Zánka

A Szt. István tiszteletére szentelt zánkai templom a Balaton-felvidék legépebben megmaradt egyházai, és egyben legkorábbi templomai közé tartozik.

Zánka először Miske ispán fia, István 1164-ben kelt végrendeletében szerepel "Zanca" néven, két földművessel, három kézművessel és három borásszal. A nyelvészeti megállapítások szerint neve a régi Zan személynévből származik, amely kicsinyítő képzőt kapott és lett belőle Zanca.

A falut a 12. században az Atyusz nemzetség birtokolta. A Rátold-nemből származó Gyulafi (Rátolti) család 1274-ben kapja IV. László királytól az udvarnokok által lakott Kesző falut (a mai Gyulakeszit), 1300-ban az övék a közelben fekvő Csobánc vára is. A 13-14. században a Gyulafi Rátoltiak és a veszprémi káptalan birtokos Zánkán. Az 1333-35-ben felvett pápai tized jegyzékben Miklós nevű papját említik. A 15. században a Gyulafi család mellett a Rozgonyiak is birtokosok Zánkán, míg 1474-ben Mátyás király a Gyulaffi család birtoklását megerősíti.

A falu Szt.István tiszteletére szentelt templomát 1519-ben említik először. A rovásadó összeírásokban az szerepel, hogy a török 1548-ban a falut felégette, és ezt követően plébániája is üresen állt.

A templom a 18. század második felében a reformátusoké lett, akik az évekig elhagyatottan álló templomot ismét használatba vették és helyreállították.

Egyhajós, íves szentélyű, keletelt templom volt, nyugati oldalán toronnyal. Teljesen átépítették és mai formájában az egykori szentély — kívülről négyzetesre átépítve — a templom előcsarnoka, a nyugati torony pedig a hajó terébe beleborítva és kétoldalt kibővítve a hajó nyugati végét alkotja. A falkutatás nyomán bebizonyosodott, hogy a lebontott nyugati homlokzatot leszámítva a korai templom tömege a párkány magasságáig megmaradt. Az északi homlokzaton két, kváderkövekből kiképzett, félköríves zárású, egyforma méretű ülőfülke került elő, befalazott állapotban. Az egyik a déli homlokzaton már korábban előkerült ülőfülkével szemben kapott elhelyezést. Ez utóbbi felső részét a 19. századi ablak behelyezésekor tönkretették. A 12. század eleji fehér homokkőből készült templom tömegét a nyugati homlokzat megbontásával a 13. század első harmadában egy vörös homokkőből épített téglalap alaprajzú toronnyal bővítették.

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor