Szent Mihály-plébániatemplom eredetileg valószínűleg a várat ellátó szolgálónépi szervezet kötelékébe tartozó egyik település, villa Supron temploma volt. Az egyház első írásos említése 1278-ból származik, az épület részleges régészeti és művészettörténeti kutatása 13. századnál korábbi elemeket eddig nem hozott felszínre. A templom körül már a 13. század óta temetkeznek. Ennek a korai templomnak már tornya is volt, a mostani torony a második emeletig őrzi ennek az alakját.

A Szent Mihály templomban építkezések folytak 1350 és 1390 között, már a gótika jegyében.

1391-ben pereskedés indult meg a Szt. Mihály-plébániával kapcsolatban a soproni tanács és Csepreghi János tanítómester között. Az utóbbi ugyanis Mária királynő (Nagy Lajos lánya) jóvoltából — és a tanács beleegyezésének kikérése nélkül — az akkor elhunyt Miklós áldozópap helyébe akarta választatni magát. Kanizsai Miklós tárnokmester, Zala, Vas és Sopron vármegyei főispán ítélete a soproni tanácsnak kedvezett, eltiltotta Csepreghit a plébánia irányításától.

Sopron 1441-től osztrák zálog volt, Erzsébet özvegy királyné zálogosította el Habsburg III. Frigyesnek. Sopron történetéről részletesebben itt olvashat.

1450-től kezdve a templomot bővítették a kereszthajóval és a szentéllyel. A templom a mai méreteit 1484-ben érte el. A felszentelésén állítólag Mátyás király is részt vett.

1522-ben Peck Simon plébános káplánja Luther szellemében prédikált a Szent Mihály templomban. II. Lajos vizsgálatot indított, Luther könyveit a hóhér 1524. okt. 30-án a város piacán égette el.

1551-ből ismert a templom leltára ("Sanct Michaells pfarrkirchen vnd kirchhauss Inuentari, so herren Cristoffn Hummel eingeantwort worden Anno domini 1551").

1565-ben a város a Szent Mihály templom prédikátori tisztségébe Gerengel Simont hívta meg, aki már egyértelműen evangélikusnak vallotta magát, és hitéért fogságot is szenvedett. 1571-től a Szent Mihály és a Szent György templomokat a protestánsok és a katolikusok közösen használják . Sopronban a közös templomhasználat 1573-tól 1584-ig zavartalan volt, eszerint ekkor még a két keresztény irányzat között béke és türelem uralkodott. 1584-ben Ernő főherceg rendelete értelmében a városi tanácsnak el kellett bocsátania két prédikátorát és evangélikus iskolamesterét.

Lackner Kristóf írásai szerint Bocskai 1605-ben Sopront ostromló katonái: "...június 27-én a Szent Mihály-templomnál vert tábort az ellenség, melyet aztán könyörtelenül elcsúfítottak. De miután néhányan kirohantak rájuk, kétszeresen bosszút álltak rajtuk a soproni polgárok. "

Naprágyi Demeter győri püspök (1607-től látta el a tisztségét) tiltakozott a Szent Mihály templom közös használata ellen, inkább az evangélikusoknak engedte át teljesen. Lackner Kristóf polgármester 1613-ban II. Mátyástól kieszközölte, hogy a templom az evangélikusok birtokában maradhatott, akik ezt 1674-ig bírták.

Az 1646-47-es országgyűlésen az evangélikusok megkapták a templom tornyának harangozási jogát. 1647 és 1651 között a teljes épületet felújították, az oltárok egy részét eltávolították. 1651-ben Martini Kristóf kőművesmester meszelte és tisztította ki 150 császári forintért. A templom új orgonát is kapott. Szeptember 15-én a győri püspököt, Nádasdy III. Ferenc grófot és több méltóságot nem engedték be a templomba a városiak.

1674-ben az ellenreformáció hatására a templomot vissza kellett adniuk a katolikusoknak. Ezután valamikor a városplébánosok a belső berendezést barokk stílusban újították meg.

A templom 1866. évi helyreállítási munkái során Storno Ferenc a barokk berendezési tárgyakat eltávolíttatta az épületből. A belsőben Storno a barokkizált templom teljes középkori állapotának visszaállítására törekedett. A tornyot neogótikus stílusban újította fel, a lepusztult a faragványokat újakkal cserélte ki, de további, általa tervezett faragványokat is beépíttetett.

1980-ban Dávid Ferenc és Lászay Judit vezette falkutatást követő, Sedlmayr János tervezete helyreállítás során az 1866 óta erősen tönkrement faragványokat kicserélték, az eltávolított 19.sz.-i Storno-féle díszeket pedig itt állították ki.

A 2002-es kutatás megállapította, hogy a gótikus templombelső alapvetően visszafogott volt, a kő természetes homokszínét imitáló, fehér fugás kváderfestés borította az oldalfalakat és a pilléreket. A szentély osztópárkánya feletti, északi falfelületen a szabálytalan elrendezésű vörös téglalapok az itt egykor meglévő erősebb dekorativitásra utalnak, de az összkép rekonstruálásához kevés nyomunk maradt.

A Szent Jakab kápolna

A kápolnát valószínűleg a 13. század közepén építették. Részletformáiban a román, a sokszögű hajóalaprajza és a szentélyzáródása a gótikus stílushoz igazodik. Párhuzamait az alsó-ausztriai csontházakban jelölték meg. A nyolcszögletű kápolnának a nyolcszög öt oldalával záródó, támpillér nélküli szentélyfeje van. A két egymásba kapcsolódó teret faloszlopokról induló boltozat fedi. A kápolna alatt egy boltozott csontkamra helyezkedik el, amelynek keresztirányú tengelye a diadalív vonalába esik. A kápolna falfelületeit csúcsíves záródású falfülkék tagolják. Érdekessége a román stílusú, életfát és sárkányokat ábrázoló timpanonja.

A Szent Jakab kápolna első említése 1392-ből való. Építésére a Szent Mihály templomot és temetőt körítő fal miatt volt szükség: a temetőfalon belül nem volt több sírnak való hely, ezért a régi sírhelyeket újra hasznosították. A régi temetkezések csontjait tároltál a kápolnában.

1573-től a magyar nyelvű evangélikusok a Szent Jakab kápolnában tartották az istentiszteleteket. 1674-ben a templommal együtt visszakerült a katolikusokhoz.

Bél Mátyás idejében lőszert tároltak benne, majd valamikor a 18. század első harmada után ismét tartottak benne istentiszteleteket. A 19. század közepén le akarták bontani, de Póda Endre (1840-1902) városplébános megmentette. Stornó Ferenc és Kálmán restaurálták 1885-86-ban. Napjainkban ravatalazóként használják.