Somogyvár

Somogyvár környéke már a bronzkorban lakott volt. A hagyomány szerint az István ellen lázadó Koppány somogyi vezérnek/hercegnek Somogyváron volt az egyik központja, innen indult Veszprém ostromára 997-ben. Az 1972-es ásatások arra a megállapításra jutottak, hogy a Kupavárhegyen a késő bronzkorban állt egy földvár a monostor helyén, de 9-10. századi erődítménynek nem találták nyomát. Ezt a megállapítását az ásatást vezető Bakay Kornél a 2002-es ásatás után többször is módosította:
"A feltárt várfalmaradványokat Árpád-korinak, közelebbről 12–13. századinak határoztuk meg. ... Ha a sütőkemencék kb. 1100–1300 között működtek s a kemencéket mindenütt a várfalak belső oldalához igazítva építették meg, a várfalak sem lehetnek későbbiek. Ezt a keltezést megerősíti a 3. és a 4. kemence között, a P-16. szelvényben talált szlavóniai báni ezüst dénár, valamint a P-15. szelvényben feltárt barnáspiros cserépbogrács" (2002)
"...előkerült hatalmas erődfalak külső oldalán, illetőleg részben a kőfalazat alatt talált átégett ún. vörös sánc nyomait keltezhetjük a 10. századra. A fagerendákból ácsolt, földdel megtöltött vársáncok gyűrűjében valószínűleg már a ll. század elején felépült a maradványaiban ma is látható temetőkápolna."
Bóna István véleménye szerint "noha Koppány 997 előtt biztosan Somogy ura volt, szállása nem lehetett a későbbi Somogyváron...ez a Sumich, ahogyan a monostor alapító levele nevezi, a 11. században még nem volt érdemlegesen megerősítve... Somogy ispánját 1061-ben említi először oklevél (Symigiensis comes, comes Sumugiensis) s ez a székhelye ennél legfeljebb egy emberöltővel létesülhetett korábban..."

Győrffy György feltételezése szerint a Balaton választóvonal lehetett a 10. században az Észak-keleti parton lévő nagyfejedelmi nemzetségi szállásterület és a somogyi, egy másik előkelőség (talán horka) szállásterülete között. A két terület között huzamosabb ideig feszültség lehetett, amit a mocsaras területeken átvezető utakat lezáró földvárak , illetve a nagyfejedelmek által ide telepített katonáskodó népek bizonyítanak (besenyők, Kér, Keszi, Oszlár, Berény, Jenő törzsneves települések).

Szent István a Balaton körül 3 várispánságot szervezett: Veszprém vármegyét Veszprém központtal, Kolon (majd Zala) vármegyét Kolon központtal és Somogy vármegyét Somogyvár központtal. I. András király 1055-ben Somogyvár vásárvámjának harmadát a tihanyi bencés monostornak adományozta. Somogyvár első ismert ispánja Ata volt 1061-ben.

Az somogyvári Szent Egyed bencés monostor alapítást rögzítő 1091-es oklevél, az ún. somogyvári alapítólevél eredetiben nem maradt meg, csupán 12. századi másolata ismert (galéria). I. László a horvátroszági hadjárata után 1091-ben Somogyváron alapította a Szent Péter és Pál, illetve Szent Egyed tiszteletére szentelt bencés apátságot, melyet dél-franciaországi Saint-Gilles du Gard monostorának adományozott (több mint egy évszázadon keresztül csakis francia apátot választhattak a szerzetesek, és a függőségi viszony 1417-ig fennállt). Az alapításnál megjelentek: László király, a király öccse: Lampert herceg, unokatestvére Dávid herceg (Salamon király öccse), az orosz Jaroszláv herceg, a veszprémi püspök, a somogyvári Péter apát, maga Saint-Gilles apátja, Odilo, illetve egy pápai legátus is, Teuzo. Ebben a szövegben László király neve a szokatlan Latisclavo.

"Pannóniában az Ur megtestesülésének 1091-ik évében, annak VIII. indicatiojában dicsőén uralkodó László nevű királya idejében az egyház egy királyi apátsággal gyarapodott. Azt a helyet pedig, melyet Isten szeplőtelen egyháza részére kiválasztott Sirnichnek nevezik, mely egyike az ország legelőkelőbb városainak (nobilissima urbium terrae)."

Somogyvár esetében nem lehet megkerülni azt a kérdést, hogy Szent Lászlót itt temették e el először. A rövid válasz erre: nem. Erről itt olvashat.

III. (Ferdeszájú) Boleszláv lengyel király 1113-ban a pápai kiátkozás miatt elzerándokolt Székesfehérvárra Szent István sírjához és Somogyvárra is (valószínűleg az ereklye sírhoz). 1119-ben II. Callixtus pápa A Saint-Gillesi apátság birtokainak összeírásánál Somogyvárt az első helyen említi. A somogyvári királyi vár 1163-tól gyakran szerepelt okleveleinkben.

1204-ben Imre király az elhunyt apát helyére magyar apátot nevezett ki, ezért a francia szerzetesek jogaikat féltve a pápához fordultak. A viszálykodás alatt tűzvész pusztított a bazilikában, mely súlyosan megsérült. A főapszis déli fele, az északi szentély, az északi főfal és az északnyugati torony északkeleti szöglete leomlott (vagy legalábbis megsérült), s ezeket a falakat a 13. században divatos falrakási móddal építették újjá - téglával. Az ispáni vár a forrásokban 1211-ben, majd 1224-ben is szerepel: "in territorio Simigiensis castri". A kolostor kerengője minden kétséget kizáróan délfrancia stílusban épült a 13. század elején, ezt többször átépítették. Somogyvár 1224-ben hiteles hely lett, több mit 40 oklevél maradt fenn, amit itt állítottak ki. Az oklevelekről itt olvashat.

A magyarországi bencés monostorok kezdettől fogva elismerték a Szent Márton-hegyi (Pannonhalma) apát elsőségét, olyannyira, hogy dézsmáikat is megosztották vele. Ezt Hillibertus apát felrúgta, amiből pereskedés lett. Végül egy 1215 oklevél rendezte a vitát: Herueus, Szent Egyed somogyi apátja(!) és monostorának szerzetesei - a győri püspök, a (pécs)váradi és a Beel-i apát mint a pápa által kiküldött bírók előtt - az egész káptalan tanácsából és egyetértésével, nem akarván követni Hillibertus apát és pártfogói gonoszságát és igazságtalanságát (mulitiam et iniquitatem) amellyel megzavarták a pannóniai Szent Márton-monostor (Pannonhalma) birtokait saját népeik és a Szent Péterkápolna hívei (parrochianorum) szántóinak, csűrjeinek (orreorum), pincéinek (cellariorum) tizedei tekintetében, továbbá szembeszállni (contraire) a szent király és a római pápák (pontificum) privilégiumaival - megígérik és utódaikat is kötelezik a fenti tizedek fizetésére. Az oklevelet az apát és a konvent pecsétjével erősítették meg. Átírták és jóváhagyták a győri püspök, a pécsváradi és a béli apát mint pápai bírák.

A tatárjárás súlyos elnéptelenedést okozott Somogyvár környékén (1268, Lőrinc nádor, somogyi ispán). Magát a várat valószínűleg nem ostromolták.

Kőszegi Henrik fiainak lázadása során Somogyvárat elfoglalták. 1296-ban a királyi seregek sikertelenül ostromolják a Henrikfiakkal szemben, III. András csak 1300-ban tudja visszafoglalni. 1308-ban a pápai nuncius Fra Gentile is a somogyvári erődítmény mellett vonul el. A várat 1334-ben is említi egy oklevél.

Somogyváron a pápai tizedjegyzékek szerint két egyház is létezett. Somogyvár papja, Péter 1333-1335-ben évi két pensát fizetett pápai tized fejében. A Szent Péter egyháza mellett a másikat Szent György tiszteletére szentelték. Papja, Antal 1333-ban hat garast és harmincnyolc kis dénárt, Pál lelkész pedig 1335-ben száz kis dénárt fizetett pápai tizedként.

1347-ben Somogyváron megyegyűlést tartottak, 1358-ban és 1364-ben nádori közgyűlést. 1377. 08. 25-én Nagy Lajos király Somogyváron járt.

Az Anjou-kor végén, Luxemburgi Zsigmond uralkodásának eleje körül az apátságot gótikus stílusban átépítették. Zsigmond 1397-ben járt is Somogyváron, ott oklevelet bocsátott ki. Somogyvárat mint királyi várost Zsigmond 1410-ben Marczali Miklósnak és Dénesnek adományozta. 1410-ben már úgy beszélnek erről a várról, mint amelynek ősi falai (murum antiquum) vannak, ámbár akkori állapotukban már romlanak, vagyis már a régi várat nem használják, sőt, a déli oldalon a régi falakat elbontják és bővítik a temetőt. A monostor több ízben is pereskedett a Marczaliakkal. 1417-ben Tamás somogyi apát megszakította a függőségi kapcsolatot a franciaországi anyamonostorral.

Az 1460-as években a szomszédos Lak várának urai, a Laki Thúz család tagjai lettek a monostor kegyurai. Hunyadi Mátyás 1467-ben visszavette tőlük és kérte a pápától (1467.07.05), hogy nevezzen ki a "felette nagy romlásban lévő monostor" élére egy gondnokot. 1483-ban Kálmáncsehi Domonkos fehérvári prépost igazgatja az apátságot.

Somogyvár 1495-ben királyi adományként került a Báthory család birtokába.

1500-ban a bencés rendet és kolostorokat megújítani kívánó II. Ulászló Tolnai Máté pannonhalmi apátot bízta meg a feladattal. Az apát a következőket jegyezte fel Somogyvárról: "A monostorban teljességgel nincs szerzetesi élet, s nem tartanak szerzetesi fegyelmet. A rendház elöljárója nem szolgáltatja ki a szükséges élelmet. A monostor romladozó, a szerzetesi cellák rossz tető alatt vannak, csepegnek, ami miatt nem lehet bennük nyugodtan megmaradni, pihenni. A gerendák nemcsak a templomban, hanem a hálóteremben is lezuhanással fenyegetnek. Öt szerzetes van a monostorban, ebből kettő öreg, a karban jórészt hasznavehetetlen, a harmadiknak rossz a szeme, a maradék kettő egyebet sem tesz, mint királyi rendeletekkel utazik, végrehajtásuknál közreműködik. Így bizony ebben az egyházban nem végzik úgy az istentiszteletet, mint ahogy egy monostorban tartani kellene. Hogy röviden összefoglaljuk az állapotot: minden abban, sőt rosszabb formában van, mint az előző visitatorok találták. Hacsak másként nem gondoskodnak a monostorról, teljességgel elpusztul." Tolnainak 1512. június 24.-én sikerült megvalósítania "a bencés rend örök fenntartása céljából, felbonthatatlan testvériséggel és szívélyes egyetértéssel" 8 királyú alapítású apátság (Pannonhalma, Pécsvárad, Szekszárd, Báta, Somogyvár, Zalavár, Garamszentbenedek, Bakonybél) unióját. Az apátoknak az unió alkotmánya értelmében hűségesküt kellett tenniük a főelnöknek, vagyis a pannonhalmi apátnak, aki mellé két társelnököt és az egyes monostorok belső életét ellenőrző vizitátorokat választottak. A romos épületeket felújították, valószínűleg ekkor történt a gótikus hálóboltozat kialakítása is.

A késő középkorban nem csak egy új boltozat épült az apátságban, hanem a templomot és a kolostorépületet is gyökeresen átalakították. Lebontották a hatalmas méretű 13. századi kerengőfolyosót, és a továbbra is használatban maradt keleti kolostorszárny, valamint a templom szögletébe egy új,jóval kisebb kerengőt építettek. Ez egyúttal minden bizonnyal a régi kolostor északi és nyugati szárnyának felhagyását is jelenthette. A templomban is nagyléptékű átalakításokat végeztek. A főhajó pilléreit és ezzel a főhajó gádorfalait is lebontották és újjáépítették. Az apszist két támpillérrel támasztották meg. Az apszis padlószintjét két késő középkori periódusban is megemelték, először téglapadlóval, majd később kőpadlóval burkolták. Az apszis előtti szakaszban egy-két lépcsőfoknyival megemelt kórust hoztak létre szintén kőpadlóval burkolva. A fal közepén, az itt lévő korai falazott ereklyesír felett egy 260 centiméter széles nyílást hagytak, de ajtókeretet nem alakítottak ki benne. A válaszfaltól keletre eső templomteret kőpadlóval burkolták, a nyugati részbe viszont nem készült padlóburkolat. A templom nyugati kapuját befalazták, és mellette egy kis ajtót vágtak a templom nyugati falán. Az északi torony elé, a nyugati homlokzathoz egy épületet ragasztottak. (Buzás)

Somogyvár 1526 előtt nem volt erődített templom, csak a fenyegető török támadások hírére kezdtek hozzá az építkezéseikhez és a katonai erő fokozásához. Ez az építési fázis azonban már világi használatra vall. Ekkor falazzák be a templom nyugati és déli kapuit, és helyettesítik a nyugati kaput egy ajtóval. Ekkor épül be a nyugati térrészbe a fémmegmunkáló műhely, a déli toronyba a pince, a nyugati homlokzat elé egy lakóház, a déli kapu elé pedig egy ismeretlen funkciójú épület. Ezeknek a befalazásoknak és új épületeknek a falaiba már nagy mennyiségben használnak fel olyan román és kora gótikus faragványokat, amelyek feltehetően a templomtornyok felső szintjeiről és a 13. századi kerengőből származnak.

1530 nyarán Török Bálint katonái Somogyváron gyülekeztek, hogy Fonyódnál átkelve a Balatonon, a Szapolyai-párti Lengyeltóti családtól elfoglalják Szigliget várát. Ekkor Somogyváron még a bencések jelen voltak. 1530. szeptember 8-án a zalavári konvent előtt Isván somogyvári apát kijelentette, hogy az apátság a monostort nagy kölségekkel megerősítette a várható török támadás miatt. 1535-ben Martonfalvy Imre, Török Bálint számtartója írta: "Mivel Szigliget várát nem volt honnét építenöm, Somogyvárból kezdém építeni". A monostor köveit hajókon szállították Szigligetre. 1535-ben Peregi Albert az apát.

1536-ban Török Bálint visszatért Szapolyai János pártjára, aki megerősítette Somogyvár birtokában. Török Bálintot 1541-ben Buda megszállása után Szulejmán elfogatta, és élete végéig a Héttoronyba záratta. Somogyvár a felesége és örökösei kezén maradt. 1542-ben az országgyűlés határozata alapján I. Ferdinánd megbízta Báthory Andrást, hogy Somogyvárat szerezze vissza a Török családtól. Báthory Török Bálint feleségének parancsba adta, hogy Somogyvárt hűtlenség terhe alatt adja vissza. "Keserves asszonyiállat megadatá mind ezöket s mind az több jószágot, – nem akara fejére és gyermökére hítlenséget hozni, mindeneket megadata Filep deák uram által". 1543-ban I. Ferdinánd királyi pénzen 15 lovast és 20 gyalogost tartott a Török család fegyveresei mellett.

Kászim mohácsi bég 1543 októberében Somogy megye északi részét támadta, elpusztítva Somogyvár tartományát

1546-ban az országgyűlés kimondta, hogy a király elsősorban Tihany, Dombó, Kaposújvár, Somogyvár, Lak, Sziget várakról gondoskodjék. Somogyváron ekkor 32 gyalogos volt a király zsoldjában. 1549-ben ez a létszám lecsökkent 24 főre.

1550-ben István somogyvári apát a zalavári konvent előtt bepanaszolta gersei Pethő Jánost, hogy emberei kifosztották az apátság egy falvát.

1553-ban Magyar Bálint jelentette Nádasdy Tamás nádornak, hogy a törökök Lak és Somogyvár alatt portyáztak. Ekkor az erődített monostorban még éltek szerzetesek, amelyet később végleg elhagytak.

Zrínyi Miklós horvát bán 1555. március 14-én azt írta Nádasdy Tamásnak, hogy "ha a török Somogyvárt fölépíti, jaj akkor Kanizsának, Csurgónak, sőt Pettaunak és a többi szomszéd tartománynak is".

1555. szeptember közepén foglalták el a támadó török csapatok (más források 1556-ot jelölik meg a vár elestének időpontjára), de nem szállták meg, nem erődítették, inkább a tőle 5-6 km-re lévő, szomszédos Öreglakon építették ki az un. laki palánkvárat. Somogyvárat nem találjuk a visszafoglalt, vagy a törökök által elhagyott erődítmények sorában. Az 1730-as években még nem volt tökéletesen romokban, mert ekkor arx Somogy-ként említik.