Pásztó, kolostorrom

Pásztó környéke a honfoglalás után a fejedelmi, majd a királyi család birtokába került. Egyes források szerint már Aba Sámuel idejében volt itt királyi udvarház. Ennek a királyi curiának és Pásztó preadium első említése 1135-ben történik, amikor amikor II. Béla oklevélbe foglalta a Lampert ispán, valamint neje és fia által a birtokán Felicián esztergomi érsek idején emelt  bozóki monostor részére az alapító, és mások által adományozott birtokokat.

A feltehetően királyi alapítású pásztói monostorról az első írásos adat 1138-ból származik. II. Béla király 1138. szeptember 3-án kelt oklevelében sokféle adománnyal gyarapította az édesapja, Álmos herceg által alapított dömösi prépostság javait. Az adományok között szerepel egy Ubad nevű halastó, amely közös tulajdonú a pásztói apáttal ("in Ubadi est vivarium, quod est commune cum abbate Pastuiensi"). Egy másik, szintén közvetett adat ismert a korai monostorról: egy 1120 körül a konstantinápolyi udvarban élő velencei klerikus lefordított szövegeket a pásztói apátság birtokában lévő kéziratból. A fordítás Pannonhalma számára készült, a fordító művét Dávid apátnak ajánlotta, aki 1131-1151 között volt Pannonhalma apátja. Az ásatások és történeti adatok alapján az apátság a bencéseké volt ekkor, melyről a 12. század végén már nincs ismert említés. Valter Ilona a feltárások során beazonosította a korai, bencés apátság épületeit. Ez egy közel 40 m hosszú, 24 m széles, háromhajós, keresztház nélküli templom volt, amelynek két mellékszentélye félkörösen, főszentélye egyenesen záródásúként épült (ez látható a galériában Szőke Balázs rajzain).  Az északi és déli mellékszentélyek patkóíves záródásúak voltak, és a déli szentély valamivel nagyobb volt az északinál.

1190-ben a bencések által elhagyott apátságot III. Béla engedélyével átvették a ciszterek, akik Pilisről települtek ide (egy 1502-es peres irat szerint a Boldogságos Szűzről nevezték el). A ciszterci monostor első név szerint ismert apátja Egyed volt, aki udvar ispánjával, Pásztói Miklóssal együtt peres ügyek kapcsán a Váradi Regestrumban (1205-1235) többször szerepel. A kolostor az ásatáson előkerült cserépanyag alapján valamikor 1230 előtt leégett, ezután a ciszterciek az újjáépítés során elbontották a leégett templom szentélyét, a bontási törmelékből mintegy 40 cm-rel megemelték a szinteket, a padozatot kőlapokkal burkolták. A szentélyt gótikus formában nagyobbították és a kolostorba is új helyiségeket építettek. A két mellékszentélyt aszimetrikusan egyenes záródásúvá alakították át , és a ciszterci szokások szerint a déli mellékszentélybe falazott sírt építettek. 

Az apátság kegyurasását 1265-ben V. István ifjabb király Rátót nembeli Istvánra, a királyné főlovászmesterére ruházta át ("Item patronatum Monasterii de Pastuch ad nos similiter pertin entem eidem Magistro Stephano et suis herediebus contulimus pleno iure"), majd 1270-ben azt is elrendelte, hogy a pásztói apátság népeinek bírája Rátót (Porch) István legyen. Ezt 1272-ben IV. László megerősítette. 

1342-ben Domonkos volt a pásztói apát ("Nos frater Blondellus Dominicus abbas in Pastuk..."). Ekkorra már meglazult a belső fegyelem a ciszterci monostorokban, I. Lajos király a citeaux-i rendi nagykáptalanhoz fordult segítségért. Az 1356-os vizitáció megállapította Pásztóról, hogy csak egy apát és két szerzetes tartózkodik a monostorban. Az apátság bevételét a vizitátor, Waldsteini Sigfrid 140 forintra becsülte, ezért elrendelte,  hogy ezentúl legalább négy felszentelt szerzetes legyen a kolostorban. 1411-ben ismét gondok voltak a monostorokkal, a cisztercium nagykáptalanja megállapította, hogy a rendnek magyarországi kolostorai nem rendtagok kezén vannak és mind a lelkiekben, mind az anyagiakban nagyon szomorú viszonyok között sínylődnek.  A reini apátot küldték ki a rend helyreállítására. "A reformáló rendelkezések ideig-óráig helyreállították a rendet, de Zsigmond és Mátyás király idejében a monostorok nagyrésze már nem is volt a rend kezében, hanem világi birtokosok (commendátorok) tulajdonában volt. Mátyás erélyes intézkedéseket tett, de ezek sem vezettek sikerre. A végső csapás a reformáció és a török hódoltság jelentette a monostoroknak. Pásztón 1502-ben még volt apát, a török közeledtére azonban elmenekültek a szerzetesek. Az utolsó rendtagról 1526-ban Heiligenkreuzban hallunk, s az utolsó pásztói apát, Lukács is itt halt meg 1568-ban. " (Valter, 1975).

A 16. században a törökök ellen az ország belsejében kevés vár volt, és azok is nagyrészt elavultak. Szükségmegoldásként a monostorokat, nagyobb templomokat erődítették meg az egész királyság területén így pl. Keszthelyen, Tihanyban, Ipolyságon, Jászón, Leleszen, stb. Királyi parancsra a pásztói ciszterci apátság épületeit megerődítették, palánkkal vették körül, és így a település 1546-ban mint erősség szerepelt. Ekkor az országgyűlés meghagyta a királynak, hogy ellátásáról kellő időben gondoskodjék, és ha célszerűnek mutatkozik, lerombolása időben történjék meg. 1551 őszén a királyi hadak a török elől visszavonulva felgyújtották az erősséget és a város nagy részét is felperzselték. 1552-ben a város már a törököké volt. Egy 1599-es irat szerint a pásztói apátság birtokai az egri püspökségé lettek.

1614. július 1-én II. Mátyás király Sembery Istvánt nevezte ki pásztói apátnak, és kötelességévé tette, hogy az apátság templomában  - amelyből ekkor már a falak is csak félig álltak - elegendő papot tartson, ha ugyan ott a török torkában ez lehetséges. 1664-ben I. Lipót a pásztói apátságot Kada István nyitrai kanonoknak adományozta. 1691. február 21-én Széchenyi György esztergomi érsek megbízta Kada István erdélyi püspököt, volt pásztói apátot, hogy Zolnay Andrást avassa fel pásztói apáttá. 1692. december 11-én Esterházy Pál nádor engedélyezte a pásztóiaknak, hogy az apátság újjáépítésére országosan gyűjthessenek. Zolnaynak olyan kevés jövedelme volt, hogy a wellehrádi apátsághoz fordult támogatásért és pereket indított az apátság egykori birtokainak visszaszerzéséért. 1699-ben a wellehrádi ciszterci apátság konventjének tagjai Pásztón jártak és leírták az itt tapasztaltakat, sőt Maietynsky Wencel le is rajzolta a romokban álló kolostort (galéria). Ezek szerint a templom falai ekkor még az ablakok feléig álltak, a hajóban két sorban 5-5 pillér volt; ezek egyike azonban már összedőlt. Az apátság visszakerült a ciszterciekhez, az 1699-ik évi ciszterciumi nagykáptalanon felolvasták, hogy I. Lipót magyar király a pásztói apátságot összes jövedelmeivel és tartozékaival a ciszterci rend kezébe adta és megengedte, hogyha Zolnay András belép a ciszterci rendbe és az újonc-évet (novitiatus) kitölti, ismét a pásztói apátság élére állhat. Zolnay halála után I. Lipót 1702. november 6-án a wellehradi apátot, Nezorin Flóriánt nevezi ki Pásztó élére azzal a feltétellel, hogy építse fel újra az apátságot és ebbe szerzeteseket telepítsen át.  A Rákóczi-szabadságharc után 1715 és 1717 között új, barokk rendház épült részben a romokra, ahol általában 2-5 szerzetes élt. 

1776-ban Beitler Metód az apátság nevében elvállalta az egri gimnázium vezetését, ezért a rendtagok 1778-ban Pásztóról Egerbe költöztek. II. József 1787-ben feloszlatta a pilis-pásztói apátságot, amelyet I. Ferenc állított vissza 1802-ben. Ekkor Schumann Teofil lett az apát. 1812-ben Dréta Antal zirci kormányzóperjel lett a pilis-pásztói apát is, így egy kézbe került a három cím. 1828 után a pásztói birtok bérlők kezén volt, majd azt 1945-ben államosították. 1997-től a Pásztói Múzeum birtokolja az épületet.    A középkori monostor romjait 1965-1968 között Valter llona tárta fel. 

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor