Lubló vára

Lubló vára

Ľubovniansky hrad

Lubló várának építési ideje nem ismert. Fügedi Erik feltételezése szerint a szepesi ispán építtette 1299 és 1311 között, de más kutatók Aba Amadéhoz kötik felépítését 1307 körül. A vár Poprád völgyének útját ellenőrizte a lengyel határnál. Ami biztos, hogy első említése 1311-ben ismert, amikor a Kassán megölt Aba Amadé özvegye és fiai kötelezik magukat Lubló és Munkács átadására a királynak ("Omode özvegye és fiai ígéretet tesznek arra, hogy Lyblou és Munkach várakat többé nem foglalják el. ").

1312 márciusában I. Károly Váradról megindulva csapataival harc nélkül elfoglalta Munkácsot, majd április 10-én már Sáros várát vívta, amit Miklós fia Demeter és unokaöccse, Domokos fia Doncs mester — a későbbi zólyomi ispán - nevében Tarkői Rikalf fia Henrik védett. Henrik néhány heti ostrom után titokban megegyezett a királlyal és kiverte Doncs embereit a várból. Sáros alól a király Lubló alá vonult, amelyet ekkorra már hívei, a Görgeiek ősei elfoglaltak ("cum nos unacum baronibus et nobilibus ac aliis incolis regni nostri ... castra nostra de Lyblio et de Sarus expugnaremus"), és várnagyként Kacsics nb. Farkas fia Tamást — a majdani erdélyi vajdát és a Szécsényi család ősét — állította az élére. Az Abák és Demeter mester nem nyugodtak bele a történtekbe, hanem Csák Mátéval szövetséget kötve Rozgonynál 1312. június 15-én megütköztek a király hadaival, ahol vereséget szenvedtek. A rendkívül véres csatában Demeter mester, Nagy Aba és két Amadé-fiú, Dávid és Miklós is életét vesztette. 1313-ban a király elvette Hollókőt a Csák Mátét támogató Péter fia Mikustól, és azt Szécsényi Tamás lublói várnagynak ("Farkasius fia Tamás mr. Lyblou-i várnagy") adományozta.

1323 előtt valamikor I. Károly Drugeth Fülöpnek adományozta Lubló várát.

1329-ben Szepes és Lubló várak alvárnagya Simon fia "Olasz" (Gallicus) Péter magister volt. Őt fivére, Miklós követte a tisztségekben.

1330. augusztus 9-én Sároson kiadott oklevelében Drugeth Vilmos testvérére Miklósra, és lánytestvérükre hagyja vagyonát. A végrendeletében szerepel Szalánc, Parics, Barkó, Jeszenő, Palocsa, Lubló, Dunajec [Nedec], Szakolya, Regéc, Gönc és Szepes várakkal egyetemben ("... Zalanch, Parys, Barkou, Jezenew, Lublou, Nouum Castrum ae Dunajecz, et Zakalya ... Regech ... Castro de Gunch ... castro Scepus ... "), mely várakat szerzeményi, öröklés, vétel és csere címén szerzett.

1336. júliusában Péter magister volt a szepeli és lublói alvárnagy, aki ekkor már beteg volt és végrendelkezni akart. Az év végén Simon fia Miklós magister volt Drugeth Vilmos nádor alvárnagya a két várban. Az oklevelek Lublót Lyblou, Lyblyum néven említik.

I. Károly halála után a fia, I. Lajos Lublót (és több más várat is) visszavette a Drugethektől.

1342-ben Lubló ("Liubliow") települést a I. Lajos király leválasztotta a királyi várról, és a polgároknak a kassai polgárok jogait adta. Felmentette őket Podolin város, lublói királyi vár és az ottani mindenkori várnagyok iránti servitium-uk és azok joghatósága alól. 1343-ban I. Lajos király utasította a szepesi és lublói várnagyokat, hogy a podolini királyi hospeseket ne háborgassák.

1392-ben Mária királynő ad ki oklevelet Lublón.

1395-ben Zsigmond király Horváti István három fiának, Jánosnak, Lászlónak és Miklósnak Szentlőrinc várában lévő részeit elcseréli a szepességi Lublóért. A Horvátiak néha Lublóiaknak is nevezik innentől magukat. 1403-ban Horváti Miklós és László a trónkövetelő Nápolyi László pártjára állt Zsigmond ellenében. 1403 novemberében Zsigmond elkobozta a lázadók javait: "„Horwathy-i (dictus) István fiai: Miklós, László és rokonságuk hűtlensége miatt háramlottak ad manus regias, büntetésül elvéve azokat tőlük, akár királyi adományból és hozzájárulással, akár zálog gyanánt voltak a kezükben".

1404. március 3-án Zsigmond király Lublón kelteztet okleveleket.

1408. július 10-én Zsigmond Perényi Imre titkos kancellárnak és fiainak adta örök adományul Lubló ("Liblyo") királyi várát és tartozékait, valamint Podolin fallal körülett városát. 1410. május 22-én Lublót visszavette Perényitől és cserébe a sárosmegyei castrum Wywar-at adta neki. A királynak azért volt szüksége Lublóra, mert küszöbön állt a lengyelekkel a háború.

Zsigmond külpolitikája változott, és már békét akart kötni a lengyel királlyal. 1412 március 15-én Lublón kiállították az ún. lublói béke okmányát, amelyet az uralkodón kívül jelenlévők is pecsétjükkel erősítettek meg.

1412. 11. 08-án Luxemburgi Zsigmond a Velencével vívott háború kölségeinek fedezésére elzálogosította Lubló ("Castrum nostrum Lublo alias Lubau") és Podolin várakat, valamint 13 szepesi települést a lengyel királynak, II. Ulászlónak. A területet csak 1772-ben csatolta vissza Magyarországhoz Mária Terézia. A lengyel helytartó, a sztaroszta székhelye Lubló vára lett.

1414-ben Ulászló lengyel király a háborús időkben és pestis által elpusztult Lubló város lakóinak elengedi a krakkói területen vas, réz és más áruk után szedni szokott vám felét, s megengedi, hogy a bochniai sóbányákból négy széles prágai garasért vagy vas, réz s más árucikkek becserélésével vegyék a só mázsáját.

A husziták valószínűleg elfoglalták 1433 körül és innen pusztították a Szepességet. 1439. 03. 19-én Rozgonyi István pozsonyi ispán tudatta Pozsony városával, hogy a Padalin (Podolin) városból származó, mintegy ötszáz lovasból álló lengyel csapatot, amely megtámadta és felprédálta Szepes várát (castrum Scepusiense) üldözőbe vette, és a Liblow-i (Lubló-i) vár mellett lévő rétén megütközött velük; köztük mintegy háromszázat megöltek, sokat a Paprad folyóba fujtottak, és 214 lovat valamint mintegy kétezer forint értékű zsákmányt ejtettek. A lengyeleket Schaffranecz lublói kapitány vezette.

1440. 04. 25-én I. Ulászló lengyel király kibővítette Lubló ("Liublow") város régi jogait. 1442-ben Komorowsky Miklós podolin lengyel kapitánya és Jávori Czajkaberzevici betörtek a Giskra által uralt területre és kifosztották Eperjest. Giskra megverte a lengyeleket, de Lublót és Podolint nem tudta elfoglalni.

1447 tavaszán Komorowsky Péter és Miklós, lublói és podolini kapitányok Szentmiklósi Pongráccal szövetkezve Jan Giskra felvidéki birtokaira törtek, megtámadták Besztercebányát. Komorowskyék Az I. Ulászló halála utáni zűrzavart kihasználva megtagadták az engedelmességet Zbigniew Olesnicki krakkói bíborosnak, aki az elzálogosított részek lengyel zálogbirtokosa volt. Hunyadi János tárgyalt a Komorowsky testvérekkel Lubló és Podolin átadásáról, de ez végül nem történt meg.

1467-ben és még 1490-ben is Dmossiczei Przedslaus volt Lubló és Podolin lengyel kapitánya. 1491-ben már Kossziczin Benedek lublói várgrófról lehet olvasni. 1494-ben I. János Albert lengyel király Lublón járt, amikor testvérével, II. Ulászlóval találkozott Lőcsén.

1502 körül épültek meg a kerek tornyot megtámasztó támpillérek, 1528-ban a vár alsó kapuja mellé egy rondella épült.

1553-ban Jan Boner sztaroszta idejében egy hatalmas tűzvész pusztította el a vár nagy részét. 1554-ben II. Ágost Zsigmond király bővitteti és újjáépítteti a várat olasz mesterekkel, már a kor hadászati követelményei szerint. A torony melletti gótikus palotát reneszánsz stílusban újítják fel, a középkori konyha helyén egy reneszánsz palota épül. A munkálatok 1566-ban fejeződtek be.

Báthori István legyel király halála után 1588-ban Habsburg Miksa főherceg el akarta foglalni a lengyel trónt. Lublót elfoglalva Lengyelországba vonult, de ott Biczinnél vereséget szenvedett és el is fogták a svéd Wasa Zsigmondot támogatók. 1589-ben visszaadták a lengyeleknek a várat.

1591-től Sebastian Lubomirski lesz a sztaroszta, majd 1593-tól megvásárolja a hivatalt. Leszármazottjai ezuán 1754-ig birtokolták. 1613-ban fia, Stanislaw Lubomirski követte őt a tisztségben.

A 30 éves háború alatt 1644-ben Krakovskí vajda Lublóról segítséget küldött az I. Rákóczi Györgynek ellenálló murányiaknak, sőt még portyázókat is küldött a Szepességre.

Stanislaw Lubomirski 1642-ben megerősíti a várat. A várudvart hosszában egy új fallal ketté osztják, megépül a barokk palota és a várkápolna. Az alsó kapu elé új ágyúbástya épül.

1655-1661 közt, a svéd-lengyel háború idején itt őrizték a lengyel koronázási ékszereket. A várban most is látható az ékszerek másolata (galéria).

1668-ban Udvari Kamara azt írta a Magyar Kamarának, hogy a A 13 szepesi város és Lubló vára ügyében egyelőre minden marad.

1677. július 28-án Andrássy Miklós Krasznahorkáról írta Koháry füleki kapitánynak, hogy Sobieski János lengyel király ugyan a török elleni háború után elengedte a hadait, de azt nem tiltotta meg nekik, hogy jó pénzért és zsoldért a kurucok szolgálatába álljanak, és állítólag Moszczynszky, a 13 szepességi elzálogosított város lengyel kormányzója és Lubló várának alkapitánya is 12 ezer katonával rendelkezik, akik már csak arra várnak, hogy parancsadás után átlépj ék a határt. 1683 karácsonyát Lubló várában töltötte a Bécs felmentéséről hazafelé tartó Sobieski János.

1700-ban Teodor Józef Lubomirski megkapta apjától a sztarosztaságot, majd kirabolta Lublót és apja szeretőjével külföldre menekült. Apja halála után 1702-ben tért vissza.

1710-ben a svéd-orosz háború alatt a svéd oldalon harcoló lengyel csapatokat üldözve Nagy Péter cár orosz csapatai foglalták el Lubló városát és a várat ostromzár alá vették. Márciusban Késmárk környékén a lenyel gyalogságot, majd a Lubomirski vezette lovasságot is megadásra kényszerítették. Májusban vonultak ki a Szepességből.

1745-től III. Ágost lengyel király felesége, Mária Jozefa lett Lubló birtokosa, miután Lubomirski lemondott a sztarosztaságról. 1757-től Heinrich von Brühl bérelte, majd 1763-ban Poniatowski herceg, a lengyel király testvére birtokolta. 1768-ban az öregtorony második emeleti börtönben raboskodott Benyovszky Móric.

1769 márciusában a bari konföderáció csapatai Jozef Bierzynski vezetése alatt a szepesi városokra törtek. Lubló várát elfoglalták és Poniatowski hercegtisztjeit a konföderációhoz való csatlakozásra kényszerítették. Az elzálogosított városokra sarcot róttak s megparancsolták, hogy az esedékes adót ne Poniatowskinak, hanem nekik fizessék. Hamarosan orosz csapatok keltek át a szepesi határon és Granasztó mellett harcra került a sor az oroszok és a konfederáltak között. Vesztesek az utóbbiak lettek s 40 halottat és számos sebesültet hagyva ott, Lengyelországba menekültek.

1772-ben Ausztria, Oroszország és Poroszország felosztotta Lengyelországot. Mária Terézia visszacsatolta Magyarországhoz a Zsigmond által elzálogosított szepességi területeket. 1772. november 10-én gróf Csáky Nepomuk János szepesi főispán vette át a várat a királynő nevében.

1777-től a várat raktárnak használták, az állaga egyre romlott és tűzvész is pusztította.

1825-ben Raisz György Félix vette meg 57.000 forintért a meglehetősen elhanyagolt várat és azt felújíttatta. A család egészen 1880-ig birtokolta, amikoris a város megvette tőlük 87.000 forintért. Ólubló városa 1882-ben eladta a lengyel Zamojsky családnak, akik egészen 1944-ig birtokolták. 1897-ben a Századok c. folyóiratban Weber Samu a következőket írta a várról: "Lubló vár a XIV-ik században alakult meg és 1777-ig hadi czéloknak szolgált. A lengyel starosták hajdani erős fészke most romló falaival az éji madarak fészke."

A várat az 1960-as évektől elkezdve felújították, jelenleg múzeumként lehet látogatni.


Források: Weber Samu: A lublói vár (Századok, 1886); Weber Samu: Elpusztult helységek a Szepességben (Századok, 1897); Kristó Gyula: Anjou–kori Oklevéltár. III. 1311-1314. (Budapest–Szeged, 1994.); Almási Tibor: Anjou–kori Oklevéltár. XIII. 1329. (Budapest–Szeged, 2003.); Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XX. 1336. (Budapest–Szeged, 2004.); Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XXVI. 1342. (Budapest–Szeged, 2007.); Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár IV. (1413–1414) Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 25. Budapest, 1994); Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár I. (1387–1399) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 1. Budapest, 1951); Iványi Béla: Bártfa szabad királyi város levéltára. 1319-1526. (Budapest, 1910.); Engel Pál: Az ország újraegyesítése. I. Károly küzdelmei az oligarchák ellen (1310–1323) 89/I–III (Századok, 1988); Bardoly István - Cs. Plank Ibolya szerk.: A „szentek fuvarosa” Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. (Forráskiadványok Budapest, 1999); Novák Ádám: A terebesi Perényi család története a 15. század közepéig; Novák Ádám: Hadi esemenyek es résztvevői a felső részeken 1440 és 1445 között. - Azok a bizonyos „zavaros idők"; Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, II. kötet Dr. Tóth-Szabó Pál: A cseh-huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon (1917); Zsoldos Attila: A Druget-tartomány várnagyai (Castrum Bene, 2012); Komjáti Zoltán Igor: „... Az mit hallottam, kötelességem szerint akarám nagyságodnak tudtára adnom..." (Fons, 2010); Iványi Béla: Bártfa szabad királyi város levéltára. 1319-1526. (Budapest, 1910.); Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei – Várak, castellumok, erődített kastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődök a 10. századtól a 19. század végéig, Budapest, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, 2018, II. kötet;

A légifotókat a Magyar Várarchívum Alapítvány bocsátotta rendelkezésünkre.

Megközelítése

Lubló vára megközelítése.

A vár alatt fizetős parkoló, onnan pár perc séta a vár. Belépődíjas.

Szélesség: N - 49°18'55.2"
Hosszúság: E - 20°41'58.1"

30 Km-en belüli műemlékek (légvonalban)