Szentkirályszabadja

Szentkirályszabadja községet a 13. században olyan sajátos jogállású, a várjobbágyok előkelő rétegéhez tartozó és saját földekkel is rendelkező, mindazonáltal az alávetett népességhez tartozó ún. "szent király szabadjai" lakták, akik kiváltságaikat első királyunktól, Szt. Istvántól eredeztették, amit legszembetűnőbben településük megnevezésével - 1269 "Zubady", 1372 "Zenthkiralzabady", 1383 "Zabady sancti regis" - juttattak kifejezésre. A 13-14. században soraikból számosan a köznemesek közé emelkedtek. Szentkirályszabadja jellegzetes kisnemesi település maradt a késő középkorban és az újkorban is.

Az írott forrásokban először 1269-ben szereplő falunak ma is áll kisebb dombra épült, Árpád-kori eredetű plébániatemploma. A templom védőszentje Szt. István király. A keletelt, egyhajós, félköríves szentélyzáródású templom nyugati végéhez nagyméretű késő középkori torony kapcsolódik. A torony északnyugati és délnyugati sarkait támpillérek erősítik. Egy további nagyobb támpillér található a hajó déli oldalának közepén. A toronyaljból a templomba vezető ajtó, erősen sérült, címeres, reneszánsz kőkerete a 16. század elején készült.

A templom első említése 1291-ből ismert, ekkor papja Pál (más forrás szerint György). Az 1333-1335 közötti pápai tizedjegyzékekben is szerepelt, papja János negyed-negyed márkát fizetett évenként. 1383-ban a templom mellett a kőből épült Szt. Kereszt-kápolna állt, amelyet egy itteni nemes, György fia Pál nagyapja építtetett. 1508-ban György, 1550-ben Tamás volt a templom papja. 1454 és 1536 között több alkalommal említették névtelenül is a szentkirályszabadjai plébánost. 1550 után a protestánsok használták, 1721-ben még az övék volt. Az 1685-ben a tatárok által elpusztított falut a 18. század elején újratelepítették.

A templomot 1721 és 1730 között szerezték vissza a katolikusok. A templomon 1730-ban, majd 1755-ben is építkeztek. 1789-ben szentkirályszabadjai Rosos Pál veszprémi székesegyházi főesperes, egyben helyi birtokos - későbbi veszprémi püspök - átépíttette a templomot. Ekkor készülhetett a sekrestye és a kripta. 1813-ban ismét építkeztek a templomon. A torony barokk hagymasisakját 1908 után gúla alakúra cserélték. 1914-ben a templomot neoromán stílusban tatarozták. Ekkor nyerte a korabeli veszprémi püspöki székesegyházhoz hasonló külső architektúráját, a legutóbbi helyreállításig megvolt kváderszerű külső festést. Az eredetileg kőből épült sekrestye-kripta részt pedig téglával falazva felmagasították a templom főpárkányáig.

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor