Brinje - Sokolac - Sólyomkő
Brinje környéke már az illír időkben lakott volt. Az 564 méter magas Humac nevű dombon erődített település nyomai kerültek elő, melyet a Sztrabón görög földrajztudós által is említett Monetium településsel azonosítottak.
A mostani vár területén végzett régészeti kutatás a késő bronzkori és kora vaskori megtelepedés nyomai mellett kimutatták egy, a 12/13. századra datálható falazott struktúrák meglétét is. Brinje település nevének eredetéről többféle állítás is létezik, az egyik a "brnja" vagy áfonya szóból ered, amely gyakori a környéken, a másik elmélet a "brina" szóból eredezteti, ami magaslatot vagy dombot jelent. Brinje története szorosan összefonódik a Frangepán családdal, akiket vegliai grófokként említenek a korai időkben és 1300 körül szerzik meg a területet a Gackai zsupánsággal együtt.
1343. március 14-én Bertalan Vegla és Simigium comese Brinjéből ("Brigna") keltez levelet Andrea Dandulo velencei dózsénak tagadva azt, hogy emberei károkat okoztak a Vegla szigetieknek. Ez Brinje első ismert említése. Bár a várat csak a 15. században említik ekőször, de a régészeti kutatások kimutatták, hogy egyes részei a 14. században épültek.
1411. januárjában Brinjében ("Brignie") szövetséget köt János vegliai comes és Nepilics János cetinai és klisszai comes. 1412 novemberében Luxemburgi Zsigmond király Brinjében tartózkodott és okleveleket is kiadott itt. 1424-ben VII. Erik dán király, Zsigmond király unokatestvére állt meg itt átutazóban. 1427-ben a Zsigmond udvarába tartó velencei követ, Marco Dandolo Brinjében tartózkodott. 1428-ban Frangepán Miklós vegliai, zenggi és modrusi gróf, dalmát-horvát bán megerősíti a cirkvenicai pálosok vámmentességét Brinjében kiadott oklevelében. A 15. században a vár mint birtokközpon funkcionált, és ekkor készül ek a keleti rész a Parler-műhely legkiválóbb stílusát tükröző nagyméretű Szentháromság gótikus várkápolnával. A várba a nyugati kaputornyon keresztül lehetett bejutni a szabálytalan udvarra, melynek északi oldalán állt a palota. A déli oldalon voltak a melléképületek keleten pedig a Szentháromság kápolna. Idővel egy település alakult ki a vár alatt, valószínűleg fallal vagy paliszáddal körítve.
1449-ben a Frangepánok megosztoztak a birtokaikon, Bertalannak jutott Brinje mezőváros Jaknik váráva, Szokol és Tersac várai, valamint Bihács mezőváros és Veglia és Senj városok részeivel ("oppidum Brine cum castro Jaknik, et aliis castris Sokol, Thersacz et oppidum Bihach, et similiter porcio prefatarum ciuitatum Wegle et Segnie.") 1465-ben Frangepán Angel ("Angelus de Francapanibus") Brinje várából keltez levelet ("Date in castro nostro Brigne") Francisco Sforzanak Milánóba.
A törökök 1459-ben elfoglalták a szerb területeket, majd 1463-ban Boszniát, ezzel közvetlenül Magyarország és Horvátország határaihoz érkeztek. A Frangepánok egymással is ellenségeskedve keresték a velenceiek segítségét kérték és tárgyalásokat folytattak a törökökkel is. Ennek ürügyén 1469-ben Mátyás király Podmaniczky Balázs vezetésével sereget küldött amely elfoglalta Zengget az év végén. A város megkapta a szabad királyi városi címet és a török elleni védekezésül megalakult a zenggi kapitányság. Brinje ekkor Frangepán VIII. Anz (János) tulajdonában volt, aki a családi háborúskodás során nagybátyját, Frangepán Mártont is bebörtönözte 1471-ben. Mátyás ellen is fellázadt; hadianyagokat kért és kapott Velencétől. Azt nem tudni, hogy pontosan mikor és hogyan, de 1479-re már Brinjét is megszállták a királyi csapatok. 1489 őszén Mátyás király Egervári Lászlót nevezte ki horvát-szlavón bánná, aki a török betörések miatt fel kívánta mérni a végvárrendszer állapotát, ezért elrendelte az erősségek leltározását. Brinje castrumot november 27-én Egervári egyik embere, Jovanovich Miklós vette át a korábbi várnagyoktól, Szentpéteri Miklóstól és Lászlótól. Ekkor inventárium készült, melyben az előző várnagyok építkezéseit és a vár fegyverzetét is feltüntették: befedtek egy tornyot, házakat, a nagypalotákat egy negyedrész nélkül. Készült alapjaitól egy ciszterna, egy új malom. Deszkával fedték a castrum körüli sövényt (sepes). A város körüli sövény viszont kissé megromlott. A várban 9 ágyú, 11 szakállas puska, 75 számszeríj volt. Mátyás halála Brinje biztosan törvénytelen fia, Corvin János kezén volt, mert II. Ulászló és az országnagyok 1490. július 31-i oklevelükben Corvin kezén hagyják annak élete végéig ("...castra vero Brynya et Belay cum oppidis et universis pertinentiis infra vitam tantummodo remaneant"). Valamikor ez után a Frangepánok visszavették Brinjét, talán nem békés úton. 1493-ban már Zengget akarták erőszakkal elfoglani, de a város még Mátyás királytól szabad királyi városi rangot kapott és ellenállt. II. Ulászló király a frissen kinevezett horvát-szlavón bánokat, Derencsényi Imrét és Bajnai Both Jánost küldte a Frangepánok megfékezésére. Brinjét ostrom alá vették a báni hadak, mely során Bajnai Both Jánost lövés érte és meghalt. Hadim Jakub boszniai pasa betörésének hírére azonban a felek békét kötöttek és a horvát-magyar egyesült sereg Udbinje mellett csatát vállalt a törökökkel, ahol súlyos vereséget szenvedtek (korbávmezei csata). A csatában a horvát főnemesség színe-virága elesett. Frangepán Bernát (Corvin János későbbi apósa) harmadmagával menekült meg a 300 emberéből a pápai nuncius jelentése szerint.
Frangepán VIII. Anz (János) halála után a család többi ága meg akarta szerezni Brinjét, de két fia, Farkas és Kristóf megvédték atyai örökségüket. 1527. február 18-án Frangepán Farkas és Kristóf grófok tudatják Apfalterer János fiumei kapitánynyal, hogy 200 török lovas fölverte a Brinje közelében fekvő Hodovikovics kastélyt és fenyegetőztek, hogy nagy sereggel jönnek Karszt vidékére.
A következő években megsűrűsödtek a török támadások, 1530-ban Brinje városát is felégették, de a várat nem vették be. A védelmi költségek súlyosan érintették a Frangepánokat, mert a vidék teljesen elnéptelenedett a török miatt, és nem terelt jövedelmet. Egyes források szerint 1530-tól már volt királyi kapitány Brinjében és Frangepán Farkas követelte annak a visszaadását. 1537. május 1-én I. Ferdinánd levelet írt Frangepán Farkasnak, miszerint a krajnaiak panaszkodtak, hogy Frangepán el akarja hagyni Horvátország határán Brinje várat, amely az ellenség miatt ellátás nélkül van. A király figyelmezteti Frangepánt, hogy a várat kérésére kapta meg és jövedelmét a béke idején élvezte, ezért felhívja, hogy továbbra is viselje gondját. Amennyiben nem vállalná, engedje át a király biztosainak, de ebben az esetben is felelős a vár sorsáért a megfelelő kapitány kinevezéséig. Frangepán átadta a várat és Brinje a határőrvidéki zenggi kapitányság egyik legfontosabb erőssége lett. Megerősítették és a zenggi kapitány irányítása alá rendelt ötven fős állandó őrséggel látták el. 1553-ban a király költségén ismét kijavíttatták. 1566-körüli állapotát N. Angielini hadmérnök rajzain láthatjuk (galéria). A 17. század közepén épült meg a keleti épületrész felső szintje, amely külső védelmi rendszert képez a négy féltoronnyal, a négyzetes kaputoronnyal és a bástyával. A déli oldali masszív rondella építésének ideje bizonytalan, lehetséges, hogy még 1537 előtt épült.
1576-ban Pründl néven, 1582-ben Prindl néven sorolják fel a horvát és vend-bajcsavári végvidék várai között. A jegyzék 1576-ban 40 gyalogos ("Fueßkhnecht") az őrsége havi 169 forint zsolddal, 1582-ben 50 haramia és a kapitánnyal együtt havi 197 forint volt a zsoldjuk.
Egy leírás szerint a vár 1613-ban rossz állapotban volt. A törökök 1623-ban és 1630-ban is támadták, de nem tudták elfoglalni. A várat javították és 1639-ben, amikor Giovanni Pieroni hadmérnök felmérte és lerajzola (galéria), jónak ítélte meg a védelmi képességeit, és nem javasolt semmilyen fejlesztést. 1651-ben ismét javításokról van tudomásunk. 1658-ban Martin Stier hadmérnök készített rajzot Brinjéről (galéria). Jelentésében leírja, hogy az erőd belsejét faházak töltik ki, az utcák nagyon keskenyek, a falakon lévő folyosók és a tornyokban lévő padlók pedig teljesen romosak.1661-ben ismét sikertelen török támadás érte. A 17. század végi visszafoglaló háborúk során a törökök kiszorultak a térségből, a vár elvesztette hadi jelentőségét.
Brinje várát még a 19. század végén a katonai határőrség megszüntetése előtt elhagyták és falainak állaga gyorsan romlani kezdett. 1905-ben Forster Gyula Magyarország műemlékei 2 c. munkájában megemlíti Brinjét: "Vára félig romokban. Csúcsíves várkápolna. A Frangepánok építménye. A szentély falain freskók és a Frangepánok arczképei voltak, de a plébános bemeszeltette." Súlyosan megrongálódott az 1917-es földrengésben, valamint a kápolna nyugati homlokzatának 1963-as összeomlásakor.
A vár és a Szentháromság-kápolna felújítása az 1960-as évek óta folyik. A régészeti és konzervációs kutatások, valamint a dokumentáció mellett a Horvát Köztársaság Kulturális Minisztériumának forrásait, a gospići Műemlékvédelmi Osztállyal és Brinje önkormányzatával együttműködve, 1984 óta a Horvát Műemlékvédelmi Intézet (később Horvát Műemlékvédelmi Intézet) által végzett igényes építkezésekre és restaurálásokra használták fel. A kápolna rekonstrukciója 2009-ben fejeződött be, és állandó kiállítás nyílt benne. A Frangepán-torony rekonstrukciója és a Szentháromság-kápolna ingóságainak konzerválása 2019-ben fejeződött be.
Cikk szerzője: Szöllősi Gábor
SEGÍTSE MUNKÁNKAT, LEGYEN RÉSZESE A KÖZÖS ÉRTÉKMENTÉSNEK!
A Várlexikon weboldal elkötelezetten dolgozik azon, hogy a Kárpát-medence elfeledett romjaitól a legismertebb erődítményekig mindent egy helyen mutasson be. Nemcsak leírásokkal és történeti háttérrel, hanem egyedülálló kép- és alaprajz-galériákkal is segítjük a kutatókat, túrázókat és a történelem szerelmeseit.
Ahhoz, hogy az oldal reklámmentes, naprakész és technikailag stabil maradhasson, az Ön segítségére is szükségünk van. Minden egyes adomány közvetlenül a kutatómunkát, a helyszíni dokumentációt és a webes felület fejlesztését támogatja.
Amennyiben megteheti, a Donably felületén támogathatja munkánkat:
