Zalaszántó

Zalaszántó

A templom rövid története

A Szent Kozma és Dámján tiszteletére szentelt templom egyhajós, nyugati oldalán a hajóval azonos szélességű toronnyal és keletelt, sokszögzáródású, támpilléres szentéllyel. Bejárata a torony déli oldalán nyílik. Maga a torony, a sarkain levő ferde támpillérek, a csúcsíves bejárati nyílás és körbefutó lábazati párkánya alapján gótikus eredetű. Földszintje a felsőbb részeknél vastagabb falakkal épült, ezért az első emelet kissé visszalépve emelkedik, azon is középkori, keskeny nyílású ablakokkal. A torony felső szintjének négy oldalán nagyobb és félköríves, zsalus, a barokkra jellemző formájú harangablakok vannak. Felettük erős kiülésű párkányon ül a négyzetes alsó részéből nyolcszögűvé váló, falazott sisak, alsó sarkain kőből faragott, fiatorony jellegű díszítményekkel. Falkutatás hiányában nem állapítható meg, hogy a torony milyen magasságig középkori, külső megjelenése nyomán azonban valószínű, hogy legfelső része már újjáépítésből származik. A torony bejárata és az azzal szembenlévő befalazott párja nem kapuk, hanem szabad nyílások voltak. A templomban reneszánsz átépítés jelei is felfedezhetők, pl. a sekrestye ajtó kerete.

Történeti adatok:

Zalaszántó, (középkori nevén Szántó) története szorosan összefügg a szomszédos Tátika váráéval. A falu neve 1236-ban fordul elő első alkalommal az írott forrásokban: Zlaudus mester Andornik fia Jánostól megvásárolt egy Zala megyében (in parochia Zaladiensi) fekvő Szántó (Samtov) nevű birtokot libertinusokkal, szolgákkal, szolgálónőkkel és szőlőművesekkel, akiknek a nevét a budai káptalan oklevele tartalmazza. Ebben az oklevélben említik meg a Szent Kozma és Dámján tiszteletére épített kápolnát. A Szántó név annak bizonyítéka, hogy ekkor már legalább két évszázada létezett, a falunév ugyanis azoknak a településneveknek a sorába tartozik, amelyek a történettudomány véleménye szerint az államalapítás kora óta a fejedelmi - királyi szolgálónépek lakóhelyei voltak. Keletkezésük idejét a 10-11. századra helyezik.

Kozák Károly ásatása nyomán az északi oldalon két periódusú kápolnasor került elő. A korábbi a sekrestye alá befutó falú, a templom hajójához simuló, megközelítően négyzetes alaprajzú építmény volt, amelynek két külső sarkát később hozzáfalazott, két ferde és északi falát középen a falra merőlegesen álló harmadik támpillér erősítette. Erről az ásató meggyőzően bizonyította, hogy Zalaszántó legkorábbi egyházi épületével, az 1236-ban említett Szent Kozma és Dámján kápolnával volt azonos. A kápolna falainak feltárása közben, a templom körüli középkori temető előkerült sírjai között S végű hajkarikát találtak, ami arra vallhat, hogy a kápolna a 12. század folyamán épülhetett.

A 13. század első felében, sőt még a közepén is eszerint a még predium jellegű Szántón csak kápolna állt, amely a falu birtokosának magánegyháza volt. Zlaudus a dunántúli Ják nemzetség tagjaként annak a Ják nembeli, Nagy-nak nevezett Márton vasi ispánnak a fia, aki a jáki monostor alapítója és egyben építtetője volt. Szántó akkor is Zlaudus mester kezén volt, amikor 1242-ben, a tatárjárás zavaros idejét kihasználva, a szomszédos Tátika várából annak birtokosa, Tátika nemzetségbeli II. Tátika elfoglalta és kirabolta, abban 80 márkányi kárt okozva. Az 1240 óta pozsonyi prépost és veszprémi kanonok Zlaudus, 1243-tól már veszprémi püspök emiatt perbe fogta a király előtt. A királyi ítélet elkobozta Tátika várát addigi birtokosától, és azt három faluval együtt Zlaudus püspöknek adományozta, akit azonban II. Tátika még akkor sem engedett be a várba, amikor annak birtokába a zalai vár seregének segítségével akarták bevezetni. A vár csak Tátika közbejött halálát követően került a püspök kezére, amikor 1248-ban a királyi ítélet alapján a nádor előtt kiegyezett az örökösökkel. Szántón kívül a kárpótlásként kapott, a vár alatti Vátka, a távolabbi Pabar és Barnag falvakkal ettől kezdve Zlaudus birtokaként Tátika várához tartozott. 1247-ben Szántó jövedelmeiről a káptalan lemondott.

Zlaudus püspök 1248 után a Tátika nemzetségnek a róla elnevezett hegyen épült vára fölé, a hegy tetejére új várat építtetett. Ez a ma ismert Tátika vára. Azt testvéreire, Mártonra és Kázmérra bízta, ők azonban sajátjukként kezelték és Zlaudus ismételt kérése sem adták vissza neki. A püspök végül 1256-ban ismét a király előtt folytatott perben szerezte vissza a várat és annak falvait, köztük Szántót is. A következő évben a püspök Tátika várát - amelyet a püspökség jövedelméből és népei munkájával építtetett - és az ahhoz tartozó falvakat Szántóval együtt a veszprémi egyháznak, azaz a püspökségnek adományozta. Zlaudus 1262-ben Tátika várában halálozott el. Zlaudus rokonaitól az egyház csak évtizedes pereskedés után jutott Tátika és Szántó birtokába. 1272-ben V. István király is megerősítette az egyházat birtokában.

1291-ben Benedek püspök azzal a panasszal fordult III. András királyhoz, hogy Tátika várát birtokaival együtt Péc nembeli Apor mester és Lukács zalai ispán tartják elfoglalva. Ez minden bizonnyal Szántót is érintette.

A Péc nemzetségtől a Kőszegiek foglálták el az Árpád-ház kihalása utáni zűrzavaros években. Tőlük Károly Róbert az 1317-21-es dunántúli hadjárata során vette el és Szántó tátikával együtt királyi birtok lett. A már királyi falunak számító Szántón 1333 és 1335 között három éven át szedtek egyházi tizedet a Magyarországra küldött pápai követek. Ez utal arra, hogy ekkor már plébánia templom volt. Demeter nevű papja 1333-ban tíz báni garast, a következő két évben pedig 40 széles dénárt, átszámítva az előzőnél valamivel kisebb összeget fizetett jövedelmének tizedeként.

1357-ben a szántói János plébánost kerületi esperesként említik. Szántó a 15. században mezőváros, oppidium lett. 1378-ban Nagy Lajos király a Tátika várát és a falut a Lackfiaknak adományozta. A Lackfiak nyugati irányban bővítették a templomot, amelyet korai csúcsíves ablakkeret igazol. Parochiális templomának papja 1419-ben János fia Mihály, aki ellen több más plébánossal együtt azért folytatott vizsgálatot a magyarországi apostoli követ, mert nem volt hajlandó a pápai tizednegyed fizetésére. Szántót mezővárosként említi Albert király 1438-ban kelt oklevele is, amelyben megerősíti gersei Pethő fia János fiait, Lászlót és Pétert a Zsigmond király által adományozott Tátika vára és tartozékai birtokában.

A plébánia templomát ezt követően 1441-ben említik, amikor a gersei Pethő család pápai búcsúengedélyt kapott az általa a templom körüli temetőben felépített, Gyümölcsoltó Boldogasszony kápolna részére. Kora szokásának megfelelően a plébániatemplom mellé 1441 előtt építtetett kápolnát valószínűleg saját temetkezőhelyéül szánta. Ez a kápolna a templom északi oldalára emelt második, nyugati kápolnával azonosítható. Annak az 1236-ban említett, legkorábbi kápolnával később történt egybebontása is arra vallhat, hogy az a földesúri família temetkezőhelyének készült.

A templom késő gótikus szentélye és annak összes építészeti részlete, a vaskos nyugati torony, valamint az ásatás nyomán megismert déli oldalkápolna bizonyítja, hogy földesurai hatalmához méltó, késő középkori képét a 15. század második felében kapta a templom.

Mohács után először a Kőszeg ellen vonuló török hadak fosztották ki Szántót, majd 1537-ban Török Bálint hadai. 1538-ban a veszprámi püspök foglalta el Tátkát és Szántót. 1547-ben ismét a törökök pusztítottak a környéken. A plébánia esperesi székhelyként 1550-ben még működött. Szántót először 1555-ben írták kettős adózásúnak, ettől kezdve fennmaradása érdekében a töröknek is fizette az adót. 1556-tól a törökök többször fosztogatták, 1577-ben pedig teljesen elpusztították. 1686-ban a törököt kiűző német zsoldosok zsabolták ki. A 16-17. századból a templomról kevés adat maradt fenn. A templom még a 18. század elején is romos volt.

1734 év végéről származik Acsády Ádám veszprémi püspöknek az az engedélye, amellyel megkezdődhetett volna a Szent Kozma és Dámján egyház romjainak újjáépítése. Ez azonban nem történt meg, ugyanis 1737-ben újabb engedélyért folyamodott a falu. A helyi hagyomány, illetve a plébánia História Domusa szerint az újjáépítés 1736-ban történt. A román és gótikus ablakokat részben befalazták, illetve újakat vágtak a falakba.

Az 1860-as évek elején járt a helyszínen Rómer Flóris, röviden leírva és rajzban megörökítve a templomot, amelyet azután 1863-ban Zala megye műemlékeit ismertető írásában közölt. (galéria)

A templom régészeti feltárása 1957-59-ben Kozák Károly vezetésével történt.

Források: Koppány Tibor: Zalaszántó középkori temploma; Az Árpád-kori nádorok és helyetteseik okleveleinek kritikai jegyzéke;

Hol található

Zalaszántó Fő u. 20.

Szélesség: N - 46°53'04.9"
Hosszúság: E - 17°13'37.2"