Béla várkastély II.

Béla várkastély II.

Dvorac Bela II

Béla vára alatt a településen a 17. században két kastély épült. A régebbi és nagyobb 1605-ben, a második, kisebbik várkastélyt már 1648-ban említik a Gersei Pethő várkastéllyal együtt, tehát ez előtt épülhetett. Ennek a kornak a lőrései ma is megtalálhatók a tornyok aljában. Pethő  Iván 1682-ben bekövetkezett halála után a birtokok 1730-ig az özvegye kezében maradtak, majd visszaszálltak a királyra. III. Károly először a Pálffyaknak adta, majd 1740-ben gróf Erdődy László kapta meg. Az Erdődyek a kisebbik kastélyt a 18. században barokkizálták (a régebbi horvát szakirodalom szerint ők építették, de ennek ellentmond az 1648-as adat és a kulcslyuk lőrések a tornyokon).

Az Erdődyek birtoklása nem volt zökkenőmenetes, már 1736-tól pereket indítottak a Pethők leányági leszármazottjai. 1817-ben kapták vissza a birtokokat, amit felosztottak 15 család között. Bélát a Josipović, a Lovančić és a Barabás családok kapták meg. Az örökösöktől 1858-ban az illír mozgalom támogatója, báró Ožegović Metel vásárolta meg. Az ő idejében volt a kastélyok fénykora,  a horvát érzelmű politikai és kulturális élet legjelentősebb alakjai gyakran megdordultak Bélán. A II. világháború után 1958-ig a családé maradt a barokk kastély, amikor Ivan Nepomuk Ožegović és felesége eladták Novi Marof városának. Utána a katonaság használta és romlásnak indult.

A szakértők megegyeznek abban, hogy a várkastély építése során többször módosulhattak az építtetők céljai. Valószínűleg négy saroktornyos, zárt udvarú kastélyt terveztek, de végül csak az egyik szárny épült meg a sarkán két toronnyal. A kastély három szintes, a második emeletén található a nagy díszterem, amely nemesi rezidenciáktól is szokatlan. Déli oldalán árkádos folyosó van. A délkeleti oldalához ragasztott szárny későbbi építésű.

A kastélyt elkezdték felújítani, de úgy látszik, ez abbamaradt (2024).


Források: Tájékoztató tábla a parkolóban; Juraj Belaj: Lovagrendi várak és erődítmények Horvátországban (Castrum Bene, 2020); Branko Nadilo: Zamkovi i dvorci sjeverno od Ivanščice (2004/4); https://turizam-vzz.hr/ponuda/100dvoraca/827-dvorac-donja-bela-bela-ii;

Megközelítése

A várkastély átépítés alatt áll, de mintha félbehagyták volna (2024). Kívülről körbejárható.

Szélesség: N - 46°12'28.7"
Hosszúság: E - 16°14'55.5"