A Tihanyi-félszigeten számos erődítés és templomrom található, és természetesen Tihany jelképe, a tihanyi bencés apátság. A legkorábbi erődítés az Óvár volt, amit még a korai Árpád-korban is használtak.A római korban a félszigetből sziget lett, amikor egy csatornával átvágták az észeki keskeny, szárazföld felőli részét.
1211-ben II. András összeíratta az apátság birtokait. Ez az oklevél még nem említi a várat. A tatárjárás alatt a pápának írt levél viszont Tihanyt megerősített helyként írja le, amely ellenállt a pusztító hordának. Az elő várrra utaló oklevél 1267-ből ismert, ebben IV. Kelemen pápa oltalmába vette a tihyanyi apátságot, és megemlíti a monostor várát Apáti falu mellett: "Castrum ipsius monasterii necnon villám Apathy, et insulam, que appellatur Thyhan cum omnibus pertinentiis suis. Portum super lacum, qui Balatin nominatur...". Ez utalhat a csúcshegyi várra, mert Tihanyban más 13. századi erődítmény nem ismert. Természetesen ez csak feltételezés. Mérete szerint alkalmas lehetett arra, hogy az akkori monostor lakóit és kincseit magába fogadja (u.n. mentsvár). A 13. század végén az apátság elvesztette a vár feletti birtoklását és az majd csak a 14. század végén kerül vissza hozzájuk. 1300-ban keletkezett oklevélből ismert a tihanyi vár korábbi várnagya Tapolcai Lőrinc fia Lőrinc, aki a Rátót nb. Gyula fia Demeter szervienseivel a király hűtlen alattvalói ellenében tört a veszprémi püspök Kál nevű falvára. Ez még a IV. László alatti Csák - Köszegi belvillongások alatt lehetett, amikor Kőszegi Péter volt a veszprémi püspök (1275-88). 1297-ben Lodomér esztergomi érsek átírta az 1267-es pápai bullát, de ebből kimaradt a várra vonatkozó félmondat. Ez értelmezhető úgy is, hogy ekkor a monostor már elvesztette a vár feletti birtoklását. A következő várra vonatkozó adat 1326-os, ekkor királyi kézben van, várnagya Veres László tolnai ispán. 1346-ban Magyar István a várnagy, 1370-ben Ostfi János, aki a tihanyi mellett a somlói várnagyságot is betöltötte. Az apátság 1292-ben kapta vissza a "Tihanyvári várat" és a hozzá tartozó birtokokat István nádor ítélete alapján: a falon belül fekvő Apátit, a falon kívül Kövesdet (Aszófő mellett mára elpusztult falu), Aszófőt, Örvényest, Felső- vagy Szentpéterdörgicsét, Kispécselyt és Kéket (Balatonfüred része).
A nagyjából 15 x 15 m alapterületű romot szabálytalan ötszög alaprajzúnak mérték fel (az egyik oldala annyira rövid, hogy a négyzet alaprajz sokkal valószínűbb) és lankásabb oldalán kettős árokrendszer nyomai látszanak. Újabb felszíni vizsgálat alkalmával a 10,2 * 10,2 m-es négyzet alaprajzú falmaradványról megállapították, hogy Árpád-kori lakótorony lehet. A falmaradvány aljában 12-13. századi cseréptöredékek kerültek elő. Az, hogy lakótorony volt, könnyen elképzelhető, ha figyelembe vesszük, hogy az ide helyezhető középkori tihanyi várról mér 1267-ből van adat.
A tornyot tőle 20-25 méterre kőfal vette körül, ennek nyomai még három oldalról láthatók (2024). Legmarkánsabban Észak felől, a Nyereg-hegy felőli oldalán a várárok belső szélén, csekély maradvány van keletre, az apátság felőli részen és egy jobban látható faldarab a meredek, déli oldalon. Ezek kutatása még nem történt meg, az egyetlen felmérési alaprajzán sem szerepelnek.
A tornyot a 16. században még őrtoronyként használhatták az előkerült cseréptöredékek szerint. Pusztulása a 17. századra biztosan bekövetkezhetett, mivel Leuckharden sem említi meg. A mérnök ugyanis a felmért várak ábrázolásaihoz kommentárokat is fűzött, számba véve a potenciális erősítéseket, s így feltehetőleg megemlítette volna a félszigeten stratégiai fekvésű csúcshegyi őrtornyot is.
Források: Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969); Karlinszky Balázs: Királyi vár - magánvár;
A rekonstrukciós rajzokat a Pazirik Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.
A Csúcshegyi várrom több irányból is megközelíthető. Ebből az egyik a terképen jelzett útvonal.
Szélesség: N - 46°54'23.5"
Hosszúság: E - 17°51'08.9"
