Sopronhorpács

Az 1957-60 között helyreállított 13. században épült sopronhorpácsi prépostsági templomnak csak egy része maradt fenn. Ennek a templomnak az elődje egy 12. századi egyszerű templom volt. A művészettörténeti elemzések bizonyították, hogy a templom a korai periódusaiban is messze felülmúlta a falusi templomok színvonalát.

A régészeti feltárás tanúsága szerint a mai épület helyén már a 12. században kisméretű templom állt: egyterű nyújtott négyszög alaprajzú, félköríves szentélyzáródású épület, a korszak tipikus falusi egyháza. Ezt az 1230–1240-es években jelentősen átalakították: ekkor készülhetett a nyugati homlokzat képét uraló bélletes kapuzat, s valószínűleg ekkor kapcsolták a főhajó déli oldalához az egyetlen mellékhajót is, amelynek keleti végét félköríves apszissal zárták le a diadalív magasságában.

A 13. század második felében azután a mellékhajó szentélyét elbontották, helyére téglafalat húztak, a hajó folytatásaképpen pedig a szentélynégyszög déli oldalához háromszakaszos, gótikus kápolnát emeltek, a nyolcszög három oldalával záródó apszissal, s szintén ekkor építhették a szentélynégyszög északi oldalának keleti feléhez támaszkodó sekrestyét. A templom jelenleg is álló, támpilléres főszentélye már egy újabb gótikus átalakítás eredménye lehet, keltezése erősen vitatott: valószínűleg akkor épült, amikor az egyház 1400 körül leégett, s födéme részben beomlott.

Az épület a török időkben is súlyos károkat szenvedett. A templom a 16. század közepétől 1660 tájáig protestáns kézen volt. Az 1663-as egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az egykor igen díszes templom siralmas állapotban van, teljesen szétrombolt és elhagyatott, "...azon az oldalon, ahol azelőtt a sekrestye volt, végzi a pap a szertartásokat, ebben a kápolnában van egy kő szószék és egy fából való kórus, az egész kápolna régi szokás szerint boltozott, tetőzete nyomorúságos állapotban van, temetője kerített, a temetőben van a harangtorony". 1697-ben ugyanezt az állapotot rögzítették más szavakkal: "A templom a falu közepén elhagyottan áll, csak a falai vannak meg, jobb oldalán van egy kápolna, most itt végzik a szertartásokat, az egész [...] boltozott és zsindellyel fedett, nagyon szűkös és fény nélkül való, van egy kő szószéke és egy fa kórusa, a Boldogságos Szűz Mária és Péter és Pál apostol tiszteletére emelt oltára."

1713–1714-ben síkfödémmel látták el, 1737–1747 között pedig újraboltozták: ez utóbbi átépítés során emelték a kapu fölött magasodó tornyot is. 1788-89-ben átépítették a torony felső szintjét, 1789-ben megvásárolták bele a nemeskéri megyeháza óráját. 1858 előtt készítette Storno Ferenc a kapunak és a diadalív három fejezetének felmérését.

"R. 1887" felirat van a szentély déli szakaszának egyik kváderébe vésve, és a história domus is utal az ekkori tatarozásra. 1892-1904 között felújították a templom berendezését. A história domus az apszisban levő barokk oltárépítmény szétbontásáról is említést tesz. Megtudjuk belőle, hogy a falba be volt kötve, anyaga tégla illetve homokkő volt. Bizonyára itt is középkori faragványokat használtak fel.

Az Ágoston-rendi prépostságról először egy 1295-ben íródott oklevélben olvashatunk: Tivadar győri püspök Miklóst, az ágostonos karinges kanonokok rendjének tagját iktatta be a monostor préposti tisztségébe a monostor patrónusának meghallgatása után. A templomot az Osl nemzetség építtette, ezt egy 1358-ban kiadott oklevélből tudjuk: Osl nembeli Agyagosi Péter mester adományt tett a horpácsi Ágoston-rendi monostor számára, amelyet ősei alapítottak, felépítettek és temetkezőhelyül választottak. Az utóbbi oklevél kiállításánál Rueger horpácsi prépost volt jelen.