Mosonmagyaróvár

Mosonmagyaróvár 1939-ben Moson, Magyaróvár és Lucsony települések összeolvadásával jött létre. Területén három erődítés is állt az idők folyamán: római katonai tábor és vicus, Moson ispáni vára és a magyaróvári vár.

Ad Flexum

Mosonmagyaróvár területén a rómaiak Ad Flexum néven kisebb légiós tábort, kikötőt és települést (vicus) hoztak létre kb. az i.sz 90-es években. Ennek a tábornak a helye az újabb kutatások szerint nem a mai vár helyén volt, hanem attól kissé délkeletre, a Lajta-könyök jobb oldalán. Ez kezdetben egyszerű palánk erődítmény volt, amit Hadrianus császár i.sz. 124-ben történt látogatása után építettek át kőfalú erődítménnyé. A sarkain kő tornyok álltak, de még a falon belül. 169-170. között egy barbár támadás szinte teljesen elpusztította. 211-217 között Caracalla császár idején erősítették meg külső tornyokkal. A területet 433-ban a rómaiak átengedték a hunoknak. A hatszáz évvel később íródott Niebelung-énekben is szerepel Moson: Attila (Etele) Tullnál fogadja új feleségét, a germán Krimhildát (Ildikó), és a 18 napos nászünnepség után "Wieselburgban/Misenburgban" szálltak hajóra.

Castrum Musun - a mosoni ispáni vár

A fa/föld szerkezetű Moson ispáni vár a mai Királydomb közepén épült ki. A 4,5 ha alapterületű, lekerekített téglalap alakú vár tengelye Ny–K irányú, rövidebb oldalai 150 méter, hosszabb oldalai 300 méter hosszúak voltak. Az ásatások szerint a vár sáncai kazettás szerkezetűek voltak, a sáncok külső, meredek oldalát ferdén rakott kősorral erősítették. A várat 12-14 méter széles és kb. 3 méter mély várárok vette körbe, melybe a Mosoni-Duna és az Aranyos-patak vizeit vezették. A mocsaras területből kiemelkedő vár természetes védelmet élvezve ellenőrizte a Bécs-Győr-Buda fő kereskedelmi utat, valamint a szintén Ny-ra vezető Hegyeshalom–Zurány–Káta–Bruck útvonalat – a mosoni kaput.

A vár építésének ideje bizonytalan. Legkorábban 1030 után, még Szt. István idejében épülhetett, de valószínűbben 1042 és 1052 között épült, hiszen korábban a békés magyar–német viszony nem indokolta ennek az országrésznek a megerősítését - (Zsoldos, 2010.) A vár egyetlen periódusban épült fel, egyetlen másodlagos építés került elő, egy gyenge kőfal a 11. század végéről. Ezt vagy Salamon 1074-es tartózkodásához, vagy Ellenhard freisingi püspök 1074 utáni erődítéséhez, esetleg 1096 utáni eseményekhez lehet kötni.

Kézai Simon krónikájában 1046-ban a Vazul-fiak elől menekülő Orseolo Péter Moson felé menekült, de mivel már itt is lázadók voltak, Fehérvár felé indulva elfogták és megvakították. 1060-ban az öccse elől menekülő I. Andrást (1046-1060) fogadta a vár (innen fogolyként Zircre vitték a sebesült királyt, ahol elhunyt). 1063-ban I. András fia, Salamon az őt támogató IV. Henrik német császárral ostrommal foglalta el. Később, amikor már királyként ellenséges lett a viszonya a későbbi I. Gézával és Szt. Lászlóval, Salamon a feleségét és anyját Mosonba költöztette, hogy közelebb legyenek a német területekhez. 1074-ben a mogyoródi vesztes csata után ő is ide menekült. Az erről szóló oklevélben tűnik fel Moson német neve: Miesenburg. Salamon a segítség fejében átadta a várat IV. Henriknek, aki Ellenhard freisingi püspököt bízta meg a megerősítésével. Végül Salamonnak 1079-ben át kellett adnia a várat I. Lászlónak.

A keresztes hadjáratok megindulásakor Moson vára az átvonuló hadak útvonalán volt. 1096-ban az első négy keresztes hadat Könyves Kálmán beengedte az országba, de miután azok raboltak, gyilkoltak, többet szétvert közülük. Ezek közül Gottschalk pap 15000 fős serege Mosonnál lerészegedve rabolni és gyilkolni kezdett, és egy ifjút a főtéren karóba húztak. Ezt a gyülevészt Székesfehérvár környékén semmisítették meg a királyi hadak. 1096 augusztusán a következő sereget - amelynek vezére a hírhedt leiningeni Emricho volt - már be sem engedte az országba. Azok a Lajtán átkelve elfoglalták Óvárt és a Kálmán által védett Moson várát kezdték el ostromolni. A heteken át tartó ostrom már majdnem sikeres volt (az egyik krónika szerint a falat már két helyen áttörték), amikor zavar támadt az ostromlók között és az őrség kitörve a várból szétverte a kereszteseket.

Ezután nyugalmasabb idők voltak. Legközelebb Freisingi Ottó krónikájában tűnik fel a "mosoni kapu": II. Géza 1146-ban itt tört ki az országból, hogy beavatkozva a német német belviszályba a Lajta melletti csatában legyőzze a Stauf-párti Henrik őrgróf seregét.

A tatárjárás alatt Moson is azon kevés várak közé tartozott, amelyeket a tatárok nem foglaltak el. "Mi azonban elég sokan és megfelelően felfegyverkezve behúzódtunk Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Németújvár, Zala vár, Léka váraiba... Miközben Isten irgalma után Szentségedhez és Isten egyházához fohászkodunk támogatásért, s szilárdan reméljük, hogy ha megszánva minket, kegyesen a segítségünkre siettek, képesek leszünk ellenségeinknek ellenállni". (a pápához 1242. február 2-án írt levél).

A menekülő IV. Bélától Babemberg Frigyes kizsarolt 3 nyugati vármegyét, köztük Mosont is. A tatárok kivonulása után ezeket Béla visszafoglalta. A király 1247-ben a vár védelmével a johannita lovagokat bízta meg egy rövid időre.

1271 áprilisában II. Ottokár cseh király haddal tört be Magyarországra. Sorban foglalta el Pozsonyt, Nagyszombatot, Nyitrát, majd májusban Pozsonynál átkelt a Dunán. Az átkelést a magyar csapatok nem tudták megakadályozni és a Lajtán való átkelést sem. Ezután a csehek elfoglalták Óvárt ("Castrum Altenburch") majd ostromgépekkel támadták Moson várát, árkait feltöltötték. A csehek rohama előtt a vár őrsége megadta magát szabad elvonulásért. Ottokár levelében azt írta, hogy teljesen elpusztította Mosont ("A Dunán átkelve Oroszvárt, Óvárt, és Mosonyt a föld színével egyenlővé tettem"). A régészeti leletek ezt a teljes elpusztítást nem igazolják, a vár árkai lassan töltődtek fel.

Május 20-án V. István seregének egy része vereséget szenvedett a csehektől Moson alatt, de az üldözőket a magyar had többi része visszaszorította és Ottokárt is visszavonulásra kényszerítette. Végül békét kötöttek, amelynek értelmében Ottokár visszaadta az elfoglalt és az István ellen lázadó főurak neki átadott várait (Kőszeg, Szalónak, Kertes, Szentvid, Borostyánkő, Farkas zagorjei várai, két Sztrigónak nevezett vár, Dobra és Ravó).

A korszerűtlen és az ostrom során megsérült várat már nem építették újjá, annak helyét átvette az óvári kővár. Az 1273-as ismételt cseh támadás során Ottokár ismét elfoglalja Mosont és Óvárt, de már csak Óvárt kezdi megerősíteni. Moson területén a 14-15. századra mezőváros alakult ki.

A egykori vár területén 1958-tól az évek során több helyen megtalálták a vár sáncait, így 2011-ben is, a Mosonvár utca – Királydombi utca kereszteződésénél ásott új vízvezetékárokból vörösre égett sáncdarabok, égett agyag- és földrögök, kisebb kőtöredékek kerültek elő. A helyszín a mosoni ispáni vár ÉK-i sarka volt.

Castrum Ouar - Magyaróvár vára

A 13. század elején már védmű nélküli település volt a vár helyén. A tatárjárás után az 1250-es években a Győr nembéli Konrád (Magister Corrardus filius Stephani de genere Jeur.) IV. Bélától kapott engedélyt, hogy a Sár folyó (Lajta) hídjánál az ország határainak védelmére várat emeljen. Ekkor épülhetett a kaputorony É-i része alatt tompaszögben megtörő falszakasz, amely Óvári Konrád hatszögletű lakótornyának alapja volt. Az ásatások szerint a torony mellett raktárak, pincék és más kiszolgáló helyiségek voltak. Alapozásánál a fal vastagsága a 3,5 métert is elérte. Ez a lakótorony a mai várkapu belső részén, a vár mai bejáratától északra állt.

IV. Béla 1263-as oklevele szerint Konrád átengedte területén II. Ottokár cseh királyt (akivel Béla hadban állt), és saját pénzt is veretett. Ezért elvesztette birtokait, de király megbocsát és Konrádot visszahelyezi a birtokaiba. Ez az oklevél az első említése az óvári várnak. Egy másik oklevél szerint az elvett birtokokat Lőrinc asztalnokmester és soproni ispán kapta, de miután V. István ifjabb király közbenjárására ezt vissza kellett adnia Óvári (de Ouwar) Konrádnak, ő többek között Lánzsér várát kapta Locsmánd megyével.

Konrád V. Istvántól megkapja a Lajta-vám jövedelmét, amiből megerősíti a várat. II. Ottokár ezt ostrommal foglalja el az 1271-es hadjárata alatt, és csak a békekötés után adja vissza. Ottokár oklevelében Castrum Altenburch-nak nevezi.

1273 augusztusában II. Ottokár ismét hadat vezetett Magyarország ellen. Elfoglalta a Vágig terjedő területeket, Pozsonyt, Nagyszombatot, Győrt, Sopront, Mosont és Óvárt is. Óvárt Ottokár megerősíti, de 1274-ben már ismét Konrád kezén van. Konrád az új királyt, IV. (Kun) Lászlót is biztosította hűségéről, így 1282-ben megkapta a mosoni királyi vám harmadát is, amiből tovább tudta erősíteni a várát. Az évtized pártharcai során Óvári Konrád kiszorul Moson megyéből, birtokait a Kőszegiek foglalják el.

1289-ben a Kőszegieket megtámadó Albert osztrák herceg elfoglal több mint 30 várat és helységet és Óvárat is ostrommal veszi be ("Güssinger Fehde"). Az eseményeket III. András későbbi okleveléből ismerjük: Szilveszter fia Bychov mester Óvár nevű várát mindaddig hősiesen védelmezte, míg csak lehetett; de miután sehol sem kapott segítséget, fel kellett adnia a várat, mire számos rokonaival együtt osztrák fogságba került, melyből csak úgy tudott szabadulni, hogy összes birtokait részint eladta, részint elzálogosította. Sógora (vagy nővérének fia = frater sororius) Domonkos Óvár ostroma alatt elesett. Hősies magatartásáról Güszingi (Németújvári/Kőszegi) Iván és Miklós tanúskodtak. Ezért a királytól a Vas megyében Szarvaskend falut kapta.

III. András 1291 áprilisában visszafoglalta Óvárt, majd nyáron Bécset ostromolva kikényszerítette a hainburgi békét, melynek értelmében I. Albert osztrák hercegnek vissza kellett szolgáltatnia az 1289-ben elfoglalt nyugat-dunántúli várakat. A szerződésben az is szerepelt, hogy a kisebb várakat le kell rombolni.

1299-ben Konrád fia, Jakab megörökölte az óvári várat és mosoni ispánná is kinevezték. III. András 1301-es halála után a zűrzavaros években Óvár ismét a Kőszegiek kezére került, 1304-ben már az ő birtokukként említik. Ekkor említés esik Keneplin magyaróvári várnagyról. Egy 1322 november 8-án kelt oklevélben Keneplin és Pápóci Jeklin a két óvári várnagy.

A Kőszegiektől I. Károly vette vissza és 1323-tól királyi vár lett. 1328-ban Hench fia János mester a várnagya, majd őt fia, Miklós mester követi 1346/47-ig. Ők budai rektorok is voltak. 1351-ben Vöröskői Wolfart [vagy Wolfurt] Ulrik Moson, Vas és Sopron vármegyék ispánja, valamint magyaróvári várnagy. Ő és fivérei I. Lajos itáliai hadjáratában zsoldosként szereztek érdemeket.

A város 1354-ben Lokietek Erzsébet királynétól megkapja a budai jogoknak megfelelő privilégiumokat. 1360-tól királynéi vár lesz, de egy oklevél szerint I. Lajos 1364-ben a vöröskői Wolfartoknak adományozta. Ezután meglehetősen zavarosak lettek a birtoklási viszonyok: 1385-ben Kanizsai Miklós Mária királynő óvári várnagya, 1388-97 között Lackfi István nádor kezén a vár honor vagy zálogbirtokként (Lackfi örököse volt a Henchfi családnak). Lackfit 1397-ben Zsigmond jóváhagyásával megölik, utána rövid ideig Cillei Hermann birtokolja Óvárat. Zsigmond kiszabadulva fogságából 1402-ben a morva Wettaui Smilo-t nevezi ki Pozsony élére és egyes források szerint 1406-tól Óvárat is birtokolja. Zsigmond 1412-ben a várost, majd 1414-ben a várat is zálogba adta a vöröskői Wolfart-családnak.

1415 május 31-én a győri kaptalan előtt Wereskoi Wolffard Ulrik a birtokairól úgy rendelkezik, hogy fiai örököljék óvár várat ("castrum Ouar") tartozékaival, melyet Zsigmond király neki elzálogosított. Feleségének, Hédervari Katalinnak lakóhelyéül adja a vöröskői felső várat s Óvár jövedelméből 200 arany forintot; ha pedig ismét férjhez megy, fiai adják ki hitbérét es jegyajándékait, ő pedig bocsássa vissza Vöröskő várát. Zsigmond király egy 1416-os oklevele Ulrikot Owar királyi opidum és vár gubernatorának nevezi.

1440-ben Wolfarti Pál örökös nélkül hunyt el, özvegye Gitka (Judit) troppaui hercegnő a Hont-Pázmán nemzetségből származó Bazini Gyögyhöz ment feleségül. Vöröskő és Óvár is a Bazini és Szentgyörgyieké lett, de a Wolfart család nőági leszármazottjai, monyorókeréki Elderbach és Széchy Miklós is perbe fogták. Ez a per évtizedekig elhúzódott, a feleknek párbajt kellett volna vívniuk igazukat bizonyítandó. Egy 1450.10.26-án kelt oklevél szerint a párbajon nem jelenetek meg a Szentgyörgyiek, ezért az országnagyok utasították az országbírót, hogy Elderbachot és Széchy Miklóst iktassa be a birtokok tulajdonába (galéria). Ténylegesen azonban Óvár a Szentgyörgyiek birtokában maradt, akik nagyszabású átépítésekkel kialakították a mai is látható vár elődjét: a négy saroktornyos szabálytalan alakú belsővárat, a külsővár kapuját a gótikus ülőfülkékkel és a Szűz Máriának szentelt várkápolnát (a jelenlegi tudás szerint az 1470-es években épülhetett a várkápolna. 1473-ból ismert az az oklevél, miszerint a Szűz Mária várkápolna búcsúengedélyt kapott, és ebben az évben többen familliárisi esküt tettek a Szentgyörgyi és Bazini Grófoknak). Ez lett az egyik legfontosabb birtokközpontjuk, számos oklevelet kelteztettek innen.

1451. apr. 7-i oklevelében a budai káptalan az országbíró ítélete értelmében a Szentgyörgyi grófok által elfoglalt Vöröskő (castrum Wereskew), Sárfenék (castrum Sarfnyk) és Óvár (castrum Owar) várakba és az ezekhez tartozó Manesdorf, Hof Au, Somorja, Rust, Purpach és Büdöskut nevű birtokokba, Monyorókeréki Elderbach Pertoldot és Szécsi Miklóst visszahelyezi. A vár még 1455-ben is per alatt volt: Rozgonyi Sebestyén és nővére, Újlaki Miklós felesége is tiltakoztak a Bazini és Szentgyörgyiek birtoklása ellen.

V. László 1456-ban engedélyt adott a vár alatt fekvő Óvár városnak országos vásár tartására a Szt. Márton ünnepe előtti és utáni héten.

1457 nyarán V.László útban Prága felé a fogolyként elhurcolt Hunyadi Mátyást a vár dél-nyugati tornyában őriztette 2 hétig. 1458-ban az Rozgonyi Sebestyénnel folytatott per már Cseklész várára is kiterjedt, és a helyszínen ismét a Szentgyörgyiek nem jelentek meg.

1462-ben Magyaróváron tartották Szentgyörgyi és Bazini Zsigmond fényes esküvőjét.

Az Wolfart örökségért folytatott pernek 1481. ápr. 8-án lett vége, Széchy Miklós főlovászmester 3000 forintért és négy ezüsttálért lemondott Óvárról, Sárfenékről és Vöröskőről Szentgyörgyi János és Zsigmond és gyermekeik javára. 1499-ben 900 aranyért a Rozgonyi örökösök is lemondtak a követeléseikről.

Óvár Szentgyörgyi és Bazini Miklós fia Miklós ágának, az u.n. ifjabb szentgyörgyi ágnak a fiági kihalásával (1518) a koronára szállt. 1521 aug. 11-én II. Lajos a török elleni hadviselés költségeire Nagylucsei Dóczy Ferenc óvári várnagytól 2000 aranyat vett fel és ezért Óvárat és uradalmát adta zálogba. Később II. Lajos feleségének, Habsburg Máriának adományozta.

1523 ápr. 6-án II. Lajos király nyugtatja Nagylucsei Dóczi Ferenc volt óvári kapitányt, hogy a várat az egy év leteltével átadta Thurzó Elek királyi kincstartónak és jövedelmével elszámolt. Ebben az évben már Polyák Pál a várnagy. 1524-ben Amadé István áll a vár élén. A magyaróvári uradalomhoz az 1525. évi, Magyarországon ritkaságszámba menő urbárium tanulsága szerint, mintegy 30 település tartozott, köztük a lébényi apátság egykori birtokai is. 1527 és 1528 között itt lakott az özvegy királyné is. 1529 febr. 2-án Mária királyné várkonyi Amadé István óvári várnagya mellé Lenhard Hausert társul és egy mást ellenőréül nevezi ki. Szeptember 20-án Szulejmán szultán csapatai Bécs felé vonulván kirabolták és felgyújtották Óvárt és Mosont is. A 300 főnyi várőrőség Hauser kapitánnyal együtt elmenekült. A szultán hadinaplója ír Óvárról: "...A várbeli hitetlenek az úton elvonuló seregre erősen ágyúztak s nem hódolva meg, úgy mutatták, mintha harcolni akarnának. Kihirdettetett a táborban, hogy senki ne ejtsen foglyokat. [...] A vár népe meghódolt. Az elhagyott Óvár nevű vár az ország határa s így ez állomáson Németor-zágba, vagyis Alamán országába lépett a padişah jó szerencsével."

1530 és 1544 között Gian Maria del Napoli olasz hadmérnök tervei szerint a várkastélyt újjáépítették és védműveit a török fenyegetésre tekintettel megerősítették. 1531 ősze és 1532 tavasza között Hieronymus von Urfar látja el a kapitányi tisztet. 1531-ben felállították a magyaróvári harmincad beszedő helyet. 1533. február 7-én a magyaróvári tárgyalások során I. Ferdinánd és Szapolyai János békét kötöttek, Szapolyai többek között Magyaróvárról is lemondott, ami Habsburg birtok lett.

Oláh Miklós esztergomi érsek Hungária c. művében 1536-ban ezt írta a várról: "Soprontól északra fekszik kb. nyolc mérföld távolságra Óvár vára, amelyet a németek Altenburgnak hívnak. Mocsaras helyen terül el, sáncokkal és erős árkokkal meg kettős vizesárokkal van körülvéve, a külsőbe, mely negyven, sőt több lépés széles, dél felől a Lajta folyó önti be vizét. Észak felől az itt három közepes nagyságú, vadakban és leginkább vaddisznókban gazdag szigetet alkotó Duna egyik ága folyik el mellette, ebből Mária királynő [II. Lajos özvegye] költségén, akié a vár, nem sokkal ezelőtt bevezették a vizet a belső várárokba, hogy a vár levegője az élő folyóvíz hatására frissebb és egészségesebb legyen."

Stella hadmérnök 1543. július 25-én I. Ferdinándnak jelentést írt a várról: "Altenburg, azaz óvár a Duna egyik mellékága partján fekszik olyanképen, hogy az északról folyó víz medre és az erődítmény között emelkedettebb terület van, amelyet ellenkező oldalról, vagyis délről a Lajta folyó úgy ölel körül, hogy sziget képződik. A folyón kívül mesterséges árok is köríti, amelynek mélysége meghaladja a folyókét; nincs veszélye annak, hogy a víz elfolyjon, vagy a sáncárok kiszáradjon. A hely ezenkívül annyira kikerülhetetlen és kedvezően fekvő, hogy a megyén keresztül más út nincs is Magyarországból Germánia felé, mint az itt, a vár látóterében, sőt kapuja előtt elvezető. A lápon keresztül vezető utat csak a helyben lakó parasztok ismerik. Az ezen való közlekedés megakadályozására már Stampa kapitány különféle terveket dolgozott ki. Az első szerint az átvezető utat több helyen keresztülvágja és hidakat épít, amelyeket szükség esetében szétbont és a víz árjára bízott gerendákat a várnál kiszedeti. Azután abban is reménykedett, hogy a Lajta áradásaitól a láp annyira feldagad, hogy az út seholsem bukkan elő; ezt én is így látom, különösen ha az uta t néhány helyen meg is rongáljuk, mert az áradásnak nincs akkora ereje, hogy az ellenséget a sík és kemény talajon hosszabb ideig feltartóztathatná [...] A várról csak egyet mondhatok: nagyon csodálkoztam azon, hogy — amikor ez az építmény négyszögletű — ezt a formát miért nem vették figyelembe, akik a külső védősáncot és várárkot készítették. Most sem köralakú, sem négyszögletes, sem háromszögű, egyáltalán semmi ízléses formája nincs, hanem körös-körül valamilyen formátlan földhányás. A tornyok sem alkalmasak arra, hogy a rohamozó ellenséget azokból oldalról támadni lehessen. Az ellenséges támadást szemben kell felfogni és visszaverni; hogy ez milyen fáradtságos és veszélyes, erről talán beszélnem sem kell."

1548-ban az augsburgi megállapodás értelmében Mária királyné minden magyarországi birtoka bátyja, I. Ferdinánd kezére kerül, így Óvár is. Ferdinánd Magyaróvárt az Alsó-ausztriai Kamara igazgatása alá helyezte, majd 1555-ben átadta fiának, Miksának. A Kamara utasította tisztségviselőit, hogy vizsgálják át Zacharias Wochniczky magyaróvári kapitány és mosoni ispán elszámolásait, valamint adják át az uradalmat és az ispánságot Miksa királynak. Wochniczkyt Elias Ratwitz követte Magyaróvár élén 1556-tól. Ebben az időszakban Magyaróvár őrsége 12 - 26 fő volt, ami mutatja, hogy nem volt hadászati értéke. Ez csak a 15 éves háború alatt változott meg.

1566-ban a császári hadak az óvári és győri táborból nézték Gyula és Szigetvár elestét.

Győr 1594-es elvesztése után Magyaróvár az utolsó végvár lesz Bécs, illetve Pozsony előtt. Nádasdy Ferenc javaslatára megszületett az un. sárvár-magyaróvári végvidék (scharwarische und altenburgerische Grenze), melynek élére Siegmund Hagert nevezték ki magyaróvári székhellyel. Ide tartozott Magyaróvár, Sárvár, Keszthely, Csobánc és Szigliget. Magyaróvár őrsége 1595. január 1-től 1597 augusztusáig: 600 német gyalog, 320 magyar gyalog, 301 magyar lovas, 21 tüzér és 16 egyéb. Összesen 1258 fő. A várban szolgált egy ideig Eörsy Péter, a híres hajdúkapitány és Wathay Ferenc is. A várost sietve paliszádfallal is megerősítették. 1596-ban és 1597-ben az osztrák rendek 10000 forint rendkívüli segélyt hagytak jóvá Magyaróvár megerősítéséhez. 1597-ben itt gyülekezett a keresztény had Pápa visszafoglalására.

Giorgo Basta 1597 nyarán hadinaplójában leírta a magyaróvári tábort és a várat: "A sereg szállásterületét a burgaui őrgróf választotta ki egy olyan földnyelven, amelyet három oldalról a [Mosoni-]Duna övezett, elölről pedig – ahonnan ellenség érkezhetett – a földnyelvet a Lajta folyó és maga az óvári erőd fogta közre. Ez az erőd jóllehet jelentéktelen volt, mégis erős bástyaként szolgált táborunkban, mert körülötte mocsarak és vizesárkok biztosították a védelmet." 1597 júl. 28-án éjszaka az Óvár és Moson közötti keresztény tábortól két mérföldre, a folyó partján létesített őrhelyet és az azt őrző 19 hajdút 200 győri török felhajózva a Dunán megtámadta. Az első rohamot a hajdúk visszaverték, a támadásban a török parancsnok is elesett. A törökök a folyón visszavonultak. Augusztus 9-én a tábor – Miksa főherceg főparancsnok személyes részvételével – 18.000 gyalogossal, 5.000 lovassal és 20 ágyúval elindult Magyaróvárról Pápa visszavételére.

1602-re épült fel a belsővár első emelete.

A Bocskai felkelés alatt 1605 aug. 2-án Mátyás főherceg Bécsből tudósította a mainzi választófejedelmet a hadi helyzetről: "Rövid idővel ezelőtt pedig az egész Csallóköz föllázadt és a fölkelőknek a törökök is, úgy az egyik, mint a másik oldalról segítségökre jöttek. Nemsokára azután 5000 főnyi török, tatár és hajdú sereg a nevezett szigetről Magyar-Óvár közelében átkelt a Dunán, és a fraknói és kismartoni uradalmakon át egész az osztrák határig nyomúlt, sok szép várost és falut földúlva, a föld népét fölkonczolva, marháját elhajtva, pénzét és egyéb holmiját elrabolva". Ekkor történhetett Magyaróvár városának kifosztása és felgyújtása. A vár ellenállt a hajdúknak. Basta november 12-e előtt egy gyalog zászlóaljat vezényelt Magyaróvárba. 1605 novemberében T’Serclaus de Tilly Obrist-Feldmarschall itt táborozott seregével. Dec. 3-án egyesülve Basta seregével Rábahídvégnél megverte Bocskai hadvezérének, Némethy Gergelynek hajdú–török–tatár seregét, ezzel végleg kiszorítva azokat a Dunántúlról.

1619-ben Bethlen Gábor hadai előtt megnyitja kapuit Magyaróvár. 1620 november végén Preiner császári hadvezér megkísérelte visszafoglalni, de Bethlen Petneházy Istvánt és 2000 emberét küldte a vár megerősítésére, akik nov. 30-án be is vonultak a városba. Dec. elsején Petneházy kitört a várból és nyíltszíni csatában elkergette a császáriakat a vár alól. December 8-án a fejedelem a portai követének írta: "Egész Magyarországban — Győrön, Komáromon kívül — egy vár, egy város, egy kastély, egy falu Ferdinánd hűsége alatt nincsen, és tőle mit sem tartunk, mivel immár az tél is beállott, ha akarnak sem árthatnak sokat."

1620 jan. 15-én készült egy inventárium a vár készleteiről, amelyből látszik, hogy nem volt nagy jelentőségű erődítmény: "Elsőben két öreg taraczk, melyből hét fontos golyóbist lőhetni. Item egy taraczk, melyből két fontos golyóbist lőhetni. Item megint egy taraczk, melyből három fierdongh golyóbist lőhetni. Két taraczk, az melyekből fél funtos golyóbist lőhetni. Item tizennégy szakállas. Negyvennégy szakállas, melyeknek rosszadás miatt hasznát nem vehetni. Nyolvankét seregbontó esévék, ágy nélkül valók, melyeknek hasznát nem vehetni. Tizenegy kézi puskák, avagy muskétok..."

1621 május elején a császáriak visszafoglalták Pozsonyt, majd máj. 8-a körül Magyaróvár vicekapitánya, Oroszi András elfogta a várparancsnokot és átadta a várat a császári csapatoknak.

1664 tavaszán, mikor Zrínyi Miklós Kanizsát ostromolta, a császári fősereg Magyaróvárnál gyülekezett.

1665 körül Evlia Cselebi török utazó írta le a várat: "Óvár várának földje és alakja. A Duna folyótól csekély távolra, magaslat nélküli, egyenes, tágas síkon, szép és erős építkezésű, emelkedett vár. Árkában és a város szélén a Lajta vize folyik. E folyó a Pecsarhuli [Bécsújhely] dombjairól jön s ez Óvár alatt áthaladva, a Dunával egyesül. Ez a vár kicsiny ugyan, de igen erős. Egy kapuja van, mely déli oldalra nyílik. Háromszáz deszkatetejű ház és két templom van benne; falán húsz őrház van. Az árkon kívül öt helyen földből felhányt bástyái vannak, melyek mindegyikében ezerféle ördöngös készülék van. E bástyák körül is mély árkok vannak, az árkokon kívül pedig az ostromsáncokra alkalmas helyeken aknák. E bástyák között a vár nem is látszik, s ostrom idején a bástyáktól a várhoz közeledni nem is lehet. Ha azonban e bástyák egyike kézbe jut, azt lehet mondani, a vár is elfoglaltatott. Mikor azelőtt Győr vára a mienk volt [1594-98], akkor ez a vár volt a végső határ, mivel azonban az ellenség néhány év óta győzedelmeskedett, azért most város szélén, egy földhalmon van a határkő. A halmot Szulejmán khán töltette fel, mikor Bécs ostromára ment. E várban kétezer katona van. ... Óvár várán belül nyugat felé a magyar lovasok nem mehetnek, mivel a német határ kezdete és a magyarnak vége itt Óvárnál van"

1683-ban a Bécs ostromára vonuló Kara Musztafa hadai júl. 8-án könnyedén elfoglalták és felgyújtották Magyaróvárt. Egy 1725-ös feljegyzés szerint a vármegye iratai is megsemmisültek. A törökök veresége után a várat kijavították, de a visszafoglaló háborúk alatt elvesztette jelentőségét.

Az 1696. évi canonica visitatio szerint Óvár plébánosa heti két alkalommal misézett még a várkápolnában, ami ekkor még biztosan állt.

A Rákóczi-szabadságharc alatt a kurucok nem birtokolták Magyaróvárt. Bottyán 1705-ös hadjárata után azon kevés várak közé tartozott, amelyet a kurucok nem foglaltak el. A vár katonai szerepe a szabadságharc után megszűnik, 1711-ben kulcsát a kapitány átadja Hölzer Jakab János bírónak. 1712-ben hadifelszerelését Pozsonyba szállítják. A várat átalakították: börtönt és magtárakat és az uradalmi tiszteknek lakásokat alakítottak ki.

Bél Mátyás az 1740-es években ezt írta Magyaróvárról: "Megvannak még a régi várbástyák, a belső épületeket azonban az újabb időkben csűrökké és magtárakká alakították át, jóllehet sokkal kényelmesebb szállást tudna ma biztosítani, mint egykor Salamon királynak biztosíthatott. Kapuőrsége még van, a védekezéshez szükséges ágyúja azonban ma már nincs."

1766-ban Mária Terézia a királynéi városhoz tartozó uradalommal együtt hozományul lányának ajándékozta. 1809-ben megszállták Napóleon csapatai és a franciák itt tárgyaltak a békéről Ausztriával, majd megkötötték a schönbrunni békét. 1810-ben felépült a második emelet. 1818-tól oktatási célokat szolgált: Albert Kázmér szász-tescheni herceg, Mária Terézia lányának a férje itt alapítja meg az agrárfelsőoktatási intézményét. A vár és város erődítések nagy részét az 1830-as évektől elbontották. Az uradalom 1945-ig a Habsburg család tulajdonában maradt.

2019-20-ban a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében megvalósult a komplex műemléki felújítása. A munkálatok során a falból előkerült a Szentgyörgyi és Bazini család gótikus egycsillagos festett címere, amely az 1420-1457 közötti időszakban készülhetett (galéria).