Nagyvárad

Várad a neve alapján eleve megerősített hely, azaz vár volt, de kis méretű. Ennek a korai földvárnak a nyomait  a régészeti kutatások során megtalálták a püspöki palota falától nem messze (galéria). Szent László király az 1090-es években  egyházi központot alapított itt, ez lett a káptalan, majd a bihari püspökség székhelye. Kálti Márk a képes Krónikájában ezt írta róla: "Bihar vármegyében a Körös folyó mellett vadászat közben talált egy helyet, ahol angyali intelemre elhatározta, hogy monostort épít Szűz Mária tiszteletére: ezt a helyet Váradnak nevezte".  Van olyan történészi vélemény is, hogy a bihari püspökséget még Szent István vagy I. András alapította, és Szent László csak áthelyezte Váradra, miután a Kapolcs vezette kunok feldúlták Bihart. A váradi prépostság (káptalan) alapításának lehetséges legkorábbi időpontját Bunyitay Vince 1083-ra tette,  Imre herceg szentté avatásának évére.

A vár a régészeti kutatások tükrében a 11. század végén már használatban volt, előzménye nem volt.  Ez a földvár egy 3-4 méteres magaslaton helyezkedett el, kiemelkedve a mocsaras környezetéből.  Az eredeti védelmi gyűrű földből épült, amelyet faszerkezettel is megerősítettek. A 11–12. században kettős falú, középen döngölt agyagos földdel megtöltött palánkkerítés vette körbe a várat, ennek nyomait az 2001-es ásatás során megtalálták (a kutatóárokban néhány megszenesedett oszlopból, gondosan megmunkált gerendából és összekötő cölöpökből álló palánkmaradványt találtak. Hasonlóra a vár északi, illetve keleti részén is akadtak).  A várban egy lakótorony is állt, amelyet Szent László építtethetett még hercegsége idején.  Ez egy későbbi inventárium szerint "a nyugati oldalon, a székesegyház közelében, szemben a provisor házával" állt.  A régészeti kutatás a mai külső várudvar északnyugati részén egy szabályos, jól megmunkált félkör alakú alapozást talált. A toronyban kápolna is volt egy későbbi oklevél szerint, maga a  torony 1598-ban dőlt össze: "Sz. László magas tornya a vár belsejében leomlott".   A várbéli román stílusu székesegyháznak három hajója (* egyes vélemények szerint viszont csak egy), félköríves apszisa volt. 

1095-ben nem sokkal Szent László halála előtt Kálmán herceg hazatért és kibékült nagybátyjával, a király váradi püspökké nevezte ki a herceget. A király ez év  július 29-én meghalt, Kálmán rögtön megkoronáztatta magát és Lászlót az általa épített váradi templom közepén kialakított sírba temették.  A székesegyházat valószínűleg László király 1192-es szentté avatásakor meghosszabbították (* ezt a hosszabítást többen a tatárjárás utáni újjáépítéshez kötik). Várad búcsújáró hely lett és istenítéleteket is tartottak itt.

A várról szóló első írásos forrás 1198-ból ismert. A tatárjárás 1241-ben Váradot teljesen elpusztította. Rogerius mester Siralmas énekében elbeszéli, hogy Benedek váradi püspök a király parancsára sereget gyűjött, és az Egert elpusztító tatárokat vette üldözőbe. A tatárok csellel legyőzték seregét, a püspök kevés emberével tér vissza Váradra, majd a Dunántúlra menekült. Rogerius Váradon volt, amikor Kádán serege ostrom alá vette a várost. " És a várat, amelyik az egyik oldalon le volt rombolva, széles fallal kijavíttattuk, hogy ha a várost nem tudnánk megvédelmezni, itt találhassunk menedéket. És amikor egy napon hirtelen megérkeztek, és bizonytalanná vált a városban való tartózkodásom, nem akartam a várba bevonulni, hanem elfutottam az erdőbe; ott sokáig bujkáltam, ahogy tudtam. Ők azonban hirtelen elfoglalták és nagyrészt felégették a várost, a vár falain kívül semmit sem hagytak meg, és a zsákmány összeszedése után mind a férfiakat, mind a nőket, közrendűeket és főrangúakat egyaránt leöldösték az utcákon, házakban és mezőkön. Ezeknek végrehajtása után hirtelen visszavonultak innen, és visszavonulásukban mindent összeszedtek, és a vártól számítva az ötödik mérföldkőnél telepedtek le, és sok napon keresztül egyáltalán nem jöttek a várhoz, úgyhogy a várbeliek azt gondolták, hogy a vár erős volta miatt elvonultak. Mert ez nagy árkokkal és a falakon fatornyokkal volt megerősítve, és sok páncélos vitéz volt benne, és valahányszor a tatárok szemlét tartva odajöttek, a magyar vitézek gyors vágtában üldözni igyekeztek őket. És mivel a tatárok több napig egyáltalán nem jöttek el a várhoz, és mivel mindenki azt hitte, hogy egészen elvonultak, a vitézek (és mások is, akik a várban voltak) bátorságot merítve azok elvonulásából, kimentek a várból és a váron kívül eső házakban kezdtek lakni. És így hajnalban a tatárok, akikről nem tudhatták, hogy hol vannak, megrohanták őket és nagy részüket, akik nem tudtak bemenekülni a várba, leöldösték és tüstént körülvették a várat, hét ostromgépet állítottak fel az új fallal szemben, és éjjel-nappal, megállás nélkül hajigálták a köveket mindaddig, amíg az új fal teljesen le nem omlott. A tornyokat és a falakat szétrombolták, majd rohamra mentek, a várat erőszakkal elfoglalták, és elfogdosván a vitézeket, kanonokokat és másokat, akik a vár elfoglalása közben nem pusztultak el kardtól. Az úriasszonyok, a kisasszonyok és nemeslányok a székesegyházba akarták magukat bevenni. A tatárok elrendelték, hogy a vitézek adják át fegyvereiket, a kanonokoktól pedig a legkeményebb kínzásokkal kicsikarták, amijük csak volt. És mivel a székesegyházba nem tudtak azonnal behatolni, tüzet raktak mellette, és tűzzel pusztították el az egyházat, az asszonyokat és mindazt, ami csak volt az egyházban. " Rogerius leírása alapján a kutatók azt tartják, hogy az új fal, amit az ostrom előtt építettek, az már kőből készült.

A tatárok kivonulása után Várad teljesen újjáépült. Bunyitay Vince szerint Vince püspöknek (1244–1258) tulajdonítható a váradi vár erődítményeinek helyreállítása. Ezekről az építkezésekről semmi adat nincs, a Chartulariumban írottakból mindössze annyi tudható meg, hogy 1374 előtt is árok vette körül a körfalat, amelyen északon volt egy kapu. Egyes vélemények szerint a palánkfalakat építették újjá, mások szerint a 14. század elején már kőfalak vették körül Váradot. 1319-ben I. Károly harmadik feleségét, Luxemburgi Beatrixot a székesegyházban temettette el a Szent vince oltár elé. A király 1326 őszén Szent László sírjához zarándokolt. Báthory András püspök idején kezdődött meg a székesegyház kibővítése, gótikus átalakítása: "...egy másik templomot kezdett [építeni]; ez nagyságával körülölelte, szépségével pedig felülmúlta a korábbit; és az összes cellát befejezte a szentély körül, kivéve a boltozatot, amelyet [Futaki] Demeter püspök készíttetett el... (Chartularium)".  Báthory építkezése  a szentélyrészt érinthette, mert a mellékhajók falait előzőleg már megemelhették. A bazilikális elrendezésű román kori templomot csarnoktemplommá alakították át.  A Báthoryt követő két püspök, Futaki Demeter és/vagy Bebek Domokos idejében készültek el  a templom gótikus festményei, melyekből mára csak egy püspökszent mellképének töredéke maradt fenn (galéria). Futaki rendelte meg a Kolozsvári testvérpártól Szent László, Szent István és Szent Imre szobrait, amit 1370-ben a székesegyház főbejárata előtt állítottak fel. Zudar János püspök (1383–1395) rendelte meg Szent László lovasszobrát, amit Zsigmod király és Beatrix királyné jelenlétében lepleztek le 1390. szeptember 8-án. Takács Imre szerint 1407-re, a szentélybeli új főoltár felállításának évére készülhetett el teljesen a gótikus székesegyház, ekkora a szentélyt is egyesítették a templomhajóval. A székesegyházban temették el Mária királynőt 1395-ben, majd férjét, Luxemburgi Zsigmondodt 1437-ben ("...Itt helyezték végső nyugalomra első felesége, Mária királynő mellé a dicső uralkodó, Szent László templomában, akit a fent nevezett császár minden időben tisztelt és szívesen szolgált." - Windecke). 1403. januárjában Sznet László sírjánál tettek esküt a Zsigmond ellen lázadó főurak.

1443-ban egy földrengés ledöntötte a székesegyház tornyait, megrongálta a szentélyt, elpusztította a sekrestyét és benne a kincstár nagy részét és megsemmisítette a stallumokat. Szent László ereklyéje sértetlenül került elő a romok alól. Dominis János püspök megkezdte a templom javítását, de 1444-ben a várnai csatatéren elesett. Munkáját utóda, Vitéz János folytatta. A földrengéskor megsérült templomot végül 1456-ra állították helyre, de a leomlott keleti két tornya közül csak az északkeletit építették újra, déli párját már nem (ez látható a későbbi metszeteken).

Várad első török ostroma 1474 február elején következett be. Ali szendrői bég február 7-én rohanta meg Váradot, a várost kifosztva és elfoglalva. A várat ostromgépek híján tüzes nyilakkal lőtték, de a védők leverték a gyúlékony tetőket. Az elvonuló törökök az időseket és a gyermekeket legyilkolták, a fiatal, életerős embereket pedig elhurcolták. A várost felgyújtották, a kincseket, értékes dolgokat elvitték. Mátyás király a dúlás után  megerősítette a káptalan és a város szabadalmait és kiváltságait.  Filipecz János püspök 1476 után tornyokkal és erős kőfallal erősítette meg a püspöki várat. Petrus Ranzanus utazó 1488-90 körül így dícsérte a püspök építkezését: "Építtetett Váradon egy bevehetetlen várat, amelynek óriási falai, tornyai és e hatalmas munkálathoz alkalmas szálláshelyei teljes egészében megmutatják az alapító lelki nagyságát..." A püspöki palotát már a reneszánsz jegyében Thurzó Zsigmond püspök (1506–1512) építtette át.

1514. május 22-én  a Lőrinc pap vezette paraszti hadat megtámadta a váradi püspök adminisztrátora, Pöstyéni Gergely a helyi nemesekkel. A véres csatát a parasztok nyerték, Pöstyéni bemenekült a várba.  A várost kirabolták és felgyújtották a felkelők, de a várat nem tudták elfoglalni. Lőrinc pap ezután Székelyhidat foglalta el. Miután Dózsa Györgyöt elfogták Temesvárnál, Szapolyai vajda Tomori Pál fogarasi kapitányt küldte Várad felmentésére. Tomori a felkelők egy részét ígéretekkel meggyőzte, a maradékot szétverte, Lőrinc papot elfogta. A felnégyelt Dózsa egyik testrészét kiszögezték Várad kapujára,  Lőrinc papot Kolozsvár főterén máglyára küldték.

1526. augusztus 29-én a mohácsi síkon halt hősi halált Perényi Ferenc váradi püspök. A kettős királyválasztás után Várad a Szapolyai-párti Czibak Imre váradi püspök kezén volt. 1528-ban Ferdinánd csapatai legyőzték Czibak és Ártándi Balázs csapatait és elfoglalták a várost, de a vár nem került a birtokukba. Egy év múlva Czibak már ismét Váradon kelteztet levelet ("ex arce nostra Waradiensi"). János király gyakran tartózkodott Váradon.

Oláh Miklós későbbi esztergomi érsek 1536-ban Hungária c. művéven Váradot is bemutatta: " Alattuk kelet felé van Várad városa, püspöki székhely székesegyházzal, híres benne Szent László király csodáktól ragyogó hírű sírja és a Zsigmond császáré; nyughelye mellett éjjel-nappal, a császár alapítványa szerint, Dávid zsoltárait éneklik az egymást váltó énekesek. Vára szembetűnő, mind Szent László roppant nagyságú lovas szobra, mind épületeinek nagyszerűsége miatt, ezeket Thurzó Zsigmond püspök, az én egykori nevelőm építtette. Az azonos nevű várost észak felől a Körös folyó szeli ketté, mely Erdélyben, Hunyad mezőváros és Sebes vára fölött ered csekélyke forrásból, és Gyorsnak, illetve Sebesnek hívják, véleményem szerint rohanó folyása miatt; medre telt, és sok más folyó vize gyarapítja. Délre a váron túl ömlik a Péce folyócskába ugyanennek a Körösnek egy vékony ága."

1538-ban Váradon kötötték meg a titkos váradi békét Szapolyai János és I. Ferdinánd között. Ebben kimondták, hogy Magyarország nyugati fele I. Ferdinándé, míg keleti fele I. Jánosé, és János király halála után a keleti részt is I. Ferdinánd kapja meg. János király halála után ez nem valósult meg, ismét kitört a háborúskodás a két oldal között, aminek Buda török megszállása lett a vége. Izabella királyné és a csecsemő II. János (János Zsigmond) Erdélybe távozott török parancsra. Martinuzzi Fráter György váradi püspök, a Szapolyai-párt egyik legfőbb vezetője hintapolitikát folytatva hol I. Ferdinánd, hol a török hűbér alatti önálló Erdély mellett politizált. A barát Várad várát a török veszély miatt megerősítette, nyugaton új védőfalat emeltetett, és a kaputól északnyugatra toronybástyát építtetett. Egyes vélemények szerint már ekkor elkezdik a vár külső védműveit megépíteni földbástyákkal. Martinuzzi az 1540-es évek második felében fokozatosan kiszorította Izabella királynét a hatalomból, az egykori Szapolyai párt is két részre szakadt. Végül 1551. júliusában Izabella átadta a koronát I. Ferdinándnak és Lengyelországba távozott. Fráter György Báthori Andrással együtt erdélyi vajda lett és a két országrész I. Ferdinánd alatt egyesült. Castaldoval 7000 zsoldost küldtek Erdélybe és a várakat is átadták a Ferdinánd-pártiaknak. 

1556. március elején a Szapolyai-pártiak Petrovics Péterrel az élükön a Szászfenesi országgyűlésen visszahívták Izabella királynét és János Zsigmondot Erdély élére. Az erdélyi rendek felszólították a várak kapitányait, hogy tegyenek hűségesküt. Várad élén ekkor Zabardy Mátyás püspök volt, aki I. Ferdinánd híveként ezt megtagadta. Petrovics elrendelte Várad ostromát, mire júniusban Bihar két legnagyobb birtokosa, Báthori György és Varkocs Tamás (korábbi váradi kapitány) csapataikkal körülvették Váradot. Az ostrom harmadik hónapjában Forgách Simon vette át a vár védelmét. Izabella királyné októberben megérkezett Lengyelországból és a vele érkezett lengyel-magyar hadak csatlakoztak  Huszt és Várad ostromlóihoz, majd Huszt feladása után az ottani csapatok is csatlakoztak a váradiakhoz.  A védők több sikeres kitörést hajtottak végre, a november 11-i kitörésben Forgách is megsebesült. A novemberi hideg beálltával a rendszeres ostrom megszakadt, de az ostromzár továbbra is fennmaradt Báthori vezényletével. 1557 január végén az erdélyi sereg ismét megjelent Várad alatt és Varkocs ismét átvette a parancsnokságot. Azonnal megkezdték a vár újbóli lövetését. A védők egy része az egyik kitöréskor átállt az erdélyiek oldalára, ami reménytelenné tette a további ellenállást. A védők február 28-án kitűzték a fehér zászlót és megkezdődtek a tárgyalások. Végül április 10-én szabad elvonulás mellett a Ferdinánd-pártiak átadták a várat.  Varkocs foglalása után a székesegyházat már nem használták vallási célokra. Az ostromban  megrongálódott püspöki palotát helyreállították a  királyné számára. 1559-ben Izabella királyné Báthory Istvánt, a későbbi fejedelmet és lengyel királyt nevezi ki Várad élére. 1565. június 2-án János Zsigmond hallgatólagos jóváhagyása mellett fanatikus protestánsok Szent László sírját feltörték és a király csontjait szétszórták.

1569-ben János Zsigmond kezdte el átépíttetni a várat, melynek költségeit az 1570-es medgyesi országgyűlés megszavazta. 1569 és 1570 között épült meg Giulio Cesare Baldigara tervei alapján a Királyfia-bástya, a külső falöv öt bástyája közül a legelső. A költségek folyamatosan nőttek, a következő országgyűlések újabb adókat szavaztak meg.  1571 márciusában meghalt János Zsigmond, őt Báthory István követte a fejedelmi székben. A vár korszerűsítése újabb lendületet kapott, 1572-re elkészült az Aranyos-bástya, amely nevét az aranyozott Báthory címerről kapta. 1574-80 között készült el harmadikként a Csonka-bástya. Nevét onnan kaphatta, hogy még 1598-ban sem volt feltöltve földdel a belseje. 

1580-ban a váradi őrség magyar huszárait borral fizették, összesen 5790 köböllel (2245 hl). Báthory István  a vár védelmi képességeinek növelése miatt 1581-ben elrendelte a használaton kívüli székesegyháznyugati lőporraktárrá alakítását. A szentélyt tüzérségi állássá akarta átalakítani a falának visszabontásával és belső terének feltöltésével. Ez a terv végül nem valósult meg, de a szentély falait mégis lebontották az alapokig. 1581-ben Báthory olasz hadmérnökét, Domenico Ridolfini ezredest küldi Várad erődítéseinek felülvizsgálatára. A hadmérnök jelentése szerint a bástyák mind megvoltak kazamatáikkal együtt, de borításuk még hiányzott. Ridolfininek kellett javaslatot tenni, hogy vajon fával vagy kővel boríttassák-e őket, és a várkapu helyét is neki kellett kijelölnie.

1583. november 4-i levelében Báthori István lengyel király és erdélyi fejedelem Várad megerősítéséhez "kölcsön kérte" Ottavio Baldigara olasz várépítő mestert Rudolf királytól: "Mivel pedig Erdélyből történt távozásunk után megtudtuk, hogy ott sokat építettek az erődítési elmélettől, rendtől és szabálytól eltérően, szükséges volna azokat kijavítani, úgy véljük, Felségetektől kell kérnünk, kegyelmesen engedélyezze  a nemes Baldigara építőmesternek, hogy útra keljen Váradra, és egy darabig ott időzzön, hogy ami a bástyákon és a többi védműveken hibázik, megfigyelje, s véleménye szerint mi módon szükséges  kijavítani, velünk lehetőleg tudassa". A talján mester 1584 márciustól két hónapig tartózkodott Váradon, majd Érsekújvár építkezéséhez utazott.  Ghyczy János főkapitány kérésére visszatért Váradra, és 1584 júliusa és 1585 márciusa között dolgozott a váron,  Ghyczy legnagyobb megelégedésére. A Veres-bástya méreteit az eredeti tervekhez képest Baldigara lecsökkentette, a bástya építését 1586-ban leállították, amikor az erőforrásokat Királyfia-bástya újjáépítéséhez csoportosították át. A Veres-bástya  építését 1587 és 1597 között folytatták, de a belső földtöltései még az 1598-as ostromra nem készültek el teljesen. 

A 16. század végére nagyjából kiépült ötszögletű váradi várat széles várárok vette körbe, melybe a Sebes-Köröst és a termálvízű Pece-patakot eresztették, és amely télen sem fagyott be. Az öt bástyából egy, a későbbi Bethlen-bástya még palánkszerkezetű volt. A vártól nyugatra elterülő várost ekkorra már kőfal vette körbe, Olaszit még palánkfal. Velence falak és sáncok híján védhetetlen volt. Ez az új védőrendszer radikálisan eltüntette a középkori váradi vár arculatát.

Várad török ostroma 1598-ban.

A tizenötéves háborúba Báthori Zsigmond fejedelem szakítva a Portával a keresztény oldalon avatkozott be. 1598 év elején  Szaturdzsi Mehmed szerdának a szultán a következő utasítást adta: "Ez évbe Erdélyországba menj, egyetlen várnak ne kegyelmezz meg, hanem égesd, rombold és dúld fel,  és vajdájukat, az átkozott Zsigmondod engedelmességre térítsd". Báthori 1598.  április 1-én lemondott a trónról, és Erdélyt átadta Rudolf király megbíztottjainak. A fejedelemség haderejét Bocskai István eskette fel a királyra.  Király György váradi főkapitány júliusban felmentette a temesvári pasa által ostromlott Csanádot, miközben a török fősereg Belgrádnál lassan gyülekezett. Báthori augusztusban visszatért Erdélybe ahol ismét megválasztották, de  Várad őrsége megmaradt a király pártján. Miksa főherceg báró Melchior von Redern-t küldte Várad megerősítésére négy zászlóaljnyi sziléziai gyalogossal, kb. 1200 emberrel. 

Szaturdzsi Mehmed pasa szerdár vezette hadak 1598. szeptember 29-én értél el Váradot, a magyar és német lovasság összecsapott a török-tatár elővéddel. A város védelmére felfogadott zsoldosok közül aznap 350-en egyszerűen otthagyták Váradot, mert letelt a szolgálati idejük. A várbeli darabontok is a lázadás határán voltak, mert a megígért 4 tallér helyett csak 3 tallért kaptak. Dühükben Nyáry Pált is majdnem meggyilkolták (végül megkapták a megígért zsoldot).  Szeptember 30-án a várost fosztogató ostromlókra kitört a várból a felfogadott hajdúk egy csapata, akik levágtak 100 törököt. Redern felgyújtatta a várost, mert nem volt elég embere a védelméhez.  Giorgio Basta, a király erdélyi hadainak fővezére megpróbált 800 gyalogot bejuttatni a várba, de ezek már nem érkeztek meg az ostrom kezdetére. 

A török sereg létszáma Redern szerint 60.000 fő körül lehetett, egy másik korabeli forrás 48.000-re tette őket. Október 4-én 4 faltörő löveggel és néhány mezei ágyúval kezdődött meg a falak lövetése. Egy közeli szőlőhegyen még elhelyeztek pár falkonettet, de ezek igen kevés kárt okoztak. A szerdár Egerből is kért ostromlövegeket, de az egri pasa ezeket nem küldte el.  A törökök október 3-án és 5-én csónakokból megpróbálták a Föld-bástya palánkjának felgyújtását - sikertelenül. Október 6-án a Királyfia-bástya ellen ástak aknát, két nap múlva a Csonka-bástya ellen. Október 12-én robbantották a két aknát, de az ostromlókban tettek nagyobb kárt. Október 17-én már sikeresen robbantottak a Csonka-bástya alatt, 20-án a Királyfia-bástya alatt. Mindkettőn hatalmas rés keletkezett. Október 21-én ismét a Csonka-bástyánál robbantottak. Redern jelentése szerint a védők 21 rohamot vertek vissza, a főtisztek együtt verekedtek a legénységgel. Király György korábbi főkapitány fél kezét ellőtte egy ágyúgolyó és belehalt a sérüléseibe. Október 21-én gondatlanságból gyulladt ki a Királyfia-bástya és teljesen leégett. Egerhez hasonlóan Várad védelmében is kivették a részüket a nők, hősiességüket Redern is megemlíti beszámolójában.  A védők szerencséjére az időjárás őket támogatta, a török történetírók megjegyzik, hogy szinte minden nap esett az eső, és az idő egyre hidegebb lett. Október 25-én az áradások elérték Váradot is, a Királyfia-bástyánál lévő török árkok víz alá kerültek. Végül november 3-án a szerdár felhagyott az ostrommal és elvonult Várad alól. Redern nem sokkal ezután távozott a várból.

Várad sikeres védelme után Basta már november 10-én azt írta Miksa főhercegnek, hogy Báthori Zsigmond rajtaütéssel akarja megszerezni azt. Basta sürgősen 600 embert vezényelt Váradra az őrség megerősítésére.  Báthori ismét lemondott, és helyette rokonát, Báthori András bíborost választották meg fejedelemnek, de Rudolf király a korábbi megállapodás szerint magának követelte Erdélyt.  Báthori András az erdélyiek kezén maradt várakat megerősítette, amit Basta ellenséges lépésnek tartott, ráadásul olyan híreket is kapott, hogy a bíboros a törökök szövetségét keresi és Váradot el akarja foglalni. Végül Báthorit Mihály vajda megverte Sellenbergnél, és a menekülő fejdelmet a székelyek megölték.

1598 végén a tapasztalt Nyári Pált nevezték ki Várad élére, aki úgy vette át a hivatalát, hogy a romos várat a törökök és az erdélyiek is fenyegették.  December közepén Basta is Váradra ment, és beszámolt a vár rossz állapotáról.  Elrendelte a vár javítását, de pénz nem nagyon volt rá. A munkák annyira lassan mentek, hogy 1599 áprilisában Basta egyenesen azt javasolta, hogy a várat le kell rombolni. 1599-ben Váradra küldték Cesare Porta hadmérnököt, aki rajzot készített a sérült várról (galéria).  Júliusban már arról volt jelentés, hogy a várat nagy erőkkel javítják, az árkokat szélesítik, a vár körüli házakat 1000 lépés távolságon belül lerombolták.  

Nyári nem csupán a vár védelmét látta el, hanem 1599 augusztusában a zsold nélküli rácokat a temesvári törökök ellen küldte, akik hatalmas zsákmánnyal tértek vissza. Sarkad tötök őrségét is megtámadták. Várad Erdély zűrzavaros éveiben végig királyi kézen maradt, egészen a Bocskai felkelésig.

1604-ben Várad rossz állapotáról vannak jelentések, márciusban csak 180 német katona volt a várban. A járványok megtizedelték őket, a Preiner-regimentből megmaradt katonák pedig elvonultak. A leköszönő Nyári Pál helyére hosszas huzavona után Ciprian Concinit nevezték ki.  1604 október 2-án Concini elfoglalta az árulással megvádolt Bocskai Isván szentjobbi várát, majd sikertelenül ostromolta Nagykerekit. A hajdúk az álmosdi csatában szétverték Pezzen seregét, erre Belgiojoso a megmaradt embereivel Váradra húzodott vissza, majd onnan is tovább állt. Október 29-én Bocskai emberei Borosjenőt is elfoglalták, egyre többen csatlakoztak a felkeléshez.  Concininek kevés élelme és embere volt Váradon, és a hajdúk portyái miatt nem lehetett több élelmet beszállítani.  A várost a helyi polgárok Varkocs György embereivel együtt elfoglalták, sok németet megölve. November 4-én megkezdődött Várad ostroma. A védők többször kitörtek, és megtudták, hogy Varkocs 500 hajdúján kívül nincs másik Bocskai-párti sereg a környéken. November 8-án a hajdúk elvonultak Várad alól, de a blokádot fenntartották és számos portyát indítottak a környékre. A vár blokádja huszonöt hónapig tartott, végül 1606. november 25-én  Ciprian Concini és megmaradt zsoldosai átadták Váradot Bocskai megbízottjának, Rákóczi Lajosnak.

Várad várának kiépítése és átalakítása Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelemsége alatt folytatódott. A teljesen romos székesegyházat és a korábbi püspöki palotát teljesen elbontották és 1618-tól ennek az anyagából is  kezték el építeni az un. Bethlen-bástyát. A vár belseje is teljesen átalakult: a külsővár ötszögletű alaprajzát követve épült meg a belső vár, sarkain a külső várfal bástyáinak megfelelő toronybástyákkal. Ennek a délnyugati szárnya volt a fejedelmi palota, mely Giacomo Resti olasz építész tervei alapján épült. A palota építése 1621-től folyt és egészen Bethlen Gábor 1629-ben bekövetkezett haláláig folytatódott. I. Rákóczi György az 1630-as évek közepétől folytatta a fejedelmi palota építését, átalakítását, valamint a védművek megerősítését.  1638-ban a belső vár délkeleti szárnyán dolgoztak, 1639-ben már a vártemplom építése merült fel. 1640-ben a fejedelem az Aranyos-bástya fölé egy nyaraló helyet építtetett, amely később a várkapitányok szállásául is szolgált. A Kapu-bástya északi oldalához egy óratorony is épült, melyet 1642-ben egy villámcsapás megrongált. A várárkokat szélesítették és mélyítették, egészen a Körös fenekének szintje alá, és ki is falazták. 

Várad 1658-as és 1660-as ostromai

II. Rákóczi György sikertelen lengyelországi hadjáratában az erdélyi sereg nagyrésze elpusztult, vagy tatár fogságba került. A Porta lemondatta Rákóczit, és Rhédey Ferencet nevezte ki fejedelemmé. A visszatérő Rákóczi elfoglalta Váradot, ezzel lemondásra kényszerítve Rhédeyt. Ezt a Porta nem nézte jó szemmel, 1658 nyarán Küprili Mehmed nagyvezér haddal jött Erdélybe és ostrommal foglalta el Borosjenőt. 

1658. szeptember 13-án az Erdélyt elözönlő tatár hadak előörse elérte Váradot, az elfogott tatároktól Rákóczi azt az információt kapta, hogy a török nagyvezér és s tatár kán serege Várad alatt fog egyesülni. Rákóczi a kis létszámú seregével Kállóig vonult vissza a túlerő elől. 

Várad őrségét a skót származású tapasztalt katona, Gaudi András (Andrew Gawdy) vezette. Gaudi az aktív védelmet alkalmazta: kitörve a várból akár 500 fős tatár csapatokat is elűzött a városfalak alól, amelyek ekkorra már igen elhanyagolt állapotban voltak. A városfalak leomlott réseit hordókkal torlaszolták el, ezeket Rákóczi testőrgyalogjai védték. Az Olaszi nevű városrész sáncait is 100 gyalog védelmezte. A védhetetlen városrészeket a tatárok porig égették, a védhető városrészekben a támadókat a megfelelő tűzerő gyors átcsoportásaival sorra visszaverték. A tatár kán szeptember 20-án elvonult Várad alól, de a környéket teljesen feldúlták.

Az erdélyi rendek a nagyobb katasztrófát elkerülendő 500.000 forint váltságot fizettek a Portának és Barcsay Ákost választották meg fejedelemmé. Rákóczi átadta Váradot Barcsaynak, aki Haller Gábort nevezte ki váradi főkapitánnyá. Rákóczi később ismét vissza akarta venni a hatalamat, és Barcsayt Garbónál megverve beszorította Szebenbe, ahol sikertelenül ostromolta. A váradi őrség elűzte Hallert, és ismét hűséget fogadott Rákóczinak, aki Gyulai Ferencet nevezte ki Haller helyére.  Rákóczi ismételt visszatérésére a nagyvezér utasította a budai, temesvári pasákat és a krími tatár kánt, hogy törjenek Erdélyre.

1660. május 22-én Szejdi Ahmed budai pasa háromszoros túlerőben lévő serege Szászfenes mellett legyőzte II. Rákóczi György seregét, maga a fejedelem is halálosan megsebesült.  A fejedelmet kimentették emberei a csatából és Váradra szállították, ahol június 7-én hajnalban elhunyt. A holttestét Gyulai Ferenc váradi kapitány az őrség egy részével Ecsedre, majd Sárospatakra kísérte.

Győzelme után a budai pasa magához rendelte Barcsay Ákos erdélyi fejedelmet és  "tisztes fogságban" maga mellett tartotta. A váradiak biztonságlevelet kértek és kaptak a pasától. A budai pasa hazafelé vonultában Debrecent akarta megsarcolni, de a felvonuló Habsburg hadsereg miatt erről lemondott. Elengedte Barcsayt, aki Várad felé indult haza. Szeidi Ahmed ezután megkapva a magyar hadszíntérre érkező Kösze Ali szerdár parancsát, Várad felé indult meg Barcsay után. A török sereg letáborozott Várad alatt, és a török vezér a biztonságlevél értelmében a saját embereivel őriztette a város bejáratait, a rablásokat megelőzendő. Barcsay ismét a budai pasa vendégszeretetét "élvezte", de 300 embert sikerült beküldenie a vár őrségének megerősítésére. Barcsay követét, Haller Gábort váradi főkapitányt a szerdár fogatta el Temesváron.  Ezután a szerdár Aradon keresztül Borosjenő felé indult, és kényszeríteni akarta Hallert, hogy menjen Váradra és beszélje rá az őrséget a vár átadására. Erre Haller nem volt hajlandó, mire bilincsben vitték tovább a túsz Barcsayval együtt. Szalárdi szerint Barcsay többször is megüzente a védőknek, hogy ha kínzások árán tőle olyan parancs érkeznék, hogy adják át a várat, ezt semmiképpen ne tegyék meg, hanem védelmezzék a szerdár ellen. 

A vár őrsége az ostrom előtt alig érte el a 900 főt, a védők Balogh Mátét választották meg vezetőjükké. Mind az öt  bástyára védelmét önálló csapatok látták el, és volt egy külön egység a gyalogsági rohamok visszaverésére is. A várbéli tüzérek viszont képzetlenek és gyakorlatlanok voltak.  A török fősereg július 14-én zárta teljesen körbe Váradot. Szeidi Ahmed adott szavát nem volt hajlandó megszegni, ezért csapatai nem vettek részt az ostromban. A fősereget hátát biztosították a Habsburg hadak esetleges támadásától. A két török sereg létszáma 60.000 fő volt és 35 faltörő ágyúval is rendelkeztek.

A vár nyugati kapujával szemben Musztafa karamáni beglerbég csapatai janicsárokkal kiegészítve sáncokat ástak a kitöréseket megakadályozandó. Keletről Kösze Ali szerdár, az anatóliai és ruméliai beglerbég csapatai támadták a várat. Az engedetlen Szeidi Ahmed csapatai Olaszi városrészben táboroztak le és nem voltak hajlandók közvetlenül részt venni a harcokban. A vártól északra lévő Szent Péter-hegy oldalában a törökök egy jelentős ütegállást alakítottak ki.  Július 15-én a szerdár felszólította a védőket a megadásra, de azok Szeidi Ahmed hitleveleire hivatkozva ezt megtagadták. A törökök lőni kezdték a várat minden irányból, de a legtöbb találatot az Aranyos- és Veres-bástyák kapták. A védők Bethlen János krónikája szerint "nyolc ellenséges ágyút megsemmisítettek, sok ellenséget megöltek puskagolyóval, többet megsebesítettek. Az egész török hadsereg ezért úgy feldühödött, hogy alig tudta megállni, hogy ne mészárolják le Barcsay fejedelmet és híveit."  A törökök nekiláttak a várárok vizének leengedéséhez. Ez csak részben sikerült nekik,  de egy magyar asszony vagy rab árulása folytán megtudták az elrejtett zsilip helyét, és azt kinyitva a vizet sikerült 3 nap alatt levezetni. Ezután már a száraz árkon keresztül megkezdődött az Aranyos- és Veres-bástyák aláaknázása, ezt a védők sikertelenül próbálták meg ellenaknákkal megakadályozni. A török tüzérség a két bástya közötti falat is rommá lőtte, Ibrányi Mihály parancsára a várbeliek a fal mögött árkot ástak és hevenyészett palánkot állítottak fel. Augusztus 14-én felrobbant a védők lőszerkészlete, sok védő meghalt a balesetben. A törökök augusztus 24-én levegőbe repítették a két aláaknázott bástyát, majd megrohamozták a súlyosan sérült falakat. Ezzel egyidőben a Csonka-bástyát is támadás érte, "de kapitány Balogh Máté uram lovon bástyáról bástyára nyargalván, és az népet mindenütt biztatván, s ezennel való újabb dandárbéli megsegítéssel animálván és bátorítván, noha mind az töréseken volt az mi kevés volt, ezeket is a Csonka és Bethlen bástyáról, és az kapu felől keményen ellövöldöztette, és hátat adni kényszerítette; az lajtorjákat is azután az várba behordatván. Mely ostromon az asszonynépeknek is az Úr Isten segítségéből, valóban nagy bátorsággal való forgolódásokat tapasztalok, …, mintha mind vitézi életet éltek volna, nem irtózának."  A szultán udvari krónikása szerint török oldalon 1200 halott és 400 sebesült volt. A védők is súlyos árat fizettek, a fegyverképes férfiak száma 400 fő alá csökkent. A vár ekkorra már védhetetlen állapotba került és a védők szabad elvonulás fejében a törökök augusztus 29-re kitűzött rohama előtt két nappal feladták Váradot. A kivonulás azonban két napot késett, mert új hidat kellett építeni a várkapuhoz. A megmaradt őrséget Hiszim Mehmed ruméliai pasa kísérte Debrecenig, a Váradra visszatérő pasán azonban rajtaütöttek és megsebesítették. Az ostromnál jelen volt Evlia Cselebi török utazó és történeíró is. Ő volt az első muzulmán, aki a vár bevétele után almalmi muezzinként imára hívta a hívőket.

A törökök rögtön nekiálltak a romos vár helyreállításának. Szalárdi így írt róla: "Minekutána Ali pasa hírének, nevének nagy terjedésével Váradot eképpen elfoglalta volna, ottan az Alföldrül nagy sok parasztságot, ötvenezer emberig ha nem többig felhajtatni parancsolván, az várnak árkát nagy szorgalmatossággal kitisztíttatta, a kőfalak nagy romlásit újobban felrakatta és megújíttatta vala, mondják, hogy csak valami semmire kellő mésszel, de elég hogy a néppel valóban meg tudta ő erősíteni és csak valóban is végbe kezdtek mindenféle dolgokat vinni belől. [...] amelly régi öreg gombos, merőn aranyozott nagy keresztek, még a László királytól csináltatott két igen magas tornyokon levők, azon tornyok elrontatván Bethlen fejedelem idejében, a két veres cserepes toronybástyák tetejére csináltatva valának is, kötelekkel húzván, rútúl lehorgaztatták, vesztegették vala".  Evlia Cselebi feljegyezte, hogy a török a bevonulásuk után megsemmisítették a királyok szobrait: "Várad belső vára előtt néhány híres uralkodónak szobra állott. Némelyike bronzból volt, s lovon ülő helyzetben volt felállítva. Fácseti Ali aga azt mondá, hogy miféle bélpoklos bálványszobrok ezek? Lovát neki ugratván szablyáját úgy dobta az említett bronzszoborhoz, hogy annak a szobornak jobb karját egyszerre leszakította, mint egy ugorkát. A többi nép is kardjával csapott erre a bálványra. Némelyeknek a kardjuk darabokra törött, de Ali agának régi német karja volt s néhány bálványt összevagdalt vele. Ezek a szobrok oly szépek voltak, hogy mindegyik ragyogott az aranytól, midegyik felért egy-egy Rum[élia] tartomány adójával. Szemeik éjjel-világító kőből, körmeik húsz karátos gyémántból voltak, némelyiknek kezében drágaköves, zománcos buzogány és dárda volt, derekukat öv, vállukat pajzs díszítette. Némelyik lóháton ülve, másik pedig gyalog volt; aki lovaikat látta azt vélte, hogy elevenek. Mindegyiknek termete felért két ember termetével.  ... A főszerdár megparancsolta, hogy a Sárospatak és Székelyhíd várak ellen indítandó hadjáratra a váradi várból hozott ércszobrokból ágyúkat öntsenek. Egy szobrot ferhádi kalapácsokkal százezer baj és vesződtség között összetörtek, azután tűzbe tették azt, csakhogy lehetetlen volt megolvasztani, azért végtére kihúzták a tűzből és felhagytak a munkával".

Várad vilajet székhely lett, az 1660 novemberi zsoldjegyzék szerint 2034 fő volt a vár őrsége. A váradi pasa kiszélesítette Várad körüli török fennhatóság területét a lázongó parasztok bátorításával: azok először Papmezőt és Sólyomkőt játszották át a törököknek, majd segítettek bevenni Szentjobbot 1661-ben.  Megkísérelték elfoglalni Székelyhidat is, de Borbély Albert várnagy meghiúsította a támadást. 1662-ben a vártemplomot mecsetté alakították. 

1664. május 27-én Rákóczi László sárosi főispán és társai rajtaütéssel próbálták meg visszavenni Váradot a töröktől. A vállalkozás kudarcba fulladt, Rákóczi is elesett, fejét karóra tűzték a vár bejáratánál. A kortárs Kéry János váci püspök beszámolt az eseményről: "A katonák egy része titokban be is jutott a városba, de ott megfeledkeztek igazi céljukról és fosztogatni és zsákmányolni kezdték a várost. Ezzel az ellenségnek időt engedtek arra, hogy fölocsúdjon és a támadást visszaverje". 

Várad visszafoglalása

Bécs 1683-as sikertelen török ostroma után megindult a törökök kisöprése az országból. Erdély távolodni kezdett a török Portától, 1687. október 27-én a balázsfalvi szerződésben Lotharingiai Károly  és gróf Teleki Mihály főtanácsos megállapodtak Erdély függetlenségének tiszteletben tartásában, cserében a fejedelemség súlyos anyagi terheket vállalt a birodalmi csapatok ellátásában. 1688. május 9-i fogarasi nyilatkozatban I. Apafi Mihály fejedelem és az erdélyi rendek országukat a Habsburg uralkodó védnöksége alá helyezték.

Lotharingiai Károly a török kézen lévő Várad visszafoglalásának két előfeltételeként Eszék elfoglalását és Eger körülzárását határozta meg. Eszéket 1687. szeptember 29-én szállták meg a keresztény csapatok, Eger december 17-én kapitulált. Az egri őrség Ibrahim pasával együtt a váradi őrséghez csatlakozott. Gróf Ottavio Nigrelli vezérőrnagy már 1687. augusztus 6-án Várad alá küldte portyára Corbelli alezredest 500 német és 600 magyar lovassal. Ezek felgyújtották a várhoz közeli malmokat , és megpróbálták csatára hívni a váradi török parancsnokot, Abdi Latif pasát, de az nem állt kötélnek. Ezzel az akcióval kezdődött meg Várad több éves, csatározásokkal és rajtaütésekkel fűszerezett blokádja.

1690 nyarára már akkora volt az élelem hiánya a várban, hogy 40 török családostól átszökött a keresztény táborba és megkeresztelkedtek. Corbelli 1690. június 6-án felgyújtatta a Velence nevű külvárost, és  július 30-tól folyamatosan lövette a falakat. Annyira rossz volt a védők helyzete, hogy már a zendülésen gondolkodtak. Ekkor tört be Erdélybe Thököly és augusztus 21-én megverte Donat Johann Heißler von Heitersheim tábornok seregét Zernyestnél. Heißler fogságba esett, Teleki Mihály főtanácsos elesett. A váradi pasa erre kitört a várból, de Corbelli lovasai visszaszorították őket - a törökök jelentős veszteségeket szenvedtek. Nemsokára Corbelli helyét gróf Leopold Adam von Schlick ezredes vette át. 

1691. október 12-én Lajos Vilmos badeni őrgróf hadserege Bihar felől közelítette meg Váradot mintegy 14.000 fős seregével. Ehhez csatlakozott a vár laza zárolását végző magyar és rác katonaság. Az őrgróf jekentése szerint ez a haderő nem volt elégséges a vár módszeres ostromára, ezér a külvárosok elfoglalásával és a vár bombázásával akarta a védőket megtörni. Október 16-án foglalták el Olaszit, amelyet előtte több napig lőttek.  A Kálvária-hegyen több üteget állítottak fel, és onnan kezdték el bombázni a várat.  A következő napokban a keresztény sereg teljesen körülzárta Váradot. Október 23-án a török védők felgyújtották a teljesen szétlőtt várost, és a várba vonultak vissza. A támadók sikkerrel csapolták le a vár vizesárkát is. Novemberre viszont annyira rosszra fordult az időjárás, hogy az ostromló sereg elvonult a vár alól, csak a gróf Franz Karl von Auersperg vezérőrnagy vezette zárolást végző csapatok maradtak a vár környékén. Egy török fogoly vallomása szerint Várad őrségének a fele, mintegy 1500 ember vált harcképtelenné az ostrom alatt, és az élelem is fogytán volt már. A várakozások ellenére azonban a török védők kitartottak és nem adták fel a várat.

1692 tavaszán a Zrínyi Ilonáért cserébe kiszbadult Heißler váltotta fel Auersperget, aki május 5-én kezdte meg Várad intenzív ostromát. Leeresztették a várárok vizét, majd megkezdték a falak aláaknázását, az egyik bástyát felrobbantották. A végső roham előtt 1692. június 6-án a törökök szabad elvonulásuk mellett feladták a várat, amelyet másnap el is hagytak.

A törökök kivonulása után Corbelli várparancsnok rögtön megkezdte az ostrom nyomainak kijavítását, de a pénzek lassan csordogáltak. 1692 szeptemberében Ernst Friedrich Báron von Borgsdorf hadmérnök felmérte Várad állapotát és a vár kijavítását és a contrescarpe hatásosabb kiépítését javasolta, mintegy 44.000 forint értékben. Tervei nem valósultak meg. A pápa külön Várad megerősítésére jelentős összeget küldött, ami viszont nem egészében érkezett meg. Corbelli a nehézségek ellenére kijavíttatta a belsővár leégett tetőzetét, helyreállíttatta a földszinti nagytermet és vártemplomot. A Bethlen- és a Királyfia-bástya között egy hatkemencés pékséget is felépíttetett.

A Rákóczi szabadságharc hamar elérte Bihar megyét.  1703. július 19-én már 3000 fegyverforgató gyűlt össze Gödény Pál egykori hajdúhadnagy vezénylete alatt. A Bóné András és Gödény Pál vezette kurucok megtámadták Johann Franz Gronsfeld gróf császári tábornagy diószegi kastélyát, mire megtorlásul váradi császári helyőrségének két rác ezrede és a vár osztrák őrségének egy része július 26-án Pocsaj és Diószeg közötti szétverte a kurucok seregét.  Augusztus 6-án Bercsényi jelent meg seregével Várad alatt és Váradolaszi palánkját bevéve az ott talált rácokat leölték. Bercsényi Rákóczival egyesülve tovább vonult, a váradi vár zárolására Bóné András ezredeskapitány maradt kurucaival. Bihar földvárát megszállták és megerősítették. 1704. január 7-én hajnalban Georg Wilhelm Löffelholz ezredes csapatai  Tököli rácaival együtt rajtütöttek a bihari sánban tartózkodó kurucokon, akik súlyos vereséget szenvedtek.  Jármy és tiszttársai is elesek, a császáriaknak talán 20 halottjuk és 50 körüli sebesültjük volt. Várad egy időre felszabadult, de a kurucok rövidesen újra szorosan körülzárták a helyőrséget. 

1708. január 9-én Rákóczi utasította Károlyi Sándort, hogy Váradot bármi áron foglalja el, de rendes ostromra most sem került sor. 1709 elején az ostromzár már olyan szoros volt, hogy a várőrség kénytelen tárgyalást kezdeményezni Károlyival a vár esetleges feladásának feltételeiről. A védők februárban ellátmányt és erősítést is kaptak, így a tárgyalások megszakadtak. Az ostromzár folytatódott, de augusztusban  Glöckelsberg, Schlick és Viard tábornokok ismét feltörték azt és ellátmányt vittek a várba. 1710-ben a pestis terjedésével a zárolást végző kuruc csapatok is szétszéledtek. 1711. január 11-én a sarkadi kuruc helyőrség letette a fegyvert Löffelholz nagyváradi  parancsnok előtt, így az utolsó kuruc támaszpont is megszűnt Várad körül.

Várad városa nagyon elszegényedett a 18. század elejáre. Bucsi Mihály tiszttartó Csáky püspöknek írta: "Szent László hajdan fényes városa inkább szegényes falu. Ami a régi városból még fennmaradt, az a vár közvetlen közelében állt, s most e maradékra is kimondá a hadügyi tanács a halálos ítéletet. A várvédelemnek maga körül nagyobb s teljesen szabad térre volt szüksége, hogy az ellenség a vár közelében ne találhasson fedezetet. E szabad tér Váradon ötszáz lépés szélesre szabatott; ami azon belül esett, pusztulnia kellett. Katonai szigorral kiadaték a parancsolat, hogy aki 1714 tavaszáig ki nem költözködik, háza »nyakában vonattatik bizonyosan«". Az építkezések  az 1720-as években folytatódtak, melynek költségeire Csáky Imre kardinális kölcsönzött pénzt. A Rákóczi-féle óratornyot is helyreállították, 1722-ben a várnak már állandó órása is volt.  1755-ben a belsővár udvarán kútásás közben egy királyi temetkezésre bukkantak, amit később Luxemburgi Zsigmond sírsával azonosítottak (galéria). 1772-ben a keleti oldalon új kaput nyitottak és ekkor épült a kazamatás lőréssor is. A óratornyot is  lebontották. 1775-1776-ban felépítették a barokk stílusú új vártemplomot a tornyával együtt a mostani helyén. 1783-ban II. József megszüntette a vár védelmi jellegét, egyszerű kaszárnyává fokozta le. A külső vár felrobbantása is szóba került. A 18. század második felében a belső vár saroktornyinak magasságát lecsökkentették, megépültek a palota felső emeletei. A belső vár keleti bejárata ekkor még nem lett kialakítva. 1793-ban a napoleoni háborúk során francia hadifoglyokat őriztek a várban.

A 19. században már nagyon leromlott a belső vár, az 1836-os városi tűzvéz súlyosan érintette a várat is. 1848-ban a váradi helyőrség katonái csatlakoztak a forradalomhoz. A vár katonai jellegét Ferenc József 1857-ben megszüntette. 1881-ben a megrongálódott  délnyugati kaszárnyát lebontották, és az új épület alapozásakor előbukkantak az 17. században lebontott székesegyház részletei. Az ásatások irányításával 1882-ben Rómer Flórist bízták meg.  Ő az előkerült  falmaradványokban a lebontott székesegyház nyugati bélletes kapuját ismerte fel.  1883-ban talán Szent László egykori sírhelyét találták meg, amikor feltártak egy 6 x 3 m-es, téglából készült dongaboltozatos sírhelyet. Ez több mint négy méterrel a mai udvar szintje alatt van. A feltárások 1911-12 között folytatódtak, ekkor meghatározták az egykori templom méreteit: 85 méter hosszú és 40 méter széles volt legnagyobb kitejedésében. 2010-15 között felújították a várat, és a székesegyházról való ismereteket is bővítették.