Szentmária templomrom

Liptószentmária, Szentmária (korábban Boldogasszonyfalva ["Boldogazzunfalwa"], szlovákul Liptovska Mara) községet elnyelte az 1970-es években kialakított víztározó. A falu 13. századi temploma egy magasabb dombon volt, de a megnövekedett talajvíz miatt az épület statikailag életveszélyes lett, ezért tornyának kivételével az alapokig lebontották. Myskovszky Viktor 1877-ben még teljes épségében látta az erődített templomot: "A Vág jobbpartján, a Szent-Miklóstól Rózsahegyre vezető vasút mellett egy meglehetős magasságú hegyoldal egyik kiugró déli nyujtvánván áll a szent-máriai régi templom, mely magas fekvésénél fogva alacsony zömök tornyával már messziről látható. Ezen templom kedvező fekvésén kivül még lőréses magas fallal van megerősítve, két kapuzata most is elzárható, s ellenséges megtámadás esetében sikerrel védhette magát az ide szorult népség. Ezen erős és biztos fekvésénél fogva a templom sekrestyéjének bol-tozott helyisége régenten mint levéltár (locus credibilis) az okmányok biztos elhelyezésére is szolgált."

Az első kőtemplom a Vág völgye feletti lejtőn valamikor 1100 körül épült. A kora román stílusú épület egy téglalap alakú hajóból és egy négyzet alakú szentélyből állt. Később a templom nyugati oldalához egy hatalmas tornyot építettek, és megerősítették. Valamikor a 13. század közepén - talán a tatárjárás idején - eltűnt. A ma ismert templomot ennek a helyén, a 13. század második felében, 1260-80 körül építették kora gótikus stílusban. Legrégebbi része a sekrestye. A templom hosszanti, egyhajós volt, négyzet alakú presbitériummal, amelyet bordás keresztboltozat boltozott. Megtartották a régebbi hajó szélességét, de az új hajót vele szemben 18 méterrel meghosszabbították. A megközelítőleg négyzet alakú presbitérium belső méretei 5,5 mx 5,6 m voltak. A szentélyhez északról egy kétszintes sekrestyét csatoltak, amelyet 1300 körül bővítettek.  Az egyház már 1332-37-ben a liptói főesperesség központja, papja ekkor 10 márka beneficiumban részesül (a többi átlag 2 márkát keres).

A 14. század második felében egy reprezentatív gótikus bejáratot nyitottak a hajó déli oldalán. Felette valószínűleg eredetileg egy rózsaablak volt, amelyet később a jelenlegi szentély keleti falába építettek. Valamikor ebben az időszakban, vagy inkább a 15. század elején, a belső teret freskókkal díszítették.  

A 15. százagban Albert király halála után a belháborúk alatt Tarkői László és János erődítést emeltek Boldogasszonyfalván. Ez a kutatások és oklevelek szerint a Szűz Mária-egyház körül állt, de nem egyezik meg a későbbi lőréses kőfallal. 1447-ben Hunyadi János kormányzónak a Tarkőiek megígérik ennek az engedély nélkül emelt erődítésnek a lerombolását, cserében a kormányzó biztosítja részükre Naghwar (Liptóóvár) tartozékainak és Wywar (Liptóújvár) várnak birtoklását, és védelmébe fogadja őket.

1480 körül a kora gótikus szentélyt sokszögű végződéssel bővítették, és újra boltozatos, áttört boltozattal látták el. A bővítés déli irányban is megtörtént, ami az eredeti diadalív csonkolását tette szükségessé. A hívek számára fenntartott teret a déli hajó hozzáépítésével bővítették 1520 körül. A déli falba egy régebbi déli portált építettek. Az átépítés során a késő gótikus elemek mellett a reneszánsz elemek is megjelennek. Ebben a szakaszban a belső és külső tér számos elemét vörös terméskő táblákkal emelték ki. A liptószentmáriai egyházban alakult meg a 14. században a liptai plébánosok konfraternitása. Ez a papi "céh" nem csupán érdekszövetség volt, de művelődési góc is! A Magyar Királyságban a liptai plébánosok konfraternitása volt az a testület, amely 1583 október 18-án - a "világi embereknek nagyszámú részvételével" - először fogadta el a Gergely-pápa-féle megreformált naptárt.

A 16. század közepén a templom protestánsok kezébe került, akik lefestették a gótikus freskókat. A templom végleges formáját az 1630-1635 közötti reneszánsz rekonstrukció során nyerte el, amikor a fő- és déli hajó közötti falat árkádos boltívekkel áttörték, és a déli oldalról egy alacsony, hatalmas tornyot építettek hozzá a felirata szerint 1636-ban. Ezt megelőzően azonban újra kellett falazni a főhajó nyugati és nagyrészt az északi falát a 13. századból, valószínűleg a megromlott statika miatt. 1648 után a templom ismét a katolikusoké lett. 

1861-ben az összes ablakról eltávolították a kőcsipkézetet, csak a szentély rózsaablaka menekült meg. Ekkor a  főhajó ablakait is befalazták. 1918-ban az akkori szepesi püspök parancsára a gótikus oltárképeket a templomból a budapesti Nemzeti Múzeumba szállították. 1970-es években a Vágon megépített duzzasztó miatt a falu víz alá került, és a templomot is le kellett bontani. Ma már csak a torony áll, a helyszín kedvelt kirándulóhely.

Könyöki József írta le először a templomot 1870-ben: "Az itteni templom magas dombon áll, s védfalakkal van körülvéve. A szentély góth izlésü. A hajó négyszögalak ; mennyezete fából készült a szentély evangelium oldalán van egy kőből faragott gyönyörű szentségház. Ez háromszögüleg nyúlik ki a falból és szép gyámkő által támasztatik. A virágcsomók és keresztvirágokkal díszített tornyocskák 1,5 ölnyi magasságra emelkednek. A két ajtón igen szép lakatos mű szemlélhető. Sajnálom, hogy rajzát nem vehettem. Feltűntek még itt a falra függesztetett hajdani szárnyas oltárok gyönyörű képei-A főoltár nagyszerű lehetett, mert a képeken'majdnem életnagyságú szentek vannak gyö-györüen és igen ügyes művész által ábrázolva. Igen csinos kőfaragványokkal ellátott flo-renczi izlésü imapadokat is találtam ! e padokról azt jegyezte meg az ottani lelkész, hogy ezeket egy 17-dik századbeli földes úrkészitteté, és hogy rajtuk bat olasz szobrász két évig dolgozott. E mondákra sokat nem adhatunk, de annyi bizonyos, hogy ügyes kezek készí-tették. Egyes padok részletei be vannak festve, mi azomban későbbi időkben történtnek látszik."

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor