Esztergom: Bakócz-kápolna

Az esztergomi Bakócz-kápolna a hazai reneszánsz egyházi építészet kimagasló és páratlan alkotása. Balog Jolán írta róla: "Valóban csodálatos is volt, ahogy magyar földön ez a merészen új stílusú kápolna felépült. Jóllehet a renaissance-nak akkor már több évtizedes múltja volt hazánkban, mégis eleddig csupán a világi építészetben jutott diadalra, az egyházi építkezésben csak mint belső dekoráció (oltár, tabernakulum, stallum, ajtó stb.) érvényesült. A 15. század végén és a 16. század elején még gótikus templomok épültek, éspedig szakadatlan egymásutánban szerte az országban, püspöki székhelyeken, városokban, falvakban. És most ezeknek tömegéből egyszerre kiemelkedett a merőben új szerkezetű, új formarendszerű kápolna."

Bakócz Tamás (Erdőd, 1442 – Esztergom, 1521. június 15.) alacsony származása ellenére az egyetlen magyar főpap volt, aki közel állt ahhoz, hogy pápává válasszák. Atyja egyszerű kerékgyártó volt, Tamás karrierjét bátyja, Bakócz Bálint titeli prépost egyengette, aki Mátyás királytól nemesi rangot is kapott. Az ifjú Tamás a krakkói, ferrarai és padovai egyetemeken tanult filozófiát, irodalmat és jogot. 1470 körül került be Mátyás király kancelláriájába, 1480-ban már királyi kancellár és titeli prépost. Vagyonát meglehetős ügyességgel gyarapította, s az udvari intrikák jó ismerőjeként és használójaként befolyása is egyre nőtt. 1486-ban már győri püspök. Mátyás címeradományozó oklevelében ez szerepel róla: "Hűségét, ragaszkodását és buzgalmát kezdettől fogva tapasztaltuk; mióta pedig titkainkba avattuk, tanácsunkba meghívtuk és a legfontosabb ügyeket bíztuk rá, még inkább meggyőződtünk arról, hogy kiváló bölcsességgel párosult hűsége és szolgálata mind személyünknek, mind országunknak legnagyobb hasznára válik." Mátyás halála után II. Ulászlót támogatta Beatrix királyné ellenében. 1497-ben kierőszakolva Estei Hyppolit lemondását, először a győri püspökségből Egerbe, majd onnan 1498-ban az esztergomi érseki székbe került.

Bakócz Esztergoban rangjához méltó építkezésekbe kezdett. Egy 1499-es levele szerint az érseki székhelyet leromlott állapotban találta. 1500-ban bíborosi kinevezést kapott, 1507-ben a velencei dózse segítségével konstantinápolyi pátriárka is lett (persze csak névlegesen).

1506-ban kezdődtek a sírkápolna építési munkálatai, melyet Bakócz végrendeletében Capella per me constructa-nak nevezett. A kápolnát a Szt. Adalbert székesegyház déli oldalához kapcsolódva építették (alaprajz: galéria). Koppány Tibor szerint itt eredetileg egy bejárat volt, más vélemények szerint egy régebbi kápolna. A kápolna építése előtt Magyarországon még sehol sem épült egyházi épület reneszánsz stílusban. Bakócz - aki a nemzetközi politikában is jelentős szerepet töltött be - olyan kápolnát akart építeni, ami Itáliában is megállná a helyét. Balogh Jolán szerint a kápolna építészeti előképe a firenzei Santo Spirito sekrestyéjének Barbadori-kápolnája volt, de minden bizonnyal II. Gyula pápa sírkápolnája is ismert volt a tervező előtt. A kápolna tervezőjének neve nem maradt fenn, de építői között ott volt Ioannes Fiorentinus és Andrea di Piero Ferrucci. Fiorentius a kápolna leggazdagabb plasztikai részletein dolgozott, míg az architektonikus tagozatok és a kisebb jelentőségű plasztikai részletek - így a lavabo-fülke, a stallumok pilaszterfői, az ampolnafülke - másodkezes szobrászok, illetve kőfaragók között oszlottak meg. Ferrucci a luccai fehér márványból faragott oltár alkotója. A centrális térben elhelyezett elliptikus kupola nem kőből készült, hanem vasvázakra szerelt, Jézus életéből vett jelenetek és szenteket ábrázoló domborművekkel díszített aranyozott és ezüstözött rézlemezekből (galéria). A kápolna falait Esztergom környéki vörös márványból faragták ki.

"Új és igazi reneszánsz gondolat volt - Itálián kívül először - a sírkápolnának centrális térként való megformálása, s a székesegyházterével való szerves összekapcsolása. A négyzet alaprajzú és kereszt alakban árkádos nyílású fülkékkel bővített, csegelyes kupolával fedett tér úgy illeszkedett a Szent Adalbert-székesegyházhoz, hogy északi fülkéje - a többi háromnál jóval magasabban záródó ívvel áthidalva - tágas bejárati nyílást alkotott a bazilika déli falában, ily módon közvetlen kapcsolatot teremtve az oldalhajóval. ... Bakócz építkezése nem csupán öncélú emlékmű akart lenni, hanem az érseki székesegyház egész összefüggésében volt megkomponálva. Nemcsak építőjének személyes dicsőségét szolgálta, hanem egyszersmind a Szent Adalbert bazilika bővítését és gazdagítását is. A kettő összefüggése sajátos példáját adta egy gótikus csarnoktér és egy reneszánsz centrális tér művészien megoldott kapcsolatának." (Horler)

Bakócz egy 1519-ben írt levele szerint a kápolna és az oltár már állt, viszont oltár 3 fülkeszobrát még ekkor kellett hozatni Firenzéből. 1521. évi végrendeletében meghagyta, hogy testét az általa épített kápolna földjébe temessék. A temetés pontos helye viszont nem ismert.

Bakócz halála után a kápolnájának értékes felszerelési tárgyait hamarosan széthordták.

Ferruccinak az oltár főemeleti fülkéibe készült szobrait a törökök 1543-ban elpusztították. A török történetíró, Dselálzáde Musztafa leírta a pusztítást: "A magas méltóságú vezírek, a győzelmes udvar összes nagyjai és az egész hadsereg bemenvén a várba, a templomokban álló bálványokat ledöntötték, a hitetlenség és tévelygés emlékeit megsemmisítették, a fényes tükörhöz hasonló, különféle színű márványból faragott művészi bálványképeket a csodálatos festményekkel együtt összetörték, az arany- és ezüstkereszteket darabokra zúzták és földre tiporták." A romos székesegyházat a törökök nem javították ki, de a még álló Bakócz-kápolnát mecsetté alakították át.

Esztergom 16.-17. századi ostromai alatt a Szt. István alapította székesegyház romos lett, javításaival nem foglalkoztak. Köveiből várfalakat javítottak. A vár 1683-as visszafoglaláskor már teljesen romos volt. Esztergom utolsó török ostromakor (1685) a Bakócz-kápolna is belövést kapott, de a nagyobb bajtól megóvták a vastag falai. 1686-ban Széchenyi György prímás saját költségén helyreállíttatta.

1761-ben Széless György leírta a romos Szt. Adalbert székesegyházat: "Lássátok a kiáltó hiányosságokat, a félig összeomlott falakat, az elhagyott köveket, a kietlen látványt, a falak közül előtört növényeket, az elburjánzott gazzal teli földet, a szétmálló mészport, a tetőzet nélküli kapukat, tornyokat, a fájdalmasan gyászoló várfalakat: félig leomlottan, rendszertelenül elhullva, az idő vasfogától omladozva már alapjaiban is. Inkább lehetne természetes sziklának, félelmetes, emberkéz nem érintette (jelenségnek) tartani, mint olyasminek, ami valamikor művészi alkotás volt. Alig akad olyan része, mely még magán hordozná a régi alkotás képét. ... Fölötte szabadon süvít a szél, a kövek rend nélkül széthajigálva; csupán az ide felkapaszkodó ember tetszésére van bízva, hogy szemével vagy kezével megpróbáljon valami rendszert találni. A lábaknál gyakrabban eszközöl itt méréseket a kemény tél, az eső, a szél, a jég, a hó, a zápor mosása."

1819-ben Rudnay Sándor esztergomi érsek nagy eréllyel fogott hozzá az esztergomi székesegyház régóta tervezett felépítéséhez. Sok terv készült, végül Kühnel Pál és Packh János tervét fogadták el. A Bakócz-kápolnát mindenképpen meg akarták őrizni. Szerencsére a Szent Adalbert-székesegyház lebontás előtti állapotát megőrizte Máthes János, a prímási javak kezelője és az építkezések felügyelőjének 1827-ben megjelent könyve, benne a kápolna rajzaival.

1823-ban 1600 darabra szétbontva áthelyezték és beépítették az új klasszicista székesegyház testébe. A kápolna 17 méterrel távolabb és 11,40 méterrel mélyebb szinten épült fel újra. Az áthelyezés során a kápolnát 180 fokkal elfordították, s így egykori bejárati nyílása befalazva a külső oldalra került. Változatlanul maradt a megközelítés másik iránya a sekrestye felől. Johann Anninger tusrajzán látható az épülő új székesegyház és jól látható a szintkülönbség az eredeti hegyhez képest (galéria).