Nagykereki

(Nagy)Kereki ("Kerecu") neve először 1214-ben fordul elő a Váradi Regestrumban, 1215-ben Kerequi néven szerepel.

A középkorban az Ártándi család birtokközpontja Kereki, ahol csak palánkkal védett földesúri kúriájukból alakul ki a 15. században a kereki vár, amit nagy főúri centrummá építenek a Jagellók alatt. 1449-ben a települést Váraljakerekiként nevezik, ami feltételezi a vár létezését, 1507-ben Kerekire már castrumként hivatkoznak.

Ártándi Pál II. Lajos uralkodása alatt emelkedett fel vidéki középbirtokosból az ország egyik tekintélyes urává, majd Szapolyai János kormányának oszlopos tagja volt, s rövid idő alatt, az 1520-as évek második felében a politikai élet egyik kimagasló, befolyásos személyiségévé lett. A mohácsi csata után Szapolyai János király hívei lett, ezért I. Ferdinánd elkobozta a vagyonukat, így Kereki várát is. A vár viszont továbbra is az Ártándiak kezén maradt. Ártándi Pált és testvérét Balázst Gritti 1531. január 15-én kivégeztette, így bosszulván meg, hogy a kormányzói kinevezése ellen szavaztak. 1552-ben Ártándi Kelemen volt Kereki birtokosa, viszont Kismarja már Bocskai György tulajdona.

1569-ben Kerekit "derekas erősségnek és jeles várnak" említik.

1576-ban Ártándi Kelemen magtalan halála után a település és vár tulajdonjoga zavaros. Egyes források szerint János Zsigmond azt Vay Balázsnak adományozta, de van olyan oklevél is, ami szerint Báthori István fejedelem azt Hagymássy Kristóf váradi kapitánynak adta (az ő rokona volt Hagymássy Margit, Bocskai István későbbi felesége).

A Báthori István ellen lázadó Békés Gáspár a török porta támogatásának megnyerése érdekében felajánlotta Várad, Bajom, Zsáka, Sarkad, Kereki várait a szultánnak.

Egyes szerzők szerint Bocskai 1583-ban, felesége, Hagymássy Margit kezével jutott Kerekihez. Báthori Zsigmond fejedelem 1590-es oklevelében már Bocskai bitokként említi. Bocskai István 1592 után a viszonylag kicsi várkastélyt jelentősen átépíttette. Megerősítették falait, védelmi rendszere némileg korszerűsödött. Várárkát vízzel töltötték fel. Maga Bocskai írta róla levelében: "....Kerekinek az várasát, mely most nem olyan, hanem vagyon nyolc annyi, mint mikor kegyelmed látta...".

"A vár magva egy négyszögletű földszintes kastély, mely egy szintén négyszögü kis udvart zár körül. A kastély mindenik sarkán egy-egy vaskos és elég magas kerek bástyatorony állott. A vár többi részénél átlag 2 méterrel magasabb szinten álló kastélyt az északi oldalon kisebb, a többin nagyobb távolságban szabadon álló fal övezte. A keleti oldalán a Kis-Körös vize folyt, a többi falrészt széles és mély árok vette körül, amelybe hajdanában a folyó vizét bocsátották. Mint Bethlen írja, inkább a természet, mint az emberi kéz tette erőssé ezt a várat." - Nyakas Miklós

"Várad kapitánya Stephanus Bocskai nagy ember és magyar úr volt... Európától megihletett erdélyi kultúrában felnőtt. Protestáns, jeles újító nagy elme. Főképpen pedig bátor és bölcs magyar."
Ady Endre

Bocskai István Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem nagybátyjaként nagy szerepet vállalt a Magyar királyság és az Erdélyi fejedelemség szövetségének létrejöttében. Báthori Zsigmond harmadik lemondása után Báthori András lett a fejedelem, aki elkobozta Bocskai vagyonát annak Habsburg-pártisága miatt. Bocskai 1601-ben Prágába utazott, hogy tisztázza magát I. Rudolfnál.

1604-ben tért haza Prágából, felhagyott a politikával és a szentjobbi várába húzódva próbálta meg visszaszerezni az elkobzott vagyonát. Basta rossz emlékű kormányzása során sem kapta vissza a birtokait, ezért Bocskai a Portához fordult, hogy támogassa őt a fejedelmi szék megszerzésében és Bethlen Gáborral, a törököknél bujdosó erdélyiek vezetőjével is felvette a kapcsolatot. 1604. július 2-án I. Rudolf elrendelte, hogy adják vissza Bocskainak a birtokait - kettőt kivéve. Bocskai erre megszakította a kapcsolatot a Portával és Bethlennel. Ez után az események felgyorsultak: június 27-én Belgiojoso hírt kapott arról, hogy Bektas pasa Lippa ellen készül. Belgiojoso Dampierre ezredest küldte Lippa megerősítésére, ő pedig szeptember 15-én Rákóczi Lajossal és hajdúival megtámadta és szétverte a becskereki pasa és a török párján álló Bethlen Gábor táborát. Az elfoglalt táborban megtalálták a Bocskai és Bethlen Gábor közötti levelezést. Bocskai ezt megtudta és tisztázni akarta magát Belgiojoso előtt, aki Rakamazra hívta őt. A rakamazi királyi táborban már megkedték a Bocskai elleni hadmozdulatok megtervezését. Bocskai szeptember 24-én Sólyomkő várába húzódott vissza, és ide hivatta Örvéndy Pált Nagykerekiből, Székely Ferencet Szentjobból. Itt kapta meg a hírt, hogy Bethlen és a bujdosók támogani fogják őt az erdélyi fejedelmi cím megszerzésében. Bocskai utasította Örvéndy Pált, Nagykereki kapitányát, hogy azonnal küldjön követet Gyulára török segélycsapatokért.

1604. október 1-én Cipriano Concini váradi vicekapitány Szatmárra utazása során Szentjobb mellett haladt el. A szentjobbi kapitány, Székely Ferenc állítólag elárulta neki Bocskai terveit, ezután Belgiojoso 600 ember adott Concininek, hogy foglalja el Szentjobbot. Az árulók beengedték a császáriakat a várbak, akik viszont elűzték őket onnan. Pár nap múlva Concini 200 ember hátrahagyva Szentjobb védelmére, a maradék 400 emberével és néhány kisebb ágyúval elindult Nagykereki elfoglalására. Örvéndy Nagykereki védelmére Egri István 300 szabad hajdúját fogadta fel, akik október 3-5 között megvédték a várat. Alvinczy Péter, Kereki református prédikátora az események szemtanúja írta, hogy az ostrom során "sok fű ember hullott német". Maga Concini is megsebesült. Október 5-én "veszteséggel és szégyennel" hagytak fel az ostrommal a császáriak. Bocskai a hajdúknak adott szabadalomlevelében írta: "a mi Kereki várunk elől említett katonái a várba bemenvén ... az ellenséget — közülök sokat levágván — az ostromlástól megszűnni kényszerítették"

Bocskai ekkor még Sólyomkőn tartózkodott, és onnan írt levelet Belgiojosonak, hogy adja vissza Szentjobbot, de ő Nagykereki átadását követeltre. Belgiojoso a rakamazi táborból 1200-1300 lovassal Adorjánba vonult, október 8-án Bocskai megérkezett Nagykerekibe. Belgiojoso Adorjánból utasítást adott Johannes Pezzen ezredesnek, hogy Rakamazról az ágyúkkal Adorjánvár alatti táborba vonuljon (Belgiojosonak nem volt tüzérsége Nagykereki ostromához. Pezzen október 15-én megindult, ekkor Bocskainak mindöszesen 800 embere volt, akik Nagykerekit és Sólyomkőt őrizték. Bocskai megbízottjai a császári hadban szolgáló hajdúkat környékezték meg, október 14-én este Lippai Balázs, Németi Balázs, Dengeleghy Mihály, Ibrányi Ferenc, Szénássy Mátyás hitlevelet adtak hűségükről, és megfogadták, hogy Bocskai oldalára állnak, aki vállalta, hogy kifizeti a hajdúknak az elmaradt 5 havi zsoldot, emellett letelepedést ígért. Bocskai és a hajdúk Pezzen hadoszlopa ellen indítottak támadást, hiszen az ágyúk megszerzésével lehetetlen várakat ostromolni. A hajdúk véres küzdelemben az álmosd-diószegi csatában szétverték Pezzen seregrészét, az ágyúk kerekeit szétverték (itt olvashat a csatáról). Belgiojoso a csata vége felé már a csatatér közelében járt, de nem támadta meg a jóval kisebb és fáradt hajdúkat, hanem a maradék seregével visszavonult. Bocskai Nagykerekit mezővárosi rangra emelte, és jutalomból a lakókat kivette a jobbágy sorból.

Bocskai István végrendeletében Báthori Gábornak adományozta Nagykereit, falai között lakott a későbbi fejedelem húga, Báthori Anna, akit boszorkánysággal is megvádoltak. 1611. július 6-án a Báthori Gábort elhagyó Nagy András hajdú generális átadta Nagykereki várát a császáriaknak. Ez után visszakerült a tulajdosohoz. Bethlen 1618. aug. 11-én megparancsolta Rhédey Ferencnek, hogy a Báthori Anna szeretőjének mondott Horváth Istvánt, kereki várának jószágigazgatóját fogassa el. Rhédey Bojthy Benedeket küldte Kereki ellen, amelyet „Váradnak egyik őrálló bástyája"-nak nevez, s aki el is foglalta Kerekit.

1623-ban Bethlen Gábor öccsének, Bethlen Istvánnak adományozta. 1629-ben albisi Zólyomi Dávid feleségül vette Bethlen István lányát, Katát, és az ő kezével együtt megkapta Kerekit is.

Zólyominak megromlott a viszonya I. Rákóczi György fejedelemmel, aki 1633. április 4-én elfogatta s hűtlenség és hatalmaskodás vádjával fő- és jószágvesztésre ítéltette, majd ezt életfogytiglani várfogságra (Kővár várában) véltoztatta. Kerekit a fejedelem meghagyta Bethlen Katalin kezén, akitől gyerekei örökölték.

1660-ban a Pocsajt leromboló Szejdi pasa csapatai Nagykerekit is elpusztították. Paskó Kristóf "A' NEMES, ÉS RÉGENTEN HIRES ERDELY ORSZAGANAK KESERVES ÉS SZOMORU PUSZTITÁSÁROL IRT SIRALOM" c. verses elbeszélésében írja:
"Váradot és Jenöt, Szent Jobot, Solyomköt Török nemzet el-vévé,
Desznit, Sido várat, Karánsebest, Lugast, ezek között el-nyeré,
Belényest, Papmezöt, szomoruságunkra Jancsárokkal meg-tölté.
Kerekit, Adorjánt, Telegdet és Bajont tüzzel fel-égetteté,
Keresztszeget, Sákát, Palotát, Szalontát, Petrelint el-töreté,
Pocsajt és Szoboszlot, sok Hajdu várossal el-veszté s' el-égeté".

1686-ban tatár seregek ostromolták, miközben rövid időre a Hallerek, majd Thököly fejedelem szerezte meg az ekkor már romos Nagykerekit. 1697-ben a zentai csatában elesett gróf Károlyi István halála után a királyi fiscusra háramlott vissza az uradalom. Az 1699. december 30-i összeírás szerint az egykor Zólyomi Dávid tulajdonában lévő Nagykereki falu melletti vár áll minden tartozékával, mocsárral van nagyrészt körülvéve most már romos, csak falai állnak, elhagyott.

Az 1720-30-as években Joseph Kiczing császári hadbiztos a tulajdonosa, aki a vár épen maradt részében lakott. 1749-ben Hodossy János kunkapitány vásárolta meg. Az ő özvegye, és leányának férje, Csanády Sámuel rendbehozták a vár kastélyrészét, majd 1752–84 között a romos épület helyén barokk kastély épült, délkeleti sarkán a ma is álló toronnyal. 1850-ben épült a klasszicista kocsifeljáró, 1870-ben neobarokk stílusban építették át. A kastély 1878–1929 között a Lakatos családé volt, utána már nem lakták. A háború alatt gazdasági épületkeént használták, a lepusztuló várkastély 17. századi körítő falát, a kapubejáratot és a délnyugati sarokbástya maradványait is elbontották 1945 után.

A kastélyt az Országos Műemléki Felügyelőség 1959-1962 között állíttatta helyre.