Lőcse

A tatárjárás után, a pusztító hordák elől a Menedékkőre (Lapis Refugii) menekült szepességiek alapították Lőcse városát  (latinul: Leutsovia,  németül: Leutschau, szlovákul: Levoča) a Lőcse-patak feletti magaslaton. 1263-ban IV. Béla oklevelében "villa Lywche"-ként szerepel, ami nem utal jelentős településre. Az 1271. november 24-én V. István által kiadott oklevél Lőcsét már városnak (civitas) írja. Ennek a korai településnek már minden bizonnyal volt valamilyen kezdetlegesebb védelmi rendszere. Demkó szerint először a város keleti és déli oldalát erősítették meg árokkal és sánccal. Ezt később kiegészítették az északi és nyugati oldali oldalon is. A 13. századi sáncokat pár évtizeddel később elkezdték kőfalakra cserélni.

Az Árpádok kihalása után a szepességi szászok Anjou I. Károlyt támogatták, aki 1312-ben meg is erősítette őket IV. Bélától 1243-ban kapott jogaikban. Az oklevél Lőcsét mint a szepesi szászok fővárosát említi. 1312-ben Sáros sikertelen ostroma után I. Károly Lőcsére vonult vissza. 1312. június 15-én a király oldalán a szepesi szászok is részt vettek a rozgonyi csatában, ahol I. Károly megtörte a Csák Máté által is támogatott Aba Amadé fiak hatalmát. Amikor 1318-ban I. Károly megerősíti az 1312-es oklevelét, abban utal rá, hogy Lőcse megerősített hely. 

A lőcsei krónika szerint a város 1332-ben és 1342-ben is leégett.

1347-ben I. (Nagy) Lajos király megerősíti a szepesi szászokat jogaikban. A német és latin nyelvű oklevelében Lőcsét a Szepesség fővárosának írja: "est igitur primum Leutschae, Ciuitas nostrae prouinciae capitalis, (a német változatban: Hauptschtath Leutsch)".  1370-ben kezdődik meg a Szent Jakab-templom építése, amely máig az egyik legszebb gótikus építészei emlék a Felvidéken.

A 14. század második felére valószínűleg már az egész várost kettős kőfal vette körül, melynek hossza kb. 2,4 km hosszú volt. 

A szepességi városok egymásnak is riválisai voltak, az árumegállító jogért többen is versenyeztek. Végül Bebek Detre nádor Késmárkkal és Iglóval szemben Lőcsének ítélte meg az árumegállítás jogát 1400. november 8-án.  A lőcsei krónika szerint 1400-ban egy garázdálkodó főúr megostromolta Lőcse városát, de bevenni nem tudta ("Anno 1400 ward die Stadt Leutschau belagert von Gross-Graffen, aber nicht eingenommen"). 1404 februárjában Zsigmond király Lőcsén tartózkodva több oklevelét innen keltezteti.

1431 húsvétján Dobeslav Puchala nevű lengyel nemes vezetésével egy kisebb huszita sereg felégette Lőcse nagy részét. A tűzben 18 ember égett halálra, a város 44.291 forint kárt szenvedett (* Melchior Genersich rövid lőcsei krónikájában ez 1437-ben történik). 1433-ban a közeli Késmárkot foglalták el a huszita rablók és nagy pusztítást végeztek.

1440 után a kitört polgárháborúban Lőcse sokat szenvedett. Jan Giskra zsoldosvezér 1441-ben kiterjesztette befolyását Lőcsére is.  1446-ban az országnagyok békét kötöttek Giskrával, mely szerint a  legközelebbi karácsonytól számított három évben megtartja Körmöcbányát a bányákkal, kamarával és pénzverővel, Kassát, Lőcsét, Eperjest és Bártfát összes, a királyi kincstárt illető adóikkal, nemkülönben Sáros, Zemplén és Abaúj megyék kamaranyereségét és a harmincadjövedelmeket, mint a melyek most is kezében vannak. Köteles ezekből szolgáit és zsoldosait kielégíteni, hogy a „jeles Magyarországnak“ tovább kárára ne legyenek. 1449. május 4-én Körmöcbányán Griskra és a hatalma alatt lévő városok és várak - köztül Lőcsével -  békét kötöttek Szentmiklósi Pongráccal.

1451. szeptember 27-én az országnagyok intik Kassa, Lőcse, Bártfa és Eperjes városokat, hogy tartsák magukat távol Giskrától, aki Eger alól a felső részekre vonult. 1452. január 2-án  Lőcse jelentette Kassának, hogy kész évente 500-600 arannyal vagy többel is adózni Giskrának, csak békét élvezzenek. Június 22-én Giskra ezeket írta Wolfberg Csenek eperjesi kapitánynak: „Tudomásodra adom, hogy a városokkal, nevezetesen Eperjessel, Kassával, Lőcsével és Bártfával egyezkedtem; mindnyájan kijelentették, hogy engem újra elfogadnak kapitányuknak és lelkesen fognak érdekemben közbenjárni, tanácsadóim és segítőim lesznek, ha szorongatni akarnának az én uram kormány- tanácsosai közül, úgy mint valaha azelőtt". Amikor Giskra halalma gyengülni látszott, a cseh Axamit megszállta a Lőcséhez közeli Marcellvárat (* akkor Tabornak nevezték), és onnan fosztogatta a környéket. A lőcseiek 1456-ban elfoglalták és elpusztították. 1462-ben leégett a lőcsei Kórház utca.

1463. szeptember 16-án Szapolyai István a felső részek kapitánya értesíti a bártfaiakat Komorovszki Péter, Hertwitowiczi Barthos s más huszita vezérek ellenséges szándékairól; álljanak hadrakészen s az ez ügyben Lőcsén tartandó tárgyalásokra küldjenek két tanácsbelit. 1465 körül Mátyás király utasította Szapolyai Istvánt, hogy a husziták által megszállt Murány vára alatt ellenvárat építsen, és ehhez Lőcsét rendelte a kapitány mellé. 1474-ben Mátyás király Lőcséről indult Liptóba Komorovszki huszitái ellen.

1494 tavaszán II. Ulászló Lőcsén találkozott testvéreivel, hogy rendezzék a konfliktusukat és összehangolják politikájukat. 1521-ben Lőcse 36 zsoldost küldött a király táborába Nándorfehérvár török ostromakor.

Lőcse Mohács után

A mohácsi csata utáni kettős királyválasztás után Lőcse Ferdinánd-párti lett. 1527-ben a lőcseiek megostromolták, kifosztották és lerombolták "funditus diruissent" Márkusfalván a Szapolyai-párti Máriássy Ferenc várát. 1528-ban Rihnót és Zuberstein várát foglalták el és rombolták le.  1528-ban már több bástya is erősítette a városfalakat, az egyik korabeli feljegyzés szerint keresztelő szent János napja előtt három nappal a felső kaputól számított harmadik bástyába villám csapott, és az leégett. Lőcse anyagilag is támogatta Ferdinándot, ezért 1529-ben a hadvezérének, Katzianernek adott kölcsön fejében a király Máriássy Ferenc és Máté birtokait nekik adta zálogba.

1530-ban a Szapolyai-párti árvai kapitány, Kosztka Miklós előbb Nedec várát foglalta el, majd Késmárkot próbálta bevenni. A Habsburg-párti Serédy Gáspár a lőcsei, eperjesi és kisszebeni zsoldosokkal együtt elűzte Késmárk alól. Nem sokkal később azonban egy rövid ostrommal mégis bevette Késmárkot, ami Lőcsére nagy veszélyt jelentett. A város 1531-ben három kapuját is földdel és gerendákkal torlaszolta el, csak a Felső-kapun lehetett a városba jutni. Kosztka emberei létrákkal megtámadták a várost, de nem sikerült a falakon belűlre jutniuk. A lőcseiek visszavágtak, Serédyvel együtt megtámadták Késmárkot, de nem sikerült elfoglalniuk.

1532-ben Lőcsén komoly őrség volt, melyben más városok zsoldosai is szerepeltek: Kisszeben 11, Eperjes 22, Bártfa 22, Kassa 32 zsoldost tartottak itt, és amikor a városok a saját embereiket haza rendelték, akkor is maradt Lőcsén 350 gyalog és 32 lovas mint királyi őrség, 60 városi zsoldos és 30 fegyveres paraszt, kiket a város mint földesúr a maga falvaiból a védelem céljára berendelt. Késmárkkal, akinek ekkor már a lengyel Laski Jeromos volt a tulajdonosa, állandósultak a csatározások. Szeptember 12-én Laski 400 gyalogos katonával és 500 lovassal és ágyúkkal érkezett Lőcse alá, de a városiak kitörve a falak közül elűzték a támadókat. 1533-ban Katzianer érkezett  Habsburg-párti csapataival Lőcsére, akiknek az ellátása sokba került a városnak.

1535-ben Ferdinánd király utasította Lőcsét, hogy Máriássy Mátyásnak szolgáltassák vissza a tőle elfoglalt birtokokat. Később Máriássy Ferenc fia, Pál, visszaváltotta javait, de a várostól a márkusfalvi várkastély lerontásáért 36 000 frt kártérítést követelt. Végül 1900 frt-ban egyeztek ki. 1545-ben a pestisben 800-an haltak meg a városban.

1550. június 7-én hatalmas tűzvész tombolt Lőcsén. A városi levéltár is leégett, az ott őrzött oklevelek megsemmisültek.  A város erődítései is súlyos károkat szenvedtek, I. Ferdinánd utasította a kamarát, hogy a felsőmagyarországi szabad királyi városok jövedelmeiből azonnal javítsák ki a város kapuit, falait és bástyáit.   1558-ban a Gross-Scharffeck és Scherthurm tornyok közötti falszakasz részben leomlott, javítani kellett.  Az 1599-es tűzvész után csak 37 ház maradt ép a városban, az alsó kapu és öt bástya is leégett. A 16. század második felében 13 toronyról esik említés.

1601-ben szabad hajdúk fosztogattak a városban. A hajdúk kapitányát később felakasztották.

Lőcse a Bocskai-felkelés alatt

1604-ben a Pethe Márton kalocsai érsek és királyi helytartó által letartóztatott lőcsei főbírót a polgárok fegyveres erővel kiszabadították és a helytartót elűzték a városból. A Bocskai hadai elől visszavonuló Belgiojoso császári hadait sem Kassa, sem Eperjes nem engedte a falai közé, az kénytelen volt Szepesvárba visszavonulni Thurzó Kristófhoz. Onnan szólította fel október 30-án Lőcsét, hogy fogadjon be császári katonaságot Bocskai ellen. November elején Bocskai hajdúi eláarsztják a Szepességet, Lőcse meghódol Bocskainak, november 9-én Lippay Balázs, Bocskai hadvezére megígéri, hogy a város kulcsait és őrségét meghagyják a polgáság kezében, őket és vagyonukat megvédik. Az alku értelmében Dezsőffy Jánosnak 20 lovassal kellett volna bevonulnia Lőcsére, de a fegyelmezetlen felkelő seregből mintegy 300 hajdú, török, tatár nyomult be a megnyitott kapun és hat napon keresztül fosztogattak a városban. Lippay és Bocskai fejvesztés terhe mellett kivonultatta a fegyelmezetlenkedőket a városból. Lőcse ágyúkat és lőport adott Lippay Szepesvárt ostromló seregének, de közben értesítette Thurzó Kristófot, hogy csak kényszerűségból hódoltak meg Bocskainak. A hajdúk november 14-én a közelgő Basta seregének hírére felhagytak Szepesvár ostromával és a lőcsei ágyúkat is ott hagyták.

Basta Kassa sikertelen ostroma után Eperjesre vonult vissza, ahol a város vezetősége a többi város követeinek jelenlétében tárgyalásokat folytatott Bastával, aki december 9-én Lőcse, Bártfa, Eperjes és Kisszeben részére biztosítéklevelet állított ki, megígérve ebben az evangélikus vallásgyakorlat háborítatlanságát és kiváltságaik tiszteletben tartását. Ezzel a városszövetség a Bocskai által megszállt Kassát leszámítva visszatért a királyhoz. Bocskai felszólította a városokat a meghódolásra, de december végén Lőcse öt pontban foglalta össze, hogy miért nem tud Bocskai felkéréseinek eleget tenni: 1. A királynak tett esküjük köti őket, 2. a hajdúk – Lippay Balázs és más kapitányaik ígérete ellenére – Szepesvár ostrománál rútul meglopták és cserbenhagyták őket, 3. a hajdúk fegyverszünet idején a város tulajdonát fosztogatták és az embereket elhurcolták, 4. a hajdúk templomokat és sírokat fosztogattak a környéken, 5. a törökökkel és a tatárokkal való szövetségtől irtóznak. Rudolf császár 1605. január 25-én levelet írt Lőcsére, hogy tartsanak ki az ő hűségén.

1605. áprilisában Basta helyzete tarthatatlanná vált, és Bocskai hadai elől visszavonulva Lőcsén keresztül Pozsony felé vonult el. Lőcse segítséget kért tőle, de Basta azt válaszolta, hogy a város védje meg magát. A Bastát üldöző hajdúk ismét elözönlötték a Szepességet, Sennyey Miklós már április 18-án megjelent 4000 emberével a város falai alatt és felszólította a városi tanácsot a csatlakozásra. Lőcse ezt ekkor megtagadta, és ahhoz a feltételhez kötötte a meghódolását az erdélyi fejedelemnek, ha ő már egész Magyarországot meghódította. Megígérték, hogy a város alatt elvonuló erdélyi hadakat nem akadályozzák. Lőcse 300 zsoldost is felfogadott. 1605 nyarán a városi őrség és a portyázó hajdú csapatok között több kisebb összecsapás volt. Végül hosszas tárgyalások után Lőcse meghódolt Bocskainak és a bécsi békéig a fejedelem hűségén maradt.

Lőcse Bethlen Gábor és I. Rákóczi György hadjáratai alatt

1619-ben Bethlen Gábor megindította támadását II. Ferdinánd ellen. 1619. szeptember 5-én Kassa megnyitotta kapuit Bethlen hadvezére, Rákóczi György előtt, és két nap múlva a felsőmagyarországi városok követei esküt tettek, hogy ők is a fejedelem mellé állnak. Ezt az esküt  megismételték 1621. március 3-án.  Bethlen Gábor 1619. szept. 29-én három napra Lőcsére érkezett, a város vezetői a kapu előtt ünnepélyes keretek között átadták neki a város kulcsait és díszlövéseket adtak le. Az ünnepségen a budai, temesvári és jenői pasák is megjelentek.  Rákóczi György 200 katona felszerelését követelte a várostól, amit az meg is tett. Amikor Rákóczi vereséget szenvedett Homonna mellett Homonnai Drugeth Györgytől, a lőcseiek közül sokan odavesztek.  A háborúskodás ezen szakaszát lezáró  nikolsburgi  béke (1621. december 31.) értelmében Lőcse visszakerült a királyi Magyarországhoz, de a város csak 1622. március 27-én tette le a hűségesküt a király megbízottjának, Pyber János váradi püspöknek. Bethlen visszaadta a Szent Koronát a királynak, ami 1622. március 26. és 29. között Révay Péter koronaőrrel együtt a városban időzött.

Bethlen második hadjáratának megindulása után a lőcseiek ismét a fejedelem pártjára álltak, 1623 októberében tették le hűségesküjüket a fejedelem füleki táborában. 1624. május 8-án a hadakozó felek békét kötöttek, és Lőcse ismét visszatért a király hűségére. 

1626-ban, Bethlen harmadik hadjáratakor Lőcse ismét meghódolt a fejedelemnek, annak 1626. december 24-i öt napos látogatása során Christoph Teuffel lőcsei jegyző üdvözölte Bethlent. A fejedelem lőcsei tartózkodása 3000 forintjába került a városnak.

1644-ben Kassa után Lőcse is meghódolt I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek, akinek a hadai március 22 -és 26 között vonultak el a város falai alatt. Amikor az erdélyi seregnek vissza kellett vonulnia Esterházy Miklós nádor és Götz tábornok császári csapatai elől, a nádor június 6-án felszólította Lőcsét a behódolásra. Kemény János, Rákóczi hadvezére csapatokat küldött Lőcsére segítségül. Június 28-án a nádot és Götz Szepesvárra érkeztek (* a Csákyak király pártiak voltak), és elhatározták, hogy megrohanják Lőcsét. Ez végül nem következett be, mert az erdélyiek Márkusfalvánál megverték a fosztogató császáriakat, akik július 2-án elvonulva a város alatt nyugat felé távoztak a Szepességből. Szeptember 9-én a szepesvári őrség csatározott a lőcsei darabontokkal. A városnak több alkalommal kellett katonákat küldenie Rákóczi seregébe. Az 1645. december 16-án megkötött linzi béke után Lőcse ismét visszatért a királyi Magyarországhoz.

Az 1660-as években az átvonuló katonai egységek ellátása került sokba a városnak.

A Wesselényi összeesküvésben résztvevő I. Rákóczi Ferenc 1670-ben kirobbantotta a felkelését . A  zavaros helyzet miatt a város április 17-én megvizsgálta az erődítményeinek állapotát: "1. Felső kapu, ez a szűcsöké volt, volt rajta 2 egyfontos falkon, 1 vasmozsár és 18 szakállas puska. A barbakánban, ugyanott, ez a kovácsoké, 10 szakállas puska, 1 fémtarack, mely 12 font követ lő ki, 1 négyfontos, 1 kétfontos vasmacska s 1 ötcsöves orgel. 2. Az Új-bástya, ez a szabóké, volt rajta 1 hatfontos vasgolyókat lövő sugárágyú, 1 félfontos falkonett, 1 scharfétinel és 18 szakállas puska. 3. Ménhátd-torony a késmívéseké, 1 kétfontos falkon és 12 szakállas puska. 4. Az Új-bástya a kőműveseké meg a szatócsoké 1 nyolcfontos sugárágyúval, 1 falkonettel és 12 szakállas puskával. 5. Achátius-torony a csizmadiáké, nincs rajta semmi." Június 4-én német csapatok vonultak be a Szepességbe, a város meghívta és megvendégelte a császári tábornokokat. Szeptemberben német csapatok szállták meg Lőcsét is, majd novemberben kivonultak a városból.

1672-ben Petróczy bujdosókból álló csapatai október 5-től 17-ig ostromolták Lőcsét, amit Dieppenthal alezredes védett a Spandau-ezred 2000 katonájával.  Naponta történtek csatározások, az ostromlók október 12-én megrongálták a város vízvezetékét. 16-án néhány ágyút kaptak az ostromlók, amivel lőni kedték a falakt.  17-én az ostromot felhagyták a kurucok, amikor Cobb közeledett a felmentő csapatokkal.  Az ostromlók elvonulása után a polgárok több mint 200 kilőtt ágyúgolyót számoltak össze, a városnak 20.000 forintnyi kára keletkezett az ostrom alatt.

1680. augusztus 19-21 között Thököly kurucai a városon kívül gyújtogattak, majd elvonultak a falak alól.

1682-ben, miközben Thököly és a törökök Füleket ostromolták, Eperjest megszállták a kurucok, Lőcsét ennek hatására kiürítették a császári csapatok.  A város letette a hűségesküt , a várost 1682. szeptember 2-án vették át Thököly biztosai, Szirmai Péter és Komjáty István. Szeptember 12-én Lőcse új parancsnoka toporci Görgey János lett.  Thököly november 22-én ünnepélyes körülmények között vonult be a városba, a várostól egy aranyozott kelyhet kapott ajándékba 100 dukáttal. A fejedelem másnap tovább ment Eperjesre.

1683. február 20-án Thököly Zrínyi Ilonával és az udvarával érkezett Lőcsére, ahová ágyúdörgés közben vonult be a polgárság kíséretében. Március 26-án éjszaka itt született meg Thököly Imre és Zrínyi Ilona fia.  A bíró és a tanács a város nevében gratulált a fejedelemnek. Március 28-án örömünnepet tartottak, a templomban prédikáció hangzott el, a zenészek a Te Deum laudamust játszották a templomtoronyban trombitákkal, dobokkal és dörögtek az ágyúk (a kisfiú április 3-án elhunyt). Április 30-én a fejedelem elhagyta Lőcsét.

1683. november 24-én a lengyel Lubomirsky a császáriak számára elfoglalta Késmárkot. December 5-én Dünnewald tábornok a császári csapatokkal körülvette Lőcsét, amit 750 kuruc védett Rády László és Rácz Ádám vezénylete alatt. A város polgársága is Thökölyt támogatta. December 10-én az ostromlók lövegei felgyújtották a várost és az erős szél lehetetlenné tette az oltást. Mivel az Eperjesnél táborozó Sobiesky János lengyel király hada miatt nem várhattak felmentést, este Rády kitűzette a fehér zászlót. A császáriak a Semoraczky alezredes vezette Grana-ezred 1500 emberét Lőcse városában szállásolták el, és őket a város volt köteles élelmezni. 

1697-ben a sok ostromtól siralmas állapotban voltak a város védművei, a kiküldött császári biztos a következőket jelentette: "A Zucker-Thurmnak nevezett bástya egészen rom, a mellette levő nagyobb körfal az árok felé hajolva közel áll a teljes rombadőléshez. A Schlosser-Thurm-nak felső része mintegy három ölnyire romban van, a Binder-Thurm a sánc árok felé hajlott, a Haberthurm-nak emeleti boltozata szakadt be, az alsókapu tornya meghasadozva közel áll az összeomláshoz, a felsőkapu tornyának mindkét oldalán romok vannak. A körfalak és zwingerek sok helyen egészen leomlottak, máshot tetemesen meg vannak rongálva ".

Lőcse a Rákóczi-szabadságharc alatt

1703 október 10-én, Késmárk bevétele után Monoky Ferenc és Luby György kuruc ezredesek csapataikkal Lőcse ellen vonultak. a megadási felszólítást Krumbach császári ezredes elutasította, erre négy nap múlva a kurucok lőni kezdték a város falait. Heves tűzpárbaj alakult ki az ostromlók és védők között. Ahogy fogyott a város muníciója és ahogy késett a felmentő sereg, a polgárság egyre elégedetlenebb lett. Végül november 14-én a város kapitulált, a császári őrség 120 tagja felesküdött Rákóczi hűségére.

Az 1709 nyári kudarcos liptói hadjárat után Heister császári csapatai elözönlötték a Felvidéket, s egészen Szepes megyéig jutottak. Késmárk megvétele után Löffelholcz generális 3 lovas és 3 gyalogezreddel 1709 novemberében körülzárta a kőfallal és erős tornyokkal körülvett Lőcsét. Andrássy István báró tábornok és Czelder Orbán ezredes voltak Lőcse kuruc parancsnokai. Az 1400 - 1500 főnyi  kuruc őrség a legjobb gyalogezredekből állt. A francia Du Pres alezredes volt a műszaki és tüzérségi szaktanácsadó.

Az első jelentősebb császári támadás 1709. november 20-án érte a várost, Löffelholcz Késmárk felől, Heister Görgő felől próbált a városba betörni, sikertelenül. 23-án Palocsay, Bokross és Pauer kuruc ezredesek megrohanták Heister táborát, a lármára Czelder is kitört Lőcséről, és egyesült erővel szétverték a császáriakat.

A császáriak 1710. január 2-án ismét megrohamozták a várost, de a védők visszaverték a támadást. Andrássy 1710. január 8-án írt levelében kéri Görgey Jánost, a szintén körülzárt Szepesvár kapitányát, hogy küldjön lisztet Lőcsére. Berthóthy kuruc tábornok is utasította Görgeyt, hogy küldjön 6 mázsa lőport a szorongatott városnak. Január közepén a császári ostromágyúk erősen lőtték a várost, de Czelder gyakori kitörésekkel gyengítette az amúgyis elcsigázott császári ostromzár előőrseit.

1710 január 23-án éjjel egy Löffelholcz által megvesztegetett őr felrobbantotta a Menhard-kapu melletti Lőportornyot. A robbanás ereje a kapu melletti tornyot is hosszában kettészakította. A rést támadó császáriakat Czelder emberei visszaverték, és a másnapi megismételt támadást is. Február 7-én Nikházy kuruc ezredes 100 lovassal be tudott vinni 10 mázsa lőport és 100 véka lisztet a császáriak orra előtt.

Közben a városi tanács tárgyalásokat folytatott Löffelholczal, és végül a megadás pártiak kerültek többségbe, hiába biztosította Andrássyt Czelder, hogy sok polgár folytatni kívánja a védekezést. Andrássy felszólította a tanácsot, hogy hozzanak egyértelmű döntést. Végül Trautsohn császári alezredes megegyezett Du Pres alzeredessel, hogy az február 14-én hajnalban kinyitja a kapukat és Trautsohn átveheti a város feletti ellenőrzést. A bevonuló császáriak meglepték a városi polgárságot is, a kuruc katonaság a mellékutcákban gyülekezett, de lövés nem dördült el. Az Andrássy-ezred átállt a császári oldalra Du Pres segítségével, Czelder Orbán fogságba került, és 1714. őszén Kassán lefejezték. Andrássy István a lőcsei átadás után Krasznahorkára ment.

II. Rákóczi Ferenc 1739-ben az emlékiratában így emlékezett vissza Lőcse elvesztésére: "Erős helyőrségem volt Lőcsén - egy öreg tornyokkal megerősített városban, mely elé az ellenség nem volt képes nagy ágyúkat hozni. Andrássy István tábornok önként vállalkozott Lőcse védelmére, az ottani születésű Czelder Orbánnal, egyik legtehetségesebb ezredesemmel. Löffelholtz tábornok, aki Szepes megyét megszállta, módot talált a lőportárnok megvesztegetésére, s ez éppen akkor robbantotta fel a tornyot, amikor a németek rohamra közeledtek, de nagy vitézséggel visszaverték őket. Löffelholtz nem csüggedt el a visszaveréstől. Felesége magyar asszony volt, valaha Absolonnak, Thököly kancellárjának felesége. Ez a nő cselszövésével meg tudta nyerni Andrássv tábornok szeretőjét, akit rábeszélt arra, hogy titokban megegyezzék a német tábornokkal. Hízelgéseinek megvolt az eredménye. De Andrássy nem merte nyilvánosan megtenni ezt a lépést, mert félt Orbán ezredestől és a hozzám nagyon ragaszkodó polgárságtól. De azért módot talált rá, hogy titkon bevezesse az ellenséget azzal a feltétellel, hogy a helyőrségből azokat, akik nem akarnak közéjük állni, szabadon engedi elvonulni és a császár megerősíti a város kiváltságait. Sohasem tudtam meg igazán, hogy mi módon történt a németek bejutása. A helyőrség épúgy mint a polgárság meglepedten látta őket a városban. Fegyvert akartak ragadni, de az említett feltételek kihirdetése után, mindnyájan megadták magukat." Innen ered a lőcsei fehér asszony története, amit Jókai megírt. Löffelholcz is megírta jelentésében, hogy kapcsolatban állt vele.

1712-ben a város ágyúit leszerelték és Pozsonyba szállították III. Károly parancsára. 1717-ben felmerült, hogy Lőcse falait helyre kellene állítani és megerősíteni, de erre valószínűleg nem került sor; 1725-ben a falakon keresztül szabadon lehetett átjárni. 1728-ba terveket készítettek a városfalak kijavítására, március 9-én a helyőrség parancsnoka felszólította a hatóságot, hogy a felső puskaporos-torony mellett levő sáncból bocsáttassa le a vizet. A század második felében a lengyelországi zavaros események szintén indokolttá tették volna az erődítmények helyreállítását, de ezek már csak kis részben valósultak meg a hatalmas költségek miatt.  1763-ban a városfalak északi oldalán egy új kaput nyitottak.1803-ban a kamara elrendelte a zwingerek és sáncárkok területének eladását. A Menhard-kapuról feljegyezték, hogy 1817-ben még volt felvonóhídja. Az Alsó-kaput és a környező falakat a 19. század végén bontották le. Mára  6 torony, és a védöfalak kb. 80%-a megmaradt, 1996-tól megindult a falak konzerválása.