Eperjes városfalak

Eperjes városát a monda szerint II. Vak Béla alapította 1132-ban, aki az itt talált sok eperről nevezte el. II. Géza 1150 körül flamand hospeseket hív be a Szepességbe és Sárosba. Első okleveles említése a városnak IV. Béla 1247-es okleveléből ismert "Theutonici de Epuryes" alakban.

1299. január 28-án III. András király Sáros, Eperjes és Szeben helységek ("...Sarus, Eperies et Scybinio,...") vendégeinek szabadságokat adományoz.

1314. augusztus 3-án I. Károly király a sárosi, eperjesi és szebeni villicusok kérelmére átírja III. András királynak 1299. január 28-án kiadott oklevelét, melyben az említett városok lakóit szabadságokkal ruházza fel. 1324-ben önálló bíráskodási joggal ruházza föl a várost, amely ezután mint civitas szerepel.

1345-ben kezdik el a város főterén a Szent Miklós templom építését.

I. Lajos király rendelte el a városfalak építését. 1370-ben a király felszólította a sárosi nemeseket, hogy Eperjes városfalaihoz meszet, követ és fát szállítsanak. 1374-ben a király az építkezést elősegítendő az eperjesi polgároknak a budaihoz hasonló kereskedelmi kiváltságokat adott. 1376. 04. 02-án Lajos király meghagyta Sáros megye alispánjának: Imrének, kényszerítse mindazon nemeseket, akiknek Eperjes város polgárai cementre pénzt fizettek ki és a cementet nem szállították, hogy azt a polgároknak adják ki (galéria). Az építkezések bizonyára lassan haladhattak, mert 1378-ban a király Ambrus diósgyőri építőmestert küldi Eperjesre.

1404. február 12-én Zsigmond király az ország minden rendű és rangú emberének meghagyja, hogy az eperjesieknek ("civitatem nostram Eperyes"), akik városukat megerősítik, a kőfejtést, favágást és mészégetést birtokaikon engedjék meg. 1405. április 18-án a király Sáros város polgárainak szigorúan meghagyja, hogy az eperjesieknek városuk megerősítési munkálatainál segédkezzenek. Június 13-án Zsigmond király Eperjes város tanácsának meghagyja, hogy azon polgártársaikat, akik a város falainak és egyéb épületeinek építése körül segíteni nem akarnak, erre minden eszközzel kényszerítsék. 1408-ban a város felmentést kapott az adófizetés alól, hogy a városfalak építését be tudják fejezni.

1418-ban a városban tűzvész tombolt, a király azon polgároknak 10 évre adómentességet ad, akinek a háza leégett.

1433 áprilisában a betörő husziták a város körül pusztítottak. A falak erősítése és karbantartása létfontosságú volt, ezért 1433. december 8-án Julianus Cesarini bíboros az eperjesi plébánost felhatalmazza, hogy tekintettel a husziták folytonos támadásaira és zaklatásaira, megengedhesse az eperjesieknek, hogy a városuk védelmére szükséges erődítésen még ünnepnapon is dolgozhassanak. 1435-ben már szűk volt a város, bővíteni kellett. 1435. június 21-én a király az eperjesiek kérelmére és a huszita támadások miatt a város árkainak kényelmesebb kiépítése céljából megengedi, hogy az építés útjában álló két malmot leronthassák és azokat tulajdonosaik a város területén máshol állíthassák ismét fel. Megengedi továbbá, hogy a városban a király számára szedetni szokott hétfői hetivásárvámot ők szedhessék, hogy ennek jövedelméből a város védelmére és erődítésére nagyobb gondot fordíthassanak.

1438-ban Erzsébet királyné köszönetet mond Eperjes városának, hogy részt vettek Tarkő ("castri Tarkew") és Berzevicze ("castelli Berzevicze") várak visszafoglalásában és a Szepesség védelmében. 1439-ben hogy megengedi, hogy a királynénak járó évi adó terhére a város védelmére 100 gyalog drabantot tarthassanak.

1440. június közepén polgárháború tört ki Erzsébet özvegy királyné és I. Ulászló hívei között. Erzsébet behívja az országba a cseh Giskrát, aki megszállja Kassát, Szepes, Sáros megyét és a bányavárosokat. 1441-ben Késmárkot is elfoglalja.

1442-ben I. Ulászló hívei, Komorovsky Miklós podolini és Jávori Czajka berzevici kapitányok megtámadták, kifosztották és felgyújtották a gyengén védelmezett Eperjest. Giskra hadainak közeledésére a lengyelek visszahúzódtak a Szepességbe, de a csehek utolérték őket és szétverték a lengyel sereget. Berzevicét elfoglalták Giskra csapatai, de Podolint és Lublót nem jártak sikerrel.

1451. szeptember 27. — Az országnagyok intik Kassa, Lőcse, Bártfa és Eperjes városokat, hogy tartsák magokat távol Giskrától, ki Eger alól a felső részekre vonult.

1453. február 11-én V. László király meghagyja Eperjes városának, hogy a jövőben sem cseh, sem más idegen népet a városba be ne fogadjanak, hanem őrizzék a várost az ellenség (husziták) ellen. Később a Szent György napi adót is elengedi a városnak, hogy a védelemre fordítsák.

Hunyadi Mátyás atyjához hasonlóan meg akarta törni Giskra és más cseh zsoldosvezérek hatalmát. 1458. június 1-én Rozgonyi Sebestyén, Mátyás hadvezére tudatja Bártfával, hogy Jászót megvette, három-négy nap múlva Eperjesen lesz, a város ide küldje haderejét. Eperjest megszállták a királyi csapatok, 1459. július 5-én Mátyás király elengedi az adót 3 évre, hogy az eperjesiek a rongált falakat kijavíthassák, július 19-én Mátyás utasítja Homonnai Istvánt és Bertalant, Ung megye főispánjait, hogy a csehek elleni hadjáratra kivetett adót, melynek megajánlásához ok is hozzájárultak, fizessék meg, ne adjanak rossz példát másoknak; az adóra szükség van, kiváltképen az Eperjesen elhelyezett őrség ellátása.

1462-ben Mátyás király Eperjes város közönségének meghagyja, hogy a cseh rablók megfékezésére minden két telek után egy fegyverest állítsanak ki és küldjék Szapolyai Istvánhoz, a felsőrészek kapitányához, Lőcsére. 1467-ben a király meghagyja a városnak, hogy a felsőrészek védelmére küldött Rozgonyi Rajnáld és Perényi István kapitányok felhívására szálljanak hadba. 1472. április 8-án a király Sáros vármegye minden rangú birtokos lakosának meghagyja, hogy az eperjesieknek a város erődítései helyreállításában és kijavításában szekerekkel és egyéb szükséges szerszámmal legyenek segítségére.

1474. január 10. Eperjes. Mátyás magyar király felhatalmazza Veronai Gábor erdélyi püspököt, Laki Thuz Osvát zágrábi püspököt, Szapolyai Imre szepesi grófot, Dengelegi Pongrác János volt erdélyi vajdát és királyi főkapitányt, Handó György pécsi prépostot és Berendi Bak Gáspár szepesi prépostot, hogy béke- és fegyverszüneti megállapodást kössenek a lengyel és a cseh király küldötteivel.

1485-ben Mátyás király a város évi 500 arany adójából négy éven át 100 aranyat elenged, hogy a városfal építése folyamatos legyen.

Mátyás király halála után Jagelló II. Ulászló lett a király, de ellene testvére, János Albert lépett fel trónkövetelőként és seregével Eperjest is megszállta. 1490. szeptember 29-én Eperjesen János Albert, magát mint Magyarország választott királyaként megnevezve Plavniczer Tamás eperjesi bíró és a város közönségének kérelmére, Eperjes városát minden szabadságában, de főleg vámkiváltságaiban megerősítette. János Albert Kassát ostromló seregét visszavonta Eperjesre, amikor Szapolyai István és Jan Haugwitz a Fekete sereg egy részével megérkezett a térségbe. 1492. január 1-én II. Ulászló kapitányai Eperjes alatt megtámadták a lengyel sereget, és nehéz harcban beszorították őket a városba. Ezután Szapolyai serege körülzárta Eperjest. Január 6-án az eperjesi ostromtáborban Szapolyai István szepesi örökös ispán és Jan Haugwitz királyi kapitány a János Albert lengyel herceghez csatlakozó Eperjes és Kisszeben várost a király nevében kegyelemben részesíti. A harc két testvér között eldőlt, II. Ulászló maradt a király, és békét kötött öccsével.

1492. október 4-én János Albert lengyel király Krakkóból levelet írt Eperjes város tanácsához, melyben megköszöni a hűséget, mellyel iránta viseltettek, és ígéri, hogy érdekükben II. Ulászlónál közben fog járni. Ami a náluk maradt puskákat illeti, azokat pedig nekik ajándékozza.

1496. január 18-án II. Ulászló levelet írt az eperjesieknek Valpó várából, hogy Corvin János hadat gyűjt Magyarország ellen Lengyelországban. A felső részek védelmével Szapolyai Istvánt bízza meg, Eperjes pedig vigyázzon, nehogy az ellenség megszállja. Az eperjesiek katonákat küldtek Szapolyai seregébe, akiket március 6-án a nádor hazaengedett Corvin seregének megverése után.

1509 után a városfalak elé egy alacsonyabb falakból álló, és befelé nyitott félköríves tornyokkal tagolt álló védőövet építettek.

1518. 03. 27-én II. Lajos király értesítette Eperjes városát ("civitatem istam nostram Eperyes"), hogy a várost és polgárait a Jajca és Nándorfejérvár vára szükségleteinek fedezésére Perényi Imre nádortól felvett bizonyos összeg erejéig elzálogosította. Meghagyja a városnak, hogy az eddig neki fizetett adókat és egyéb jövedelmeket a nádornak fizessék, és neki mindenben engedelmeskedjenek.

1528-ban, a mohácsi csata utáni zavaros időket kihasználva az eperjesiek elvették Sebesi János özvegyének birtokait és Sebes várát is. Később visszakerült a tulajdonosaihoz. A tulaldonosok és Eperjes között már évszázadok óta ment a pereskedés és egymás birtokainak háborgatása.

1536. december 4-én Szapolyai János három kapitánya csellel elfoglalta Kassát. A Habsburg-pártiak Eperjest erősítik meg és ide teszi át székhelyét Serédy Gáspár főkapitány is. A főkapitányi haderő gyalogosait a város lakosaihoz szállásolták be, míg a lovasokat a város birtokaira, illetve a közeli falvakba telepítették. A katonák és a polgárok között sok volt a súrlódás, végül a város a királynál kérvényezte, hogy a zsoldosokat ne a városban szállásolják el. A gyalogok nagyrészét a közeli Sáros várába vezényelték át. 1536-ban I. Ferdinánd hadvezére, Leonard von Fels Eperjesről kiindulva ostrommal foglalta el Sáros és Sóvár várakat. Eperjes nyújtott nagyobb kölcsönöket a Habsburg-párti mezei seregek számára: Leonard von Fels főkapitánynak 4000 forintot kölcsönzött, amely fejében az uralkodó 1538-ban Sóvárat és tartozékait zálogosította el a városnak.

Kassa Habsburg kézre kerülése után fontos tagja lett a királyi Magyarország védelmi rendszerének. Ezzel párhuzamosan Eperjes hadászati jelentősége csökkent, de még később is állomásoztak itt királyi csapatok.

1550-ben az eperjesiek fegyverrel támadták meg Sebes várát, kihasználva azt a lehetőséget, hogy a vár ura, Sebesi Ferenc tárgyalásra hívta meg Fontanus Imre eperjesi jegyzőt. Az eperjesi zsoldosok rajtaütéssel elfoglalták a várat, Sebesi Ferencet és várnagyát, Gergellaky Miklóst a vár kapujára felakasztották. A várat ezután kifosztották és felgyújtották. I. Ferdinánd a támadás hírére Eperjes városát kemény feddésben részesítette.

1556. szeptember 14 és 1557 eleje között a Dietricz Marzel vezénylete alatt álló királyi mezei hadak egy-egy zászlóalja tartózkodott Eperjesen.

1604. november elején Eperjes megnyitotta kapuit Bocskai hadai előtt. November 14-én Osgyánnál Basta hadai megverték Némethy hajdúit, akik 3000 embert vesztettek és a súlyos vereség miatt Bocskai seregei kiszorultak Eperjes környékéről. 1604. december 6-án a császáriak Kassa sikertelen ostroma után Eperjesre és környékére vonultak telelni. Eperjes a többi város követeinek jelenlétében tárgyalásokat indított Bastával, aki december 9-én Lőcse, Bártfa, Eperjes és Kisszeben részére biztosítéklevelet állított ki, megígérve ebben az evangélikus vallásgyakorlat háborítatlanságát és kiváltságaik tiszteletben tartását. Ezzel a városszövetség a Bocskai által megszállt Kassát leszámítva visszatért a királyhoz, Eperjes pedig másnap a sereg egy kisebb részét a városfalakon belülre is beengedte. Basta 1605. április 7-én elvonult Eperjesről Pozsony irányába, de az itt hagyott helyőrség az egész felkelés alatt biztosította, hogy a város mindvégig a császáriak kezén maradjon. A kassai hajdúk Sennyei vezetésével 1605. május elejétől 1605. júl. 14/15-ig többé-kevésbé szabályos ostromnak vetették alá Eperjest, de a támadásokat Puchaim császári ezredes visszaverte.

1619. szeptember 5-én Kassa megnyitotta kapuit Bethlen Gábor hadai előtt és a városszövetség többi tagja, így Eperjes is letette a hűségesküt a fejedelemnek. Amikor Bethlen ellenlábasa, Homonnay Drugeth György Lengyelországból betörve megverte Rákóczi György hadait Homonnánál, utána Kassát és Eperjest szólította fel, hogy térjenek a király hűségére és adják át neki a városokat. Mind a két város megtagadta ezt és maradt Bethlen hűségén.

Az 1621. december 31-én megkötött nikolsburgi béke értelmében hét felső-magyarországi vármegye Kassával élete végéig Bethlen Gáborhoz került, ám a többi város, köztük Eperjes is visszatért II. Ferdinánd uralma alá. 1623-ban, Bethlen második hadjárata alatt a városok októberben, a fejedelem füleki táborában ismét letették a hűségesküt a fejedelemnek. 1624. július 23-án Eperjes ismét visszakerült a királyi Magyarországhoz. 1626-ban Eperjes ismét a fejedelem oldalára állt.

1633. szeptember 28-án Eperjesen kötött békét II. Ferdinánd és I. Rákóczi György erdélyi fejedelem. Munkács ekkor jutott hivatalosan a Rákócziak kezére, de Magyarország része maradt. 1644-ben I. Rákóczi György is bekapcsolódott a 30 éves háborúba és megindította hadjáratát a királyi Magyarország ellen A fejedelem márcuis 3-án ezt írta: "Im most várjuk ide az kassaiakat az honnét ugyan derekas emberek jőnek ki, Lőcsei, eperjesi, bártfai, szebeni követek is holnap mind itt lesznek; reménséggel vagyunk vér nélkül egyeznek velünk; az vármegyék mind megegyeztenek velünk immár." Eperjes március 5-én meghódolt a fejedelemnek. Eperjesen 400 székely gyalogot hagyott Hankó Márton hadnagy vezénylete alatt.

1670 áprilisában Eperjes is csatlakozott az I. Rákóczi Ferenc által kirobbantott felkeléshez. A lázongás bukásakor Johann von Spork tábornok 1670. június 8-án megszállta Eperjest. 1671-ben I. Lipót parancsára az ellenreformáció során a város evangélikus templomai katolikus kézbe kerültek, a prédikátorokat is elűzték a városból. A városban forrongtak az indulatok, a védműveket is megkezdték elbontani.

1672-ben a bujdosók támadásakor Ung, Zemplén, Abauj, Torna, Sáros vármegyék nemessége is fegyvert fogott. A felkelők szeptember 28-án Serédy Benedekkel már Eperjes alatt álltak, amit Messing kapitány védett 400 Grana ezredbeli gyaloggal. A város nem volt felkészülve egy ostromra, és a lakosság is a felkelőkhöz húzott. Végül a város szeptember 30-án meghódolt és a német gyalogság bántatlanul távozhatott Lubló felé. Eperjes pédáját hamarosan Késmárk is követte, de Lőcse nem. A császári csapatok október 23-án a visszavonuló felkelők seregét követve megjelentek Eperjes alatt, a város bezárta a kapuit és tüzet nyitott a császáriakra. Nyolczszáz talpas a városból kicsapott, s a németeket oldalvást fogva, számosat leölt közülük, de a felkelők tovább hátráltak. Cobb nem kezdte ostromolni a magára maradt várost, hanem elvonult Spankau csapaival egyesülni. 1672. október 26-án a felkelők Györkénél, Kassa közelében vereséget szenvedtek, Eperjest is elhagyták a felkelők decemberben. Cobb generális csapatai 1673 január elején megszállták a várost, nyáron pedig elszállították a hadfelszerelést Kassára. Ezzel egyidőben elkezdték lebontani a rebellis város falait, bástyáit, erről a korabeli Lőcsei krónika is megemlékezett: "Utána kezdték lebontani a városfal bástyáit, hogy egyenlővé tegyék a falakkal, s hogy a várost mindenfelől ijesszék, s mindezt azért, mert őfelsége csapatainak ellenszegültek, rájuk lőttek és rebelliskedtek; a szegény város tehát ez idő tájt nagyon nyomorúságos állapotban volt."

1678. július 29-én Teleki a kuruc sereggel Eperjes ostromába fogott. A várost az őrség a polgárokkal és az ostrom előtt megérkezett Dünewald alezredes dragonyosaival védte. A két hetes ostrom alatt elpusztult a külváros, de a védők kitartottak. Végül Leslie tábornok bevárva az erősítéseket Liptóból megindult a Szepesség felé, és egyesülve Würmb csapataival Eperjes felmentésére indult. Teleki nem várta be a császári hadakat, augusztus 15-én elvonult a város alól.

Eperjes falait 1680 novemberében Tilly ezredes megerősítette. 1682-ben újabb német csapatok érkeztek a városba és tovább folytatódott az erődítmények javítása, erősítése.

1682 július végén Ibrahim budai pasa 30.000 emberrel indult meg, hozzá csatlakozott Apafi Mihály 8.000 emberével és Thököly Imre a kurucaival. Augusztus 14-én az egyesült sereg elfoglalta Kassát, közben Nemessányi Bálint, Thököly bizalmasa pedig harc nélkül megszállta Eperjest.

1683-ban hazafelé vonultában Sobiesky János lengyel király közvetíteni akart Thököly és a bécsi udvar között. Sobiesky Kassa és Eperjes átadását kérte Thökölytől. Kassa és Eperjes is el volt látva kuruc őrséggel, az utóbbit Ottlyk György védte. A lengyel sereg december 3-tól négy napon át Eperjes alatt táborozott, de a várost nem támadták meg. Végül december végén Lublón keresztül hazatért Lengyelországba, de előtte még elfoglalták Kisszebent.

1684. augusztus végén Schultz tábornok és a vele egyesült Barkóczy Ferenc visszavették a kurucoktól Késmárkot, szeptember 8-án pedig Kisszebent. Thököly 7000 fős hadát Eperjes alatt Schultz meglepte és szétverte, Thököly Regécre menekült. A császári sereg ezután Bártfát és Zborót foglalta el. November 7-én Eperjest vették ostrom alá, 12 ágyúval és mozsarakkal lőtték a várost és sáncokat is ástak. A Feldmayer alezredes és Tunyogi Sámuel vezette védők szilárdan kitartottak és Thököly lovasai is zaklatták az ostromlókat. A császáriak végül kifogytak az élelemből és a lőszerből, november 24-én felhagytak az ostrommal.

1685. július 17-én von Schultz lovassági tábornok kb. 14.000 emberrel körülzárta Eperjest, majd a 21-én beérkező ostromágyúkkal megkezdte lövetését. A várost Simon Feldmayer és Szenczy István védte 1700 főnyi védősereggel. Az ostromlók két oldalról kezdték meg a sáncok és árkok ásását, augusztus 13-án 300 fős veszteséggel elfoglalták a városfalak előtti ravelint. Az ostrom elhúzódott, a védők kitörésekkel is zaklatták az ostromlókat. A császári csapatok augusztus 26-án éjjel az alsó kapunál rohamot intézetek a város ellen. A harc három órán keresztül tartott, az eperjesi asszonyok is kivették a részüket a küzdelemben, ugyan úgy, mint az egri nők 1552-ben, ők is köveket és forró vizet hordtak a bástyára. A támadók végül 6 tiszt és több mint 300 katona elvesztése után visszavonultak. Schultz szeptember elején ágyúkat hozatott Szendrőről. Az ágyúk szeptember 4-re megrongálták várfalat és a Mészáros-tornyon is nagy rést lőttek. A védők közben megtudták, hogy sem a török, sem Thököly nem tudja őket felmenteni, sőt, újabb 10.000 fős császári haderő beérkezése várható. Szeptember 9-én Feldmayer a várositanácsnak a megadást javasolta, mert kifogyóban volt a muníció és az emberei sem kaptak zsoldot. A polgárok kifizettek nekik egyhavit, de 11-én Feldmayer emberei (más források szerint néhány polgár) megnyitottak egy kiskaput a würtembergi herceg katonái előtt és az ágyúkat a város ellen fordították. A polgárok végül kitűzték a fehér zászlót és átadták a várost a császáriaknak. Feldmayernek és németjeinek csatlakozniuk kellett Schultz seregéhez, Szenczy és hajdúi dönthettek, hogy átállnak, vagy elvonulnak. 30 ágyú és 2 mozsár jutott az győztesek kezére.

Schultz 1686-ban elrendelte a bástyák és falak lerombolását, de a Szepesi Kamara inkább megerősítette azokat.

1687-ben Antonio Caraffa azt jelentette Bécsbe, hogy a Zrínyi Ilona által védett Munkács titkos levelezést folytat Eperjessel. Az udvar megbízta Caraffát az ügy kivizsgálásával, akinek a vezetésével március 3-án megkezdte működését az eperjesi vésztörvényszék. Két nap múlva már kivégeztette Baranyai Ferenc, Keczer András, Rauscher Gáspár és Zimmermann Ferenc eperjesi polgárokat, majd a következő hónapokban további 20 embert küldött a vérpadra. A "vizsgálatok" alatt több száz főt megkínoztak, végül már a császári tisztek is sokallták a kegyetlenkedéseket. I. Lipót az 1687-es országgyűlés után visszahívta Caraffát és kegyelmet adott a börtönökben sínylődőknek.

A Rákóczi-szabadságharc kitörése után 1703 végére néhány szabad királyi város és vár kivételével a kurucok kezére került a teljes Felső-Magyarország. Eperjest és Kassát 1703 őszétól a kurucok ostromzár alatt tartották, mert szabályos ostrommal nem tudták volna bevenni őket. Eperjesen az ír származású Eduard Wilson ezredes volt a városparancsnok, a császári őrség 550–700 főnyi gyalogságból és 360 főnyi Montecuccoli-vértesből állt. 1703 októberében a kuruc Luby György kapitány csapataival sikertelenül rohanta meg Eperjest, majd amikor eltávozott, az ostromzár parancsnoka előbb Monaki Ferenc, majd Szemere László lett. 1704 elején a hadjáratról visszatérő Luby vette át ismét az irányítást.

1704 február elején Rákóczi csicseri Orosz Pált bízta meg a kassai és eperjesi ostromzár főparancsnokságával. Ő 1704 nyarán megkezdte a két várossal a tárgyalásokat, és sóvári Soós Jánost nevezte ki a távozó Luby helyére. 1704 augusztusában a két fél fegyverszünetről állapodott meg. 1704 szeptemberében Forgách Simon tábornagy sóvári Soós Jánost leváltotta az ostromzár éléről és fogságra vetette, helyére pedig Luby György ezredest nevezte ki, majd októbertől Dessewffy Ferenc sárosi alispán lett a körülzároló erők parancsnoka ("...Francisco Dersoffy etc. Inclyti Comitatus Sarosiensis Ordinario Vice-Comiti ac Bloquadae Eperiensis Supremo Capitaneo et Commendanti etc"). Forgách hosszas tárgyalások után megegyezett Wilsonnal, hogy a császári helyőrség december 1-jén kivonul a városból, ha nem kap addig segítséget. Ez nem történt meg, ezért végül december 3-án császáriak 200 szekérnyi poggyásszal és 4 ágyúval vonulhattak el Pozsony felé. A bevonuló kurucok kezére 50 ágyú, 5 mozsár, 100 mázsa lőpor, 4–5000 ágyúgolyó, 7–800 puska, és ezen kívül 4400 darab kősó került. A császáriak közül sokan beálltak az akkor szerveződő Róth-gyalogezredbe.

1709-ben Eperjes ágyúpor 60 mázsa, puskapor 46 mázsa volt, salétrom 75 mázsa, ólom 90 mázsa. Az ágyúk itt száma megfelelő volt és a város tulajdonát képezték.

1710. március 10-11-én Löffelholz tábornok csapatai sikertelenül támadták Eperjest. A nyáron kitört pestisjárvány sok áldozatot szedett a polgárok és az őrség között is. Virmond tábornagy csapatai november 6-án ostrom alá vették a várost. A Bagossy László által vezetett kuruc őrség kirohanásokkal zavarta az ostromlókat és több támadást is visszavertek, de december 9-én a városi tanács kényszerítette Bagossyt, hogy adja fel Eperjest. Másnap a megmaradt kuruc őrség fegyveresen, ágyukkal, kibontott lobogókkal, hadi zene hangjai mellett vonulhatott el Kassára.

A szatmári béke megkötése után a város elveszítette stratégiai fontosságát, Mária Terézia idejében elkezdték a védőfalak és tornyok elbontását, mert útban voltak a terjeszkedő városnak.