Márévár

Márévár helyén már a rómaiak is laktak, a feltárások során 3. századi leleteket találtak. Maga a vár építése három jól elkülöníthető periódusra tehető: Az 1300-as évek elején épült gótikus várra, Bakics Pál 1526-1537 közötti reneszánsz építkezésére és a török kori 1554-1560-as külső védművek építésére.

A vár első említése, "Castrum Mare" alakban egy 1316-ban kelt oklevél 1318-as átírásában történik, amikor Károly király Bogár Istvánnak adományozta az azelőtt királyi tulajdonban lévő erősséget. Ő volt a tulajdonosa 1320-ban is. Amennyiben a vár a tatárjárás után épült, akkor az eléggé kezdetleges lehetett, mert az ásatások nem hoztak felszínre a 14. század elejénél régebbi romokat. Bogár István azelőtt a hatalmas Németújvári család familiárisa volt (kényszerből), az Árpád-ház kihalása után Vencel király híveként lett az óbudai királyi/királynéi vár várnagya. I. Károly megerősédésekor szembefordult az olgarcha Németújváriakkal és harcolt ellenük testvérével, Gunyával a király oldalán. A várat a Henrik-fiak kőszegi várának elfoglalásában szerzett érdemeiért kapta. 1320-ban ugyanis Márévár várnagya Ludegerus.

I. Károly uralkodása alatt még sokáig tartott a feudális anarchia. Az okleveles adatokból kiderül, hogy Bogár István birtokai ellen számos támadás volt, ami a család lassú elszegényedéséhez vezetett. Utolsó ismert adat Bogár Istvánról 1329-ből van. Márévár említésével 1347-ben találkoztunk újból, amikor a vár egyik örököse Bogár István Gunya nevü testvérének egyik fia, Gunyafi Domonkos, a várban lévő birtokrészeit elzálogosítja, Vesszös és Töttös mesternek, Becsei István Bars megyei főispán és lévai várnagy fiainak. A Bogár család tagjai néhány generáción keresztül a család teljes kihalásáig még kézben tartották Márévár fele részét, szüntelen pereskedésben álltak azonban az újonnan feltörekvő Becsei Imrétől leszármazó családdal, akik lassú kitartó taktikázással végül megszerezték a várat a hozzátartozó falvakkal együtt.

Egy 1353-as szerződésből kiderül, hogy Vesszös épületeket emelt a várban. A vár másik felének birtokosa akkor Gunyafi István, aki nem adhatja el a birtokrészét Vesszös és Töttös mestereken kívül senkinek. Ebben az időben gyakorlatilag a két tulajdonos közül egyik sem lakott a várban.

I. (Nagy) Lajos halál körüli időkben a Becsei család két ágra szakadt: a Bátmonostori család az egyik ág, melynek ekkor élő képviselője Bátmonostori (Töttös) László, a másik ág Vesszös leszármazottaiból alakult ki. Ez utóbbiak birtokolják Márévárat és tartozékait fele részben. Ez volt a szegényebb és kisebb hatalmú ág.

1392-ben Vesszös fia Tamás panaszkodik, hogy Gunyafi István fia Miklós, anyjával együtt a Márévárhoz tartozó malomra támadt, hogy azt a maga számára lefoglalja. Rátörtek Battyán birtokra is, hogy adóit beszedjék. Vesszös fia Tamás 1392-ben nem jelent meg a török elleni hadjáratban, sőt ezalatt itthon "gonosz dolgokat művelt", ezért Zsigmond király márévári részbirtokát elvette, és Gunya Miklósnak adományozta. Az ítélet nem lett végrehajtva, mert 1393-ban Vesszös Tamás és Gunya Miklós cserét próbáltak végrehajtani, amely azonban Bátmonostori Töttös László tiltakozása miatt nem valósulhatott meg. Vesszös Tamást és fiait 1403-ban fej-és jószágvesztésre ítélték (1405-től már nem szerepelnek az oklevelekben).

Töttös László 1404-ben bejelentette igényét a Vesszös-féle birtokokra és eltiltotta Gunya fia Miklóst Márévár és tartozékai elidegenítésétől, Maróti Jánost pedig azok megszerzésétől. 1407-ben Zsigmond király kiküldi a pécsváradi konventet, hogy Gunya Miklóst felszólítsa a vár felének átadására. 1413-ban Rozgonyi Simon országbíró ítéletet hoz Töttös László javára. Ugyanebben az évében azonban Borbála királyné utasítja a pécsi káptalant, hogy az ítéletet ne hajtsák végre, mert egyrészt azt csak névszerint Gunya András ellen hozták, és nem testvérei Jakab és György ellen, másrészt az ítélet ellen óvást emeltek a király prokurátorai is. A pereskedés a várért és birtokaiért még sokáig folytatódott.

1417. június 13-án a Konstanzban tartózkodó Zigmond utasította Garai Miklós nádort, Perényi Péter országbírót, Pelsőci Nagy János tárnokmestert, Ozorai Pipo temesi ispánt, Rozgonyi János főkincstartót, János bácsi prépost királyi alkancellárt, Özdögei Besenyő Pál volt szlavón bánt, Albisi Dávid volt zólyomi ispánt és Nánai Kompolt Istvánt, hogy hozzanak ítéletet a Máréiaknak [Gunya] Bátmonostori Töttös László özvegyével és fiaival Máré vár miatt folytatott perében. 1425-ben Töttös János ismét perbe idézi Gunya Andrást és Mihályt. 1433-ban a két család egyezségre jutott egymással és megosztoztak a váron. Megfelezik magát a várat: a keleti fele Mihályé és Andrásé, nyugati fele pedig Bátmonostori Lászlóé lesz. A váron belül közös a kút és a kapubejárat. Mivel pedig a Gunya család a kastély ajtajával szemben, a vár végében kőházat épített magának, azért László magának szintén köteles egy kő, vagy faházat építeni a vár szembenlévő végében úgy, hogy a bejáratot szabadon hagyja. A vár nyugati részén, vagyis a saját területén létrehozhat épületeket ugyanabban a szélességben, ahogy a Gunya család házai és házi építményei vannak, de úgy, hogy a Gunya család kőházát épségben tartsa.

Bátmonostori László Albert király halála után az Ulászló elleni párthoz csatlakozott, ezért a király hűtlenség vádjával megfosztja javaitól, s birtokait másoknak adományozza. 1441-ben valóságos ostromok kezdődnek a Bátmonostori birtokok ellen. A támadások elől Bátmonostori László Márévárba menekül, ahol a királypárti tolnai nemesek a várat is ostrom alá veszik. I. Ulászló 1442-ben felmenti a hűtlenség vádja alól és birtokait is visszaadja. Márénak nevezett település 1450-től oppidumként, mezővárosként szerepel.

Bátmonostori Töttös László 1466-ban örökösödési szerződést kötött Várday Istvánnal (Mátyás király főkancellárja, kalocsai érsek), így a vár és tartozékai a Várday családra szálltak. Várday először 15000 forintért zálogba vette Márét, majd Töttös László magtalan halála után örökli is azt. Hogy a birtok semmiképpen sem csúszhasson ki a Kisvárday család kezéből, egyik unokaöccse eljegyzi Töttös László leányát, Orsolyát.

1526-ban, mikor a vár akkori tulajdonosa Várday János elesik a mohácsi csatában, testvére Mihály, igen jellemző módon, egyenest a csatából hazajövet a testvére özvegyét kirabolva 1000 Ft értékű aranyat magával visz a várból. Márévárat 1526 körül az özvegy Bakics Pállal és annak két szolgájával visszafoglalja Várday Mihálytól. A vár reneszánsz átépítésének ideje 1526-1537 közötti Bakics Pálhoz köthető. Ekkor épült a déli rondella is.

1543-ban Pécs eleste után a törökök ellenállás nélkül foglalták el. A várban lakó Várday Jánosné fiaival Kisvárdára költözött.

A török kincstári defterek tanúsítják, hogy a vár 1545-46-ban a mohácsi szandzsákhoz tartozott, és 72 főnyi török katonaság állomásozott benne. Istvánffytól tudjuk, hogy 1554-61 között (Horváth Márk szigetvári kapitánysága idején) rácok, törökök és magyarok éltek a várban, amit az ásatások eredményei is igazoltak. Ennek az időszaknak az emlékét őrzi a feltárt törökkori külső védőrendszer, valamint a nyugati falhoz kapcsolódó téglaépület és a nagyméretű sütőkemence. 1556 októberében a szigetvári csapatok Nádasdy Tamás engedélyével megrohanták a törökök által elhagyott Márévárat. A déli oldalát berobbantották, hogy használhatatlanná tegyék.

1561-ben Zrínyi Miklós foglalta vissza és adta vissza a Várday családnak. A források szerint 1574-ben még a Várday család a birtokosa (ekkor tiltakoztak a vár eladományozása ellen).

A 17. század végén kelt oklevelek már mint elhagyott romot említik a pécsi püspök birtokában.

A vár utolsó ostromára 1956-ban került sor. Ekkor a Várvölgyből egy orosz tank a romok mögött meghúzódó forradalmárokra, a "Mecseki láthatatlanokra" tüzelt. A vár falán emléktábla emlékeztet az itt meghalt két szabadságharcosra.

A vár helyreállítására az 1960-as években került sor. A várat a 2010-es évek elején bezárták, de 2019 tavaszától ismét látogatható.