Pozsony: Szt. Márton dóm :: Magyar várak, kastélyok, templomok leírásai, galériái

A pozsonyi Szent Márton dóm építéstörténete több száz évet ölel fel. Építése valószínűleg még 13. században kezdődött, a mai formáját többszöri átépítés során nyerte el.

Az eredeti templom, a prépostság és káptalan is a várban volt. A pozsonyi Szent Márton, másképp Üdvözítő-társaskáptalan alapításának időpontjáról, alapítójáról a mai napig viták folynak. Az egyik elmélet szerint a káptalant még Salamon király alapíthatta, amikor Pozsony várába szorult vissza a mogyoródi veresége után.

Ez nem volt a legkényelmesebb megoldás sem a vár alatt formálódó város polgárságának, sem a vár ispánjának. A hívek vártemplomba való feljárása veszélyeztette a vár biztonságát. Imre király ezen okok miatt engedélyt kért III. Ince pápától a prépostság átköltöztetésére a váraljába, amit a pápa az 1204. ápr. 24-i, az esztergomi érseknek írt levelében engedélyezett. A III. Honorius pápa levele szerint az költözés 1221-ben még nem következett be. A levél szerint a pozsonyi prépost panaszolta a pápának, hogy az egyház a váron belül van, és gyakran megesik, hogy a kanonokokat nem engedik be a várba és elmaradnak az előírt istentiszteletek. A pápa engedélyével a templom elköltözött a városba: a mostani dóm helyén egy román stílusú templomot kezdtek el építeni, több kutató szerint egy 11. - 12. századi kisebb templom helyén. A helyébe épült káptalani templom így kapta meg a Legszentebb Megváltó és Szent Márton kettős patrocíniumát. Ennek a korai templomnak a 2003-as ásatások szerint három jól elkülönülő építési fázisa volt, melyek a 12-ik, 13-ik századra datálhatók. A templom már ekkor 3 hajós volt 3 oltárral (a Legszentebb Megváltó, Szűz Mária és Szent István oltárok).

A dómban több régészeti kutatás bizonyította a káptalani templom elődjét. A dóm Szent Annának szentelt kápolnája alatt Adrián Vallašek kör alakú épületet tárt fel 1969–1970-ben. Megállapításai szerint a rotunda a 11-12. században épült, a 13. század utolsó harmadától pedig csontházként funkcionált. Tatiana Štefanovičová 2002-2003-as régészeti kutatására alapozva a templom elődjének egy 12. században épült kőből épült templomot tart, melyet a váralján megtelepedő nyugati hospesekkel hozott kapcsolatba. A templom 3. építési fázisa során a háromhajós, koragótikus templom nyugati falára két tornyot építettek.

A II. Ottokárral folytatott háborúk alatt a cseh király többször elfoglalta Pozsonyt, a város és a templom is leégett 1271-ben. 1291-ben egy oklevél szerint Csukár Péter fia János, a pozsonyi vár nemes jobbágya III. András királlyal Albert osztrák herceg ellen indult hadjáratra, a pozsonyi prépostságnak javakat adományozott. Ebben az évben III. András kiváltságokat adott a pozsonyiaknak a város fejlődésének érdekében. Az ő halálával az osztrákok szállták meg Pozsonyt.

A 14. század elején is jelentős építkezések folytak a templomon. A prépost és a káptalan 1302-ben megegyezett, hogy a plébánost a kanonokok közül választja a városi tanács a prépost és a káptalan beleegyezésével. Az 1340-es években vita alakult ki a káptalan és a város között: a város nem kívánta finanszírozni a templom építéseit. Ezért új egyezség született 1348-ban: a társaskáptalan tagjai közül választotta ki a kegyúri jogokat birtokló város a belvárosban álló Szent Márton templom plébánosát, akit az esztergomi érseknek vagy vikáriusának kellett bemutatni.

A 15. században tovább folytatódtak az építkezések a templomon. Václav Mencl, a Szent Márton templom déli hajófalának kettős ablaka, a mellette levő falmező körablaka, a délnyugati földszinti kápolna ülőfülkesora, valamint a templom mai főbejárata, azaz az északi portál építészeti és stiláris megoldását a bécsi Szent István dóm építkezésén is dolgozó Michael Chnab nevével hozta összefüggésbe. Az említett kápolna délnyugati támpillérén látható bevésett 1401-es évszám alapján pedig az 1400-as évekre datálta ezen építészeti részeket. Az újabb kutatások ezt inkább az 1420-as évekre teszik. A városfal Zsigmond-kori építkezésivel a templom nyugati fele a toronnyal az erődítés része lett. A templom déli falán 8,5 méter magasan egy díszes kapu maradványai láthatók, amit valamikor később megszüntettek. Feltételezhető, hogy a templom déli oldalán a városfalak eredetileg nyugatabbra lehettek, és amikor ezt keletebbre építették újjá, akkor falazhatták be a templom déli bejáratát.

1434-ben Zsigmond király a templomnak búcsúkiváltságokat kért a pápától. 1420-1425 között épült meg a "cseh királynő-kápolna", míg a hajó boltozását 1440 és 1452 közé teszi Mencl. 1427-1435 között a templom építése szünetelt a fokozott huszita veszély miatt. 1434-35-től a vár építőmesterei megjelennek a templom építésén is. A Szent Márton dómban 1440-ben említik az oklevelek első ízben a néhány évvel korábban felszentelt Szent László-oltárt. A mai templomhajót 1452-ben szentelték fel. A Szent Anna kápolna a 15. század végén épülhetett.

A gótikus szentély az ott található zárókövek évszámai (1476, 1482) és címerek alapján Mátyás királyunk idejében épült/bővült. Egy Bakócz Tamáshoz köthető oklevél szerint csak 1495-ben szentelték fel.

A mohácsi csata utáni polgárháborús időszakban Pozsony részben átvette Buda szerepét. Buda 1541-es, majd Székesfehérvár 1543-as elvesztése után Pozsony szerepe még jelentősebb lett a megmaradt ország kormányzásában. Már 1561-ben javaslat született a Szent Márton templomnak koronázótemplommá válásáról: "mivel a törökök Székesfehérvárt [1543-ban] elfoglalták, a legfenségesebb cseh király, a mi legkegyelmesebb urunk [Miksa főherceg] koronázása a régi és az ősi szokás szerint ezen esemény számára kijelölt helyén nem történhet meg, ezért az látszik szükségesnek, hogy azt Pozsonyban a Szent Márton társaskáptalani templomban tartsák meg." A koronázás 1563. szeptember 8-án meg is történt, ez volt az első a templom történetében.

A Szent Márton templom a 16. század végére a Magyar Királyság politikai elitjének és kormányzatának egyik legmeghatározóbb, központi temetkezőhelyévé vált. Csak néhány ide temetkező főúr és egyházi méltóság: Újlaky Ferenc győri, majd egri püspök és királyi helytartó (1555), Erdődy Anna (1577), Pálffy Miklós, a 15 éves háború hőse (1600), Draskovics II. János horvát–szlavón bán és tárnokmester (1613), stb.

p>Bethlen Gábor Pozsony elfoglalása után a templomot a pozsonyi evangelikusoknak adta át, akik másfél évig használták azt.

1632-ben a Rómában tartózkodó Pázmány Péter teljes búcsút kért a pápától a pozsonyi Szent Márton dóm részére Alamizsnás Szent János ünnepére (jan. 23.), akinek a teste a dóm kápolnájában fekszik.

A dóm északi oldalához illeszkedő Alamizsnás Szent János barokk kápolna 1729-1732 között épült. Esterházy Imre hercegprímás saját temetkezőhelyéül is építette, és a munkálatokkal Georg Raphael Donnert bízta meg. Donner készítette el Szent Márton lovasszobrát is, amit Esterházyról mintázott és a főszentélyben a barokk főoltár részeként lett felállítva.

A templom 1863 és 1878 között, Heiler Károly kanonok idejében Lippert József építész tervei alapján visszakapta eredeti gótikus formáját. A magyarországi és egyben a közép-európai barokk oltárművészet egyik legjelentősebb alkotása az 1735-ben Georg Raphael Donner által a pozsonyi koronázó templomba készített főoltár 1865-ben szintén áldozatául esett a purista szemléletnek, a barokkal szembeni ellenszenvnek. A dóm "stílszerű" helyreállítása során eltávolították a Szent Márton főoltárt, amely előtt koronázták Magyarország királyait. Az oltár szobrai nem semmisültek meg, de eredeti környezetükből kiszakítva helyezték el őket. Szent Márton a koldussal a templomon kívül kapott helyet, a gyönyörű adoráló angyalok a Nemzeti Múzeumba kerültek. Az 1910-es években A Szent Márton szoborcsoport visszakerült a templom déli hajójába, de mint Pozsony városnak és a dómnak védőszentje, valamint a koronázási oltár központi alakja, sohasem nyerte vissza vallási, liturgiái, történeti és művészettörténeti szempontból egyaránt kiemelkedő jelentőségű szerepét.

A dóm tornya 1833-ban egy villámcsapás következtében leégett. Az 1835-1846 közötti újjáépítés során kapta meg a jelenlegi, gótizáló tetőt, mely id. Feigler Ignác tervei alapján készült. A 85 méter magas torony csúcsára a párnán nyugvó magyar királyi korona 150 kilogramm súlyú, 164 cm magas és 120 cm átmérőjű, aranyozott mása 1846 novemberében került vissza a helyére.

A Szent Márton-dóm déli oldalán fekvő terület 1909 és 1912 között nyerte el mai formáját.