Solymár

Solymár első ismert okleveles említése 1244-ből származik, amikor is I. Mojs nádor családjának volt itt birtoka "Praedium Solomar".

1266-ban a Baár-Kalán nemzetségbeli Pósa fia II. Nána comes végrendeletében a Nyulak-szigeti domonkos apácakolostorra hagyta a birtokot. Érdekesség, hogy az oklevél megemlítette az itt lakókat: Nene az apa, aki négy fiával és a család többi tagjával művelte a határt.

1288-ban a falu már Rodolphus mester tulajdonát képezte Solymár (Saalmar), ki hűséges szolgálataiért kapta meg, ugyanis István ifjabb király seregében megsebesült az erdélyi Feketehalom ostroma során. Ezek után ismét a margitszigeti apácák a tulajdonosok.

Az apácák 1337-ben bérbe adták Drugeth Vilmos nádornak betelepítés céljából. 1355-ben került ki végleg a dominikák kezéből, amikor ők Nagykovácsival együtt elcserélték Lackfi István bán fiával egy tolnai falura. Az oklevél tanúsága szerint ekkor még tehát csak Solymár falu létezett, amely a mai temetőtől délre lévő völgyhajlatban húzódhatott. A vár még biztosan nem állt, csak 1390-ben említik az írott források Lackfi István nádor familiárisát, a Chanouchi Benedek nevű solymári várnagyot. Ebből az következik, hogy valamikor 1355-1390 között kellett felépülnie az erősségnek. A vár 1401-ben "Castrum Salmar" néven szerepel. 1435-ben Borbála királyné megbízza ispánjait az olasz Sano által elfoglalt solymári vár visszafoglalásával.

1444-ben Ónodi Czudar Jakab fia Jakab 600 forintért elzálogosítja a várat minden tartozékával a Rozgonyi családnak. Solymár 1455-ben Garai László, 1468-ban Garai Jób és Újlaki Miklós birtoka volt. 1490-ben Mátyás fia, Corvin János a tulajdonosa, aki Ráskay Balázs főtárnokmesternek adta át.

1496-ban II. Ulászló Ráskay Balázstól csere útján megszerezte a maga számára vadászkastélynak: "Mi Ulászló Magyar- és Csehország királya, tudtul adjuk mindenkinek, akiket illet, hogy mivel Salmar [Solymár] vára Pilis megyében, a mi Buda városunk szomszédságában oly kellemes és igen alkalmas helyen fekszik, hogy midőn mi mérhetetlen gondjaink és aggódásaink miatt, amelyek néha kifárasztanak bennünket és így Budán a fáradtság vesz rajtunk erőt, mindég ki tudtunk oda vonulni felüdülés és vígasz céljából, amit leginkább a vadászatban érünk el és ott a vadászatban gyakorolhatjuk magunkat. Ezért hívünkkel, Ráskay Balázs királyi kubikulárius mesterrel, a budai vár várnagyával, akihez tartozik a nevezett várnak tulajdonjoga és öröklött volta — ilyen cserébe léptünk, hogy ő a nevezett Salmar várat,... Ezzel szemben mi Véghless várát Zólyom megyében, amelyet mi Justh Andrástól, akinél ez a vár eddig a magyar királyoktól 6300 aranyért el volt zálogosítva, ugyanezért az összegért visszaváltottuk — annak összes tartozékaival, falvaival, birtokaival, vámjaival és minden más jövedelmi forrásával, mint Véghless vár tartozékaival, az említett Ráskay Balázsnak és Katalinnak, feleségének, továbbá a nevezett Balázs leányainak, Margitnak, Erzsébetnek és Katalinnak és ezek leszármazottainak 8000 aranyért, és mivel Véghless vára jórészt romokban hever és a várhoz tartozó halastó is szét van rombolva, és így mindkettő javításra szorul, azért a halastó helyreállításához 300, a vár helyreállításához pedig 500, és tartozásunk fejében annak a nevezett Balázsnak szolgálatai elismeréséül szintén 500 aranyat hozzácsatolva, amelyek így összesen 9300 aranyat tesznek ki — ráírattuk és ráírjuk, magunkra vállalva, hogy Ráskay Balázst és feleségét, leányait és leszármazottaikat Véghless várának a birtokában mindenkivel szemben meg fogjuk védelmezni és mint védelmezők szerepelünk."

1518-ban Thúróczi Elek birtokából ismét a királyi vár lesz.

A mohácsi tragédia után I. Ferdinánd 1528-ban Héderváry Ferenctől elveszi Solymárt is, és Bakics Pálnak és családjának adományozta, azonban I. János 1531-ben Buda városának adta.

1541-ben Buda elestét követően a környéket elfoglalta a török. A falu hamarosan elnéptelenedett. Ekkor valószínűleg a várat is felégették, s mivel hadászati jelentőségét már elveszítette, elhagyták, s megkezdődött lassú pusztulása. Szerepét átvette a bécsi országútnál, a mai Pilisvörösváron felépített palánkvár, melynek mára már nyomait is eltüntették a későbbi építkezések. 1580 után többé nem szerepel az iratokban. 1660 körül a híres török utazó Evlia Cselebi, 1737-ben Bél Mátyás még látták a vár romos falait. A vár maradványait a 18. század elején az újonnan települt rác, majd sváb lakosság építkezéseihez elhordta.

A várat Valkó Arisztid tárta fel 1929 és 1940 között. Emlékét tábla őrzi a várfalon.