Székesfehérvár: Nagyboldogasszony-bazilika

A székesfehérvári bazilikában a történelmünk során 37 királyunkat koronázták meg és 15-öt temettek el. Az Árpád-korban a  bazilikában őrizték a királyság levéltárát, kincstárát, és a koronázási jelvényeket is. 

Székesfehérváron Géza nagyfejedelm központjában már 973 után négykaréjos templom épült (a burkolaton ma is jelölve van a II. János Pál pápa téren a belvárosban). Fia, a későbbi Szent István király kezdi el építeni temetkezési helyéül a Szűz Máriának szentelt egyházat feltehetően 1018 után.  A templom mellé rendelt papi testületből jött létre a tekintélyes Szűz Mária-prépostság. Kanonokjainak feladata volt az egyházi teendőkön túl az Árpád-korban a korona és a koronázási jelvények, fontos iratok őrzése. Kézai Simon krónikája szerint Intván király az erdélyi Gyula legyőzése után (1003 körül) "... Keánnal a bolgárok és szlávok fejedelmével hadakozott, kit legyőzvén kincseiből a boldogságos szűz székes-fejérvári egyházát, mellyet ő alapított, nem múlasztá el gazdagítni". Ez a hadjárat egy nyugati kútfő alapján az 1015 és 1018 közötti bolgárok elleni hadjárat lehetett a  bizánci  II. (Bolgárölő) Basileios császár oldalán. A magyar sereg részt vett Ohrid városának elfoglalásában, ahonnan ereklyékkel tért vissza Magyarországra, amelyeket később Fehérvárott őriztek. Több szakember is feltételezi, hogy az elhúzódó építkezés ellenére a templomban már István életében sor került egy vagy több részleges felszentelésre, különös tekintettel arra, hogy Imre herceget 1031-ben itt temették el. 

A Kisebb legenda és a régészeti kutatás is igazolni látszik, hogy a templomot már Szent István korában átépítették: "István elhatározta, hogy a szentegyház csarnokát kibővíti, amit a legnagyobb alázattal teljesített is. Ugyanis a dicsőséges Szent Mária címén levő templomot helyreállította, megújította Fehérvár városában...".

A veszprémvölgyi kolostorban eredetileg miseruhának készült koronázási palást donációs felirata szerint azt 1031-ben István király és Gizella királyné készíttette és adományozta a fehérvári Szűz Mária-egyház számára ("ANNO INCARNACIONIS XPI:M:XXXI: INDICCIONE XIIII. A STEPHANO REGE ET GISLA R-EGINA CASVLA H(A)EC OPERATA (est) ET DATA ECCLESIAE SANCTAE MARIAE SITAE IN CIVITATE ALBA.").

Hartvik püspök legendája szerint Szent István testét 1038. augusztus 15-i halála után „a királyi székhelyre, vagyis Fehérvárra vitték, s mivel a Boldogságos Szűz tiszteletére általa emelt templomot még nem szentelték fel, a főpapok tanácsot tartván úgy határoztak, hogy előbb szenteljék fel a bazilikát, s csak azután bízzák testét a földre”. - ez is az elhúzódó építkezést igazolja. A templom nem csak temetkezőhelyül épült, hanem koronázó templomnak is.

"A Szent István-kori templom 64 méter hosszú és 37 méter széles háromhajós, keletelt bazilika volt. A főhajó 16 méter széles volt, és hatalmas, félköríves, mozaik- és dombormű díszítésű apszissal zárult, míg a mellékhajók egyenes záródásúak voltak. Az apszist a mellékhajók tengelyében négyszögletes, legfeljebb kétszintes épületek vették körül. Ezeket feltételesen a liturgikus tárgyak, ereklyék, kincsek, oklevelek őrzőhelyeként szokták azonosítani. A bazilika belső terét hét oszloppár osztotta háromhajóssá, és kettőzött nyolcadik oszloppárral végződött. A templomrom nyugati szakasza - ahol többek között a bejárat is volt - nehezen kutatható, hiszen jó része fölött a mai püspöki palota áll. Feltételezés szerint itt egy korai, a hajóknak megfelelően osztott, 65 x 15 m kiterjedésű épületrész helyezkedhetett el, amely három árkáddal nyílt a főhajóba. A templom belsejében a főhajó középvonalában lehetett az államalapító király sírja és kultuszhelye, Szent Imrét pedig a hajó déli árkádsorában, a szentély közelében temethették el. Az oltármennyezetes (cibóriumos) főoltár az apszis és a főhajó találkozásánál helyezkedhetett el, a kórus az 1-3. pillérpárig nyúlhatott be a főhajóba. Az apszis indításától 16 méterre, nyugatra korai szen- télyrekesztőt feltételeznek. A szószéket a főhajó déli oldalára, a 3. és 4. pillér közé helyezik, az 5. és 6. pillér közötti sávban pedig egy déli bejáratra gondolnak, amely éppen az istváni sírra lehetett merőleges. A padlózatot fehér mészkő lapok alkották, a szent király sírjánál pedig fehér márvány és vörös tégla elemek váltakozásával borították be. A hajókat nyílt fedélszékkel vagy egyenes fafödémmel fedték be. A bazilikának a nyugati oldalán két tornya is lehetett." - (Thoroczkay)

István király maradványait a kanonokok 1061-ben a második pogánylázadás alatt egy jelöletlen kőlap alá rejtették.  A ma ismert, díszesen faragott márvány szarkofág az 1083-as szentté avatása előtt készülhetett.

A székesfehérvári prépostság jelentősége Szent László korában tovább növekedett, amikor 1083-ban itt került sor István és Imre szentté avatására.  Kralovánszky Alán szerint ekkor épülhetett fel a kultuszhely és oltár a sír felett. A templom az ország egyik legfontosabb zarándokhelyévé vált, és valószínűleg Könyves Kálmán (1095-1116) uralkodása alatt a bazilikát még román stílusban átépítették. Az ő korában bonthatták le az épület akkor még álló legkorábbi részét, a Westwerket, hogy a helyére egy kétszintes nyugati szentélyt emeljenek.  Ez után  templom hosszházát kétszintessé alakították át, ami azzal járt, hogy a négy torony kivételével az egész bazilikát elbontották és újjáépítették. A déli oldalán megépült a kerengő a káptalan lakásaival,  délkeleti toronyhoz két, félköríves apszisú, egyhajós kápolnát csatoltak. (galéria).  Az építkezések évtizedekig tartottak. Szent István óta Könyves Kálmán lett az első király, aki szintén ide temetkezett. Kézai krónikájában azt írta, hogy IV. László király a győztes morvamezei csata után székesfehérvárra küldte a hadizsákmány egy részét: "a cseheknek, a lengyeleknek és a morváknak örökös szégyenére és gyalázatára a pajzsokat és a zászlókat a fehérvári egyházban, a királyság székhelyén a falra fölfüggesztve mindörökre őrzik”. 1286-ban vagy 1287-ben Németújvári Iván felégette a várost és a templomot is. Ladomér esztergomi érsek írta: "Az egész bazilika és az egész város porrá égett."

1318-ban legétt a templom, a helyreállítását a Képes Krónika írja: "Ugyanazon évben kezdé a király a Boldogságos Szűz fejérvári egyházát – amely tűz által gyakorta pusztul vala – ólom tetővel fedettetni és gyönyörűséges boltozatokkal díszíteni, azonkívül még nagyerős oszlopokkal is megtámogatni" 1327. április 3-án ismét leégett, ez utóbbit a Képes Krónika is megörökíti (galéria): a négytornyú román katedrális három tornyából és ólommal fedett tetejéből lángok csapnak fel. A szöveg megemlíti, hogy a negyedik torony azért nem égett le, mert ott őrizték a szent ereklyéket. I. Károly gótikus stílusban építtette át a leégett bazilikát.  A főhajót a mellékhajóktól elválasztó pilléreket kibővítették, és új, gótikus árkádíveket emeltek, a mellékhajókat feltehetően beboltozták, de a főhajót nem. I. Károly ide kívánt temetkezni, hogy ezzel is hangsúlyozza családjának jogfolytonosságát az Árpádok után. 1342-ben a nagy oltár mellett temették el.

Nagy Lajos király Szent Katalin tiszteletére kápolnát alapított a déli oldalon, ahová lányával együtt eltemették. A király vörös márvány síremlékének néhány töredéke a előkerült az ásatások során, közöttük egy Anjou-címeres kőtábla. 

1426-ban az itáliai származású Ozorai Pipó gótikus stílusban átépítette a koronázó bazilika romos délnyugati tornyát. Ezzel a templom szimmetriája felborult, mert ez a torony jóval magasabb (kb. 65–70 m) lett az északnyugati párjánál. Pipót valószínűleg az általa épített torony aljában temették el.

A templom utolsó nagy átépítése Hunyadi Mátyáshoz köthető, aki kiemelten kezelte azt. Maga és családja legitimációja okán nemcsak magának, hanem apjának és bátyjának, Lászlónak is mauzóleumot kívánt itt emeltetni, aminek az elkészítésével Giovanni Dalmatát bízta meg. A bazilika átépítését és bővítését az 1480-as évekre tehetjük. 1483-ban Nagylucsei Orbán kincstartó oklevele arról tudósít, hogy Kassa városa ólmot biztosított a templom fedéséhez. A pápa is támogatta bazilika átépítését, amely az 1485-ös és 1490-es búcsúengedélyek bizonyítanak. A főhajót beboltozták, mely "boltozat a magyarországi későgótika egyik főműve volt: méretei és gazdagsága egyaránt kiemelték hazai és hasonló szerkezetű délnémet kortársai közül" (Buzás). 1486-ra elkészült a bazilika északi oldalához épített kápolna.  Mátyás halála idején még sem síremléke, sem a templom átépítése nem fejeződött be. A király megnöveltette a bazilika hosszát az addigi várfalon túlnyúló új, későgótikus csarnokszentéllyel, melyet Antonio Bonfini és Ludovico Tubero szerint a király félbehagyott. Ennek méretei impozánsak voltak: 38 m széles és 48 m hosszú. Alaprajza a tizenkét szög hét oldalára volt szerkesztve, behúzott támpillérei közé kápolnákat illesztettek.

1490. április 24-én zajlott Mátyás király temetése Székesfehérváron. Bonfini a temetésről írta: "Mivel az első boltozat alatt jóval korábban megkezdett mauzóleum a váratlan halálra nem készült el, a testet a bazilika közepén ideiglenes síremlékben helyezték el."

A Mátyás által félbehagyott későgótikus szentély kápolnakoszorúját a Jagelló korban fejezték be, de a szentély belső tere valószínűleg sohasem készült el.

1490. november 16-án a trónkövetelő Habsburg Miksa csapatai körülzárták Székesfehérvárt, és rövid ostrom után november 19-én – valószínűleg Mátyás király sírkápolnájának építésekor – a várfalon ütött résen át elfoglalták. A zsoldosok megrohanták a bazilikát is és a királysírokat meggyalázták. A vitézül védekező Kálmáncsehy Domonkos prépost a bazilika kincseivel a templom egyik tornyába menekült. Miksa személyes közbelépése mentette meg a bazilikát a további pusztulástól. A király meglátogatta Szent István és Mátyás sírját is, mely utóbbiból az "alig kihűlt tetemet" előző nap a király "Landesknechtjei" még lándzsával akarták kihurcolni. Erről az eseményről Antonio Bonfini így emlékezik meg: "Akadtak, akik betörtek az Isteni Anya templomába és a szent királyok kápolnájába is, közülük három – mint mondják – az isteni Mátyás sírja fölött őrködött, és már száradó hulláját szét akarta dobálni... (Mátyás testét hárman lándzsákkal törekedtek kihúzni)...".

A mohácsi csatában hősi halált halt  II. Lajost Szent Imre és II. Ulászló sírja között helyezték végső nyugalomra. Az utolsó király akit itt temettek el Szapolyai János volt 1540-ben.

A török szultáni had 1543-ban foglalta el Székesfehérvárt. Az ostrom során hősi halált halt Warkoch György várkapitányt a bazilikában temették el 10 katonájával együtt. A kortárs Giovanni Martino Stella levele szerint Szulejmán szultán a város bevétele után megtekintette a királyi síremlékeket a bazilikában. Valószínűleg ekkor még nem rabolták ki a törökök a sírokat. Musztafa Dzselálzáde aki részt vett az ostromban a következőket írta a templomról: "Különösen említendő a legalsó poklok tüzén égő királyoknak pihenő- és temetkezőhelyéül szolgáló régi templom. Ennek minden szögletében és zugában drága márványból vagy kőből kifaragott csodálatos alakok voltak, amelyeknek mindegyike annak idejében hírével és hatalmával kérkedő padisah volt. Itt-ott egy-egy bálványimádónak sírhelye, máshol egy-egy feslett erkölcsű, pokolra költözött gyaurnak sírköve. Minden szögletben kőből készült koporsókban utálatos alakok... Fejükre csillogó drágakövekkel kirakott, mellükre arany- és ezüstkereszteket, kardokat és handzsárokat tettek, ujjaikra pedig nagy értékű gyűrűket húztak ékességül". Szulejmán nem alakíttatta dzsámivá a bazilikát, mivel a királyi sírok miatt azt nem tartották alkalmasnak erre a funkcióra. 1544-ben már nem voltak ilyen szerencsések a sírok: Jahjapasazade Ahmed bég elvette a templom felszerelési tárgyait, és egy budai török tisztviselő sírokat is kirabolta. Bethlen Farkas írta: "Elszedett tehát egyes sírokból és elvitt mindent, minek árát remélte kikapni. Találta pedig a királyok koronáit, kormány-pálczáit, golyóit, melyeket kezökbe adni volt szokás, és melyek vagy tiszta aranyból vagy aranyozott ezüstből voltak készítve, ezen kívül talált aranylánczokat, nagy becsű drágaköveket a gyűrűken, s mindent legnagyobb szorgalommal Soliman számadásaiba betudott.” Szapolyai János testét kiásatta és átadta a város vezetőinek, hogy temessék el másutt. Később a templomot is elvették a polgároktól és a törökök a bazilikát lőporraktárrá alakították át, ennek javításáról vannak  adatok 1558-ból és 1559-ből.  A királyi síremlékek teljes bontására csak 1568. november 29-én kapott a székesfehérvári bég szultáni utasítást. 

1601-ben a Philippe Emmanuel de Lorrain Mercoeur herceg vezette keresztény sereg bevette Székesfehérvárt.  Az ostrom során a székesegyházban tárolt lőpor felrobbant, az egész épület leégett.  A bevonuló német és vallon zsoldosok nekiestek a még épnek látszó síroknak, és a források szerint ekkor dúlták fel az Anjouk családi sírkápolnáját. Istvánffy Miklós írta: "Mialatt a magyarok a városba bevonulának, azon puskapor, melyet a török titkosan a templom előcsarnokába és a szomszéd házakba elrakott, rögtön meggyulladván, nagy robajjal szétrepesztette és meggyújtotta a házakat, s az innen eredt lángok egyetlen pillanat alatt megemésztették a világhírű templomot". A Mátyás-kápolnát kivéve szinte az egész templom rombadőlt. 1688-ban, Székesfehérvár visszavétele után csak az északi oldalhajó egy részét használhatták misézésre. A királyi bazilika a török elvonulása után, ha beroskadt tetővel és rongált falakkal is, de állt. 1700-ban Barnabeisz prépost a káptalan középkori birtokait és tizedeit azzal az indoklással kérte a Neoacquistica Commissio régi birtokjogot igazoló bizottságától, hogy "a királyok híres bazilikáját kell helyreállítania". Nem lett belőle semmi.  1715-ben Clements Simon angol utazó írta a látottakról:  "egykor szép egyháza volt a városnak, mely most nagyrészt romokban hever". Jankovich Miklós 1793-95-ben még ájtatoskodik a székesfehérvári bazilika egyik oldalkápolnájában, látja a bazilika falainak elég magas romjait. 18. század végén a bazilika nyugati, főbejárati részének romjaira épült részben a püspöki palota Milassin püspök idejében, és az építkezéshez a romos templom köveit is felhasználták. Példáját mások is követték, a városi építkezésekhez annyira széthordták a romokat, hogy az 1820-as évekre az utolsó maradványok is eltűntek a föld színéről.

1839-ben csatornaépítés közben egy  megbolygatott sírból kerültek előkrültek övveretek, egy apró korona, rekesszománc technikával készült korong, melyek  feltehetőleg a 12. század harmadik harmadából származnak. A leletegyüttes vélhetően a gyermekkorában elhunyt III. László sírjához köthető. 1848-ban került elő az egyetlen épen maradt királysír, mely III. Béla és első felesége, Antiochiai Anna nyughelye volt. Erről rajz is készült a feltárásakor (galéria). 

1862-ben Henszlmann Imre kezdi meg újra a bazilikának feltárását azon a helyen, ahol Érdy János 1848-ban már eredményesen kutatott. Sajnos kutatását erőteljesen befolyásolta az a tény, hogy Farkas Imre akkori székesfehérvári püspök sem kertje védőfalának lebontását, sem pedig a kertben való kutatást nem engedte meg. A 6. pillértől délkeletre kettős sírboltra akadt Henszlmann, melyet erős vasrostély osztott két emeletre. A sírbolt vörösmárványtörmelékekkel és gótikus stílusú töredékekkel volt megtöltve, miért is a sírt 15. századinak, Albert király és családja temetkezési helyének tartotta. Az 1874-ben és 1882-ben folytatott feltárások a bazilika háromnegyedét hozták felszínre. Henszlmann ásatásai során 25 jelentősebb sírt tárt fel az egykori templombelsőben. Kutatásai után a romokat visszatemették. Az 1936-37-es feltárások idején a közös sírból kiemelték az összekevert csontvázakat, és az újonnan előkerültekkel együtt az ekkor felépült Romkert bejárata előtt látható, kereszttel díszített fehér kölappal lefedett sírba helyezék el.  Ekkor épült a Lux Géza által tervezett neoromán stílusú mauzóleum is. Új régészeti eredmény alig született a munkák során. Kralovánszky Alán ásatásai során 1970-ben fedezte fel Szent István sírhelyét. 2006-ban fejeződtek be a feltárások, ekkor Biczó Piroska régész egy korai, a 12. században átépített kerengő falait találta meg.  *A Romkertet a 2011. évi CXLIX. törvény a Nemzeti Emlékhelyek sorába emelte, mely 2024-ben részben megújult.

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor