Fertőfehéregyháza erődített templom

Fertőfehéregyháza (Donnerskirchen) első említése 1278-ból ismert "Dundeskürchen" alakban. A 14. században a Gathal nemzetség birtoka volt és Csákánynak hívták. 1327-ben a győri káptalan jelentette I. Károly királynak, hogy Kőszegi János nádor [korábban!] elvette Csákány ("Fulchakan") és Szék ("Zeek") birtokokat a Gathal nembéli Petőtől ("Petheu de genere Gathal"). 1332-ben Csákány ("Chakan") néven említi a Nagymartoni Pál országbíró által kibocsátott peres oklevél, ebben Koloni Petőnek és rokonainak esküt ítél arra, hogy unokatestvérük, Myrkur fia Jakab, velük osztatlan állapotban volt, s igy Szék, Szentpéter és Csákán nevü birtokokban az ő részét Gatal fiainak elzálogosítani nem volt joga. 1355-ben Tótcsákányként ("Tothchakan") említi oklevél. 1410-ben és 1411-ben a pozsonyi káptalan okleveleiben "Tundolczkirichen", 1430-ban "Chakan al. nom. Dondelskyrchen" neveken említik az oklevelek. 1641-ben "Feieregyhaz" a neve.

A közeli Kismarton 1371-ben I. Lajos király adományaként a Kanizsai család birtoka lett, akik várat építettek és birtokközpontként használták. Fehéregyháza is a kismartoni uradalom része lett 1410 körül. A település Szent Márton tiszteletére szentelt temploma 1437-ben már állt.

A területet Albert király özvegye, Erzsébet özvegy királyné 1441-ben Habsburg zálogba adta, ezt később Hunyadi János, Mátyás király és II. Ulászló is megerősítette a békekötések során. Fehéregyháza tulajdonosai a Kismartont zálogban bírók voltak.

1454-ben Wolfgang Phlüegler a templom plébánosa, német nyelvű leveleiben ("Tündolschyrichen") néven említi a települést.

A települést és valószínűleg a templomot is az 1529-es és 1532-es Szulejmán szultán vezette hadjáratok alatt a törökök felprédálták. A templom 1577-től 1638-ig a protestánsoké volt. 1605-ben Bocskai hajdúi pusztítottak itt.

A templomot a 17. században lőréses kőfallal vették körül, hogy a lakosok ide tudjanak menekülni vész esetén.

1622-ben Esterházy Miklós nádor (1583-1645) szerezte meg II. Ferdinándtól zálogba Kismartont és uradalmát, 1638-ban a templomot visszavették az evangélikusoktól az ellenreformáció során.

A régi templomról 1641-ből ennyi maradt fenn: "Kőtorony órával, 2 haranggal, két oltárral, Szent Márton képével, patrónus Christoph Laisser báró". 1659-ben elhagyottnak ("Satis desolata")" írták le, 1674-ben pedig már nagyon rossz állapotban volt. Ennek a középkori templomnak sem alaprajza, sem mérete nem ismert. A leírások szerint a régi templom szűk, valószínűleg négyzet alakú román stílusú épület volt, jellegzetes famennyezettel és gótikus apszissal. A legutóbbi nagyobb felújítás során román stílusú falmaradványokra bukkantak.

1676-ban Esterházi Pál költségén a régi templomot lebontották és anyagának felhasználásával építették fel a mostani egyhajós, barokk épületet. A templomot Kolonich Lipót esztergomi érsek szentelte fel 1680. április 7-én.

1683-ban a Bécset ostromló török csapatok a települést kifosztották, de a templom komolyabban nem sérült meg. A korabeli krónikák szerint a templomból csak egy aranyozott ezüst kehely tűnt el, és azt is a császári katonák vitték el.

Bél Mátyás 1730-as években íródott, Sopron vármegyét bemutató munkájában a következőket írta róla: "Fehéregyháza nevét a templomról kapta, mely egy magas hegyoldalon fehérlik tetszetős külsejével. Ezért „Tündöklő hágnak", vagyis nitida aedesnek ('tündöklő, ragyogó ház') is nevezik.
Ezt a névadást követik a németek, amikor Tundelskirchen-nek nevezik. Minthogy ezt mások nem értik, tévedésből Donnersklrchen-nek akarják hívni. E templom falában egy monda olvasható, melyet a régiek írtak oda. Eszerint a Fertő vize a Duna örvényéből jut el ide Ausztriából egy láthatatlan járaton át, majd szélesen szétterülve mocsarat hoz létre. Maga a falu körülbelül kétezer lépésnyire fekszik a tótól egy kiemelkedő és derűs helyen, azon a részen, amely a tó szemközti oldalától nyugatra van. A föld bőven terem bort és gabonát, emellett a ligeteknek és az erdőknek köszönhetően rendkívül kellemes látványt nyújt. Egyébként a lakosok nyelve német, ruházatuk viszont magyar. "

1973-1974 között a belső teret alaposan felújították, ekkor kerültek elő a Szt Istvánt és Szt. Lászlót ábrázoló falfestmények.