Szentvid

Szentvid

Közép-Európa egyik legnépszerűbb régészeti lelőhelye

A vár rövid története

A velemi Szentvid-hegyen található település és vár maradványok kutatásakor kiderült, hogy már a késő bronzkorban volt itt egy ipari és kereskedelmi centrum. A hegyen a neolitikumtól az újkorig folyamatos volt a lakottság. Első állandó lakói a leletanyag alapján a késő halomsíros - korai urnamezős népesség volt. Velem-Szentvid lelőhelyen a kő-, réz-, bornz- és vaskori leletek mellett római, hun, avar, frank leletek is előkerültek. A hegy szisztematikus átépítése a késő bronzkorra tehető: a hegy tetejét, pontosabban annak kb. a felső harmadát teraszosra képezték ki, mégpedig két, egymástól elkülönülő, teraszozott egységre osztva. A La Tene kultúra népessége még saját pénzt is vert itt, az un. velemi típusu érméket.

A Karoling-kori határjárásokban szereplő Uitinesberc (860) / Uitanesberch (885) egyértelműen azonosítható Szentviddel. Ekkor a hegy tetején egy földvár, benne egy kisméretű templom és körülötte temető volt. A vár élén a burggraf állt. A templom védőszentje Szent Vitus volt. Ez 9. századi templom a honfoglaláskor pusztult el, őseink 900-ban foglalták el a Dunántúlt. A templom pusztulási rétegéből rombusz lakú nyílhegy is előkerült.

Nyugat-Magyarországot a horkák törzse szállta meg, vezető nemzetsége a Tétény-Kál-Bogát-Bulcsú volt, ezt helynevek is őrzik. A várat hamar birtokba vették, kijavították. Az ásatások során ez a kora Árpád kori sánc előkerült. Ez kettős palánksor között köves, döngölt földdel feltöltött égett sánc volt. Az erődítési vonal részben a későkelta sánc nyomvonalát újítja meg (egyes metszeteinkben két periódusa is megfigyelhető), kb. 200–220 cm szélességben fogható meg és a fellegvár kísérő teraszán, a mai felszíntől 160–180 cm-ig – a későbronzkori rétegekig - hatolnak cölöplyukai. A kibontott felületekből előkerült kevés leletanyag – kerámia és vasnyílhegy – alapján az erődítés építésének, ill. használatának ideje a 10–11. századra keltezhető. (Fekete Mária). Dénes József blogjában ezt a korai várat sokkal nagyobb alapterületűnek feltételezi (lásd a 2. alaprajz). Az általa bejelölt külső nyomvonalon máig megfigyelhetőek kőfal nyomok (galéria). 955. után Velem-Szent Vid minden bizonnyal előbb nagyfejedelmi, majd királyi vár lett. A feldúlt 9. századi kis templomra részben ráépült a 13. században egy kőtorony. Nyomai láthatók a mai templom előtt, amely tornyában egy Árpád-kori templom részeit is tartalmazza (galéria). Ez a 13. századi vár a kőtoronyhoz épült várfallal hasonlóságot mutat Rékavárral.

A vár első okleveles említése 1270-ben történik. Ebben az évben Kőszegi Henrik IV. Béla halála után II. Ottokár cseh királyhoz menekül V. István elől. A várait, Szentvidet, Kőszeget, Borostyánkő, Szalónakot és Kertest átengedi Ottokárnak. Geregye Miklós Dobra (Vasdobra) várát szintén átengedi Ottokárnak. 1271-ben Monoszló Gergely ezeket sorban visszafoglalja a várakat a királynak. Az 1271-es pozsonyi béke felsorolta Kőszegi Henrik várait, ezek a két Kőszeg, Szentvid ("de Monte Sancti Witi"), Szalónak, Borostyánkő, Kertes voltak. Okleveles adatok szerint 1273-ban ismét Ottokár seregei szállják meg Szentvidet.

1277. novvemberében IV. László a Kőszegiek elleni hadjárata során egyik oklevelét Szenvid alól keltezteti (sub castro Sancti Vitt). Egy hónappal később a király visszafogadta a kegyeibe a Henrik-fiakat.

1279-ben Kőszegi Henrik fiai megosztoznak apjuk birtokain. A birtokosztályról kiállított oklevél a várak közül elsőként Borostyánt (castrum Pensten) említi, amelyet az apa, Henrik kezdetektől birtokolt (possederat ab initio), ez a harmadik helyen említett Kőszeggel együtt Ivánnak, míg az oklevélben második helyen szereplő Léka Szent-viddel együtt Kőszegi Miklósnak jutott.

IV. László 1283-84 fordulóján ostromzár alatt tartotta Szentvidet, de ekkor még nem tudta elfoglalni. A király és a Kőszegiek egy rövid időre kibékültek. 1286-ban ismét háborúban állt a király és Kőszegi család, ekkor IV. László elfoglalta Kőszeget és Szentvidet is.

1288-ban Wel nevű várnagya szerepel. 1289-ben Albert osztrák herceg vezetett hadjáratot a Kőszegiek ellen IV. László jóváhagyásával ("Güssinger Fehde"). A tavaszi és őszi hadjáratok alkalmával az osztrák seregek elfoglaltak 24 kisebb-nagyobb Vas megyei várat, köztük Rohoncot, Szalónakot, Kőszeget és karácsony környékén Szentvidet is.

Mivel I. Albert IV. László halála után "megfeledkezett" az elfoglalt várak visszaadásáról, III. András 1291-ben hadjáratot indított ellene, amely során a magyar király Bécsig hatolt. A hadjáratot lezáró békét III. András és I. Albert követei 1291. augusztus 26-án írták alá Hainburgban. Ennek értelmében Albert visszaadta a kezén lévő királyi várakat, továbbá a Sopron megyei Kaboldot és a Vas megyében lévő Újvárat [Németújvár]. Megállapodtak a többi kisebb nyugat-magyarországi erősség – ahonnan állandó veszély fenyegette a herceg tartományait – lerombolásában. Valószínűleg Szentvidet csak részben rombolták le (megelégedtek a távolból is jól látszó délkeleti torony ledöntésével). Egy 1374-es oklevél szerint Rohonc vára vette át Szentvid tartozékait.

A vár késő középkori meglétére csak meglehetősen bizonytalan adatok vannak. A kutatók viszonylag bőséges ilyen korú leletanyagot találtak felszíni szórványok formájában is. A helyi történetírásban felmerült a Gara és Széchy családok neve birtokosként, valamint az, hogy a török elől menekülő vasvári káptalan a levéltárával ide menekült, és hogy Szentvid az 1532. évi török ostromot követően Kőszeg birtokába került. A várban történt késő középkori tereprendezésre a 13. századi járószinten néhány helyen megfigyelt 15–16. századi planírozás utal. Részben a 13. századi toronyba ásva ebbe a periódusba keltezhető egy patkóalakú téglakemence valamint a kísérőterasz egy másik kemencéje illetve a fellegvár közvetlen környékének olyan létesítményei, mint a halastó, egy téglából épült őrház (?) illetve a várba vezető vízvezeték.

Az utolsó nagy tereprendezéseket 1859-ben a Szent Vid kápolna építésekor, illetve 1880-ban két hatalmas vihar utáni helyreállításokkor végezték. Ekkor a hegytetőn még ekkor is álló középkori falmaradványokat ledöntötték, és kialakították a búcsújáróhely számára szükséges fogadótereket, a szabadtéri oltárok és árus sátrak számára.

Források: Fekete Mária: Szentvid vára; Fekete Mária: Kora Árpád-kori égett sánc Velemben (Soproni szemle 1988); Dénes József: Hadiesemények Vas megye területén, 802-1809; Dénes József: Szentvid vára (blog); Skriba Péter: Velem–Szentvid Árpád-kori vára (Castrum Bene); Skorka Renáta: A "mohó farkas" utóda; Ilon Gábor: Kőszeghegyalja régészeti emlékeinek olasókönyve;

Hol található

Velemet a Petőfi utcán keresztül elhagyva az út T-elágazásnál balra kanyarodva 2 km után parkolót találunk az út bal oldalán. Innen kb. 150-200 méter könnyű séta a vár és búcsújáró hely. A sziklába vágott ciszterna nagyon mély, óvatosan közelítsük meg.

Szélesség: N - 47°21'03.9"
Hosszúság: E - 16°28'41.7"