Szarvaskő vára

Szarvaskő vára

Döbrönte

A vár rövid története

A terület - mint a Bakony nagy része - egykoron a Csák nemzetség birtokában volt, és az ugodi várbirtokhoz tartozott. 1320 előtt az ugodi Csákok utolsó férfi tagja Móric eladta döbröntei birtokát Tördemici Fehér Pálnak, ő adta tovább 1330-ban a Szalók nemzetségből származó Nempfi Hym fiainak. Innen a családnév: Himfy. A család őse Szalók annak az Ösbőnek a fia volt, aki egyike volt a honfoglaló vezéreknek.

A Himfyek felemelkedése az Anjouk korára tehető. Himfy László 1325-ben Károly Róbert bakonyi ispánja, Hölgykő és Csesznek királyi várnagya.

Nagy Lajos király 1367-ben adott engedélyt kedvelt udvari emberének, Himfy Benedek pozsonyi ispánnak, hogy kővárat emeltethessen a döbröntei uradalmának területén. Benedek Nagy Lajos szinte mindegyik hadjáratában részt vett, a király elhalmozta címekkel. A család tekintélyét ő alapozta meg.

Benedek 1380-ban bekövetkezett halála után a család kikerül a hatalom köreiből, számtalan okirat tanúsítja pereskedéseiket, birtokvitáikat a szomszédaikkal. A Garaiak, Ozorai Pipó mind részesül az elvesztett birtotokból. 1401-ben a Rátóti Gyulaffiak már Döbrönte faluját is kirabolják. 1418-ban Zsigmond király felszólította a várat és tartozékait birtokló Himfy II. Benedeket, hogy ossza meg az uradalmat a család másig ágából származó Remetei Istvánnal. 1422-ben már a gyermekeik pereskednek egymással. 1425-ben a Remeteiek hatalmaskodásokat követtek el az Himfy II. Benedek özvegye és fiai ellen. Zsigmond király a Debrenthei Himfyket támogatta ekkor.

1439-ben Szentgróti János megtámadta és elfoglalta a várat, ahonnan Döbröntére és Szentgrótra vonatkozó okleveleket tulajdonított el. 1440–1448 között a várban őrizték a bakonybéli apátság értékeit, amelyeket még az Albert király halálát követő zavaros időszakban bíztak a Himfyek védelmére. A század közepén a Debrenthei Himfyek országos méltóságokat töltenek be: Himfy Basi szörényi vicebán, Himfy Tamás egri, zágrábi, nyitrai püspök, a pannonhalmi, a széki és a szekszárdi apátság kormányzója.

V. László halála után a Himfyek III. Frigyes trónigényét támogatták Hunyadi Mátyás ellenében. A Himfyekről a krónikák mint rabló lovagokról számolnak be. 1464-ben a családtagok fegyveres szolgáikkal megrohanták és kirabolták a Szent Márton-hegyi (Pannonhalma) apátságot is, jelentős értékű kegytárgyakat rabolva. Döbröntei várukba cseheket engedte be és velük együtt fosztogatták a környéket. Hunyadi Mátyás büntetésül a Himfy család birtokait elkoboztatta és Kanizsai László bárónak adományozta. A birtokok elkobzása mellett fővesztésre ítélte a család több tagját: Himfy Tamás püspököt, unokaöccseit, Lőrincet és Miklóst. (oklevél galériában)

A vár rövidesen visszakerül a Himfyek birtokába, ekkor azonban egymást perlik a javadalmakért. 1467-ben 1100 aranyért elzálogosítják Szentgróti Jánosnak és Hagymássy Miklósnak. A családi perpatvarok nem érnek véget, 1469-ben Himfy Lőrinc elfoglalta és kirabolta Döbröntét. A várat még 1471 előtt valamikor Debrenthei Tamás és két fivére, Basus és László újra elzálogosította a rokon Pápai Györgynek. 1476-ban Debrenthei Tamás ismét elzálogosította a várat 1000 magyar aranyforintért unokaöccsének, Imrének. 1480-as évek közepén már Imre a vár egyedüli ura. Több tisztséget is viselt, volt visegrádi és tornai várnagy is. 1496 előtt tűzvész volt a várban.

1499-ben Himfy Imre feleségül adta Orsolya nevű leányát Essegvári Ferenchez, aki egyúttal zálogba vette a döbröntei várbirtokot is. Mivel fiú örököse nem volt, Orsolyát fiúsították. Ettől kezdve Döbrönte sorsa összefonódott Essegváréval.

A törökök dunántúli térnyerésével Döbrönte is betagozódott a végvárak második vonalába. 1546-ban 6 lovas és 10 gyalogos volt az őrsége.

1555-ben Nádasdy Tamás összeíratta a dunántúli várakat, Döbrönte még teljesen ép. A vár magán vár volt, az Essegváriak kihalásáig (1586) biztosan lakott volt. Utána a sorsa ismeretlen. A vár elhagyására feltehetően a tizenötéves háború idején került sor, Győr és Pápa törökök általi elfoglalását követően. Elképzelhető, hogy portyázó törökök pusztították el a gazdátlan várat.

Egy 1616-os forrásban "ac castellis Döbrönte et Csékut pro nunc desertis" szerepel, 1641-ben már romokban hever (dirutum castrum). A 17. század folyamán Essegvári Ferenc leányági leszármazottai, a Sitkeiek (1616) és a Dömölkiek (1641, 1649) a birtokosok.

"A vár mai formáját két fő építési periódusban nyerte el: a belső vár többszintes palotaépületből, belső (kapu?)toronyból és a hozzá kapcsolódó szabálytalan téglalap alaprajzú épületből álló, falövvel összekapcsolt, illetve kerített, egymással kötésben lévő egysége Benedek bán idején, az 1367–1374 közötti időszakban épülhetett ki. A belső várhoz keletről csatlakozó, lőrésekkel tagolt bástyaszerű védművet a 15. század végén vagy a 16. század első felében alakíthatták ki, így már egy következő építési szakasz emléke. A 16. század folyamán, 1526-ot követően épülhetett ki a rondellás falövvel kerített külső vár, amely területét az okleveles források alapján már a középkor folyamán gazdasági célokra hasznosíthatták. A várról készült, Rómer Flóris hagyatékában fennmaradt, 19. század második felében keletkezett felmérés és távlati tollrajz szinte a maihoz hasonló állapotot tükröz. A kényelmi szempontokat előtérbe helyező, reprezentatív palota kétosztatú, emeletes, az északi helyiség alatt alápincézett, kifelé nyitott épületének magasan álló nyugati falát ma két, téglaáthidalóval kialakított emeleti ablak töri át. Az egykori földszinti födémgerendák fészeksora az ablakok alatt vonul végig; az emeleti födémet a nyugati fal felső részén, az ablakok fölött kialakított padkaszerű beugrás tartotta. Ez a megoldás figyelhető meg a földszinti födémgerendák vonalában az osztófal mindkét, északi és déli oldalán is. A palota északi falának csak erőteljesen lepusztult, belső falsíkkal nem rendelkező részlete maradt ránk, amelynek északkeleti sarkában egykori tüzelőberendezés kürtőjének nyomát vélhetjük felfedezni. E palotafal külső oldalán – az állagvédelem megkezdése előtt észlelt – bizonytalan eredetű nyílás ma furcsa, vakablak-szerűen kialakított formában tekinthető meg. A palota két helyisége között az osztófalon elhelyezett ajtónyílás biztosított átjárást, ennek fennmaradt a nyugati kávája. A palotaépületbe egykor a déli épületrész keleti falán elhelyezett ajtón lehetett bejutni. Az épület északnyugati sarkát kívülről nagyméretű, kereszt alakú támpillér erősíti; ennek közelében a nyugati oldalon még egy kisebb támpillér helyezkedik el. A nyugati palotafal külső részén rózsaszín, a déli helyiség északnyugati sarkában pedig eredetileg fehér vakolatmaradványok figyelhetők meg. A 3,9 × 3,9 m nagyságú déli torony az ásatás során került felszínre. Északi falát az északnyugati sarok közelében – a mai talajszint vonalában – kisméretű, félköríves lezáródású ablak töri át. A torony északnyugati sarkába csatlakozik be a déli várfal, északkeleti részébe pedig egy szabálytalan, négyszögletes alaprajzú helyiség falai. A kutatás során szintsüllyesztést hajtottak végre, az eredeti járószintet azonban nem érték el. A feltárók a palota és a torony között húzódó várfalszakaszra rekonstruálták a belső vár bejáratát, bár ezt alátámasztó bizonyítékokkal nem rendelkezünk. A terepadottságokhoz igazodóan kissé szabálytalan alaprajzú (a feltárást követően visszatemetett) délkeleti épület északkeleti sarkából (a felszínen látható, sziklaperemen meredező csonkból) egy további falindítás vehető ki északi irányba, amelynek folytatása a sziklába vágott nyomok alapján rajzolódik ki, kijelölve a várfal további futását, amely a palotafal északi falával kötésben álló várfal egy természetes sziklahasadék miatt leomlott tömbjéhez csatlakozik. Északkeleten a meredeken lefaragott sziklafal nehezítette a vár megközelíthetőségét. A szabálytalan téglalap formájú, a függőlegesen lefaragott sziklának támaszkodó oldalazó védmű ma is álló északi és keleti falát kissé rendszertelenül elhelyezett, változatos kialakítású, az egykori fa áthidalók fészkét őrző lőrések tagolják. Közülük a keleti fal közepén található, törtkőből kialakított, kisebb méretű, kulcslyuk alakú lőrés érdemel említést. A 10 méter átmérőjű rondella alsó, ferde síkú részét hengeres övpárkány választja el a függőleges, kifelé szűkülő boltozott lőrésekkel tagolt felső falszakasztól. A keleti lőrésben a kőkeret vízszintes áthidalója is fennmaradt. A rondella belsejében a lőrések felett a nyugati palotafalon tapasztaltakhoz hasonló padkaszerű visszaugrás fut végig, amely esetlegesen az egykori gyilokjáró deszkapallóját tarthatta. A rondellából indulnak ki a trapéz alakú külső várat délről, keletről és nyugatról kerítő, építési állvány-fészkekkel tagolt várfalak, amelyek belső várhoz való csatlakozási pontjaira nézve egyelőre csak feltételezésekkel élhetünk. A várról készült szintvonalas felmérés jól kirajzolja a külső vár déli oldala előtti egykori sánc-árok-rendszert és a rondella közelében, a délnyugati részen kialakított bejárat helyét. A feltárás során előkerült falszakaszok alapján a vár kapuját falszoros vagy kaputorony védhette. Az egykori tapasztott palánk vagy a bejárathoz kapcsolódó hídszerkezet maradványaira utalnak a feltárás során előkerült kiégett paticsdarabok és elszenesedett karómaradványok. A várban – a szükségessé váló állagvédelmi és helyreállítási munkálatok előkészítésül – 1987–1990 között került sor régészeti kutatásra Ilon Gábor és Rainer Pál vezetésével; a feltárás során előkerült, többnyire 15-16. századi leletanyag a pápai Gróf Esterházy Károly Kastély- és Tájmúzeumban található. A romkonzerválási munkálatok két fázisban, 1990-ben és 2001-ben zajlottak."

Források: Koppány-Boksay: Devecser - Ugod - Essegvár - Döbrönte; Várak a Bakonyban; Kupovics Renáta: A döbröntei vár kutatása;

Hol található

A Pápát Veszprémmel összekötő 83-as útról Ganna irányába lekanyarodó úton érhetjük el Döbrönte községet. A játszótér mellett tábla jelzi a várhoz vezető jól kiépített ösvényt.

Szélesség: N - 47°13'48.6"
Hosszúság: E -