Sárvár

Sárvár

Nádasdy-vár

A vár rövid története

A Nádasdyak vára galéria

Vas megye második legnagyobb, Rába parti városának közepén emelkedik a stílusjegyeiben a reneszánsz és a klasszicizmus hangulatát idéző várkastély. A város neve beszédes, utal az egykori mocsaras, lápos környezetre, amelynek közepébe egykor a várat építeni kezdték. Sárvár tehát azt jelenti, mocsárvár, mocsárban épült vár.

Építésének kezdetét a kutatók két időpontban határozzák meg. A korábbi felfogás szerint (Érszegi Géza, Dénes József) az államalapításkor létesített határvédő gyepűrendszer egyik földvára emelkedett itt, amelyre a bizonyítékokat a város határában húzódó Óvár-dűlő neve, valamint az ott emelkedett egykori sánc adja. Eszerint Sárvár-Óvár a Fertő-tótól a Rába mentén a Kis-Balatonig húzódó gyepűvonal egyik átkelőhelyét védte. Az 1970-es években az elszántott Óvár helyén folytatott kutatások azonban római kornál későbbi leletanyagot nem hoztak a felszínre. Ez alapján a kutatók egy újabb nemzedéke (Zágorhídi Czigány Balázs, Kiss Gábor) úgy véli, hogy az Óvár római kori sánc lehetett, amely legfeljebb az avar korig létezhetett, majd ezt követően pusztulásnak indult. Az akkor itt húzódó kereskedelmi utak délebbre, a mai Ikervár körzetébe helyeződtek, ahol az államalapítást követően valóban létesült egy átkelőt védő erősség. Ezt aztán a XIII. század folyamán, legkésőbb a tatárjárás időszakában hagyhatták el.

A kereskedelmi utak ezután újfent Sárvár területén keresztül húzódtak, az átkelőhely ide helyeződött, amelynek védelmére legkésőbb az 1280-as években kezdtek el várat építeni. 1288-ban már biztosan állhatott, mert Kőszegi János (Iván) nádor innen keltezett oklevelet. Ebből arra is következtetni lehet, hogy a híres Kőszegi családhoz köthető a vár építésének megkezdése. A Gyöngyös és a Rába, valamint mellékágai által táplált mocsárban egy sziget keletkezett, ez adott helyet a vár előtt kialakuló településnek, amelynek korai neve Sziget, Sársziget lett. A Kőszegiektől 1327-ben I. Károly (Róbert) király hadvezére, Köcski Sándor foglalta el, aki várnagya is lett Sárvárnak.

Régészeti feltárások hiányában csak a falkutatások eredményeire támaszkodhatunk a vár építéstörténetének felvázolásában. A mocsaras környezetben az épületeket cölöpökre építették, amelyek vörösfenyőből vagy tölgyfából készültek. Az első épületek a vélemények szerint a vár délnyugati sarkában készültek el, amelyek akár lakótoronynak is épülhettek. A 8x8,5 m kerületű , legalább háromszintes épülethez dél felé egy kőfal csatlakozott, amelynek felső részére fából védőfolyosót is emeltek. A toronnyal szemközti, északi oldalon egy hosszúkás épület emelkedett. A feltételezések szerint az udvart földsáncok övezték. A Köcski-féle ostromra a kőépületek falán keletkezett, később betömött lyukak utalnak.

A királyi birtoklás 1390-ig tartott, amely időszak alatt átalakítások végeztek az épületeken. A torony második emeletén zárt erkélyt alakítottak ki, az északi épületet keleti irányban megtoldották, amely derékszögben kapcsolódott a korábbi tömbhöz, és a csatlakozásnál egy kis tornyot is emeltek. Az új szárny emelete talán fából készült, és ide építették az erkélyszerűen kiugró árnyékszéket.

1390-ben Luxemburgi Zsigmond király Sárvár várát a körülötte kialakított uradalommal és Sziget mezővárossal (a vár előtt fekvő település 1328-ban kapott városi kiváltságokat) együtt Kanizsai János esztergomi érseknek és főkancellárnak, valamint testvéreinek, Miklós tárnokmesternek és István udvari apródnak adta zálogba. Mivel a kölcsönkért pénzt később sem tudta megadni, a vár és a város örökjogon a Kanizsai családé lett, akik névadó várukból lassan kiépítették nyugat-dunántúli hatalmas birtokkomplexumukat.

1403-ban a Kanizsai család tagjai is részt vettek a Zsigmond elleni lázadásban, amiért a király elvette tőlük Sárvárt. Az újabb néhány éves királyi uralmat követően valamikor 1410 körül Zsigmond itáliai származású kiváló hadvezére, Ozorai Pipó kezére került a vár és a város. Neki elsősorban Tolna megyében voltak birtokai, így 1424-ben a Kanizsaiak elcserélték simontornyai várukat Sárvárért, mert az előbbi Pipó uradalmaihoz, az utóbbi a Kanizsaiak nyugat-dunántúli birtoktesteihez esett közel.

Az 1440-es években kitört a polgárháború I. Ulászló és a csecsemő V. László nevében kormányzó anyja, Erzsébet királyné között. A Kanizsaiak a királyné pártján álltak, ezért az Ulászló-párti Rozgonyiak 1442 körül megszállták a sárvári várat. Bár az országgyűlés 1446-ban a vár visszaadására kötelezte őket, erre a Rozgonyiak nem voltak hajlandók, így 1454 novemberében a Kanizsaiaknak szabályos ostrommal kellett visszavenniük. Ezt követően valószínűleg a birtokos család igyekezett eltűntetni az ostrom nyomait. Az 1460-as években zajlott építkezés során jelentős átalakításokat végeztek. Kanizsai II. László 1463-ban kezdte meg a munkálatokat, amelynek során a lakótorony mellé egy nagyméretű épületet emeltek, a második emeletén nagyméretű ablakokkal. Ezt a vár lovagtermének feltételezik. A palotaépület mai délnyugati sarkában álló emeleti szobát ma is Kanizsai-szobának hívják utalva arra, hogy a XV. században már létezhetett. Építkezések folyhattak a keleti szárnyban is.

A vár mai, bejárati tornyát a XVI. század elején kezdték el építeni. Előtte, a mocsáron át fahíd készült. Belépve a toronykapun át a várba, láthatjuk a gótikus ülőfülkéket, amelyek ugyancsak ekkor készülhettek el. Kanizsai IV. László 1525-ben meghalt. Egyetlen fia, Ferenc nagyon fiatalon távozott az élők sorából, leánya, Orsolya még gyermek volt, akinek gondozását az idősebb nőrokon, a hírneves Kanizsai Dorottya vette át.

Feltehetően ő és Batthyány Ferenc korábbi horvát bán találta meg Orsolya számára a megfelelő jövendőbeli férjet, Nádasdy Tamást (1498-1562), aki itáliai egyetemeken iskolázott, de még viszonylag szerény vagyonú és kilátású férfi volt. Mohács után Nádasdy Habsburg Ferdinándot pártolta, és nem jelentéktelen szerepe volt abban, hogy pártot szervezett az osztrák főherceg királlyá választására. Ferdinánd kinevezte budai várnagyává, de az 1529-es szülejmáni hadjárat során török fogságba esett. Életét csak a másik király, Szapolyai János mellé állással tudta megmenteni. A király kormányzója, a velencei Lodovico Gritti helyettesévé nevezte ki, valamint máramarosi sókamaraispán lett és megkapta Fogaras várát, ahonnan a Nádasdy család nemesi előnevét vette.

Sárvár várát édesapja, Mátyás király egykori vitéze, I. Ferenc védte 1532-ben a törökök ostromától. A Kőszeg alól élelemszerzés miatt szerteportyázó oszmán hadak augusztus közepén ütöttek rajta Sárváron. Mintegy száz ember, köztük a két várnagy, Keves István és Sibrik Benedek halála árán sikerült megvédelmezni a várat.

Nádasdy Tamás 1534-35 fordulóján vette feleségül a fiúsított Kanizsai Orsolyát, aki örökölte és egyben férje kezére háramoltatta a hatalmas családi vagyont. Nádasdy egy csapásra az ország leggazdagabb főurává emelkedett, visszapártolva Ferdinándhoz fontos rendi méltóságok (tárnokmester, horvát bán, országbíró, majd nádor) birtokosa lett. Udvarát Kanizsáról Sárvárra helyeztette át, amelyet a korabeli Magyarország egyik kulturális központjává emelt. Iskolát, nyomdát létesített, ahova Sylvester Jánost hívta meg. A tanítómester 1539-ben egy latin-magyar nyelvtankönyvet, a Grammatica Hungarolatinát, majd 1541-ben a teljes magyar nyelvű Újtestamentumot jelentette meg a nyomdában. Az utóbbi az első Magyarországon magyar nyelven kiadott könyv.

Nádasdy udvarában otthonra leltek egyaránt a protestáns tanok hirdetői, mint a „magyar Luther”, Dévai Bíró Mátyás, valamint a katolikus humanizmus képviselői, Oláh Miklós és Verancsics Antal későbbi esztergomi érsekek, neves orvosok, mint Szegedi Kőrös Gáspár, de említhetjük a végvári harcok krónikását, Tinódi Lantos Sebestyént is, aki a nádor pártfogásáért érkezett Sárvárra, de 1556 januárjának legvégén itt elhunyt.

Míg Kanizsai Orsolya vár melletti gyümölcsöskertjéből a király asztalára is kerülő dinnyék, cseresznyék, muskotály körték, szőlők kerültek ki, a váron itáliai építőmesterek dolgoztak. A sárvári építkezések az 1540-es évek végétől az 1560-as évekig húzódtak, főként Sennyey István irányításával, akit Nádasdy bízott meg a munkálatok felügyeletével. A palotaépület, amely eddig külső falaival állt ellen a támadásoknak, most belső várrá vált, palánktechnikával (sövényfonással készült falak közé döngölt földdel kívül sártapasztással) köré kerítőfal épült, sarkain bástyákkal. Francesco Benigno mester elvei alapján folyhattak az erődítési munkálatok. Nádasdy a Gyöngyös folyását is szabályozta, ezzel a vizesárok vízszintjét is megregulázhatták.

A palotaépületen pedig reneszánsz átalakításokat végeztek, legfeltűnőbb a toronykapu itáliai reneszánsz stílusú kialakítása, amely Andrea Palladio hatását tükrözi. A várudvar keleti szárnyának földszintjén egy árkádsor húzódik, ma félig befalazva. Ez a Nádasdyak idején nyitott volt, a fölötte valószínűleg nyitott fafödémes folyosó húzódott. Az épületszárny két végpontját egy-egy kőkeretes ajtó adta, amelyből az egyiket később áthelyezték a délnyugati sarokba. Frízükön indás-virágmintás-füzéres-gránátalmás díszítés fut végig.
Az akkori lovagterem mellé újabb épületeket emeltek, feltehetően a család tartózkodási helyéül szolgáltak ezek. Hatalmas, két szintet átfogó egyenes záródású, faragott keretű ablakok készültek ide, amelyeket ma vastag vakolatréteg borít, de a könyvtár bejárata felett látható egy kibontott szemöldökkeret. A nyugati palotaszárny szintén háromszintes épülete ugyancsak ekkoriban épülhetett meg.

Nádasdy Tamás 1562-es halálakor már véget értek a munkálatok, amelyek ilyen volumenben ismét csak fia, II. Ferenc (1555-1604), azaz a neves törökverő "Fekete bég" idején kezdődtek újra. A belső várudvaron a falba épített homokkő tábla arról tanúskodik, hogy "E vár bástyáit, amelyek régen fából voltak, kőből kezdte építeni nemes Nádasdy Ferenc 1588 májusában és befejezte fia és javainak törvényes örököse, Nádasdy Pál 1615. október 30-án". A feltételezések szerint egy 1587 körül bekövetkezett pusztító török támadás idézhette elő az építkezések megindulását. A palotaépület köré kőből és téglából épült, ötszög alaprajzú várfal emelkedett, sarkain egy-egy óolasz típusú bástyával, bennük a falak fedezésére alkalmas ágyúlőréseket is kialakítottak. A munkálatokat talán Donato Grazioli irányíthatta. A palotaépület is gyarapodott, elsősorban Ferenc fia, Pál (1598-1633) idején, aki a keleti szárny déli végében már akkor is kápolnának alkalmas helyiségeket emeltethetett. A helyére ma is emlékeztet a bejáratánál álló, sokkal későbbi harangláb.

Sárvárhoz is köthető a "csejtei szörnynek" vagy a "magyar Drakulának"" is nevezett Báthory Erzsébet, a "Fekete bég" felesége. Egyes vélemények szerint rémtettei, a szolgálólányai vérében való fürdés bűnének egy részét itt követte el. A kutatók napjainkban szkeptikusak Báthory Erzsébet ilyetén tettei, sőt bármiféle bűnösségét illetően.

Újabb nagy átalakítások kezdődtek Nádasdy III. Ferenc országbíró (1623-1671) idején. A rendkívül gazdag, művészetpártoló főúr alig lakott Sárváron, de várkastélyát a család ősi nagyságát reprezentálni hivatott palotává kívánta emelni. Ennek érdekében a korstílust meghatározó zárt belső udvaros épület elkészítése lebegett a szeme előtt. A korábbi épületek azonban különböző szintekkel rendelkeztek, az egykori lovagterem erősen benyúlt az udvarba, valamint az udvar délkelet felől nyitott volt. Komoly bontási munkálatok folytak, a palotaépület egységesen kétszintessé vált, a nagy reneszánsz ablakok felső részeit elfalazták. Megépült a keleti és a déli szárnyat összekötő délkeleti szárny, benne egy nagyméretű boltozatos kapuval. Elbontásra kerültek (ha már korábban meg nem történt) a lakótorony felső emeletei is.

A kaputornyot, valamint az északi és a nyugati szárnyat egy pompázatos, teknőboltozatos díszterem fogta egybe. Ennek mennyezetére Nádasdy az osztrák Hans Rudolf Millerrel 1653-ban hét barokk stílusú csataképet és két kis medálképet festetett. A csaták a tizenötéves háború (1593-1606) egy-egy ostromát (Sziszek, Pápa, Tata, Győr, Kanizsa, Fehérvár és Buda) ábrázolják, a sziszeki csata középpontjában Nádasdy nagyapjával, a „Fekete béggel”. A két medálkép pedig háborúra lelkesítő szalagokat lobogtató puttókat jelenít meg. A képsorozat a törökellenes összefogást hirdető korabeli főúri elképzelés vizuális megformázása. A képek közötti, hadizsákmány fegyvereket ábrázoló gipszstukkókat Andrea Bertinalli készítette. Ugyancsak ő az alkotója a Kanizsai-szoba mennyezetén látható stukkóknak is, ezek azonban mitológiai témákat vonultatnak fel, ahogy az itt látható, ismeretlen festőtől származó ugyancsak mitológiai tematikájú festmények is.

A vár egy különálló épületében Nádasdy Ferenc a család egykori nagyságát jelképező kincseket tárolta, a palota belső falait pedig az uralkodókon kívül az ősök embernagyságú portréi díszíthették.

A Wesselényi-féle főúri összeesküvésben való részvétele miatt kivégzett országbíró birtokait elkobozták. 1677-ben veje, Draskovich Miklós vásárolta meg Sárvárt, és költözött vissza a várkastélyba. Az ekkoriban készült Matthias Greischer-féle rézmetszet két irányból ábrázolja a várat. A széles vizesárkot fahíd fogja át, amelyen a szép, barokk sisakos kaputoronyba jutunk. Látható az ötszög alaprajzú, kétszintes palotaépület, körülötte a várfalakkal, bástyákkal és a vizesárokkal. Ami furcsának hat, az az északi és a délnyugati sarokban látható kisméretű, a főépülethez tapadó torony. Az előbbit talán még a XIV. században emelték, az utóbbi pedig a lakótorony maradványa lehet. Ez persze, korántsem biztos, régészeti feltárások hiányában konkrét válasz nem adható rá.

A Rákóczi-szabadságharc alatt többször is gazdát cserélt vár nem volt stratégiai jelentőségű, komolyabb ostromot nem kellett átélnie. Ugyanakkor a császáriak komoly erődítési munkálatokat folytattak, egy jelentős véderőt állomásoztattak itt.

A Draskovichoktól a XVIII. század közepén a rokon Szluha György vásárolta meg a kastélyt, és hozzá kötik a torony második emeletének szobájában látható mitológiai-allegorikus freskó elkészíttetetését, Joseph Ignaz Mildorfer munkáját. A sala terennának, azaz hűtőző, pihenő teremnek kialakított szoba sarkaiban Jupiter, Juno, Vénusz és Merkúr istenek alakjaival találkozhatunk, a mennyezeten pedig megjelenik Mars, Pallasz Athéné, Apolló és Áron, illetve a Hírnév, a Bölcselet, a Teológia, a Jog, a Bőség, a Festészet és a História allegorikus alakjai.

1760-ban már pallini Inkey Boldizsárt is a vár tulajdonosaként említik, tőle hat évvel később nagyszigeti Szily Ádám vásárolta meg. 1769-ben Dorffmaister István soproni festő megbízást kapott Szilytől, hogy a díszterem oldalfalait ótestamentumi képekkel díszítse. A Dávid és Góliát, Sámson és Delila, Gedeon áldozata, Dávid királlyá kenése, Eszter királyné Ahasverus előtt, Judit és Holofernes, Dávid és Abigél, Jáhel és Sisera, valamint Józsué történetét bemutató freskók a gyengébb legyőzi az erőset szimbolika köré épülnek. A „Dávid és Góliát” –küzdelem a fenti, törökellenes csataképekhez is kapcsolja az ótestamentumi sorozatot, a mondanivalót a különböző korok kihívásaihoz idomítva.
Ugyancsak Szily Ádám lehetett a díszteremhez kapcsolódó teremsor rokokó stílusú girlandokat, virágfüzéreket, oszlopokat ábrázoló falfestményeinek megrendelője. Az utolsó szobában Francois Fénelon Télemakhosz kalandjait elmesélő regényének négy jelenete látható (Télemakhosz és Termozirisz, Télemakhosz hajótörést szenved Kalüpszó szigetén, Télemakhosz és Eukárisz, valamint Mentór tengerbe löki Télemakhoszt). Körülöttük idillikus árkádiai tájképek árasztanak nyugalmat. A felvilágosodás eszméitől áthatott mű a vidéki nemesség abszolutizmusellenes világnézetét fejezte ki.
Szily Ádám a genovai kereskedőktől felvett kölcsön miatt eladósodott, ezért kénytelen volt nekik eladni a várkastélyt. Tőlük a Genovai Köztársaság vette át, majd 1803-tól a Habsburgok Este-modenai mellékágához került. IV. Ferenc modenai herceg (1779-1846) ismét komoly átalakítást végeztetett a váron, amely az előző évtizedekben erősen leromlott állapotba került. Elsőként lecsapoltatta és a várfalak földtöltésével feltöltette a várárkot, amelyet hercegi parkká alakíttatott. A fahíd helyett kőhidat építtetett a kapuhoz, a palotaépületet egységes klasszicista stílusúvá változtatták, befalaztatták a reneszánsz árkádsort, és a fölötte lévő szintet beépítették. A munkálatokra az 1813-ban állíttatott homokkő tábla emlékeztet, amely a belső udvar kapuja mellett látható.

1875-ben a Habsburg-Este-modenai család utolsó tagja, Mária Terézia Dorottya főhercegnő megörökölte nagybátyjától V. Ferenc modenai hercegtől a várkastélyt, és azt férjével, Wittelsbach Lajos herceggel (1845-1921) együtt birtokolta. Ők már csak kevés átalakítást végeztettek, a felső emeleten minden szárnyban kialakított folyosó és így az épület körbejárhatósága, valamint a díszterem és a szomszédos szárnyak nagy neobarokk ajtóinak elkészíttetése köthető hozzájuk. Valamikor a XX. század elején kerülhetett sor az egyik hátsó bástya átvágására és ott a mezőgazdasági gépek számára is átjárható kapu kialakítására.
Lajos herceg 1913-ban III. Lajos néven Bajorország királya lett, ezt követően minden sárvári látogatásuk fontos társadalmi eseményszámba ment. Az első világháborús vereség bajor uralkodót sem kímélte, a müncheni forradalom elűzte Lajost a trónjáról, és 1921. október 18-án Sárváron hunyt el.

Fia, Ferenc herceg és családja szintén gyakran töltötték itt az év egy részét, főként a nyári hónapokat és az őszi vadászati szezont. A városban és a környéken fejlett mezőgazdaságot üzemeltettek tehenészettel, lovardával, tejgazdasággal, téglagyárral. 1938 augusztusában Ferenc lánya, Dorottya hercegnő itt kötött házasságot Habsburg Gottfried főherceggel. Az eseményről a filmhíradó is tudósított. A Várpark nagy részét a család 1931-ben a városnak adta át, ezzel létrejöhetett Sárvár első valódi közparkja.
Ennek az idilli világnak a második világháborús hadiesemények vetettek véget. 1945 elején a szovjet csapatok közeledtére Ferenc és családja elköltözött Sárvárról. Vagyonuk nagy részét magukkal vitték, de számos festményt, ezüsttárgyat, szépen festett porcelánedényeket a várban befalazva itt hagytak.

A szovjet főparancsnokság berendezkedett az épületben, az iratanyag nagy részét a megszállók elégették. Végül 1949-ben az államosított várat a városnak adták, és benne lakásokat, majd mezőgazdasági iskolát alakítottak ki. 1951-ben létrejött a Nádasdy Ferenc Múzeum, amelynek egyik első gyűjteménye lett a fal mögött megtalált bajor ezüst. Az 1960-70-es években teljeskörű átalakítások, felújítások folytak a várkastélyban, a lakásokat megszűntették, a gazdasági iskolát is kiköltöztették és a múzeum mellé a városi könyvtárat és a művelődési központot a házasságkötő teremmel helyezték ide. A körüljárhatóság megszűnt, számos feljárót és nyílászárót elfalaztak, vagy újakat alakítottak ki. A legutóbbi felújítás 2006-ban történt, amelynek során az erősen rongálódott bástyákat és várfalakat renoválták. Ekkor a kazamaták aljzatát is megkutatták.
A három várbéli intézmény 2018. január 1-jétől Nádasdy Kulturális Központ néven összevontan működik. A múzeum a bajor kincseken kívül a Nádasdy-huszárezred és más huszárezredek hagyatékát is bemutatja, az iparművészeti kiállításban a különböző korok történeti bútorai, valamint Tasnádiné Marik Klára üveggyűjteménye is megtekinthető. A toronyban került elhelyezésre a Gróf László által Sárvárnak adományozott történeti térképek gyűjteménye is. Az északi bástyában Németh Mihály sárvári szobrászművész alkotásai láthatók.

A vár jelenleg a város kulturális rendezvényközpontja, itt szervezik a Nemzetközi Fúvószenei Várfesztivált, a Nádasdy Történelmi Fesztivált és a Nemzetközi Folklórnapokat is. A nyári hónapokban ezek mellett koncertek, szabadtéri színházi előadások, gyermekműsorok is megrendezésre kerülnek.

Források: A vár leírását Szibler Gábor, a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum munkatársa készítette.

Hasznos linkek: Sárvár weboldala

A légifotókat a Civertan grafikai stúdió bocsátotta rendelkezésünkre.

Hol található

Sárváron a város központban található a vár és a benne helyet kapó múzeum.

Szélesség: N - 47°15'07.2"
Hosszúság: E - 16°56'13.6"