Berg, Ödes Schloss

Berg, Ödes Schloss

A történelmi osztrák-magyar határ osztrák oldalán, a Königswarte csúcstól délre, Berg község határában az erőben egy 257 méter magas hegyen egy ismeretlen erődítmény impozáns árkai, kő épületek nyomai találhatók. Okleveles adatok nem ismertek róla. A terület egykor a Magyar királysághoz tartozott és a középkor végén került át Alsó-Ausztriához a közeli Pottenburg / Pat várával egyetemben. A terület a köpcsényi uradalomhoz tartozott.

A várhely neve most Ödes Schloss, amit az osztrák kutatók az 1546-ban említett Eybes kolostorral ("Kloster Eybes"), és az 1563-ban említett "öde Schloss Eivariz"-al azonosítanak. Zimmermann lehetségesnek tartja, hogy Eybes megfeleltethető a mai Bergnek és Iwans-Eiwans névadás torzított alakja. Az 1563-as dokumentum már konkrétabb, ekkor I. Ferdinánd Wolfgang von Puchheimnek és feleségének, Margarethe-ne adományozza Köpcsény kastélyt és piacot, a vámot, Körtvélyes falut és az elhagyott Eivarz kastélyt ("öde Schloss Eivariz").

Dénes József lehetségesnek tartja, hogy a várhely a Győr nemzetség valamelyik tagjának Árpád-kori építménye lehetett és az akkor már régen elhagyott vár helye éppen úgy 1500 táján kerülhetett át az osztrák oldalra, mint Scharfeneck (Élesszeg, Sárfenék), vagy Pottenburg. "Az Eybes és Eivariz nevek mögött magam egy eredeti magyar Bács alakot sejtek. A mostani Hainburgi-hegység középkori magyar neve ugyanis Bácsi-hegy volt. (Dénes József)"


Források: Fritz Zimmermann: Das Kloster Eybes; https://djnaploja.wordpress.com/2024/02/14/rejtelyes-varhely-az-osztrak-hataron/; JAHRBUCH DER K. K. HERALDISCHEN GESELLSCHAFT "ADLER" (Wien, 1891);

Megközelítése

Berg, Ödes Schloss megközelítése.

Berg települést a Weinbergstraße-n nyugat felé elhagyva egy kis parkolóig lehet autózni. Onnan kb. 1 km séta várhely. Mivel teljesen benőtte az erdő, érdemes lomb mentes időben felkeresni.

Szélesség: N - 48°06'40.9"
Hosszúság: E - 17°01'27.0"