Szentmária Havránok

A Liptói-medencében található víztározó (Liptovska Mara) álatl elöntött egykori Szentmária falu feletti Havránok nevű 685 méter magas dombon található egy kelta erődített település és egy középkori fa vár. A várhegy alatti domb oldalában egy skanzen található.

A korai erődítést a kelta Cotinus törzs lakta keveredve a Púchov-kultúra népeivel Kr. előtt 300 és 180 között. Ezt a Kr. utáni 1. században a germán kvádok, vagy a dákok pusztították el. Az elpusztult települést a 11. vagy 12. században újra belakták, és a 12. században a korábbi kelta erőd egy magasabb pontján fa várat építettek árokkal leválasztva a domb többi részéről. A nagyjából háromszög alaprajzú középkori vár a 310 m2-es területével a teljes dombvidéki komplexumnak mindössze 1/6-át foglalta el. Erről a várról csak közvetett adattal rendelkezünk: 1286. július 9-én IV. László király Ilarius fiainak Miklósnak és Marcellnek adományozta a Vág és Potok közti területet, ahol régen egy bizonyos Hovran nevű férfi lakott ("...Nicolaus et Marcellus filij Ilarij fideles nostri, ...  super qua quidam Hovran nomine residebat temporibus retroactis, in Lyptou iuxta fluuium Waag et Medekus Potoka existentem, ...  "). Innen kaphatta a Havránok nevet. A várat a 13. században megújították.

A kutatók több véleményt alkottak a vár birtokosairól. Habovstiak középnemesi magán várként értelmezte,  ezzel szemben Pieta királyi várként, amely a liptói várnak lehetett őrhelye. Mivel okleveles adat nem ismert, ez eldönthetetlen.

A vár területéről kora középkori (11-12. század) kerámiatöredékeket is előkerültek, de csak másodlagosan sérült rétegekből. A kutatás során nem sikerült egyetlen tárgyat sem a helyszínen feltárni vagy dokumentálni. Minden kora középkori tárgyat eltávolítottak vagy alapos elegyengetéssel megsemmisítettek a következő építési szakasz előtt (13. század). A kerámiatöredékek mellett viszonylag nagy mennyiségű szerves anyag került elő rönképületek maradványaiból, amelyek nyilvánvalóan régebbiek voltak, mivel azokat egy kiegyenlítő kőréteg fedte. A kiegyenlítő kő alatti minta C14 radiokarbon elemzése alapján Dr. Quita, a berlini ZentralInstitut für alte Geschichte und Archeologie munkatársa (1985) Kr. u. 1100-ig számította.

A várat a 15. században ismét megújították: a vörösfenyőből ácsolt, kettős gerendafalú lakotornyot egy 75 cm-el megemelt platóra építették. A torony pinceszintjén voltak a raktárhelyiségek. Közvetlenül a lakótorony déli, külső oldalához egy keskeny, 7,7 x 2,5 méteres épületszárny csatlakozott, amelyen keresztül az udvar felől egy térkövezett bejárat vezetett a toronyba. Ez a toldalék szintén rönképítésű technikával épült. Ezenkívül az udvar délkeleti részén egy kisebb, téglalap alaprajzú, 6,3 x 7,5 méteres oldalú rönkház állt. Földszintjének belsejében agyagpadló volt, északkeleti sarkában pedig egy kályha. Mivel a helyiségben sok kerámia volt, a délkeleti épület valószínűleg konyhaként szolgált. A középkori erőd délnyugati részén egy 48 m2-es kis udvar volt, amelyet homokkő- és mészkőtömbökkel borítottak. Az erődhöz vezető utat szintén szárazon rakott kövekkel rakták ki, akár 3 méter szélesen is.

A vár palánkjai közé 1431 és 1434 között a husziták fészkelték be magukat. A Szentmiklósi Pongrác és Komorowsky Péter közötti harcokban lehetett valamilyen szerepe (1449-73). A vár pusztulása akkor következhetett be, amikor Mátyás király megtörte az ellene forduló Komorowsky uralmát.

A 15. századi várból gabona maradványok, cserepek, parittya lövedékek, nyílhegyek, valamint lengyel és magyar pénzérmék kerültek elő.

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor