Beckó (Bolondóc)

Beckó (Bolondóc) építésének az időpontja nem ismert, de már a 12. században állnia kellett, mert Anonymus Gestájában megemlíti. P. mester művében a Vág folyó mentén a honfoglalás során elfoglalt várak között sorolja fel Trencsénnel együtt: "...quorum nomina hec sunt usque modo : Stumtey [Sempte], Colgoucy [Galgóc], Trusun [Trencsén], Blundus [Bolondóc] et Bana [Bán] et ordinatis custodibus castrorum iverunt usque ad fluvium Moroa et firmatis obstaculis constituerunt terminos regni Hungarorum usque ad Boronam et usque ad Saruuar." Egy híres régészeti lelet is alátámasztja Anonymus ezen közlését, az 1868-ban megtalált galgóci aranyozott ezüstből készült palmettás-indás tarsolylemez.

1208-ban Blundix néven szerepel Tamás nyitrai comes oklevelében ("...paruum Wag iuxta uiam, que uenit de blundix meta, deinde ad uiam, que uadit in trincin de magna silua meta et ibi diuiduntur tres,... "). II. András 1222-es oklevelében castris Blondic a neve, 1229-ben Bolondus várának Leginer [Ledény] faluját említik. Beckó várispánsági székhely volt.

Az 1241-es tatárjárás idején a támadó mongol lovasság sem Trencsént, sem Bolondócot nem tudta elfoglalni.

IV. Béla 1247. nov. 26-án kelt oklevelében "castri Bulunduc" néven szerepel.

1288. március 17-i oklevélben Csák nembéli Márk fiai Péter és István az esztergomi káptalan előtt a Hont megyében található Palást birtokról nyilatkoznak, ami egykor a honti [Hunth] és bolondóci [Bolunduch] várjobbágyoké volt és IV. Béla Csák Máté fia Istvánnak adott.

Az Árpád-kori vár a mészkő gerincen egy ovális alapú, hosszabbik oldalain kb. 100 méter hosszú szabálytalan, a szikla gerincet követő kőfalból állt. Két lakóépület volt benne, a gerinc legmagasabb pontján egy 16-23 x 10 méter méretű trapéz alakú, a délnyugati oldalon pedig egy téglalap alakú 9 x 21 méteres kőépület. Az északi épület előtt a sziklába faragtak egy ciszternát. A 13. század végén torony védte a vár bejáratát.

Csák Máté erőszakos birtokfoglalásai során Beckót is megszerezte, de ennek időpontja nem ismert. Egy 1342-es oklevél Bolondócot a néhai Trencséni (Csák) Máté tulajdonának mondja, aki birtokot is csatolt a városhoz.

Bolondoch várában keltezteti oklevelét Csák nembéli Péter fia Máté nádor, melyben utasítja Albertet, hogy küldje ki fiát Kasza, Oroszlánkő, Lednice, Beszterce, Hricsó, Lietava és Sztrecsén (Kassa, Oroslanku, Lednuche, Besturchee, Hrychou, Lytwa et de Strechun) várkerületekbe (in provinciis), és a nádor jobbágyaitól minden kúria és mansio után szedjen be egy trencsényi szapu zabot (unum saponem avene cum sapone Trenchyensi) és egy szekér szénát, majd késlekedés nélkül küldje Trencsénbe. A kelte bizonytalan, mert Máté később is nádorként címeztette magát.

A váradi kápatalan 1308. ápr. 18-án kiadott oklevelében Bolunduch néven szerepel.

Csák Máté birtoklása alatt a várat kibővítették dél felé, létrehozva egy alsóvárat. A nagyúr halála után I. Károly sorra elfoglalta annak várait, Bolondóc ismét királyi vár lett.

1328. szept. 28-án Bruckban megkötött osztrák-magyar békeszerződésen szerepel Mihály Bulunduz-i várnagy (Michahel castel[l]anus de Bulunduz) neve, pecsétje. A várnagy valószínűleg azonosítható Aba nembéli Szikszói Marhard fia Mihállyal. 1330-ban Gabrianus fia Gebeu, a Bolondóci (Bolunduch) várnagy.

I. Károly 1336. jan. 6-i oklevelében szabályozta a Csehország felé menő kereskedelmi útvonal (Via Bohemica) vámjait, vámszedő helyeit. Ebben a király többek között utasította Lachk fia István [Lackfi István] magister Wywar-i [Ujvár], Berench-i [Berencs], Bolundoch-i [Bolondóci] várnagyot, hogy az utakat tartsák szabadon,a kereskedőket ne zaklassák. Az oklevél átírásaiban Beckó Bolunduch, Bolumduch neveken is szerepel. 1338-ban ismét említés esik Lackfi István királyi lovászmesterről, aki egyben nyitrai ispán, újvári és bolondóci várnagy is.

1342. nov. 3-án kelt oklevél szerint a néhai Csák Máté [Trinchyn-i Máté] Rakalap birtok felét annak idején Bolonduch civitas-hoz csatolta.

Luxemburgi Zsigmond 1388-ban adományozta kedvelt hívének, Stiborici Stibornak a várat "...Castrum nostrum Regale Bolonduch vocatum in Comitatu Trinchiniensi...". Stribor a pozsonyi ispáni tisztséget is megkapta. A király az évek során több adomány is tett Stibornak, 1389-ben megkapta Ugróc várát, 1392-ben Csejtét és Holicsot, 1393-ban zálogként Szucsa várát, 1394-ben Jókő, Detrekő, Korlátkő, Éleskő és Berencs várait, 1396-ban zálogként Oroszlánkőt. Stibor Beckót tette meg birtokainak központjává. A várat gótikus stílusban átépíti, bővíti. Ekkor épül a háromszintes palota és a várkápolna is. A várost kőfallal veszik körül és a vár nyugati oldalához egy patkó alakú tornyot is építenek. A család előnévként felveszi a bolondóci nevet (Stiborius de Stiborcziz alias Bolondoch).

1389. aug. 26-án Bolondóc. Stiboriczi Stibor Krieker Péternek és fiági utódainak adja Bolondóc városban a bírói tisztséget. 1391-ben Mária királynő megerősíti Zsigmondnak Stiboriczi Stibor és testvérei részére Bolondóc vár és Újhely mezőváros adományozásáról szóló 1338. oklevelét. 1392-ben Stibor mint pozsonyi ispán engedélyezi Bolondóc város lakóinak a nagyszombati városi szabadalmakat. 1396. jún. 1-én Stibor vajda bolondoci várnagyának, Nazilovi Jakusnak adja a Bolondóc vártól elválasztott Podhragye falut. 1398-ban Zsigmond engedélyével Stibor lekötötte feleségének hitbérként Beckót.

Stibor vajda tántoríthatatlan híve volt Zsigmondnak, a király elleni lázadásokkor fegyverrel szolgálta őt. 1403-ban a király ellen lázadó Kanizsai János esztergomi érsek Szt. László ereklyéjét Eszetrgom feldúlásakor Beckó várába vitette. Az ereklye 1431-ben bukkan fel ismét fia, II. Stiborici Stibor végrendeletében. A szövegben külön megemlíti, hogy Szent László "megaranyozott feje" a család tulajdonából nem idegeníthető el.

Stiborici II. Stibor 1434-ban fiú örökös nélkül hunyt el, Beckó vára lányának, Stiborici Katalinnak a kezével Alsólindvai Bánffy Pál királyi lovászmesterhez került. Ő volt a család bolondóci ágának a megalapítója. A vár a család kezén marad annak fiágon való kihalásáig.

1441.06.28-án (I.) Ulászló király Alsólindvai Bánffi István fia Pálnak, hogy a Felvidék védelmét jobban elláthassa megengedi, hogy Alsólindva mezővárosban vagy Bolondócon pénzt verethessen (galéria). A Felvidék védelmére Giskra és huszita zsoldosainak pusztításai miatt volt szükség. Bánffy Pál a Hunyadiak esküdt ellensége volt, ő fogatta el V. László parancsára Hunyadi Lászlót, és tagja volt a bíróságnak, amely halálra ítélte. Hunyadi Mátyástól is elpártolt egy ízben. Utóda fia, Bánffy IV. János lett, aki néha lindvainak, néha bolondócinak írta magát.

A nyitrai káptalan 1504. november 22-én levelet írt Perényi Imre nádornak, hogy előtte több család tiltakozott Lyndwa-i Baanffy János Trencsén megyei birtokaiba való beiktatása ellen (Baan, Podhragye, Chewtherthek és Bolondoch nevő városban); Beckón Maloveczky György tiltakozott.

Bánffy János 1514-ben részt vett a Dózsa-féle lázadás leverésében. Beckó várának tartozékai közül 1522-ben elzálogosította Melcsic, Újfalu és Ivánóc birtokokat Sárkány Ambrus országbírónak, Ivánócot és Leszkót pedig a Podmaniczky-családnak. 1525-ben halt meg, fia Bánffy Ferenc örökölte Beckót.

Az 1533-as Trencsén megyei rovásadó összeírásban castri Bolondocz néven szerepel.

1553.01.30-án keltezett iratban olvashatunk Bánffy László hadi kiadásairól. I. Ferdinánd két évre átengedi a lucrum camerae-t és a hadiadót a Bánffy László birtokában lévő Bolondócról (Trencsén vármegye) és tartozékaiból Bolondóc fallal való megerősítésére. A török veszély növekedtével számos nemesi család települ be a kőfallal védett városba.

1576.04.02-én I. Miksa vásártartást engedélyezett a Beckóhoz tartozó (Vág)Újhelyen Alsólindvai Bánffy László zalai főispán és főlovászmester számára.

Bornemissza Péter (Balassi Bálint nevelője) evangélikus lelkész és szuperintendens 1579 március 16-án egy magyar jezsuita segítségével megszökve fogságából Beckó várába menekül Bánffy Lászlóhoz, majd innen Balassi Istvánhoz Detrekőre.

Bánffy László halála (1583. november 30) után fia, Bánffy János mostohaanyját, Mindszenti Katát egyszerűen kidobatta Beckó várából. Bánffy brutális ember volt, 1587-ben a felesége, Balassa Mária is elvált tőle. 1594-körül esett el, halálával kihalt a család bolondóci ága. A birtokok a lindvai ágra háramlottak át.

1599-ben a török-császári béketárgyalások megfeneklése után az itt áttelelt tatárok az Ipoly, Garam és a Vág völgyét végigdúlták. Egy török-tatár sereg sikertelenül próbálta meg lerohanni Beckót. A betelepült nemesek és fegyvereseik a városiakkal együtt elűzték őket a falak alól.

Bocskai felvidéki hadjárata során vezérei sorra foglalták el a környező várakat, de Beckó végig a király hűségén maradt. Ostromról nincs feljegyzés.

A vár a 16. század második felében reneszánsz díszítőelemekkel lett ellátva, egy masszaív ágyútorony épült a felsővár délnyugati oldalán, és a külsővár kapuját egy barbakánnal erősítették meg.

Bánffy Jánosnak volt a titkára az 1620-ban elhunyt Mednyánszky Miklós, a család beckói ágának megalapítója. Mednyánszky még Báthory István erdélyi fejedelemtől kapta meg Aranyosmedgyest, ahol öccsei letelepedtek. Ő Bánffy unszolására Beckón maradt, s a belvárosi Ring házat örök adományul "pro fidelibus servitiis" megkapta. Medgyánszky Jónás volt a beckói ág első tagja, aki itt is született. Ő II. Rákóczi György diplomatája lett.

Az 1644-ben Bánffy Kristóf halálával férfiágon kihalt a főnemesi család. A leányági örökösök a Nádasdy, Homonnai Drugeth, Horeczky, Szunyogh, Pongrácz, Rátkay, Czikulini, Széchy családokhoz tartoztak. A várat elhanyagolták , csak a 17 jobbágyfaluból álló uradalom megszerzése érdekében folytatott perrel törődtek, így az egykoron fényes napokat látott erődítmény romlásnak indult. 1648. július 1-én Nádasdy Ferenc országbíró a beckói uradalomra harcolt ki nova donációt. Az urbáriumok alapján úgy tűnik, hogy Beckó mezőváros és a vár 1645 és 1695 között a csejtei uradalomhoz tartozott. Nádasdy Ferenc gróf a városi templomot átépítette. Ismert a Nádasdy birtokok korabeli becsült értéke, e szerint Beckó 12830 forint 40 dénárt ért.

Medgyánszky Jónás lányának Máriának és Labsánszky Jánosnak az esküvője 1657 végén (őszén) volt Beckó várának kápolnájában. Medgyánszky 1659. április 29. Beckóról ír levelet Nádasdynak, hogy a török nem csak II. Rákóczi György eltávolítását akarja, hanem egész Erdélyt.

Nádasdy Ferenc belekeveredett a Wesselényi-féle összeesküvésbe, ezért fő és jószágvesztésre ítélték. 1670-ben a Dunától északra fekvő birtokok (Beckó, Csejte, Berencs) felmérését a Magyar Kamara, Ghillányi György kamarai tanácsos végezte. A grófot 1671-ben kivégezték.

1683-ban Trencsén vármegye meghódolt Thököly Imrének. Valószínűleg Beckó is Thököly pártján volt, mert Trencsén ellen Géczy Zsigmondot küldte, akinek Beckón tartott asztalára - kedveskedésből és ellátmányként - július 29-ig 13 és fél akó bort küldött el Csejtéről.

A Rákóczi-szabadságharc alatt 1707-ben Ocskai csapatai betörték a városba, de a várat nem tudták elfoglalni. Bosszúból a kurucok kifosztották a templomot és felgyújtották a várost.

1729-ben a városban kitört tűzvész a várra is átterjedt, ami teljesen leégett. Tulajdonosai nem állították helyre, a romokat magukra hagyták.

1849-ben Mednyánszky László őrnagyot végezte ki elsőnek a Magyarországra érkező Haynau. Beckón, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Unokaöccse, a neves festő, báró Mednyánszky László Beckón született 1852 júniusában. Több rajzot és festményt is készített a várról (galéria).

A romokat az 1970-es években történeti és archeológiai vizsgálatnak vetették alá. 1996-ban a várromot megerősítették és a nagyközönség számára látogathatóvá tették.

Benedek Elek: Beckó vára

Olyan magas kőszikla tetején állott Beckó vára, hogy a madár is elfáradt, mire fölrepült. Az igaz, hogy csak olyan hatalmas nagy úr tudta fölépíttetni ezt a várat, amilyen Stibor vajda volt. S ő sem magának építtette, hanem az udvari bolondjának: Beckónak. A Vág gyönyörű völgyén Stibor vajda igazi kiskirály volt. Övé volt erdő-mező, még a levegőég is. S ennek a hatalmas nagy úrnak a legkedvesebb embere Beckó volt, az udvari bolond. Egyszer nagy vadászat volt, fölkerekedett Stibor minden népével. Zengett az erdő a kürtök szavától, a hajtók lármájától, vadászebeknek csaholásától. Erős jókedve volt Stibornak, s mikor vadászat után ledőltek pihenőre, odaszólt a bolondnak: - No, Beckó, most jókedvemben találsz, kívánj, amit akarsz, mindent megadok. - Nem hiszem - mondta kurtán a bolond. - Mindig ígérsz, de semmit sem adsz. - Ejnye - pattant föl Stibor -, ezt még nekem senki se merte mondani! Hamar kívánj valamit, mert különben mindjárt karóba húzatom a fejedet! Azt mondta a bolond: - Találsz az enyémnél sokkal könnyebb fejeket, fiam. Inkább nézz csak ide, látod-e átellenben azt a magas sziklát? - Látom, bolond, látom. - No, ha látod, építtess nekem a tetejére egy várat, de olyat, hogy az országban se légyen párja. - Jól van, bolond, itt a kezem, nem disznóláb, mához egy esztendőre felépíttetem a várat, s a te nevedre kereszteltetem. Elszörnyülködtek mind a vadászok, akik ezt hallották. Szédült, aki csak ránézett, olyan magas volt a szikla. - Lehetetlenség - mondák -, hogy emberi kéz azt a várat felépítse. Hanem amit egyszer Stibor kieresztett a száján, annak meg kellett történnie, ha törik-szakad. Hát, ha még kezet is adott rá! Az igaz, hogy neki minden dolga könnyebb volt, mint más embernek. Nemcsak a maga jobbágyait hajtotta várépítésre, de ha más vidékbeli ember arrafelé vetődött, azt is feltartóztatta, s addig nem eresztette tovább, míg hét álló napig nem hordotta a követ. Még az arra járó nemesemberekkel is megcselekedte azt a tréfát, hogy fölvitte őket a maga várába, ott egy hétig traktálta, s azalatt a cselédjeiknek építeniük kellett a Beckó várát. Aztán egy hét múlva mehettek isten hírével. Így épült fel Beckó vára. Mikor letelt az esztendő, egy szeg nem sok, annyi sem hibázott belőle. S szép volt a vár, de olyan szép, hogy messze földről csudájára jártak. Magának Stibornak is úgy megtetszett, hogy megsajnálta a bolondtól. Bejárván a pompás szép szobákat, azt mondta Beckónak: - Hallod-e, te bolond, nagyon szép ez a vár tenéked. Egyet mondok, kettő lesz belőle. - Mondjad, uram, mondjad! - Adok neked egy másik várat, s annyi aranyat, amennyit elbírsz, csak hagyd ezt nekem. - Itt a kezem, nem disznóláb - mondá a bolond, s megvolt a vásár. E naptól fogvást itt szeretett lakni Stibor, ide gyűltek a vendégek messze földről, innét indult Stibor háborúba, vadászatra, s ha visszakerekedett, csapott olyan dáridót, hogy hét országra ment a híre. Na, de nem sokáig gyönyörködhetett a szép várban Stibor. Történt egyszer, hogy egy öreg cseléd ráütött Stibornak a legkedvesebb vadászkutyájára. Meglátta ezt Stibor, s olyan éktelen haragra lobbant, hogy az öreget a vár fokáról letaszíttatta. Pedig hogy könyörgött a szegény öregember: kegyelmezzen az életének! De Stibor szívét nem tudta megindítani az öreg cseléd könyörgése. Mikor aztán a vár fokán állott az öreg, megfenyegette Stibort: - Megállj, szívtelen Stibor vajda! Mához egy esztendőre, meglásd, követsz engem Istennek ítélőszéke elé! Nagyot kacagott az öreg fenyegetésén Stibor vajda, s azzal el is feledte a fenyegetését. De történetesen épp egy esztendő múlva nagy vendégséget csapott, s akkor eszébe jutottak a fenyegető szavak. "Eh - gondolta magában -, bolond beszéd!" - Igyunk, barátim! - kiáltott Stibor, s összecsendültek a serlegek. Ittak, ittak, s a sok erős ital egy kicsit megszédítette Stibor fejét. Megrettent, mert ez sohasem történt vele. Kiment a kertbe, hogy az esteli szellő verje el feje bódultságát. Leheveredett egy bokor alá, s úgy nézett föl a csillagos égre. Hát egyszer csak, uramteremtőm, mi történt! A bokorból elékanyarodik két kígyó, hirtelen a Stibor fejére tekeredtek, s mind a két szemét kiszúrták! Ordított Stibor, mint egy vadállat, s szaladt esze nélkül. Ki a kertből, keresztül az udvaron, az udvarról föl a vár fokára, s onnét lezuhant a mélységbe. Oda, ahová a szegény öreg szolgát taszíttatta. Ilyen szomorú vége lett a hatalmas Stibor vajdának. A vár alatt, egy kiálló sziklán egy asszony ül, búsan, lehajtott fejjel. Ez a Stibor felesége, aki máig is gyászolja urát...