Essegvár

Veszprémtől nyugatra Bándon, a Séd patak felé emelkedő mészkőszirten található Essegvár részben feltárt romja.

A terület gazdája az Árpád korban az Atyusz nemzetség volt, Bánd községe is az egyik tagjukról kapta nevét. Még 1233 előtt Igmánd nembéli András vásárolta meg az Atyuszoktól többek között Seg, más néven Bánd birtokot is 120 márkáért ("terre Seg sive Band"). András a későbbiekben kegyvesztett lett, birtokait IV. Béla elkobozta és Mikud bánnak adományozta őket annak hadi érdemeiért ("trium terrarum castri Wespremiensis Suey, Sepene et Band vocatarum in comitatu Zaladiensi"). 1270-ben V. István visszadta Billege és Bánd birtokokat András fia Miklósnak, amit 1273-ban IV. László is megerősített. 1279. június 29-én IV. László ismét Mikud bánt erősítette meg Bánd birtokában. Ez az oklevél még nem említ várat, viszont az utóbbi évek régészeti ásatásai feltárták egy kb. 8 x 9 m alapterületű tégla torony alapjait a várhegy déli sarkában, valamint egy 12-13. századi temetőt a várhegy északi részen (a templom még nem került elő). Ezt egy nagyméretű árok választotta le nemesi laktól (galéria új alaprajz).

Maga a kővár 1279 és 1309 között épülhetett, építtetője valószínűleg Igmánd nembéli Lőrinc magiter volt, aki egy időben az erdélyi vajda tisztséget is bírta. Első említése 1309-ből ismeretes, amikor az Igmánd ("Wygman") nembéli Miklós mester unokatestvérének, Lőrinte nembéli Lőrinte veszprémi ispánnak és fiainak (Miklós, Tamás, János és Beke) adta el a várat és tartozékait, valamint a Komárom megyei Igmándot is, ahonnan a nemzetség a nevét kapta. Ebben az adománylevélben említik először a várat "castrum Scegh" néven ("castrum suum Scegh vocatum, in comitatu Wesprimiensi constructum"). Ezután a vár évszázadokig Lőrinte udódai, a várról elnevezett Essegvári családé volt. Magáról a várról semmilyen adat nincs, valószínűsíthető, hogy kiterjedése nagyjából hasonló lehetett a maiéval. Egy 1319-es oklevél szerint a várbirtok jelentősen bővült 10 év alatt.

Az Árpád-ház 1301-es kihalása utáni anarchiában az Essegváriak Anjou Károly oldalára álltak, ami árulásnak minősült az Anjou ellenes liga szemében, mert felesége Csák nembéli volt. Kőszegi Henrik I. Károly elleni hadjárata során Essegvárat megostromolta, elfoglalta, Lőrintét lófark mögé köttetve végeztette ki. Lőrinte fia Tamás I. Károly bizalmasa lett, a király Havasalföldi hadjárata (Basaráb vajda) során esett el. A posadai csatáról itt olvashat bővebben. 1334-ben a király Tamás mester halálát kárpótolandó az Essegváriaknak vámszedési jogokat adott Bánd és Billege mellett. Ez hatalmas adomány volt, mert ezeken az utakon folyt a kereskedelem Buda - Itália, illetve Buda - Graz között.

Az Igmánd nemzetség még Tamás életében megpróbálta elperelni a várat és birtokait. 1341. november 25-én "Seegwar" vár megosztásra került az Igmánd és Lőrinte nemzetség között. Ez az oklevél cseréppel fedett tornyot ("turris tegularis"), palotát ("pallatium instructum") és a vár nagyobb kapuját ("porta maior") említ. A hosszú pereskedés 1345-ben ért véget az Igmándok vereségével. Ez a torony a korábbi tégla torony lehetett, a téglalap alakú palota ettől pár méterre észak felé állt, ennek is előkerült 2025-ben a déli fala.

Essegvár a család birtok központja volt. Számos perben megemlítik részben a vámjogokkal kapcsolatban, illetve hatalmaskodások miatt.

A család hanyatlása Essegvári János 1390 körüli halála után kezdődik meg. Az örökösök erőszakoskodásai miatt János özvegye Mária királynőhöz fordult segítségért. Ezen örökösök egymással is állandóan perben álltak, ezt megunva Zsigmond király 1401-ben az ellene szőtt összeesküvésben való részvétel miatt elveszi a várat a család férfi tagjaitól. 1410-ben Rozgonyi István bakonyi ispán a vár várnagya. Az Essegváriak kezén maradt birtokrészekért 1430-ban ismét megindul a pereskedés. 1439-ben a veszprémi káptalan előtt tiltakozik Segwári Pál a maga és fiai, Máté és Gergely nevében, hogy Albert király Segwár várát és tartozékait Hédervary Györgynek és fiainak, Pálnak és Zsigmondnak adományozza.

1440-ben az I.Ulászlót támogató Essegváriaktól és Rozgonyiaktól az Essegváriakkal nőági rokonságon lévő Debrentei Himfyek ostrommal elragadják a várat, de a bátaszéki csata után a győztes Ulászló visszajuttatja nekik. 1457-ben Újlaky Miklós kapta adományba V. Lászlótól, amely még 1464-ben is birtokában volt. Hosszas pereskedés után 1472-ben Újlaky visszaadta Essegvári Györgynek a várat és uradalmát (Kinizsi Pál közbenjárására).

A vár hanyatlása 1499 után indul el, amikor Essegvári Ferenc a zálogba kapott Döbrönte várába tette át a székhelyét.

Essegvár a török várháborúk korában már nem szerepelt, valószínű pusztulása a szomszédos Veszprém 1552-es török ostromra tehető. 1641-ben már romként említik.

Rómer Flóris 1859-ben felmérte a várromot: "Ebédemhez alig kellett néhány perc, és lelkész barátommal gyalog Bándra indultam. Megnéztem Essegvár roppant mészrétegeken álló düledékeit, s eszembe jutának Essegvári Pálnak a bakonybéli apát jobbágyai ellen a XV-dik század elején elkövetett hatalmaskodásai. Egy félig meddig álló torony és a falak omladványai egyedüli tanui ezen, a hazai költeményekben élő, nemes család ősi fészkének. A vár romjait felületesen rajzolva, siettem Bándra..."

A vár területét évek óta minden évben régészhallgatók kutatják Nagy Szabolcs Balázs régész vezetésével. Szabolcs  Ba mostani ismeretek alapján legkorábbi fal építésének idejét legkésőbb a 13-14. századra tette, de akár 12. századi eredete is elméletileg elképzelhető. A várfal építése előtt már egy árok szelte ketté a vár platóját. A 2025-ös ásatások során előkerült egy a várnál korábbi, nagyméretű téglatorony (lakótorony?) alapfala a vár délnyugati sarkában.

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor