Neszmély Nagyvár
Neszmély településen több ismeretlen erődítmény nyoma található, a legnagyobb ezek közül az un. Nagyvár. Okleveles adatok nem említik, régészeti feltárás még nem tisztázta korát. A település déli részén, az észak-déli irányú, igen keskeny és meredek, 210 m magas löszgerincen állnak a vár impozáns maradványai. A szabálytalan téglalap alapú vármag területe kb. 50 x 30 méter, melyet széles és mély árok vesz körül. Közepén egy négyzetes torony(?) falai láthatók. A vármagtól délre 100 méterre kettős árokkal vágták át a keskeny gerincet, ezzel is megnehezítve a vár megközelítését. A Duna felőli oldalon, valamivel alacsonyabban egy szintén árokkal védett, háromszög alakú várrész volt kialakítva - ma itt egy kilátó áll.
Genthon István Magyarország műemlékei című, 1951-ben kiadott munkájában a várhegyen egy "apácakolostort" említett, Magyarország művészeti emlékei című, nyolc évvel később megjelent kötetében pedig Zsigmond-kori "donjonnak" vélte a tornyot. Arra viszont nem szolgált adatokkal, hogy mindezt mire alapozta. A várat az 1970-es években Virágh Dénes mérte fel. Feld István feltételezi, hogy a megyei birtokos nemesség valamelyik tagja lehetett az építtetője valamikor az Árpád-kor végén, de már a 14. század elején elhagyták. László János szerint a korai felhagyást némileg cáfolják a várhegy oldalából előkerülő késő középkori cseréptöredékek. A választ csak egy feltárás tudná megadni, vagy egy eddig ismeretlen oklevél előkerülése.
Neszmély ("Villa seu possessio Nezmel") első említése 1235-ből ismert. 1236-ban IV. Béla oklevele szerint Neszmély a pannonhalmi apátság Almás és Füzitő birtokaival határos. Neszmély a komáromi vár tartozéka volt. A falu a 13. század végén a Zovárd nembéliek birtoka volt, majd I. Károly 1339-ben a Hanckófiak ősének, Miklós mester adományozta, aki I. (Nagy) Lajos nevelője volt. Az oklevél nem említ várat. 1341—42-ben "possessio Neezmel" és "villa Nezmel" néven szerepel. Weech unokája, Miklós comes birtokai közé tartozik. 1412-ben királyi birtok. 1439. október 27-én a vérhasban szenvedő Habsburg Albert király Neszmélyen hunyt el.
A Nagyvártól kb. 100-150 méter távolságra, attól egy mély löszúttal elválaszva egy szintén ismeretlen várhely, az un. Kisvár található.
Cikk szerzője: Szöllősi Gábor
SEGÍTSE MUNKÁNKAT, LEGYEN RÉSZESE A KÖZÖS ÉRTÉKMENTÉSNEK!
A Várlexikon weboldal elkötelezetten dolgozik azon, hogy a Kárpát-medence elfeledett romjaitól a legismertebb erődítményekig mindent egy helyen mutasson be. Nemcsak leírásokkal és történeti háttérrel, hanem egyedülálló kép- és alaprajz-galériákkal is segítjük a kutatókat, túrázókat és a történelem szerelmeseit.
Ahhoz, hogy az oldal reklámmentes, naprakész és technikailag stabil maradhasson, az Ön segítségére is szükségünk van. Minden egyes adomány közvetlenül a kutatómunkát, a helyszíni dokumentációt és a webes felület fejlesztését támogatja.
Amennyiben megteheti, a Donably felületén támogathatja munkánkat:
