Komárom Csillagerőd

1543-tól, Esztergom várának török kézre kerülése után Komárom vára az egyik legfontosabb végvár lett. Elsődleges feladata a mögöttes területek és Bécs védelme volt, de megfelelő védelmet kellett nyújtania a keresztény seregek összevonásához, illetve biztonságos átkelést kellett biztosítania a Duna és Vág folyókon. Ezehhez viszont hídfőerődök kialakítására volt szükség. Sforzia Pallavicini már 1555-ben sürgette a hídfőerődök felépítését, de nem történt semmi. Csak 1585-ben, Pálffy Miklós főkapitánysága idején épült meg két erőd, a Vág bal partján a Szent Miklós (később Szent Fülöp) palánk, a Duna jobb partján pedig a Szent Péter palánk. Ez utóbbi a mai Csillagerőd helyén állt, alaprajza a mai erődre hasonlított. Komárom 1594-es török ostromakor a védők felgyújtották mindkét hídfőerődöt.

Érsekújvár 1663-as elvesztése miatt szükségessé vált Komárom megerősítése. 1673-ra elkészült az Újvár és a korhadó hídfőerődöket is megújították. A dunai erődöt kiegészítették öt ékművel biztosított zártsánccal.

A napóleoni háborúk alatt felértékelődött Komárom szerepe. A földrengés által megrongált Öreg- és Újvárat kijavították, a Duna jobb partján a hídfőerődtől kezdve a monostori Homokhegyig sáncokat építettek. 1809-ben a vesztes győri csata után a franciák elfoglalták Ácsot, de a sáncokba nem tudtak betörni. A békekötés után felmerült az igény, hogy Komáromot 200.000 katona befogadására alkalmas erődrendszerré kell átépíteni. Az 1810-ben megindult építkezéseket Chasteler, majd Dedovich altábornagyok irányították. Tőlük Péchy Mihály tábornok vette át az irányítást, majd 1821-től Neuheuser ezredes. A dunai hídfőerődöt (Csillagerődöt) is érintette a modernizálás, de ennek mértéke nem ismert, mert az 1848-49-es harcok alatt annyira megrongálódott, hogy az 1860-70-es években teljesen át kellett építeni.

1848. szeptember l6-án magyar kézre került Komárom és Majthényi alezredest nevezték ki az élére. Megkezdték az erődrendszer megerősítését, mely során főleg a hídfőket erősítették meg, a déli oldalon pedig nagyrészt a régi, napóleoni sáncokat építették újjá. A Csillagerőd és sáncainak őrzésére 2760 gyalogost, 100 tüzért, 60 lovast és 20 mérnököt rendeltek.

1848. december 30-án Alfred zu Windisch-Grätz tábornagy az osztrák főerőkkel elérte Komáromot, majd a II. hadtestet hátrahagyva folytatta hadjáratát. 1849 februárjában Simunich altábornagy 15.000 emberrel és 42 löveggel érkezett a vár alá. Március 19-én két üteg kezdte el lőni a várost és a Csillagsáncot. Az ostromló sereg alig volt nagyobb mint a védősereg, így nem is tudtak nagyobb eredményeket elérni. Március 30-án az osztrákok elterelő támadást indítottak a Csillagerőd ellen, és a fő erőikkel a Vág-vonalat támadták. Mindkét roham összeomlott a védők tüzérségi csapásaitól. Ezután a Lipótvár bevétele után felszabadult nagy lőtávolságú ostromágyúkkal a Csillagerődöt kezdték el módszeresen lőni és ostromárkokat kedtek el ásni. Április közepén Emanuel Zitta vezérőrnagy parancsot kapott a hídfő bevételére, de rohamra már nem került sor, mert a nagysallói csata után az ostromlók elvonultak Komárom alól.

Mészáros Lázár hadügyminiszter parancsára rögtön megkezdődött Komárom megerősítése. A Duna jobb partján a Homokhegyen egy 3 szintes, kazamatázott "váracs" építését kezdték el. 1000 fős védőserege és 4 sarokbástyája lett volna, melyekből azonban csak egy, az Ács fele néző készült el. A Csillagerődöt és az új erődítményt 10 kisebb, sokszögletű sáncerőddel kötötték össze, melyeknek a belsejébe egy-egy fa blokkházat emeltek. Ezekben a sáncokban 200-200 katonát és 8-8 ágyút helyeztek el.

Az 1849. július 2-án vívott második komáromi csata és a július 11-én vívott harmadik komáromi csata után Görgey a parancsokat követve mintegy 27.000 emberrel elindult Szeged-Arad irányába, míg Komáromban Klapka maradt 18.300 emberrel. Haynau az osztrák fősereggel Görgey után ment, Komárom zárlatára Anton Csorich altábornagyot hagyta, de kevesebb emberrel, mint a várvédők. Klapka kitörésekkel szétverte a II. osztrák hadtestet és jelentős számú ágyút zsákmányolt. Közben felszabadították Győrt és mintegy 5000 újoncot is soroztak a honvédségbe. A magyar fősereg augusztus 13-án Világosnál letette a fegyvert, de Komárom őrsége kitartott. Augusztus 20-án az ostromgyűrű ismét bezárult Komárom körül. Az elhúzódó tárgyalások során Klapka az október 3-i napiparancsában búcsúzott a honvédektől, és 4-én az utolsó erődről is levonták a magyar lobogót.

Ferenc József parancsára 1850-től átdolgozott tervek alapján folytatódott az erődrendszer kiépítése. Az Öreg- és Újvár vizesárkait kiszárították és feltöltötték. Befejeződött a Nádor-vonal kiépítése, megépült a Vág-vonal, amelyet a VI. Bástya kapcsolt össze a Nádor-vonallal. A Duna jobb partján a Csillagerőd helyén álló megrongálódott erődítményt elbontották és helyette felépült a ma is látható erőd. A rendszer magja itt is egy téglalap alaprajzú erőd, sarkain négy kazamatás bástyával. Az erődöt vizesárok vette körbe. Az északi, Duna felőli oldalán csak vékony, lőréses fal épült. Az erőd belsejében kapott helyet a a kaszárnyatömb, ami úgy lett kialakítva, hogy önállóan is képes legyen a védelemre. A hosszfalakon kézifegyverekkel, a mindhárom oldal közepén kiemelkedő oldalazóművekből ("rondellákból") pedig ágyúval és puskákkal is lehetett lőni a vár udvarára bejutott ellenséget.

A Csillagerődöt a II. Világháborúig a honvédség használta. A háború alatt lőszerraktár, majd munkaszolgálatos laktanya volt, 1944 októberétől nyilas internáló táborként működött. 1945 után a felvidéki kitelepített magyar családok részére szükséglakásokat alakítottak ki benne. 1984 után műemléki védelmet kapott.

A Csillagerőd felújítása után az erődben került elhelyezésre a budapesti Szépművészeti Múzeum több mint százéves gipszmásolat-gyűjteményének mintegy 200 darabja.