Gyimesbükk Rákóczi-vár

A Gyimesi-szorosban a Tatros folyó egyik jellegzetes kanyarulata fölé magasodó, Kő-orrként ismert sziklaszirt tetején emelkedik a gyimesbükki Bethlen–Rákóczi-vár. A 18. századi forrásokban ezt a hegyet még Áldomás-hegyként említették.

A gyulafehérvári országgyűlés 1619 májusában elfogadott, a határ menti szorosokra vonatkozó 5. törvénycikkelyéből kiderül, hogy ekkor még nem állt vár a Gyimesi-szorosban.

A gyimesi várat Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613–1629) építtette. A történeti hagyomány 1626-ra teszi az erősség felépítését, pontosabban befejezését a kortárs Tatrosy György hiteles önéletírása alapján. A Tatrosy leírásában említett „Csikhavas” vára a gyimesi várral azonosítható. Más történeti források – így Kemény János későbbi erdélyi fejedelem önéletírása – alapján is megállapítható, hogy valóban az 1620-as években emelték a várat. Létesítése a határok megerősítésével, az utak ellenőrzésének fokozásával függött össze, ekkoriban nem csak a Gyimesi-szorosban, hanem Erdély más keleti és délkeleti stratégiai átjáróinál is emeltek várakat. Tatrosy György így írt: „Az ket oláh orszagh feleól urunk eó felsége egjszersmind negj jo oltalmazó varakat epittete az havas torokban az Csikhavasban, Oytozban, Dofftanban, es Bozaban” (Az két oláh ország felől urunk őfelsége egyszersmind négy jó oltalmazó várat építtetett a havas torokban a Csíkhavasban, az Ojtozi-szorosban, a Doftánai-sáncnál és a Bodzai-szorosban.)

A várépítkezések anyagi terhét főként a székely székek viselték, tudjuk meg az 1626. és 1630. évi gyulafehérvári országgyűlések jegyzőkönyveiből. A gyimesi vár katonai szempontból nem számított jelentős erődítménynek, funkciója az átjáró völgyszoros ellenőrzése és az áthaladó kereskedelmi forgalom megadóztatása, azaz vámoltatása volt.

Egy jegyzőkönyv 1634. június 7-én említette első ízben az erődítmény nevét annak kapcsán, hogy „az gemes Uarán”, azaz Gyimes váránál ekkor az oda beosztott Lőrincz Bálint és csapata őrködött.

A hagyomány szerint a 17. század közepén I. vagy II. Rákóczi György erdélyi fejedelem további megerősítéseket végeztetett az erősségen, ezért ragadhatott rá a „Rákóczi-vár” elnevezés. 1677-ben feljegyezték, hogy békeidőben a gyimesi várban működő harmincadvámnál 2-2 katona állt őrt, máskor pedig nőtt a számuk a helyzettől függően. Egy 1681-es forrásból tudjuk, hogy háború esetén 10 ember őrködött az erődítménynél.

1690-től a Diploma Leopoldinum néven ismert, Erdély közjogi helyzetét szabályozó okirat (kiadva: 1691-ben) értelmében az Erdélyi Nagyfejedelemség a Habsburg Birodalom részéve vált, a határok őrzésének a fontossága tovább nőtt, és amellett, hogy a vár megőrizte korábbi funkcióját, szerepe kibővült.

Székelyföldre utoljára 1694. február 14-én törtek be török–tatár hadak a Gyimesi-szoroson át. A nagy hó miatt meglepetésszerűen jött támadás teljesen felkészületlenül érte a csíkiakat, ugyanis a gyimesi várat alig őrizték.

Az előző évi támadás miatt 1695-től elkezdték a vár, a falak, és a sáncok megerősítését, a munkálatok 1698-ban is tartottak, de 1711-ből is van adat a Gyimesi-szorosban zajló építkezésekről. Ezek eredményeként egy komplex erődítményrendszer épült ki a vár környezetében. 

A kiépült erődítményrendszer 18. és 19. századi állapotáról, fejlődéséről a Gyimesi-szorost ábrázoló katonai térképek tájékoztatnak, amelyeket a bécsi Osztrák Hadilevéltárban (Österreichisches Staatsarchiv – Kriegsarchiv) és a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltárában őriznek. Az első térkép 1718-ból maradt fenn, ezen a korábbi építkezéseknek köszönhetően a vár már a Habsburg Birodalom szabványosított hegyi erődjeinek a képét mutatta, „Blockhaus” néven tüntették fel.

Az 1733-as katonai térkép készítése idején a vár egy téglalap alakú, C betűvel jelölt toronyszerű épület volt, amelyet ekkor romos állapotúként tüntettek fel, és amelyet korábban puskaporraktár céljára is használtak. Ettől keletre a Tatros folyó mindkét oldalán egy-egy tornyot jelöltek, az A jelű négyzetes, és a B jelű ötszögű torony maradványai láthatók a térképen. A vártól egy lerombolt, lőrésekkel ellátott, lövészárokkal körülvett völgyzáró fal futott le a hegyoldalról egészen a B jelű erődig, ahonnan egy lerombolt palánkfal húzódott a Tatros folyóig, majd azon túl az A jelű erődig, fizikai akadályt képezve az ellenőrizetlen áthaladással szemben.

Fennmaradt egy unikális, hiteles rajz a Gyimesi-átkelőről 1735-ből, amely a térképek után másféle módon ad képet az akkori épületállományról, az egyes épületek állapotáról. A rajz az 1733-as térképpel döntően azonos módon tüntette fel az átkelő építményeit; mind a vár, mind a másik két erőd romos állapotúként került rajta ábrázolásra.

Az 1768-as felmérésen már alap- és metszetrajzot is közöltek a szorost védő három erődről, A betűvel a Gyimes-hegyen lévő, B betűvel a sáncon lévő, C betűvel pedig az Áldomás-hegyen lévő erődöt, azaz a várat jelölték. Az erődítmény ekkor már alapvetően a végleges formáját mutatta, egyemeletes épület volt, két bejárata közül a földszinti az északkeleti oldalon nyílt az emeleti pedig a délnyugati sarokban, utóbbi a hegyoldalba építettség miatt a vár mögötti hegygerincre vezetett. Azonban ekkor még mindkét szint csak egy-egy helyiségből állt.

1771-re a rossz állapotú várat és a hozzá csatlakozó völgyzáró védőfalat felújították, a nyugati várfalat újjáépítették, valamint a déli várfalat nyugat felé meghosszabbították. Utóbbihoz, a vár délnyugati sarkától nem messze egy kisebb épületet emeltek. Ekkor egy részletes helyszínrajz készült a gyimesi átkelőről az erődrendszerrel, a katonaság és a vesztegintézmény épületeivel, valamint a megtelepedő helyi lakosság házaival, akik Mária Terézia uralkodás alatt benépesítették az átkelő környékét.

Egy 1780–1781-es térképen a szoros új sáncait és új palánkját is feltüntették. A vár északkeleti sarkán egy zárt védőfolyosót jelöltek, amely a völgybe vezetett le a völgyzáró fal mentén, amely továbbhaladva, majd palánkfalban folytatódva összekötötte a szoros három erődjét. Ezen a térképen már a völgyzáró fal moldvai oldalán is számos épületet jelöltek.

A Habsburg–török háború idején, 1788. július 12-én a gyimesi erődrendszernek komoly támadást kellett kivédenie. Mintegy kétezer török katona rohanta meg a védelmi vonalat, akiket végül sikerült visszaverni, nem tudtak behatolni az ország területére.

Egy 1791-es igen részletes helyszínrajz tanúsága szerint a védelmi rendszer már újjáépült, de ezen látható az a négy újabb földsánc is, amelyet 1788-ban, a Habsburg–török háború kitörésekor emeltek a védelem megerősítése céljából. Jelölték az Áldomás-hegy nyugati végén lévő erődítést is – amelyhez a hegy gerincén ágyúút vezetett –, és amelynek a helyén már 1733 előtt is állt egy „Blockhaus”, akkor azonban elpusztultként említették.

1854-ben részletes, alapvetően a 18. században kialakult állapotot tükröző felmérési rajzok készültek ekkor az erődrendszerről, alaprajzok, homlokzati rajzok és metszetek, ajtókkal és ablakokkal. Az átnézeti terv alapján azonban már öt erődből állt a rendszer, a keleti oldalon ekkorra két újat is emeltek gerendákból. A határkapu építményét két ágyú védte. A várban a szintek között a közlekedés az északnyugati sarokban kialakított lépcsőn történt. Mindkét szinten keleten egy-egy nagyobb, nyugaton – a lépcső mellett – egy-egy kisebb helyiséget jelöltek. Az emelet fűthető volt, itt egy kályhát is feltüntettek. A gyimesi átkelőnél 1854-ben összesen 600 katona szolgált. 

1866-ban Kővári László Erdély történelmi emlékeit bemutató munkájában a kövekező ismertetőt írta róla: "Gyimes vára
A gyimesi szoros Csikból vezet Moldovába Szépviztől, melyhez e szoros mintegy hat óra távolságra esik, hová 1843-tól törtött út vezet. Mint csaknem minden utszorosban, ugy itt is vár volt, melynek megszemlélésére 1687. jul, 4-én a balásfalvi táborban tartott gyülésből biztosokat rendeltek. Jelenleg a vár nem létezik. E szoros minden erőde egy commandóház, ami egy kőszikla csucsra épült, s melyhez 143 lépcső fedett járda vezet, - s egy őrház az út mellett, mely lőrésekkel van ellátva."

1868-ban Orbán Balázs is írt a várról: "A kőcsúcstól éles sziklagerinc nyúlik le egészen a Tatros völgyéig, ennek – a völgyet összeszorító – magas meredek előfokán van egy szép fekvésű erőd (Blockhaus), mely feltehetőleg a régi Gyimes vára helyén fekszik, s annak romjaiból épült. Ezen erődhöz 134 lépés fedett folyosó vezet oly meredeken, hogy gyalog is nagy fáradsággal lehet oda feljutni, s mégis 1789-ben fel- és lelovagolt azon egy Lacz András nevű székely huszár."

A régészeti kutatások tanúsága szerint a 19. század második felében a vár nyugati végéhez egy kisméretű helyiséget toldottak, amelynek falai a nyugati végfalhoz és a hegygerincre kivezető lépcső északi falához kapcsolódtak. 

1876-ból fennmaradtak a vár két szintjének alaprajzai és metszete, amelyek lényegileg megegyeztek az 1854-es ábrázolásokkal. Úgy tűnik, hogy a metszeten ekkor tetőzet nélkül és a két szintet elválasztó födém nélkül ábrázolták a várat. Mivel ekkor egy nagyobb szabású erődépítési program indult a határtérségben a védelem megerősítése céljából, lehetséges, hogy újjáépítették a várat. Az erődépítési program részeként 1878-ra a gyimesi átkelőtől északkeletre két új erőd létesült, az Áldomás-hegy nyugati végén lévő erődítést pedig ismét újjáépítették, így már nyolc egységből állt a védelmi rendszer. 

Magyarország és Románia 1894-ben új vasútvonal építését határozta el a Gyimes-völgyön keresztül. 1896-tól már fényképek is készültek a vár akkori állapotáról. Láthatók rajtuk a leégett erődítmény magasan álló romjai, és a völgyzáró fal a mellette futó zárt védőfolyosóval, amelyben ekkor 134 lépcsőfok vezetett fel a várba. Bár a keleti oldalon az 1876-os alaprajz sem a földszinten, sem az emeleten nem tüntetett fel ablakot, a fényképeken mindkét szinten megjelent egy-egy ablak középen.

A vasút a magyar oldalon 1897. október 18-án nyílt meg. A várhegy alatt 15 méternyi bevágást kellett végezni a vasútvonal elvezetéséhez, ennek során az erődítménybe vezető régi lépcsőt és a védőfolyosót elbontották, és helyettük 1900-ra egy új, meredekebb, 96 fokból álló lépcsősort építettek. 1896–97-ben felépült a Magyar Államvasutak egykori legkeletibb őrháza, a 30. számú őrház a határtól néhány méterre. 1899. április 5-én megnyílt a vasút a román oldalon is, megindult a vonatközlekedés a két ország között. 

A 20. században a vár folyamatosan pusztult, maradványai feltöltődtek. A gyimesbükki vár 2015-ben megindult régészeti kutatását követően 2024–2025-ben a bécsi hadilevéltárban található eredeti felmérési tervek alapján romjaiból újjáépült. 2026-ban megnyílt a Bethlen–Rákóczi-vár és modern, élményalapú történeti kiállítása. 

A szorost védő egykori erődrendszer több eleme mára elpusztult, de a Tatros folyó és a Sánc-patak összefolyása közelében emelt „Blockhaus A” romjai, az erődrendszer északkeleti elemeinek, a sáncrendszernek és a palánknak a maradványai ma is láthatók a Gyimes-völgyben.

A vár hivatalos weboldala itt érhető el: www.gyimesivar.ro
A vár Facebook oldala: itt elérhető.

Cikk szerzője: Virág Zsolt–Sasvári Flóra-Szöllősi Gábor