Szepesolaszi

Szepesolaszi (szlovákul Spišské Vlachy, németül Wallendorf, latinul Latina Villa) települést  az Alsó-Rajnavidékről származó hospesek alapították, ez a Szepesség egyik legrégebbi települése. Hozzájuk csatlakoztak Szepesvár építkezéséhez érkező olasz mesterek Jászóról. IV. Bélának az 1243-ban kiváltságokat adó oklevelében Torna megyei Olaszi faluként szerepel (" ...hospites nostri in villa Ollasy de Tornava..."). 1273. december 19-én IV. László megerősítette a szepesolaszi királyi hospeseknek ("hospites nostros de Latina villa in Scepes") az előző királyoktól származó és a szepesi szászokéval egyező kiváltságait kiemelvén, hogy egyházukban, ahol királyi plébánia van, a többség által választott plébánosukat az esztergomi érsek, s ne a szepesi prépost erősítse meg, minthogy a prépost fennhatósága alá nem tartoznak. 1337-ben a Villa Latina-i, másképp Olazi-i és a Scepsy-i plébánosok censusként tartoznak a szepesi prépostnak adni minden évben 2-2 finom ezüst márkát budai mérték szerint. 1404-ben mint "civitas Walendorf" (Wallendorff) szerepel, mikor Zsigmond király Keresztelő Szent János-templomának adja Kolinfalva adójának egy részét. 1412-ben Zsigmond elzálogosította Szepesség egy részét 37.000 schock prágai garasért a  lengyeleknek. Szepesolaszi is az elzálogosított birtokok között volt, és csak 360 év múlva, Mária Terézia alatt tért vissza Magyarországhoz.

A szepesolaszi Keresztelő Szent János-templom ma a Szepesség második legnagyobb gótikus temploma a lőcsei Szent Jakab templom után. A templom elődje a régészeti kutatások szerint egyhajós volt, és a  13. század első évtizedeiben épülhetett késő román stílusban, ugyanakkor a diadalíven feltűnő levélmotívum a tatárjárás utáni, álló leveles kompozíciókra emlékeztet. Ez talán egy tatárjárás utáni újjáépítés eredménye lehet. 1390. decemberében  IX. Bonifác pápa a templomot felkeresőknek búcsút engedélyezett. 1404-ben a templom plébánosa adományt kapott Zsigmond királytól. 1431-ben és 1433-ban a betörő husziták foszotogatták a Szepességet és a várost is. Valószínűleg a templomot sem kerülte el a pusztítás. A szentélyíven található felirat szerint 1437-ben a román templomot részben lebontva késő gótikus stílusban háromhajós álcsarnok templomként építették újjá. A mellékhajók alacsonyabbak lettek mint a főhajó, mindhármat beboltozták. A szentély és hajót csúcsíves diadalív választja el egymástól. Lehetséges, hogy a nyugati toronynak egy része is ekkor épült. A templomban a bronzból készült keresztelőmedence a felirata szerint 1497-ben készült. 1545-ben a templomot a reformátusok foglalták el. Az 1666-os városi tűzvészben a templom is megsérülhetett. 1671-ben az ellenreformáció idején Szepesolasziban egy 7 éves katolikus kislány temetésén összecsaptak az evangélikusok és katolikusok. A zavargások több órán keresztül tartottak, az eseményt egy Woczech nevű festő megörökítette (galéria). A képen a templom és várostorony is jól látható (*  ez a kép cáfolata azoknak a weboldalaknak, akik a templom tornyának építését a 19. századra teszik. Akkor csak felújították).  A templom 1674-ben került vissza a katolikusokhoz. 1750 körül a temlom berendezését rokokó stílusúakra cserélték ki.  A berendezés szobrászati díszítésein a bajor Philipp Jakob Straub (1706-1744) szobrász alkotásainak hatása érvényesül. 1832-ben a templom tornyát átalakították a nyugati homlokzattal együtt, a hajót meghosszabítva. 1862-ben ismét tűzvészben sérült meg.

A városháza eredeti állapotában a 14. században épült. Ez egy téglalap alakú épület volt, melyhez a 16. században építették hozzá a várostornyot. A 17. században a toronyhoz és a városházához egy további toldalékot építettek, és az egész épületet újjáépítették.

1863-ban a Vasárnapi Újságban a következőket írták a templomról és városi toronyról: "A város közepén áll az idők viszontagságai által felette megrongált városi torony, egy aggkórban szenvedő órával, melynek mutatóit idestova hánytorgatja az eső és fergeteg, s melyben a számoknak is már csak helye látszik itt-ott. A torony aljához testvéri egyetértésben támaszkodik a városi korcsma s egy düledező régi kis templom. Meglepő ellentét, melyet már régen iparkodnak megszüntetni a város atyái, a mi azonban még mindeddig nem sikerült. (E torony és templom rajzát máskor adandjuk). A r. kath. templom - melynek rajzát lapunk mai száma hozza - egy kis dombon áll és bástyaalaku tömör falaktól van körülvéve, eléggé díszes és terjedelmes épület. Ha szabad ugy mondani, bizonyos falusi góth stylben van épitve, miután a főfalak simák és minden diszitmény nélkül egyszerű terméskőből vannak épitve, s csupán a magas, áttört csúcsíves ablakokon, s a templom belsejében a boltozat bordáin láthatók kőből faragott diszitmények. A belső elrendezés aranyozásban és faragványokban gazdag, azonban magasabb műbecset és történelmi nevezetességet alig találunk benne. E régi góth épülethez néhány évtizeddel ezelőtt uj tornyot emeltek, melyben a városi harangok állanak". 

A templom felújítását Vajdovszky János olaszi plébános felügyelete alatt Schulek Frigyes tervei alapján 1875-ben végezték. A templom ablakai ekkor kapták a 15. századot idéző mérműveiket, a hajók mérsékelt, de ízléses festett díszítésüket.  A városházát és tornyát 1886-ban restaurálták, jelenleg az épületegyüttes egy része katolikus templomként szolgál. 

Divald Korél 1905-ben  a Szepesmegye műemlékeit bemutató könyvében írja a temlomról: "... Mint diadalívének átmeneti korabeli részletei bizonyítják, az olaszi templom helyén már a tatárjárás előtt is volt monumentális épület. Ez azonban, arányait tekintve, alighanem kisebb volt, mint a mai.  ... A szepesolaszi templom a városka szélén emelkedettebb domb tetején áll s czintermét övező falai hajdani erődítményeinek maradványai, a melyek az ágyúk használata előtt, de sok helyütt jóval később is, háborús időben a lakosság védelmére szolgáltak." Egy másik művében, a Felső-Magyarország ingatlan és ingó műemlékeinek lajstromában a templom belsejéről írt: "Háromhajós, csúcsíves templom, nyugati toronnyal, falkerítéssel. Szentélye háromszögletes apszissal, négy keresztboltozattal, melynek körteprofilos bordái négy-négy félhenger alakú félpilléren nyugosznak. Szentély zárókövei 1876-ból(?). A hajó bazilikális elrendezésű, de gádorfalain nincs ablak s így a templom az álcsarnoktemplomokhoz sorozandó. A hajó hat szakaszra osztott, csillaghálós boltozattal bír s öt pár nyolcszögletes pillérrel, amelynek belső lapjához félhenger alakú gerinchordozók simulnak, egyszerű kehely alakú fejjel. Alakos zárókövei részben újak. A mellékhajókban hat-hat keresztbolt. Bordák profilja hornyolt élű hasáb. Ablakok csúcsívesek, mértani művük 1876-ból. A diadalív félpillérei átmeneti stílűek s felirata szerint a szentély boltozatát 1438-ban emelték magasabbra. Szentély hossza: 18,35 m, szélessége: 77,60 m. Hajó hossza: 34,5 m, egész szélessége: 21,30 m, ebből a déli hajóra 5,25 m, az északira 5,25 m esik."

A templom körítőfalán lőrésnek nem találtuk nyomát, és ezeket a kevés korábbi ábrázolásokon sem látni. Sajnos az 1671-es rajz a templomot a szentély felől mutatja, és a fal nem látszik. Ezek alapján nem lehet eldönteni, hogy a templom ténylegesen erődített volt e mint Divald írta, viszont a szokatlanul vastag támpilléres falat látva akár az is lehetett.

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor