Mosóc templomrom
A mosóci kora gótikus templom a 13. század végén, 14. század elején épült egyhajós épületként sokszögű szentéllyel. A templom méretei meghaladták az egyszerű falusi templomokét. Az eredeti Szentháromság templom első írásos említése Mosóc (szlovákul Mošovce) faluban 1332-ből származik. A templom történetéről sajnos kevés adat ismert. A magyar Szépművészei Múzeumban őrzik az 1471-ben készült mosóci Szentháromság-oltár mindkét oldalukon táblaképekkel díszített mozgatható szárnyait. Alkotója a helyi GH mester volt, az oltár megrendelője Ernuszt János Turóc megyei főispán lehetett. Az első és második katonai felmérés térképei szerint a templomnak volt körítőfala. Legnagyobb harangja 900 kg-ot nyom és 1704-ben öntötték.
A 19. század végére a közel 600 éves templom súlyosan megrongálódott és romos lett . Mivel mocsaras talajon épült, a körülbelül 1,5 méter vastag gótikus kőboltozat sok helyen repedezni kezdett, annak ellenére, hogy a templom oldalán vastag kőpillérek tartották. A boltozat az összeomlás szélén állt, ezért a templom akkori patrónusának, Révai Ferenc bárónak a kezdeményezésére lebontották és mellette építették fel az új, neogótikus templomot 1912-13 között. Az eredeti templom 45 méter magas tornyát ekkor még megőrizték, és az új épület részévé vált. A régi torony nemsokára megdőlt, ezért 1913. június 21-én, az összeomlásától tartva, úgy döntöttek, hogy azt is lebontják. Helyére új toronyot terveztek, de végül nem készült el.
A középkori gótikus templom toronyának egyes részei még mindig állnak a jelenlegi templom északi oldalán. További fennmaradt elemek közé tartozik a torony földszintjén található késő gótikus portál, valamint a nyitott alsó torony déli és északi íveinek rámpái. Az eredetileg a toronyban függő harangok is a közelben vannak elhelyezve. A lebontott templom és torony építőanyagait felhasználták egy üvegház építéséhez a Révai-kastélyban.
Cikk szerzője: Szöllősi Gábor
SEGÍTSE MUNKÁNKAT, LEGYEN RÉSZESE A KÖZÖS ÉRTÉKMENTÉSNEK!
A Várlexikon weboldal elkötelezetten dolgozik azon, hogy a Kárpát-medence elfeledett romjaitól a legismertebb erődítményekig mindent egy helyen mutasson be. Nemcsak leírásokkal és történeti háttérrel, hanem egyedülálló kép- és alaprajz-galériákkal is segítjük a kutatókat, túrázókat és a történelem szerelmeseit.
Ahhoz, hogy az oldal reklámmentes, naprakész és technikailag stabil maradhasson, az Ön segítségére is szükségünk van. Minden egyes adomány közvetlenül a kutatómunkát, a helyszíni dokumentációt és a webes felület fejlesztését támogatja.
Amennyiben megteheti, a Donably felületén támogathatja munkánkat:
Megközelítése
A templom előtt az utcán lehet parkolni.
Szélesség: N - 48°54'41.0"
Hosszúság: E - 18°53'11.7