Dédes

Dédes várának romjait Dédestapolcsánytól délre 4,5 km-re, egy 597 méter magas meredek oldalú sziklakúpon találjuk. A várhegy a nagy kiterjedésű késő bronzkori Verebce-tető erődített telep északi végén áll.

Dédes ("Dedus") település neve 1221-ben tűnik fel. A borsodi várhoz tartozott és egy Dedus nevű várjobbágyról kaphatta a nevét. Egy 1240-es határjárásban több helyen szerepel a "vár elhagyott erdeje", a "várjobbágyok földje" mint helymegjelölés. Ezek az utalások azt sugallják, hogy a kyjatice-kultúra korára datált Verebce-földvár (vagy annak egy része) a tatárjárás előtt is várként működött, ennek a várnak a tartozéka volt a "Dedus"-ról nevezett falu, s ennek a várnak a jobbágyai kérték az 1240-es határjárást.

1247-ben a dédesi várjobbágyok (Gregorius, Nicolaus, Jacobus), valamint Zadur és Damianus klerikusok a Miskouc nembéli Phyle zágrábi prépostnak, Tamás ispánnak és Imrének eladták "lapidis Dedus [Dédeskő] harmadát várépítésre és egy másik hegyet, mely előtte fekszik a falu irányában".

Dédeskő várát először 1254-ben említik, mint az Ákos nembéli Ernye bán birtokát (a vár építési ideje 1247-54 közé tehető). Bonyolítja a helyzetet, hogy a közeli Kisvár sziklacsúcsán is egy erődítmény csekély maradványait találták a szakemberek.

Ákos Ernye fia István nádor halála után gyermekei (János, István) részt vettek az I. Károly ellenes szövetségben Csák Mátéval, Borsa Kopasszal valamint Kán Lászlóval együtt. 1317-ben a Debrecen melletti csatában a Debreceni Dózsa által vezetett királyi had legyőzte Borsa Kopasz seregét. Az Ákosok Dédes várába menekültek, melyet a királyi sereg 1319-ben ostrommal foglalt el. Az Ákosokat fő és jószágvesztésre ítélték, a várat lerombolták. A birtok először Debreceni Dózsa, majd Drugett Fülöp és Vilmos honorbirtoka lett. 1325-ben a királyi várat át, vagy újjá építették. Az építkezéshez Gömör megye munkaerejét is igénybe vették. Ekkor Dénes fia Jakab volt a várnagya. Egyesek azt feltételezik, hogy a közeli Kisvár sziklájáról ekkot települhetett át a vár. Ennek azonban ellentmond, hogy a mind a két várban előkerültek késő Árpád-kori kerámiatöredékek, amik a párhuzamos használatot erősítik a 13. században. A 14. századtól egyre inkább a Nagyvár hegye lett az erősség igazi magja.

A 14. század második felétől Dédes várnagyának személye azonos volt a diósgyőri várnaggyal. 1355-ben Rátót nembéli Lőrinc fia László mester borsodi ispán, a diósgyőri és dédesi várnagy, 1360-ban Cudar Péter, 1386-ban Sáfár István fia Miklós tölti be ezeket a tisztségeket. 1376-ban I. Lajos parancslevelében Dedus vára néven szerepel.

1406 novemberében Luxemburgi Zsigmond Dédesen tartózkodott.

1427-től Borbála királyné kapta zálogba, aki 1431-ben Diósgyőr és Cserép várakkal együtt Dédest is zálogba adja Rozgonyi Istvánnak.

1438. 01. 25-én Albert király Dédes várát a hozzátartozó Dedes, Tapolchan, Vysnye, Zylwaswarad, Malen és Tardana falvakkal, valamint a Zenthmarton és Apathfalwa között fekvő Ratholthfewlde nevű pusztával együtt, valamint a Dyosgewr [Diósgyőr] királyi várhoz tartozó Sayozenthpeter mezővárost Pálóczi György érseknek, Pálóczi Simonnak és Lászlónak, valamint ez utóbbi kettő utódainak adományozza (galéria).

1444-ben Pálóczi László Ajnácskő várához tartozó birtokait és possessióit minden haszonvételükkel együtt elcserélte Pálóczi Simon Dédes várához tartozó birtokaival és haszonvételeikkel. A birtokcsere 32 esztendő tartamára szólt.

1445-ben egy oklevél szerint Pálóczi Simon lovászmester a belháborúk során elfogta Perényi Jánost, akinek a kiszabadításának érdekében Pálóczi László átadta Dédes várát Pálóczi Simonnak. Pálóczi Simon megígéri, hogy a várat és Ajnácskő várának egy részét visszaadja Lászlónak. 1446-ban Dédesnek két várnagya volt, Pálóczi Simoné Petenyeházi János, Pálóczi Jánosé Horváth Péter. 1450-ben Pálóczi László 700 aranyforintért átengedte a Dédes ("Dedews") várában lévő részét Pálóczi Jánosnak.

1471. 07. 28-án Mátyás király utasítja Diósgyőr királyi vár ispánját és várnagyait, hogy Pálóczi Imre királyi lovászmestert Dédes várának birtokában ne háborgassák.

1526. augusztus 29-én a mohácsi csatában elesett az utolsó Pálóczi, Antal. A gazdátlanná vált Dédes vára önként meghódolt Szapolyai János királynak. Szalaházy Tamás egri püspök 1528. április 28-án arról értesíti I. Ferdinándot, hogy hanyagság vagy árulás következtében Dédes fáradság és minden megerőltetés nélkül Szilágyi Doctor Péter és Szalaházy püspök közbenjárására a Ferdinándhoz hű Perényi Péter birtokába került. Szilágyi Doctor Péter Eger várát is megvédelmezte s e mellett Szarvaskő várát is Ferdinánd részére visszafoglalta.

Perényi Péter 1537-ben János királytól Dédes várára és tartozékaira eszközölt ki új adománylevelet. Halála után fia, Perényi Gábor örökölte Dédest. Az ő magtalan halála után a Dobó család is igényt támasztott az uradalomra, de végül a király Erdőhegyi Boldizsárnak adományozta.

1567 tavaszán Hasszán temesvári pasa Jászberénynél kb. 5000 főnyi sereget gyűjtött össze, akikkel János Zsigmond megsegítése miatt Borsod vármegye területére tört be, ahol Dédes várát vette ostrom alá. Dédes várnagya ekkor Kávássy László volt, aki már az ostrom elején betegségben meghalt. A védők a várba menekült környékbeli nemest, Bárius Istvánt választották meg hadnagyukká. A törökök hevesen lőtték a várat, amit a csekély őrség nem sokáig tudott tartani. Istvánffy krónikája így írja le az eseményeket: "ravaszságot gondolván, egynéhány tonna puskaport a várközépben levő házakban és tornyokban […] elhintegete, hogy az elintézett nap setét hajnali idején, melyen az ellenséget az várban berohannia ítéli vala, a puskapor az égő kanóttól, melyet ahhoz értő okossággal úgy helyheztetett vala beléje, ráégvén fellobbanna..." A védők éjszaka titokban elhagyták a várat, reggel a törökök megmászva a falakat a kaput megnyitva az üres várba nyomultak, ahol rájuk robbant a vár. Istvánffy szerint 400 török maradt a romok alatt (ez erős túlzás). Hasszán bosszúból a vár maradványait is leromboltatta, ezután Dédest elhagyva Putnok felé, majd onnan Abaújba vonult tovább. Ezután Dédest csak mint "castrum dirutum", leromlott várként említik és nem is épült fel többé.

Báriust a vár felhagyásáért bíróság elé állították, de ő kijelentette, hogy nem esküdött fel a vár élete árán való megvédelmezésére, és csak szükségből lett várkapitány. A bíróság elfogadta a védekezést és felmentette a vádak alól.

2009-ben a várfokon található vészesen meggyengült és részben leomlott L alakú épület/torony falrészletét megerősítették, részben visszafalazták. A feltárás során előkerült egy korábbi, talán a 13. századi várnak küszöbszintig visszabontott nyoma. A konzerválást követően, 2018-ban került sor újabb feltárásokra a Bükki Nemzeti Park megbízásából. Ezúttal a korábban már vizsgált torony keleti felének teljes kutatása történt meg. Az épület szabályos négyzet alaprajzú, közel 5x5 méteres belvilágú, alapfalai 2,3 méter szélességűek. Ilyen vastag alapokon – minden bizonnyal – eredetileg egy több emelet magas torony falai ülhettek. A falakat a sziklafelszínre építették, a szálkőzet barázdáit földes kiegyenlítő réteggel igyekeztek járhatóvá tenni.

2018-ban a fémdetektoros vizsgálatok következtében a vár körül nagy számban kerültek elő vas- és ólomlövedékek, melyek három területen koncentrálódtak. A török támadók két helyen foglaltak állást: részben a Kisvár sziklái mögül lőttek, részben a Nagyvártól északra lévő – a terepen ma is látható – őskori eredetű lépcsős teraszokról és azok fedezékéből támadtak. A lövedékek harmadik sűrűsödése az ostrom végső szakaszára mutat rá. Számos becsapódás nyomát találták a vár északi oldalában, a mai turistaúton, ami azt sugallja, hogy ugyanitt próbálkoztak a törökök megközelíteni a bejáratot.