Komárom Igmándi erőd

Az egységes kialakítású komáromi erődrendszer a hadiépítészet fejlődésében egyedülálló korszakot mutat be és reprezentál. Az un. új-porosz építészeti elveket az osztrák hadmérnökök nem csak átvették, hanem ki is egészítették, ami miatt Komárom erődítményei unikálisak lettek.

Már a napóleoni háborúkban felmerült, hogy Komárom várát ki kell építeni egy kétszázezres hadsereg befogadására képes erődítmény rendszerré. A vár korábban elárverezett épületeit visszavették, az 1700-as évek közepi földrengésekben megrongálódott falak kijavítására a 48. Vukassovich gyalogezredet vezényelték. A várfalakon kívül a Csallóköz felőli oldalon sáncok épültek. I. Ferenc császár parancsára 1809-ben kezdődött meg a vár és erődrendszer kiépítése Marquis Chasteler táborszernagy tervei alapján.

A grandiózus tervek tartalmazták az Öreg- és Újvár modernizálását, a Duna jobb partjának megerősítését és a Csallóköz felé egy összefüggő védvonal kiépítését. Az Öregvár épületeit ekkor bontják le egy kivételével, a kaszárnyáknak és lövegeknek kazamatákat építenek (1827-1839 között 104 boltozott szobát alakítottak ki). A fülesbástyákat megszüntetik és egyenes falsíkokat alakítanak ki. Az Újvár területén 1810-ig felépült a kétszintes kaszárnya, 1815-re a parancsnoki épület is elkészül. 1810-ben a Nádor-vonal építését kezdik el, amelynek öt eleme készül el 1848-ig. A többi részt földsánc védte. A korábbi Szt. Péter palánk helyén épült Csillagerőd mellé két nagyobb önálló erődöt terveztek építeni, a koppánymonostori Homokhegyen és Nagyigmándi út melletti dombon. A munkákat nagyban hátráltatta az építkezések csillagászai költsége.

1848. szeptember 29-én Komárom vér nélkül került magyar kézre. Majtényi István, majd Török Ignác megerősített a várat és az egykori napóleoni háborúk alatt épült sáncokat. Az Igmándi erőd helyén egy fával megerősített föld erődöt építtetek, amit később az erőd építésénél elbontottak.

A szabadságharc leverése után folytatódtak az erődrendszer kiépítési munkálatai. 1850 és 1870 között a korábbi Csillagsánc helyén felépült a Csillagerőd (Donau-Brückenkopf), 1850 és 1871 között a Monostori erőd (Fort Sandberg), majd 1871-ben megkezdődött az Igmándi erőd (Fort Igmand) építése. Ez lett az erődrendszer legfiatalabb és egyben legmodernebb eleme. A tervezésekor már figyelembe vették a tüzérség rohamos fejlődését, ezért az egész erődöt kisebbre építették és oldalazó védművek is kisebbek lettek a Monostori erődénél. A kb. 300x230 m nagyságú erőd déli része legyező alakú, 2-2, az árok felé kiugró szögletes bástyákkal. Északi oldalát 3 nagy újolasz bástya tagolja. Az Igmándi erőd ellenlejtője magasabb az erődnél, így azt nehezebb észrevenni. Az 1874-es tervrajzon is lehet látni az erőd másik érdekességét: az erődárok külső falában egy 250 méter hosszú kazamatafolyosót építettek be, amely az árokba betört ellenség megsemmisítésére szolgált. Az Igmándi erőd árokrendszere szárazárok volt a Dunától való nagy távolság miatt. A erőd külső falai mészkőből, a belsők téglából épültek. Az épületek tetejét 2-3 méter vastag földréteg is védi. Az erődben nem épült önálló laktanya, a legénységet az erősen védett kazamatákban helyezték el. A lövegállásokat a fal tetején alakították ki, ahova 2 rámpáról lehet feljutni az udvar felől.

Mire a 19. század végére teljesen elkészült az erődrendszer, a tüzérségi eszközök fejlődése miatt elavulttá is vált. Felmerült a modernizálása, de a pénzhiány miatt erre nem került sor. Komáromban volt ugyan helyőrség, de inkább kiképéző és raktár bázisként használták. Az első világháború után Trianonban elszakították a várost és várat Magyarországtól, így a védművek véglegesen elvesztették stratégiai jelentőségüket. A csehszlovák hadsereg laktanyaként használta a vár területét, a Nádor-vonal üresen állt. A magyar oldalon a Monostori, Igmándi és Csillagerődben laktanyák voltak, illetve lőszerraktárak.

A II. Világháború alatt a magyar kir. honvédség az Igmándi erődöt a munkaszázadok bevonultatási központjaként használta. 1939 szeptemberétől 1942 elejéig internált lengyel katonák ebben is laktak, majd a Monostori erődbe helyezték át őket. Az 1944-45-ös harcokban nem játszottak szerepet, így a Világháborút viszonylag épen vészelték át. 1945-től Az Öreg- és Újvárba, valamint a Monostori erődbe szovjet csapatok fészkelték be magukat. Az Igmándi erődből cipőgyár, illetve polgári védelmi raktár lett. Később az udvarát szabadtéri moziként is használták. 1965-ben a Klapka György Múzeum római kőtára költözött egy részébe. Jelenleg (2023) az erőd nem látogatható, a weboldala szerint idén nyit.