Tapolca

Tapolca neve a pannóniai szlovén nyelvből eredeztethető; a település nyilván az itt felszínre bukkanó, hasonló nevű patakról kaphatta egykoron nevét. A honfoglalás során Pannónia 900-ban történt megszállása után a környéket Kál horka, később a Vérbulcs-, Lád-nemzetség birtokolta, majd királyi birtok lett (a történészek szerint a nemzetség részt vett a Koppány-féle lázadásban István ellen, ezért vesztették el birtokaikat).

Tapolca neve először III. Béla 1182-84 körül kiadott oklevelében szerepel Topulza alakban. Ebben a király Chump nevű klerikusának Tapolca és Kesző (a mai Gyulakeszi) között "örök jogon" egy berket adományoz, három ekényi földdel együtt. A bakonybéli apátság 1037-es (Toplouca) és 1086-os (Toplouuiza) okleveleiben is szerepel, de ezek későbbi hamisítványok.

Későbbi oklevelek alapján 1217 előtt Turul comes kapta meg II. András királytól Tapolcát ("... villa Topulcha in Zala sibi a regia gracia concessa ..."). Turul II. Andrással megjárta a Szentföldet is. Egy 1272-es oklevél Tapolca Boldogságos Szűznek szentelt templomát említi, amely talán a Templom-dombon lévő lehetett. A templomtól pár méterre egy korábbi római villa alapjaira épült fel Turul comes nemesi udvarháza, birtokközpontja. A templomnak is ő lehetett a kegyura, mert a század végén utódját, Tapolcai Lőrincet nevezik meg kegyúrnak az oklevelek (* nem egyenesági leszármazott volt). A templomot körítőfal is körülvette, amely a szakemberek szerint védelmi célokat szolgált, nem egyszerű temető kerítés volt.

A 13. század utolsó évtizedeit a Kőszegiek és Csákok vetélkedése jellemezte, 1276 és 80 között Pok nembéli Miklós vajda Kőszegi Péter veszprémi püspök egyházmegyéjének "legszebb templomát", a tapolcait feldúlta. E szerint Tapolcai Lőrinc a Kőszegiek familiárisa volt.

A Tapolcaiak a 14. században eltűnnek. Utolsó oklevél által említett családtag Tapolcai Lőrinc fia Lőrinc, aki ekkor a királyi kézen lévő tihanyi várnak volt castellanusa. Tapolca a 14. század elején királyi birtok volt. 1347-ben már Nagy Lajos király itteni birtokáról, királyi népeiről és vendégeiről ("populis et hospitibus nostris de eadem Thapolcha") olvashatunk, s a király még ugyanezen évben adományozza el Tapolcát a lövöldi karthauziaknak.

A 15. század közepén a lövöldi prior megerődíti a tapolcai templomot és monostort. Egy 1448-ban Hunyadi János kormányzónak írt levélben ez szerepel: "a monostor Thapulcha oppidumban fortalitiumot vagy castellumot építtetett és ide helyezett zsoldosai innen fosztogatták, pusztították az egész megyét, embereket öltek, asszonyokat és lányokat violáltak".

Az Erzsébet királyné pártján álló Szilveszter lövöldi prior, és a Marczali család birtokában lévő Komár várának Marwa nevű kapitánya 1444-ben fegyvereseikkel megrohanták a gersei Pethők tulajdonában lévő Keszthely mezővárosát, és azt kifosztották. Betörtek a kolostorba is, onnan egyházi kegytárgyakat raboltak. Feldúlták a Pethő család udvarházát is. A támadók a zsákmánnyal Tapolcára vonultak vissza. A háborúskodás évekig folyt. 1446.07.13-án ismét megrohanták Keszthelyt a Marcali-család fegyveresei és a lövöldiek ismét részt vettek a fosztogatásban. Bosszúból a Pethő család fegyveresei a lövöldi karthausiak tulajdonában lévő Tapolcát rohanták meg, és elpusztították a Boldogságos Szűz Mária templom köré épített erősséget és a templomot is. 1448-ban a felek kibékültek az esztergomi érsek előtt.

Veszprém 1552-ben elesett, a veszprémi püspök Sümeg várába tette át a székhelyét. Sforza Pallavicini generális 1552-ben Tapolca megvédését szükségesnek tartotta: "...ezeket a részeket a török ellen megvédjék - mind Leveld, Vázsonykő és Tihany -, szükséges, hogy a törökök átkelését megakadályozzák, ha azok Tapolca ellen támadást akarnak intézni". Felmerült az is, hogy a templom körüli erődítményt sáncokkal és palánkkal kellene kiépíteni. Ez meg is történhetett, mert Pallavicini 1553 március 19-én azt írte I. Ferdinándnak, hogy Tapolcán van egy kőtemplom kerítéssel, és gerendákkal, sáncokkal körülvéve ("In Tapolcha Ecclesia est lapidea, sepibus et trabibus aggereque simul congestro circumdata."). 1553-ban a török felderítők megvizsgálták a templomok, kolostorok török általi kiépítésének lehetőségét. Erre Pallavicini ezt megelőzendő javasolta Tapolca teljes lerombolását, nem csak a felgyújtását és megrongálását, hanem az alapokig történő elpusztítását. Végül Pallavicini utasította Gyulaffy László királyi kapitányt, hogy rombolja le Tapolcát de úgy hogy "csak a templomot és a szerzetesek házát hagyassa épségben". Gyulaffy László 1554. június 29-én jelentette a nádornak, hogy az utasítást végrehajtotta, de az "jelenleg mégis az elég szilárd formájú, úgy hogy a török azt újra szeretné építeni.". Devecseri Choron János ugyanezen a napon írta Devecserből a nádornak, hogy Pallavicini győri főkapitány leromboltatta a tapolcai castellumot Gyulaffy Lászlóval, és visszaadta az ottani templomot és kolostort a prior kezéhez ("Ceterum illustrissimus dominus Sforza commiserat mihi Gyulaffy, ut castellum Thapolca demoliri facerem, ecclesiam tamen et domum monethorum integram manibus prioris traderem, quod etfeci, dieunt tamen ... quod thurci vellint castellum illud rendificare ... ").

1561.04.17-én a törökök az őrség hanyagsága miatt rajtaütéssel elfoglalták a közeli Hegyesd várát ("Hegyesdet meghágták az terekek"). A hegyesdi Pajazit (Bayazid) vajda rögtön nekilátott a vár megerősítésének és a környék pusztításának. Ormándy Józsa sümegi kaptány 1561. április 19-én írta Nádasdy Tamás nádornak: "Azt értem, hogy huszár várat csinálnak Hegyesd alatt. Azt is mondják, hogy Tapolcán csinálnak kastélyt, hogy bőven lovag lakhassék benne". Payazit vajda Tapolcán megszemlélte a palánkvár építésének lehetőségét, mely során buzogányával bántalmazta a tapolcai bírót. Arról nincs adat, hogy végül felépült e a török palánk.

A 17. század közepén Tapolcán a régi karthauziak által emelt helyén új erősség épült. Széchenyi György veszprémi püspök 1656-ban kiváltságlevelet állított ki a Tapolcára beköltöző hajdúk számára: "az mely szabadságban vannak és tartatnak más véghelyékben ezekhez hasonló szabad legényeik; úgy hogy semmi némü paraszt munkára és robotra s szolgálatra nem kényszerittyük őket se most, se ezután soha, hanem mint másutt a szabad legények, úgy ők is szolgáljanak fegyverekkel. És szabad légyen nekik ezen Városban házakat, majorokat, kerteket csinálni, szőlőhegyeit, határát ezen Városnak és földeit élni, szintén mint az itt való jobbágyok élik, az egy dézsmán kívül semmit tőlük ne adgyanak . . . minthogy elég föld vagyon, a melly szántó földeket föll fognak és réteket irtanak, övék és maradékjoké lészen ezután is mindenkor, valamég tőle fegyverekkel szolgálnak."

Egy 1658-ból származó adó-összeírási kiigazítás (rectificatio portarum) szerint Tapolca vidéke teljesen elpusztult, aránylag nagyobb számú lakosság csak a várral ellátott Tapolcán maradt.

Evlia Cselebi 1664-ban írta Tapolcáról, amikor a török sereg egyik hadoszlopa Szentgotthárd felé tartva elvonult Csobánc és Tapolca mellett is: "Tábieszne (Tapolca) vára is a császáré és Batthyányi-oglu uralma alatt van. Ez a Balaton tó partján nagyon erős palánka... ".

1683-ban a törökök Bécs elleni hadjáratakor Veszprém, Tihany, Vázsony, Csobánc, Keszthely, Szigliget, Tapolca és még mások is ellenállás nélkül meghódoltak Thököly kuruc-török csapatainak. Kara Musztafa veresége után a kurucok 1683. szeptemberében harc nélkül kivonultak a balatoni végvárakból.

1683 és 1685 között a Balaton-felvidéki véghelyek (Veszprém, Tihany, Tapolca, Vázsonykő, Csobánc) őrségeinek tagjai a kortárs tanúk szerint „elpusztították”, „felprédálták” a somogyi és tolnai falvakat.

A Rákóczi-szabadságharc kitörése után 1704. januárjában, amikor Károlyi Sándor 5000 kuruccal betört a Dunántúlra, a seregének közeledtére a volt végváriak, így a tapolcaiak is csatlakoztak hozzá. Tapolca erőssége legkésőbb Rabutin 1707-es hadjáratakor elpusztulhatott. Bottyán egyik levelében említi, hogy egy hadnagya elesett Tapolcán, de nem említi, hogy milyen körülmények között. Az utóbbi évek feltárásai viszont megtalálták az égett réteget, benne megolvadt puskacsövekkel.

Bél Mátyás 1730-31-ben Tapolcát is leírta: "a török háboruk idején, mikor egyik oldalon Fejérvárt, másikon Kanizsát ostromolták, a gyakran átvonuló katonák betöréseit elkerülendő, a várost körülkerítették s árkokkal és töltésekkel erősítették meg, melyek nyomait ma is szemlélni lehet. A veszprémi püspök birtoka; a nemrég lezajlott Rákóczi-lázadás idején elpusztult."

A vár és Templom-domb kutatását Dr. Törőcsik Zoltán és Dr. Sági Károly kedték meg 1984 nyarán. Ekkor kerültek elő az iskola előtti várfalak és tornyok. 2020-ban Dr. Décsy Sándor múzeumigazgató vezetésével a romterület déli oldalának felfalazása készült el.